Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek Lapja, 1935 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1935-01-01 / 1. szám
A VILLÁMFELSZERELŐK, MŰSZERÉSZEK ÉS LÁTSZERÉSZEK LAPJA sági élet jelentős részének petyhüdt vérkeringését. A mezőgazdasági termények kedvező áralakulása elősegítette a mezőgazdasági és ipari áralakulások közötti helyes arány kialakulását és így a mezőgazdaságot évek óta marcangoló agrárolló összezsugorodását. Kétségtelen tény, hogy a magyar sors intézői sok mindent tettek azért, hogy a gazdasági válság enyhüljön, s ha a helyzet az egyes egyedek szemszögéből nézve sokszor nem is mutat biztató képet, azt el kell ismernünk, hogy a gazdasági élet tempója az elmúlt esztendőben bizonyos élénkülést mutatott. Sokat várunk az új esztendőtől, sokat várunk azoktól az új és céltudatos gazdasági intézkedésektől, amelyek munkaalkalmak teremtésére lesznek alkalmasak, mert érezzük azt, hogy már a kormánytényezők is felismerték azt az igazságot, hogy munkaalkalmak teremtése nélkül nincs mód és lehetőség a kisexisztenciák százezreinek, millióinak megmentésére. A fogyasztás összezsugorodását, a javak forgalmánakválságát, a gazdasági helyzet tényleges enyhülését nem hozhatja meg más, mint az egész Európát körülzáró gazdasági elzárkózás abroncsainak szétnyílása. A friss és szabad levegő beengedése a gazdasági elzárkózás fülledtségébe és utolsónak említve, de elsőnek gondolva a bizalom, a feltétel nélküli bizalom helyreállása a népek között az egyetlen lehetőség, amelytől Európa sorsának javulását várhatjuk. Hisszük azt, hogy az új esztendőben közelebb jutunk ezekhez a célokhoz, hogy az az ideges rángatódzás, amely ma európaszerte vitustáncát járja, megszűnik, hogy a feszültség enged és hogy európaszerte úrrá lesz a feltétlen békevágy és akarat, mely egyedül alkalmas a harmonikus emberi munka feltételeinek biztosítására, a civilizáció meglevő értékeinek megőrzésére és fokozására. A beszámoló taggyűlés résztvevői hitet tettek az egység és a harmonikus munka mellett. Ipartestületünk elnöksége december 12-én taggyűlés keretében számolt be az elmúlt esztendő fontosabb és ipartestületünkkel kapcsolatos eseményekről. A taggyűlésen csaknem 200 ipartestületi tag jelent meg, akik zsúfolásig megtöltötték az ipartestület összes helyiségeit. A taggyűlésen az ipartestület elnöke Dembitz Gyula elnökölt, aki elsősorban is a megjelentek nevében együttérzésről és meleg szeretesről biztosította a Jugoszláviából kiutasított, kiüldözött magyarokat. Bejelentette, hogy az ipartestület a sorsüldözöttek felsegélyezésére 100 pengőt küld készpénzben a segélyakciót vezető belügyminiszternek. Egyben felhívta az ipartestület tagjait, hogy egyénileg is, aki teheti, adjon a kiutasítottaknak, mert ezzel egyrészt jószívéről, másrészt hazaszeretetéről tesz tanúbizonyságot. Majd rátért az elnök a mai beszámoló taggyűlés egybehívásának szükségességére. Ez az ipartestület — úgymond — amely alapítása óta végvára, oltalmazója és segítője volt a kisiparosságnak, mindig a szeretet, a megbecsülés és a harmónia eszközeivel dolgozott és haladt előre. Ha volt valami, aminek az eredményeinket köszönhetjük, az kétségkívül az összetartás volt. Ez az összetartás adott nekünk erőt arra, hogy úgy képviseljük az ipartestület tagjainak érdekeit, ahogy azt azok el is várhatják tőlünk, de amire lelkiismeretünk hívó szava is sarkall bennünket. Majd rátért azokra a különböző körlevelekre, amelyeket különböző csoportok a vilalmfelszerelőiparosokhoz intéztek, valamint azokra a gyűlésekre, amelyeket állítólag a kisemberek megszervezésére és érdekeik megvédése végett hívtak egybe. Kérdi, ki mondja azt, hogy az ipartestület nem minden tevékenységében a kisemberekért dolgozik. Részletesen bírálja a két körlevelet, majd megállapítja, hogy a taggyűlés összehívása részünkről nem irányult senki ellen, csupán a békebontás ellen. Ugyanígy a decemberi hivatalos lap vezércikke is a felvilágosítás s a meggyőzés eszközeivel akart hatni a tárgyilagos olvasóra. Elnök rátért ezután a tagdíjhátralékosok ügyére. Megállapította, hogy az 1932. évi VIII. t. c., amely az ipartestületekről szól, kifejezetten úgy rendelkezik, hogy tanácskozási és szavazási jogát nem gyakorolhatja az az iparos, aki két évi tagdíjjal hátralékban van. Ugyancsak elrendeli a törvény, hogy a hátralékos ipartestületi tagdíjakat közadók módjára kell s ha szükséges végrehajtás útján is, behajtani. Az ipartestület — úgymond — mindig segíteni és gyámolítani kívánta azon tagjait, akik anyagilag szűkös helyzetben vannak. Annak idején ipartestületünk tiltakozott a fent említett törvényes korlátozás ellen, mert az volt az álláspontja, hogy az ipartestület minden egyes tagját egyformán illesse meg a mód a tanácskozásokban való résztvételre vonatkozólag. Mi azonban csak végrehajtói vagyunk a törvénynek s ha mi nem teljesítjük kötelességünket, úgy ezzel veszélyeztetnénk ipartestületünk féltve őrzött autonómiáját. A segítő szándék vezetett bennünket akkor is, amikor tagdíjbehajtó bizottságot állítottunk fel, amely személyes tárgyalás alapján beszéli meg az egyes tagokkal hátralékuk rendezésének lehetőségeit és mindazoknak, akik a folyó tagsági díjat fizetik, felgyülemlett hátralékaikra kamatmentesen hosszú időre terjedő és kisösszegű részletfizetést engedélyez. Az ipartestületet eljárásaiban nem a törvény betűinek rideg és szigorú értelmezése, hanem a szív szava vezeti és vezérli. Mint eddig, úgy ezután is ott fogunk állni mindegyik ipartestületi tag mellett és sohasem fogjuk kérdezni, hogyha valakinek segítségre van szüksége, váljon pontos fizetővel, avagy tagdíjhátralékossal állunk-e szemben. Minden tárgyilagos bírálónak el kell egyben azt is ismernie, hogy a kézművesiparosságnak rendkívül fontos érdeke fűződik az ipartestületek fenntartásához és így bármilyen sanyarúak legyenek is a gazdasági viszonyok, mégis meg kell hoz-