Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1942. január / 1. szám

IV. évfolyam, 1. szám. Budapest, 1942. Chemische Industrie und Handel Megjelenik minden hónap elsején Felelős szerkesztő: Szala­ János úr és Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, IX., Lónyay­ u. 18/b. Telefon 187-084 Postatakaréki csekkszámla 7.087 Január. Előfizetési ár 1 évre vállalatoknak 20 P, magánfeleknek 10 P. Egyes szám ára 1 pengő Időszerű problémák Az új, 1942-ik esztendő, reméljük, sok remény­ségünket be fogja váltani. Kívánjuk is, s szeretnénk. Ahogy a magyar ember ősidő óta mondani szokta: — Mánk fér. Hogy a szakmánál maradjunk, bizonyos, hogy a nyersanyagok, továbbá a mű- és pótanyagok fontos­sága egyre növekszik. Ezer szerencse, hogy az arra hivatottak ezt a döntő fontosságot idejében felismer­ték és megfelelően intézkedtek is. Azonban még tö­mérdek a tennivaló! De ha cselekedni akarunk, akkor elérjük a célokat, annál inkább, mert a magyar a nagyvilágon talán a legtehetségesebb fajta. Ugyan­ekkor ez a magyar föld minden fontos terméket és terményt megad. Mindez eszünkbe jut, ahogy visszaemlékezünk Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter rádióelőadá­sára. Azt mondta a miniszter, hogy a nagyközönség a legközelebbi termelési évben, tehát már 1942-ben, olyan növények termelésére helyezze a legnagyobb súlyt, amelyekre hadi érdekből, úgyszintén a belső fogyasztás céljából is föltétlenül szükség van és ame­lyeket a magyar éghajlatnál a magyar föld az eddigi­nél sokkal nagyobb mennyiségben is tudna juttatni. A földművelés minisztere bátran legelső vonalba állít­hatta volna a szójababot. Mi minden más növénynél jobban éppen ennek a tökéletes, azaz óriási méretű meghonosítását szorgalmazzuk, immár hosszú — bé­kés és háborús —évek óta. A szójabab rendkívüli je­lentősége nem csupán a vegyi és rokonszakmák szem­pontjából került előtérbe, hanem az olcsó és tápláló közélelmezés folytán is. Nyíltan megmondjuk, hogy Japán népét nem tudták volna olyan ésszerűen és eredményesen táplálni s fölerősíteni, ha a szójababot nem helyezték volna még a rizs fölé is. Vegyük figye­lembe, hogy a szójabab a nagy magyar Alföldön nagy­szerűen növekszik, valósággal „itthon érzi magát“. Ennek dacára mindmáig nem honosítottuk meg iga­zán, holott például Romániában 1941-ben már több millió méter mázsa szójababot nyertek. Mit nyerhet­nénk mi? Csak akarnunk kell. ---------CAO--------­A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségét egy idő óta ismételten támadások érték. A támadások nem voltak elég komolyak, nem voltak világosak és nem lehettek hatásosak. A GyOSz-t aki támadja, nem ismeri a lényegét. Csupán csak annyit írunk ide taci­­tusi rövidséggel, hogy: ha nem volna GyOSz, akkor ki kellene találni! A GyOSz ugyanaz a magyar gyár­ipar életében, mint a hátgerinc az emberi szervezet­ben. A GyOSz nem volt és nem is lehet ez után sem más, mint ami maga a magyar gyáripar. A GyOSz a a múltban is azt az irányt követte, amit a hazai gyár­ipar követett, avagy diktált. Ugyanezt az irányt kö­vette a legújabb időkben és fogja követni az új esz­tendőben is, hozzásimulva a törvényekhez, a rendele­tekhez, az állam és a magyar nemzet, illetve a kor­mány parancsaihoz és követelményeihez. Szóval a Vegyi és rokon­iparunk helyzete az új év küszöbén 1942. elején már teljesen kibontakozik az új, második világháború, mégpedig az egész földtekén, nagyobb arányok­ban, mint az előző. Ez az állapot minden vonalon érezteti a hatását. Mi csupán a hazai vegyi és rokonszakmák helyze­tével foglalkozunk. Annak dacára, hogy Magyarország vegyi ipara az új vi­lágháború kitörése előtti időkben tőle telhetően felkészült, mégis a nyersanyag kérdése maradt a legnehezebb feladata. Szerencsére a magyar vegyi és rokonipar igen rugalmas, s életereje rendkívüli. Ezt igazolja a termelési ügyes, gyors és hasznos átcsoportosítás, továbbá mind több mű- és pótanyag munkába vétele. Ha az egyes ágakat sorra vesszük, a szénbányászattal kezdjük. Az elképzelhető legnagyobb vonalban történt a hazai szénbányászat fejlesztése s a szénből nyerendő termelési ágak kiépítése. A műanyagok gyártása ugrásszerűen fejlődött és növek­szik, terebélyesedik tovább, szakadatlanul. A cellulózagy­ár­tás a megnagyobbodott ország területén egészségesen épül. Ugyanilyen adottság folytán kiépítésre ke­rül a sóbányákon alapuló vegyészeti nagyiparunk. — Műtrá­­gyaiparunk világklasszis lesz. — Aluminium-, illetve könnyű­­fémiparunk soha nem várt eredményekre képes. Szesz-, sör-, cukor-, gyógyszeriparunk, kozmetikai, kon­zerv gyártásunk lassan elfoglalta a méltó helyét. — üveggyá­raink is állandó fejlődési periódusba jutottak. — Bőriparunk régi jóhírét igyekszik megtartani. — Festékiparunk fontossá­gát különösen ki kell hangsúlyoznunk; e szakma erőfeszítései elismerésre méltóak. — Szappaniparunk sziszifuszi munkát végez; jogos kívánságait remélhetőleg mind fokozottabban figyelembe veszik. A magyar ipar fejlődését vitathatatlanul igazolja a villa­mos­ energia állandó növekedése. Új energiaforrások után ku­tatnak az arra illetékesek és szó van arról is, hogy a velünk szomszédos államokkal mikép lehetne villamos kooperációt létesíteni. A csepeli Szabadkikötő révén oda kell törekednünk, hogy Budapest legyen a Közép- és Délkelet-Európa vegyészeti gyár­iparának és vegyészeti nagykereskedelmének a központja! Ha a tervszerű továbbfejlesztésről írunk, kiemeljük, mi­szerint az a fontos, hogy ne csak a vegyi gyárakban üljenek kitűnő szakemberek, hanem mindama hatósági hivatali helyi­ségekben is, amelyekben a gyáripar kérdéseivel intenzíven foglalkoznak. Az 1941-ik évi tapasztalatokat összegezve, nyu­godtan mondjuk, hogy ilyen vonatkozásban is erős haladás történt. Megemlítjük, hogy általában a magyar vegyi és rokon­szakmák rentabilitása az üzemek túlnyomó részénél gyengült, miáltal ez a kérdés homloktérbe került. Befejezésül ideiktatjuk Haggenmacher Henriknek, a Ma­gyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének alábbi­so- Gyáriparosok Országos Szövetsége lényege szerint valóban ugyanaz, mint a magyar gyáripar. Jólesően fűzzük hozzá: 6 ezer szerencse.

Next