Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1943. január / 1. szám
VEGYI IPAR ÉS KERESKEDELEM A bauxit, illetve a tiszta aluminiumoxyd egyedül majdnem fehér anyag, hogy mégis a leggyorsabban előforduló bauxit színe vöröses, ez a vastartalomtól, illetve vasoxydtartalomtól van. Ha a vastartalom vasoxydhidrát alakjában van jelen, akkor a bauxit színe sárgás árnyalatú. A fehér bauxitok kevés vasat és annál több titánt tartalmaznak. A titándioxid a vasszegény bauxitot még fehérebbre színezi és annak fedőképességét fokozza, melynek festési szempontból nagy a jelentősége. A festési próbák azt mutatják, hogy a fehér bauxit mint fehér alapfesték festési és mázolási célokra kiválóan alkalmas. A végzett kísérletek azt bizonyítják, hogy a fehérbauxit és az ebből előállított termékek rövidesen elfoglalják méltó helyüket a vegyi iparban. A fehérbauxitnak és az ebből előállítható anyagoknak korlátlan felhasználási lehetőségei adódnak. Bauxitvizsgálatok közben gondolatok cikáznak az agyban: festőfehér, alapfehér, titánfehér, festékalap, kittanyag, stb. Elképzeléssel a színek egész légiója rajzolódik az ember szeme elé. Mi mindenre lehet még ezt az anyagot alkalmazni, azt a további kísérletek és ezek eredményei fogják igazolni. Meddő kísérlet nincs, így hát biztosra vehető a további kísérlet eredménye. A kutatómunka tovább folyik. A nyersbauxit különböző vegyi anyagok hatására változik, alkotó részeit a kémikus bizonyos kereteken belül százalékos arányban megváltoztathatja. Jelen esetben is szükségessé vált a fehérség fokozása, s a fedőképesség emelése, mely kétféle módon volt elérhető. Kémiai úton csökkentettem a nem titándioxyd alkotórészek százalékos arányát s ezzel a titándioxyd százalékos aránya emelkedett. Mechanikai úton, amikor mesterségesen előállított tiszta titándioxyd hozzákeverés által emeltem a titántartalom százalékos arányát. Kétségtelen, hogy a vegyiúton javított bauxitfehér-festék a tökéletesebb, mert e folyamat közben a vastartalmat csökkentettem, ami által nemcsak a titándioxyd-tartalom emelkedett, hanem közben az anyag a vasleválasztás által fehéredett is. A bauxitból kémiai úton előállított, illetve feljavított bauxitfehér előnye a tiszta titándioxyd fehérrel szemben, hogy olyan fémoxydokat tartalmaz, amely a lenolajkencében való felfestés után az olajat elszappanosítja és így jobban szárad és tartósabb festékfilmet ad, mintha az tiszta titándioxyd volna. Hazai vegyi iparunk titánfestéket nem állít elő, az összes mennyiséget külföldről hozzuk be. Nagy értékben és nagy mennyiségben importálunk báriumsulfátot is, melyet mint festéktöltőanyagot használunk fel még a titándioxyd hígítására is s ezzel állítjuk a magyar titánfehéret. Tehát nemcsak a titándioxyd-, hanem a báriumszulfát-behozatalt is tekintetbe kell venni ebből a szempontból, mert a a bauxit-titámfehéret báriumszulfát felhasználása nélkül lehet festési és mázolási célokra alkalmazni. Színes bauxitot igen nagy mennyiségben exportálunk aluminium gyártáshoz. Érdekes, hogy a külföld részéről is most van ez után az anyag után komoly érdeklődés, talán hasonló ipari felhasználás céljából. A fehérbauxitnak festési célokra való felhasználásával fémmegtakarítást tudunk elérni, mert nemcsak a titánfehér helyett, hanem a lithopon és a horganyfehér helyett is mint alapfestéket tudjuk alkalmazni. Az említett két fehérfesték anyaga a horgany, mely korlátolt mennyiségben áll rendelkezésünkre. A bauxitfehéret, ha csak alapfestékül használnánk, akkor is jelentős W.C.Herdeus G. m.u.H. HANAU gyártmányai: Kerámiafestékek, különböző cikkek nemesfémekből, elektromos, laboratóriumi, kísérleti, szántó és keltető kemencék, platin, arany-platin tégelyek és eszközök, platin szövetek a vegyi ipar, platin fúvókák a műselyemgyártás, quarzüvegkészítmények és készülékek laboratóriumi, ipari és optikai célokra quarzüveg-higany-cadmium-amalgam lámpák, kísérleti, besugárzó stb. célokra. Beálló szükséglet esetén kérjük cégünket ajánlattételre felszólítani: „GAMMA" Finommechanikai Gyártmányokat Árusító Kft. Székház: IX., Közraktár u. 20/a. T.: *180—873. Mérnöki szaküzlet: IV., Apponyi-tér 1. T.: 186—429, 3 mennyiségű fémet tudnánk megtakarítani a fémipar számára. Ennek kötelező használata anyaggazdálkodásunk irányítóinak feladata körébe tartozik. Ha a fehérbauxit csak erre az egy célra volna alkalmas, a kutatómunka máris meghozta gyümölcsét, mert fémmegtakarítást értünk el vele, ami háborús szempontból jelentőséggel bír. A fehérbauxit fölfedezésével és festési célokra való alkalmazásával vegyiiparunk egy új nyersanyaggal és sok más, ebből előállítható vegyitermékkel gazdagodott! | TEXTILKÉMül | Gyapjúhoz hasonló göndörödés Volumens, gyapjúhoz hasonló, göndör fonalak, szálak, illetve ily rostok előállítása igen fontos üggyé vált. A legkülönbözőbb új eljárások kerülnek ajánlásra, amelyek legtöbbje hoz valami újdonságot, viszont tökéletes és olyan eljárásra nem került még a sor, amelyről a szakértők egyértelműen megállapították volna. Na ez minden vonatkozásban kitűnő. Anélkül, hogy külön bírálnánk és méltó helyét meghatároznánk, mint a soknak egyik példáját, ismertetjük az alábbi és most bejegyzésre került magyar szabadalmat, melynek száma U-1122 és egy, szakkörökben alig ismert berlini professzor a kikísérletezője. Ennek a szabadalomnak a lényege a következő: A volumenes, gyapjúhoz hasonló göndörödést azzal idézzük elő, hogy a fonallal fonás közben, például a centrifugaeljárás vagy forgó fúvókák alkalmazásával, illetve centrifugák és forgó, fúvókák egyidejű alkalmazásával túlsodrást adunk. Emellett a szálak lehúzási sebességét akként állítjuk be, hogy a végén összegyűjtött szál igen erősen túlsodort, mely sodrat rendkívül mértékben nagyobb annál a sodratnál, mint amelyre az ilyen szálaknál rendesen szükség van. A szál előállítása akár a szokásos egyfürdős fonóeljárással, akár a száraz fonóeljárással történhetik, végezhető azon- SZOLYVA FALEPÁROLÓ RT. BUDAPESTI IRODA: V. ÁRPÁD-U. 7. GYÁRTELEP: SZOLYVA, BEREG-MEGYE. KLOTILD VEGYIPARI RT. BUDAPESTI IRODA: V. ÁRPÁD U. 7. GYÁRTELEP: NAGYBOCSKÓ, MÁRAMAROS MEGYE Gyártmányai: faszén, faszesz előpárlat, nyersfaszesz, faszeszolaj, nyersfaecet, famész, methanol, oldószerek, faszeszmentes ecet, technikai ecetsav, jégecet, 80%-os ételecet, nyersaceton, acetonolajok, technikai aceton, aceton B G. S., methylaethylketon, fakátrány, fakátrányolaj, faszurok.