Vegyi Ipar, 1937 (36. évfolyam, 1-24. szám)

1937-03-16 / 4-5. szám

4- oldat.­ gél a fenéklúgtól megszabadított szappant 2 Bő fo­kúra beállított­ lúgos melegvízzel addig hígítjuk, amíg az a kellő folyékonyságot elérte. Ennek megtörténte után addig adunk telített sóoldatot a szappanba, amíg az kellőképpen kimíveltnek tekinthető. Már most h­a kevés sóol­atot használtunk, akkor kevés­­ színszappant nyerünk, mert sok enyvcsapadék ma­rad az üstben. Vagyis, mint szappanos műszóval jelzik, a szappant »hosszúra hagyták.« Ha viszont sok sóoldatot használtunk a kiműveléshez, akkor »rövidre fogták« a szappant a szappanosok nyelvén. Az ilyen nagyon rövidre fogott szappannak azonban az a nagy hibája szokott lenni, hogy igen rideg és rosszul lehet feldolgozni, mert nem eléggé plasz­tikus. A jó szappanfőzőmesternek tehát itt kell meg­találni az arany középutat, amin haladni kell. Hogy hol kell hosszúra és hol fogjuk rövidre a szappant, az egyébként igen sok mellékkörülménytől függ. Pl. egy 30.000—50­0­ 10 kg.-nyi szappant tartalmazó főző­üstben sokkal könnyebb­ igen jó minőségű alapszap­pant főzni, mint például egy 2.000 kg.-ot magába foglaló üstben. Az ilyen kicsi főzőüstökben legfel­jebb 48 óráig lehet ülepíteni az alapszappant, el­lentétben a nagy űrtartalmúakkal, ahol 4—10 napig is lehet az alapszappant ülepíteni, mert az ilyen nagy szappantömeg hetekig folyékony állapotban megmarad. Ilyenkor azután a szappan önmagát megtisztítja az ülepedés által, amikor minden lúg felesleg, só, vízfelesleg és még esetleg jelenlevő ide­gen anyagok és tisztátalanságok a főzőüst fenekére szállnak és ott összegyülemlenek. Egészen más a helyzet a kisebb főzőüstöknél, mert ott annyira pon­tosan be kell állítani a víz és só arányál­, hogy az ülepedés 12—36 óra lefolyása alatt a legteljesebb mértékben bekövetkezhessék, mert ha a szappan nem tudja magát megtisztítani azért, mivel a meg­­ülepedés feltételei nem voltak meg, akkor olyan ri­deg alapszappant nyerünk, aminek kevés a rugalmas volta (plasticitása), ami­ legelőször a pilk­ozógépen való első áteresztésnél nyilvánvalóvá válik, nem is szólva a további bajokról. Az ilyen rideg szappan a rúdképző gépből (pelotense) kieresztve, repedezik, pikkelyesedik, a préselésnél reped és törik, egyszóval feldolgozásra nem alkalmas. Gyakorlott szakemberek vezetése mellett az ilyesmi nem történhetik meg. Ugyanis a gyakorlott főző­mester az ilyen rosszul megülepedett szappant, ha már megtörtént, nem is engedi a­z üstből ki, hanem újból kimíveli. Ahol megfelelő laboratóriumi üzem­ellenőrzés van és mivel ilyen nélkül modern üzem el sem képzelhető, ott két igen egyszerű analízissel észlelhető az ilyen hiba, bár a gyakorlott szak­ember az első pillantásra észreveszi a külső jele­ken, hogy az alapszappan nem jó. A jó alapszap­pannak 0.5o/o-nál több konyhasót, 0.1°/o-nál több szabadságot nem szabad tartalmazni. Ezek termé­szetesen a legfelsőbb határok. Ennél kevesebb lehet, sőt minél kevesebb, főleg a konyhasó, annál jobb. A legjobb alapszappannak igen kevés alkali felesleg­gel is kell bírni, mert ennek hiányában bomlás és avasodás állhat elő, ez az alkali felesleg azonban az O.tá'o-ot nem haladhatja túl, mivel ez is rideggé, illetve a további feldolgozásra alkalmatlanná teszi az alapszappant. Hogy az alapszappan pilitozásra alkalmatlan, annak idejében való észlelése rend­kívül fontos, mert ha az ilyen rideg szappant mégis felpil­roztatjuk és kiprésel­tetjük, a végén az sül ki, hogy az áru nem piacképes és kárba veszett a fel­dolgozásra fordított sok energia és a drága illatosító is. Néha az ilyen rosszul sikerült szappant olyfor­­m­án meg lehet menteni, hogy egész apró, 8 dekánál kisebb súlyú szappanokat készítünk belőle, amelyek nem olyan hajlamosak a törésre és pikkelyesedésre. Mint az elmondottakból megérthetjük, az alap­szappan rideg voltának a benne maradt lúg vagy só az okozója. Viszont hogy az alapszappanban fele mennyiségű lúg vagy­ só maradhatott, annak a rossz kiművelés, illetve a megülepedés hiánya az oka. Minden igyekezetünkkel tehát oda kell hatni, hogy az alapszappan főzésnek ez a legutolsó fázisa kifogástalanul legyen végrehajtva, mivel itt minden eddig esetleg elkövetett hibát jóvátehetünk, viszont, ha a kimívelést rosszul végezzük, minden eddigi munkánk eredménytelen marad. Helytelen az a felfogás, hogy minden mosószap­pant feldolgozhatunk pilirozott szappanná, mivel a mosószappanokhoz nem szokás olyan drága nyers­anyagot felhasználni, mint az alapszappanokhoz, te­hát már a minőség sem megfelelő. Más oldalról pedig a mosószappanok főzése nem szokott olyan hosszú időre terjedni, mint az alapszappanoké, mi­vel itt néhány tized /1/0 elszappanossítatlan zsira­dék nem okozhat olyan súlyos utókövetkezményeket, mint a pipereszappan gyártásnál. De még a mosó­szappanokhoz oly­an zsiradékokat is szokás feldol­gozni, amelyek a pipereszappan gyártásnál,k­ülön­­böző okoknál fogva szóba sem jöhetnek. A pipereszappan zsírelegyének összeállításánál so­kan esnek abba a hibába, hogy túlzott mértékben alkalmaznak kókuszolajat. Ha pedig 20o/o-nál több kókuszolajat használunk, ez megnehezíti a szappan kisózását, mivel a kókuszolaj igen sok vizet képes lekötni és így a m­egülepítés is nehezebben megy. Végeredményképpen, a kókuszolaj túlzott alkalma­zása rosszul kimívelt alapszappanokhoz vezet, ami nem egyszer szükségessé teszi, hogy­ az alapszappant ismételten át kell főzni, hogy jól pilirozható alap­szappant nyerjünk. VEGYI IPAR fa TUNGSRAM 4—5. szám. Ipari mérgezések Vegyi anyagokat nemcsak a vegyészeti i­par, ha­nem egyéb iparágak is felhasználnak. Megfelelő óv­intézkedések nélkül tehát valamennyi ipari üzem munkásai ki lehetnek téve mérgezési lehetőségeknek. Az ipari mérgezések terén az ólommérgezések vezetnek. Az ólom légutakon, vagy pedig a tápcsa­tornán keresztül jut az emberi szervezetbe; a bőrön keresztül oly kevés juthat be, hogy a mérgezés­nek ez a módja a legnagyobb ritkaságok közé tar­tozik. Fontos körülmény, hogy csak a testnedvek­­ben oldódó ólomvegyületek mérgeznek, az oldha­tatlanok keresztülvándorolnak a szervezeten, anélkül, hogy nagyobb bajt okoznának. Az ólomvegyületek toxicitása azok oldhatóságával arányos, a gyomorban és bélben oldódó karbonát, oxid, szulfát és kromát a felsorolt sorrendben fejtenek ki nagyobb, ill. ki­sebb méreghatást. A belélegzett ólomvegyületek ha­tása a vérben való oldhatóságuktól függ, kb. ebben a sorrendben: fémólom, oxid, szulfát, karbonát. Az ólommérgezés, ritkán jelentkezik azonnal, inkább krónikus betegségként és főleg a következő ipar­ágakban lép fel: ólomöntő, drágakőcsiszoló, nyomda, akkumulátorgyártó üzemekben, ólomkohályban és bá­nyában, mint fémólommérgezés; bádog-, zománc-, festék-, üveggyárakban gyomornedvben oldódó ve­gyültek jelentenek veszélyt. Az egyéni hajlamosság­nak fontos szerepe van: némely ember 30 évet tölt ólomüzemben teljesen zavartalanul, míg a másikon már néhány nap múlva megállapíthatók a mérgezés tünetei. Igen csekély mennyiségű ólom egyébként mindannyiunk szervezetébe bejuthat a vízvezeték csövéből, de ez jóval alatta marad a veszélyesség határának, amely kb. 1 mg­­ literben. Az ólom után az arzén az a mérgező fém, amellyel mint ipari betegségokozóval leggyakrabban találkozunk. Az arzén festékekben, rovarirtószerekben és mint szennyeződés, különféle fémekben fordul elő. A festék- és a növényvédőszer csomagolásán a halálfej óvatosságra int, a fémek és savak arzén­­szennyeződését azonban nem jelölik meg, ezt a vegyésznek kell szemmeltartani. A kénsav piritből készül, amely majdnem mindig arzéntartalmú, a só­savat és salétromsavat pedig kénsav gyártják, az arzén a gyártás folyamán ezekbe is át­megy. A kénsavval fejlesztett gázok: szénsav, hid­rogén, stb. mindig arzéngyanúsak, már­pedig az arzénhidrogén húszszorta mérgezőbb még a szén­­oxidnál is, 1:20.000 a levegőben súlyosan toxikus, 0,33— 0,6 g arzénhidrogén, ill. 5—10 percig tartó lélegzés mi­enkint 300 cm3 Ash­3-at tartalmazó levegőben halálos. Arzénmérgezések előfordulnak forrasztásnál, galvanizálásnál, akkumulátortöltésnél, acetilénhegesz­­tésnél és nem egy­ esetben léggömbtöltésnél, ami­kor a hidrogént cinkből és kénsavból fejlesztik. A cink által okozott mérgezések már nem olyan gyakoriak. Előfordulnak a kohók és horganyfesték­gyárak munkásainál, továbbá rézöntőknél („öntőláz“). A munkahelyiségek szellőztetése elegendő védelmet nyújt. A „cinklázhoz“ hasonló tüneteket okoz a kadnau­m is, amely bizonyos ötvözetek alkatrésze gyanánt kerül az öntőüzembe. A mangán, amely szintén okozhat súlyos mérgezéseket, belégzés útján csak a nagy vasművekben kerülhet a szervezetbe. Itt-ott azonban mangánvegyületek őrléséből származó por is okozhat bajt. A réz vegyületei mosatlan gyümölcs vagy esetleg must révén kerülnek a szer­vezetbe, rézfeldolgozó üzemek munkásainál ipari réz­mérgezés nem, csak munkaközben való evés vagy más hanyagság folytán való rézfelvétel fordulhat elő. A nikkel is okoz néha mérgezéseket a fel­dolgozó üzemekben; ezek ismerete még meglehető­sen hiányos, valamint a wolfram-mérgezésé is,­­amely igen ritkán már előfordult. Az azelőtt oly gy­akori higany mérgezések ma a minimumra csökkentek. Németországban ennek egy érdekes esetét jegyezték fel: az ottan oly népszerű céllövő-bódék egyikének személyzetén akut higanymérgezés tünetei mutatkoztak, amelyek eredetét kutatva, megállapí­tást nyert, hogy a gyutacsok higanya került mint h­iganyoxid a levegőbe. Bár egy töltény csak né­hány mg durranóhiganyt tartalmaz, a néhány óra alatt ellőtt 4000 töltény több grammnyi higanyt juttatott a levegőbe. A nem-fémes mérgek közül a szénmonoxid CO okozta mérgezések a leggy­akoriabbak. A szén­­gázmérgezések, amelyek a mindennapi életben a vi­lágítástól és ma már ritkábban a helytelen és gon­datlan kályhatüzeléstől származnak, az iparban fő­ként a motorok kipuffogásaiból erednek. Járművek kipuffogógázai 5—7 % CO-t tartalmaznak, stabil mo­torokéi kevesebbet. Gyakran fordulnak elő szénoxid­­mérgezések garázsokban, ahol zárt helyiségben já­ratják a motort. További szénoxidforrás a gázgene­rátor. A szénmonoxid toxicitási határa a belélegzett levegő 0,03—0,05o/o-a, azonban kisebb koncentráció is okozhat mérgezést, mert a hatás kumulatív és krónikus is lehet. Egyéb ipari gázmérgezések közül a vegyiiparban a nitrózus gázok belégzésétől származó esetek érdemelnek figyelmet. Előfordulhatnak nitráló üze­mekben, kénsav- és­ salétromsav-, továbbá nitrit­­gyártó üzemekben, ezüstnitrát gyártásánál, fémek ol­dásánál sóik előállítása céljából, stb. A nitrózus gázok igen veszedelmesek, mert a tünetek nem je­lentkeznek azonnal, hanem jóval a mérges gáznak a szervezetbe jutása v­an. Az akut mérgezés tünetei: tüdőizgalom, methaemoglobinképződés, fulladás. A kénhidrogén is a mérges ipari gázok közé tartozik. Egyes anorganikus festékanyagok és némely más szervetlen készítmény gyártásánál, továbbá ak­kumulátorüzemeknél fordulhat elő. A levegőnél ne­hezebb lévén, főként alacsonyan fekvő helyiségek­ben (pince, akna) gyűl össze; jellemző szaga nagyobb koncentrációknál kevésbé feltűnő, amely körülmény növeli veszélyességét. Az enyhébb H2S-mérgezés tü­netei áltaános mérgezéstünetek (hányás, fejfájás, stb.) nagyobb mennyiségű kén hidrogén belégzése azonban hirtelen halálhoz is vezethet. A nem fémes ipari mérgezések között szerepel a silicosis is. Bár a szilícium nem mérgező anyag, az egyébként ártatlan és a szervezetre vegyileg nem ható kovasav bizony­os körülmények között a mér­gezés valamennyi ismérveit viselő egészségi ká­rokat okozhat. A tüdőnek kvarc-, homok- és homok­kőpor éles szemcséi által okozott sérülései előkészí­tik a talajt a tüdővész számára, gyakran azonban tuberkulotikus infekció nélkül is tüdővészre emlé­keztető megbetegedés mutatkozik. Kőmegmunkáló, homokpisztollyal dolgozó, fémcsiszoló és kerámiai munkások vannak főként a silicosisnak kitéve. Dr. N­. I.

Next