Vegyi Ipar, 1938 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-15 / 1. szám
1. szám. A kereskedelem képesítéshez kötése. A vevőközözönség szempontjából a képesítéshez kötés egyáltalán nem jelenthet tökéletesebb vagy előnyösebb kiszolgálást. A kellő áruraktárral bíró és rátermettséget mutató kereskedő felel meg a vevőnek, mert ilyen esetben megtalálja azt, amit keres és abban a formában, amint azt kívánja. De ettől eltekintve, a vevő érdeke nem a verseny korlátozása, hanem annak fokozása. Ez egyébként a köz érdeke is. A kereskedőnek lépést kell tartania az élet folyton változó és fejlődő viszonyaival. Ha a kereskedőben megvan a rátermettség, akkor ez az önképzés eredményes lesz. Ha pedig a rátermettség hiányzik, akkor a képesítésnek nevezett alap segítségével sem érheti el azt a színvonalat, amelynek emeléséről annyit beszélnek a képesítés hívei. HÓSZIGETELÉS HŰTŐSZIGETELÉS HANGSZIGETELÉS UNIÓ SZIGETELŐ VÁLLALAT BUDAPEST, V., HOLLÁN U. 15. TEL. : 1-171-71. A drogériaengedélyért folyamodónak már a kérvény benyújtásakor üzlethelyiséggel kell bírnia. A kereskedelemügyi miniszter 36.876/1937. sz. rendelete szerint az 1922 : XII. t.-c. 39. §-ának negyedik bekezdése értelmében az iparengedélyért folyamodónak az iparengedély iránti kérvény benyújtásakor üzlethelyiséggel, a drogéria iparengedélyért folyamodónak tehát a 21.000/1936. K. K. M. sz. rend 20. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelő üzlethelyiséggel kell bírnia. Ez a rendelet megnehezíti és költségessé teszi a drogériaengedély iránti folyamodást, mert az eljárás hónapokig tart és ez alatt az idő alatt fizetni kell a helyiség bérét. VEGYI IPAR 7. oldal VEGYITERMÉKKERESKEDO CHEMIKALIENHANDEL Csókái, Breyer,Tsa V., NÁDOR UCCA 34. SZÁM Telefon: 12-66-99 Növényolajok, zsiradékok. Szappan-, festék-, lakk-, bőr- és textilipari nyersanyagok. A »Vegyi Ipar« »Vegyitermékkereskedő« mellékletével együtt nemcsak az előfizetőknek, hanem ezenfelül igazolhatóan 600—700 példányban a drogistáknak, illatszerkereskedőknek, gyógyárukereskedőknek, gyógyszerészeknek, festékkereskedőknek, olajkereskedőknek, fűszeres gyarmatáru nagykereskedőknek, műszaki kereskedőknek stb., stb. rendszeresen megküldetik, minélfogva kiválóan alkalmas hirdetések közlésére és ezek révén új üzleti összeköttetések létesítésére. ________________ Budapesti vegyipiac Ammóniákszóda 96/98/6 ............................ Antiklór krist.................................................. Bórax darabos............................................. Borkősav....................................................... Ecetsavas nátron......................................... Formaldehyd 40°/pos ............................... Gyapjuzsir nyers......................................... Hangyasav 85°/o ......................................... Kálisalétrom ................................................ Kén darabos................................................ Kén virág ....................................................... Kénnátrium 60/62° ...................................... Keserűsé ................................................... Klórmész 110/112°......................................... Krómlimsó ................................................... Krónikáli....................................................... Krómnátron ................................................ Magnezit égetett zillertali........................... Marókáli 90/92°............................................. Marónátron 128/130° .................................. Montánviasz nyers Riebeck-féle................. Naftalin fehér ............................................. Nátriumbiszulfit 60/62°............................... Nátronsalétrom............................................. Ólomcukor ................................................... Oxálsav....................................................... Paraffin 50/52°............................................ Salétromsav 36 Be...................................... Sárga vérlugsó................................................ Sellak TN....................................................... Sósav .............................................................. Szalmiáksó 96/98°/6-os .......................... Szódabikarbóna B.......................................... Tejsav 80°/o................................................... Lindner Dániel cég 24.— P 35. „ 75.- „ 530.- „ 55.- „ 90.- „ 65 - „ 140.- „ 88.- „ 28- „ 34— „ 25— „ 14— „ 31— „ 65— „ 120- „ ■ 95— „ 18- „ 80— „ 46— „ 140— „ 95— „ 48- „ 45- „ 195, „ 130— „ 130— „ 40— „ 220- „ 250- „ 16- „ 68- „ 35— „ 160— „ jelentése. HŰTŐBERENDEZÉSEK MINDEN CÉLRA — MINDEN NAGYSÁGBAN MAGYAR FELVONÓ ÉS GÉPGYÁR R. T. WERTHEIM F. ÉS TSA UTÓDA - HŰTŐGÉPOSZTÁLYA Budapest, VI. Lehel u. 12. Telefon: 2983-32 Éles verseny a ricinuszolajpiacon. Megírtuk, hogy a Mauthner Ödön r. t. berendezkedett elain és sztearin gyártásra. A Hutter és Lever r. t. erre válaszképpen a ricinuszolajt q-ként 106—108 P áron dobta a piacra. cimét A nitrogénmítrágya ára az egyes országokban. Egy q Péli-sónak megfelelő nitrogén-műtrágya ára 1937 január 1-i jegyzés szerint Belgiumban 18.81, Franciaországban 21.93, Olaszországban 20.60, Ausztriában 19.21, Németországban 22.34 és Magyarországon 17 pengő volt. A felsorolt országok között tehát Magyarországon a legolcsóbb a nitrogénműtrágya. A magyar gazda a magyar nitrogénműtrágya, a Péti-só olcsó beszerzése által olyan helyzetben van az említett országokkal szemben, hogy a Péti-sót a jövedelmező termelés biztos kilátásával alkalmazhatja. Gőzkazánok, tartányok, VASHORDÓK, keverők, autoklávok és különleges készülékek a vegyipar számára vasból és fémből. DÁVID és KERTÉSZ kazán és gépgyár rt. Budapest, VI., Máglya u. 75/77._______Tel.: 2 914-46 Glicerin. Nyersglicerin 8 0°/6, Berlin: 55 BM, Marseille 550 fr. frank, Antwerpen: 560 b. frank, London (1): 42,10 font; szaponifikát 88 °/C , Berlin: 65 RM, Antwerpen: 660 b. frank. Flóra első magyar stearingyertya és szappangyár r. t. A részvénytársaság alaptőkéjét 1,696.240 pengőről 2.000.000 pengőre emeli fel. MENNYEZET VILÁGÍTÓK FALIKAROK, ÁLLÓLÁMPÁK ÍRÓKÉSZLETEK, bronzok KERÁMIÁK, RÁDIÓK CHROMENOIA DÍSZTÁRGYAK TELEFON: 131-655 VILLAMOS HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉKEK, VASALÓK CSILLÁROK ÉS VILÁGÍTÁS R.T. ERZSÉBET-KÖRUT 41. A magyar kir. földmivelésügyi miniszter 52.693. eng. és Budapest szék. főv. tanácsa 55.874. VIII/1930. határozata alapján NYILVÁNOS VEGYVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUM Dr. GYÖRKI JÓZSEF okr. vegyészmérnök Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 6. sz. Telefon: 1-174-13. SALÉTROMSAV KÉNSAV, SÓSAV ► GYÁRI ÁRBAN , Nadler és Dr. Schönfeld Budapest, VII. Csányi-u 7. Telefon: 1—388—85. A Wolfner-bőrgyár terjeszkedése. Boltonban, a Bleachers Association cég részesedésével az újpesti Wolfner-gyár krómbőrgyárat létesített. Hazai nyersanyagból készült nagyaktivitású derítőföld ásványi és növényi olajok, zsírok, viaszok, stb. tisztítására, derítésére és szűréséhez minden ipari és laboratóriumi célnak megfelelő tökéletes minőségben. TERRAGHEMIA VEGYÉSZETI GYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, BUDAPEST V. Hold utca 25. Tel.: 1-142-08, 1-142-09 Vezérképviselet: Bürgermeister Ferenc utóda Budapest, V., Alkotmány u. 20. T. 1-111-14. Pipereszappangyártásunk. Múlt évi pipereszappangyártásunkértéke kb. 4 millió P volt (1933 : 2.700.000, 1934 : 2.660.000, 1935 : 3.500.000, 1936 : 3.800.000 P). Illatosított mosószappantermelésünk értéke pedig a múlt évben kb. 2.500.000 P-ot tett ki. LIFT FREISSLER ANTAL Felvonulés . BUDAPEST, VI. HORN EDE UCCA 4. sz. 12.000 felvonó M ., , " Lr " Mindennemű személy-es teherfelvonók, személy- és működésben_____ ‘ teherpaternesterek, felügyelet, karbantartás, javítás. A Lidol-gyár tisztviselőinek ünneplése. Gö7i Lipót igazgató vezetésével bensőséges ünneplésben részesítették nemrég azokat a gyári tisztviselőket, akik egy évtizedet meghaladó idő óta állanak a vállalat szolgálatában. Kádár Béla 10, Sándor Rózsi 14, Zádor Joli 10, Herezka József 13, Képes Hugó 12, Holländer Sándor 11 és Lendvai Lajos 14 éve tagjai a gyár tisztviselői karának. Götzl Lipót méltatta a jubilánsok érdemeit, akiknek tevékenységével kivétel nélkül meg van elégedve, mégis külön megemlékezett Kádár Béla cégvezető érdemeiről, aki odaadó munkásságával teljes bizalmát, sőt háláját is kiérdemelte. A jubilánsok mindegyike művészi kivitelű aranyórát kapott ajándékba. A munkaadó és alkalmazott viszonyának követésreméltó példájául szolgálhat a Sidol-gyár, ezt állapította meg a munkások nevében Toller Károly, aki a pohárköszöntők sorát zárta le. Üdvözölte Götzl vezérigazgatót, a szociális érzésektől eltelt atyai jóbarátot, aki mint munkaadó valósággal a bibliai eszményt testesíti meg a mai sivár időben, mert munkásainak valóban teljes mértékben megadja a megérdemelt bért és aki munkatársaiért és munkásaiért tűzön-vizen keresztül is harcba száll.