Vegyi Ipar, 1937 (36. évfolyam, 1-24. szám)
1937-03-16 / 4-5. szám
4- oldat. gél a fenéklúgtól megszabadított szappant 2 Bő fokúra beállított lúgos melegvízzel addig hígítjuk, amíg az a kellő folyékonyságot elérte. Ennek megtörténte után addig adunk telített sóoldatot a szappanba, amíg az kellőképpen kimíveltnek tekinthető. Már most ha kevés sóolatot használtunk, akkor kevés színszappant nyerünk, mert sok enyvcsapadék marad az üstben. Vagyis, mint szappanos műszóval jelzik, a szappant »hosszúra hagyták.« Ha viszont sok sóoldatot használtunk a kiműveléshez, akkor »rövidre fogták« a szappant a szappanosok nyelvén. Az ilyen nagyon rövidre fogott szappannak azonban az a nagy hibája szokott lenni, hogy igen rideg és rosszul lehet feldolgozni, mert nem eléggé plasztikus. A jó szappanfőzőmesternek tehát itt kell megtalálni az arany középutat, amin haladni kell. Hogy hol kell hosszúra és hol fogjuk rövidre a szappant, az egyébként igen sok mellékkörülménytől függ. Pl. egy 30.000—500 10 kg.-nyi szappant tartalmazó főzőüstben sokkal könnyebb igen jó minőségű alapszappant főzni, mint például egy 2.000 kg.-ot magába foglaló üstben. Az ilyen kicsi főzőüstökben legfeljebb 48 óráig lehet ülepíteni az alapszappant, ellentétben a nagy űrtartalmúakkal, ahol 4—10 napig is lehet az alapszappant ülepíteni, mert az ilyen nagy szappantömeg hetekig folyékony állapotban megmarad. Ilyenkor azután a szappan önmagát megtisztítja az ülepedés által, amikor minden lúg felesleg, só, vízfelesleg és még esetleg jelenlevő idegen anyagok és tisztátalanságok a főzőüst fenekére szállnak és ott összegyülemlenek. Egészen más a helyzet a kisebb főzőüstöknél, mert ott annyira pontosan be kell állítani a víz és só arányál, hogy az ülepedés 12—36 óra lefolyása alatt a legteljesebb mértékben bekövetkezhessék, mert ha a szappan nem tudja magát megtisztítani azért, mivel a megülepedés feltételei nem voltak meg, akkor olyan rideg alapszappant nyerünk, aminek kevés a rugalmas volta (plasticitása), ami legelőször a pilkozógépen való első áteresztésnél nyilvánvalóvá válik, nem is szólva a további bajokról. Az ilyen rideg szappan a rúdképző gépből (pelotense) kieresztve, repedezik, pikkelyesedik, a préselésnél reped és törik, egyszóval feldolgozásra nem alkalmas. Gyakorlott szakemberek vezetése mellett az ilyesmi nem történhetik meg. Ugyanis a gyakorlott főzőmester az ilyen rosszul megülepedett szappant, ha már megtörtént, nem is engedi az üstből ki, hanem újból kimíveli. Ahol megfelelő laboratóriumi üzemellenőrzés van és mivel ilyen nélkül modern üzem el sem képzelhető, ott két igen egyszerű analízissel észlelhető az ilyen hiba, bár a gyakorlott szakember az első pillantásra észreveszi a külső jeleken, hogy az alapszappan nem jó. A jó alapszappannak 0.5o/o-nál több konyhasót, 0.1°/o-nál több szabadságot nem szabad tartalmazni. Ezek természetesen a legfelsőbb határok. Ennél kevesebb lehet, sőt minél kevesebb, főleg a konyhasó, annál jobb. A legjobb alapszappannak igen kevés alkali felesleggel is kell bírni, mert ennek hiányában bomlás és avasodás állhat elő, ez az alkali felesleg azonban az O.tá'o-ot nem haladhatja túl, mivel ez is rideggé, illetve a további feldolgozásra alkalmatlanná teszi az alapszappant. Hogy az alapszappan pilitozásra alkalmatlan, annak idejében való észlelése rendkívül fontos, mert ha az ilyen rideg szappant mégis felpilroztatjuk és kipréseltetjük, a végén az sül ki, hogy az áru nem piacképes és kárba veszett a feldolgozásra fordított sok energia és a drága illatosító is. Néha az ilyen rosszul sikerült szappant olyformán meg lehet menteni, hogy egész apró, 8 dekánál kisebb súlyú szappanokat készítünk belőle, amelyek nem olyan hajlamosak a törésre és pikkelyesedésre. Mint az elmondottakból megérthetjük, az alapszappan rideg voltának a benne maradt lúg vagy só az okozója. Viszont hogy az alapszappanban fele mennyiségű lúg vagy só maradhatott, annak a rossz kiművelés, illetve a megülepedés hiánya az oka. Minden igyekezetünkkel tehát oda kell hatni, hogy az alapszappan főzésnek ez a legutolsó fázisa kifogástalanul legyen végrehajtva, mivel itt minden eddig esetleg elkövetett hibát jóvátehetünk, viszont, ha a kimívelést rosszul végezzük, minden eddigi munkánk eredménytelen marad. Helytelen az a felfogás, hogy minden mosószappant feldolgozhatunk pilirozott szappanná, mivel a mosószappanokhoz nem szokás olyan drága nyersanyagot felhasználni, mint az alapszappanokhoz, tehát már a minőség sem megfelelő. Más oldalról pedig a mosószappanok főzése nem szokott olyan hosszú időre terjedni, mint az alapszappanoké, mivel itt néhány tized /1/0 elszappanossítatlan zsiradék nem okozhat olyan súlyos utókövetkezményeket, mint a pipereszappan gyártásnál. De még a mosószappanokhoz olyan zsiradékokat is szokás feldolgozni, amelyek a pipereszappan gyártásnál,különböző okoknál fogva szóba sem jöhetnek. A pipereszappan zsírelegyének összeállításánál sokan esnek abba a hibába, hogy túlzott mértékben alkalmaznak kókuszolajat. Ha pedig 20o/o-nál több kókuszolajat használunk, ez megnehezíti a szappan kisózását, mivel a kókuszolaj igen sok vizet képes lekötni és így a megülepítés is nehezebben megy. Végeredményképpen, a kókuszolaj túlzott alkalmazása rosszul kimívelt alapszappanokhoz vezet, ami nem egyszer szükségessé teszi, hogy az alapszappant ismételten át kell főzni, hogy jól pilirozható alapszappant nyerjünk. VEGYI IPAR fa TUNGSRAM 4—5. szám. Ipari mérgezések Vegyi anyagokat nemcsak a vegyészeti ipar, hanem egyéb iparágak is felhasználnak. Megfelelő óvintézkedések nélkül tehát valamennyi ipari üzem munkásai ki lehetnek téve mérgezési lehetőségeknek. Az ipari mérgezések terén az ólommérgezések vezetnek. Az ólom légutakon, vagy pedig a tápcsatornán keresztül jut az emberi szervezetbe; a bőrön keresztül oly kevés juthat be, hogy a mérgezésnek ez a módja a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Fontos körülmény, hogy csak a testnedvekben oldódó ólomvegyületek mérgeznek, az oldhatatlanok keresztülvándorolnak a szervezeten, anélkül, hogy nagyobb bajt okoznának. Az ólomvegyületek toxicitása azok oldhatóságával arányos, a gyomorban és bélben oldódó karbonát, oxid, szulfát és kromát a felsorolt sorrendben fejtenek ki nagyobb, ill. kisebb méreghatást. A belélegzett ólomvegyületek hatása a vérben való oldhatóságuktól függ, kb. ebben a sorrendben: fémólom, oxid, szulfát, karbonát. Az ólommérgezés, ritkán jelentkezik azonnal, inkább krónikus betegségként és főleg a következő iparágakban lép fel: ólomöntő, drágakőcsiszoló, nyomda, akkumulátorgyártó üzemekben, ólomkohályban és bányában, mint fémólommérgezés; bádog-, zománc-, festék-, üveggyárakban gyomornedvben oldódó vegyültek jelentenek veszélyt. Az egyéni hajlamosságnak fontos szerepe van: némely ember 30 évet tölt ólomüzemben teljesen zavartalanul, míg a másikon már néhány nap múlva megállapíthatók a mérgezés tünetei. Igen csekély mennyiségű ólom egyébként mindannyiunk szervezetébe bejuthat a vízvezeték csövéből, de ez jóval alatta marad a veszélyesség határának, amely kb. 1 mg literben. Az ólom után az arzén az a mérgező fém, amellyel mint ipari betegségokozóval leggyakrabban találkozunk. Az arzén festékekben, rovarirtószerekben és mint szennyeződés, különféle fémekben fordul elő. A festék- és a növényvédőszer csomagolásán a halálfej óvatosságra int, a fémek és savak arzénszennyeződését azonban nem jelölik meg, ezt a vegyésznek kell szemmeltartani. A kénsav piritből készül, amely majdnem mindig arzéntartalmú, a sósavat és salétromsavat pedig kénsav gyártják, az arzén a gyártás folyamán ezekbe is átmegy. A kénsavval fejlesztett gázok: szénsav, hidrogén, stb. mindig arzéngyanúsak, márpedig az arzénhidrogén húszszorta mérgezőbb még a szénoxidnál is, 1:20.000 a levegőben súlyosan toxikus, 0,33— 0,6 g arzénhidrogén, ill. 5—10 percig tartó lélegzés mienkint 300 cm3 Ash3-at tartalmazó levegőben halálos. Arzénmérgezések előfordulnak forrasztásnál, galvanizálásnál, akkumulátortöltésnél, acetilénhegesztésnél és nem egy esetben léggömbtöltésnél, amikor a hidrogént cinkből és kénsavból fejlesztik. A cink által okozott mérgezések már nem olyan gyakoriak. Előfordulnak a kohók és horganyfestékgyárak munkásainál, továbbá rézöntőknél („öntőláz“). A munkahelyiségek szellőztetése elegendő védelmet nyújt. A „cinklázhoz“ hasonló tüneteket okoz a kadnaum is, amely bizonyos ötvözetek alkatrésze gyanánt kerül az öntőüzembe. A mangán, amely szintén okozhat súlyos mérgezéseket, belégzés útján csak a nagy vasművekben kerülhet a szervezetbe. Itt-ott azonban mangánvegyületek őrléséből származó por is okozhat bajt. A réz vegyületei mosatlan gyümölcs vagy esetleg must révén kerülnek a szervezetbe, rézfeldolgozó üzemek munkásainál ipari rézmérgezés nem, csak munkaközben való evés vagy más hanyagság folytán való rézfelvétel fordulhat elő. A nikkel is okoz néha mérgezéseket a feldolgozó üzemekben; ezek ismerete még meglehetősen hiányos, valamint a wolfram-mérgezésé is,amely igen ritkán már előfordult. Az azelőtt oly gyakori higany mérgezések ma a minimumra csökkentek. Németországban ennek egy érdekes esetét jegyezték fel: az ottan oly népszerű céllövő-bódék egyikének személyzetén akut higanymérgezés tünetei mutatkoztak, amelyek eredetét kutatva, megállapítást nyert, hogy a gyutacsok higanya került mint higanyoxid a levegőbe. Bár egy töltény csak néhány mg durranóhiganyt tartalmaz, a néhány óra alatt ellőtt 4000 töltény több grammnyi higanyt juttatott a levegőbe. A nem-fémes mérgek közül a szénmonoxid CO okozta mérgezések a leggyakoriabbak. A széngázmérgezések, amelyek a mindennapi életben a világítástól és ma már ritkábban a helytelen és gondatlan kályhatüzeléstől származnak, az iparban főként a motorok kipuffogásaiból erednek. Járművek kipuffogógázai 5—7 % CO-t tartalmaznak, stabil motorokéi kevesebbet. Gyakran fordulnak elő szénoxidmérgezések garázsokban, ahol zárt helyiségben járatják a motort. További szénoxidforrás a gázgenerátor. A szénmonoxid toxicitási határa a belélegzett levegő 0,03—0,05o/o-a, azonban kisebb koncentráció is okozhat mérgezést, mert a hatás kumulatív és krónikus is lehet. Egyéb ipari gázmérgezések közül a vegyiiparban a nitrózus gázok belégzésétől származó esetek érdemelnek figyelmet. Előfordulhatnak nitráló üzemekben, kénsav- és salétromsav-, továbbá nitritgyártó üzemekben, ezüstnitrát gyártásánál, fémek oldásánál sóik előállítása céljából, stb. A nitrózus gázok igen veszedelmesek, mert a tünetek nem jelentkeznek azonnal, hanem jóval a mérges gáznak a szervezetbe jutása van. Az akut mérgezés tünetei: tüdőizgalom, methaemoglobinképződés, fulladás. A kénhidrogén is a mérges ipari gázok közé tartozik. Egyes anorganikus festékanyagok és némely más szervetlen készítmény gyártásánál, továbbá akkumulátorüzemeknél fordulhat elő. A levegőnél nehezebb lévén, főként alacsonyan fekvő helyiségekben (pince, akna) gyűl össze; jellemző szaga nagyobb koncentrációknál kevésbé feltűnő, amely körülmény növeli veszélyességét. Az enyhébb H2S-mérgezés tünetei áltaános mérgezéstünetek (hányás, fejfájás, stb.) nagyobb mennyiségű kén hidrogén belégzése azonban hirtelen halálhoz is vezethet. A nem fémes ipari mérgezések között szerepel a silicosis is. Bár a szilícium nem mérgező anyag, az egyébként ártatlan és a szervezetre vegyileg nem ható kovasav bizonyos körülmények között a mérgezés valamennyi ismérveit viselő egészségi károkat okozhat. A tüdőnek kvarc-, homok- és homokkőpor éles szemcséi által okozott sérülései előkészítik a talajt a tüdővész számára, gyakran azonban tuberkulotikus infekció nélkül is tüdővészre emlékeztető megbetegedés mutatkozik. Kőmegmunkáló, homokpisztollyal dolgozó, fémcsiszoló és kerámiai munkások vannak főként a silicosisnak kitéve. Dr. N. I.