Volán, 1969 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1969-09-01 / 9. szám

'jváért/ POSTA Kedves Kalaux Néni és Sofőr Bácsi! Az egész úgy kezdődött, hogy Csopakon déli 12 órakor tábor­zárás volt. Lehúztuk a zászlót és elénekeltük a DÍVSZ indu­lót. Nagy búcsúzkodások, cím­cserélgetések, fényképezések. Mindenki készülődött, indult hazafelé. Fél egy volt és nekem csak háromnegyed hatkor in­dult a buszom Budapestre. Egyedül maradtam. Ledőltem az ágyra olvasni. Nemsokára jött a takarító néni: — Üljön csak a csomagjára kedveském az ebédlőben. Ide jönnek mindjárt az új gyere­kek. Mit tehettem, fogtam a kis félmázsás motyómat és átbo­torkáltam az ebédlőbe. Ültem, üldögéltem, amíg innen is ki nem ebrudaltak, öt óra felé kisétáltam a megállóhoz. ,,Ezt a háromnegyed órácskát már féllábon állva is kibírom” — gondoltam. Körülbelül így is történt, mert egyéb ülőalkalma­tosság hijján, a bőröndömön csücsültem. Ólomlábakon járt az idő,­­ de mégis eljött a várva várt perc: háromnegyed hat! No, gondoltam, most már csak egy-két pillanat lehet az egész! Hát igen. Csekély negyedórás késéssel fel is tűnt a kanyar­ban a busz. Boldogan intettem neki és .. . aztán csak bámul­tam. Egy ilyen nagy busz és így el tudjon tűnni! Az Apolló 11 sebessége e földi járműhöz képest szerintem csak lassú cammogás lehet. Mint egy tü­nemény,­­ amint jött, úgy el is illant. Csak az orromba szál­ló por jelezte, hogy az imént járt erre valami. Hirtelen nem tudtam, hogy ilyenkor sírni kell, vagy ne­vetni. Utóbb — ki tudja miért, — mégis a bőgés mellett dön­töttem. Ott álltam egy szokat­lanul nehéz táskával, egy előre megváltott autóbuszjeggyel és pénz nélkül. A kalauz néninek és a sofőr bácsinak üdvözletem küldöm, és amennyiben aggódnának ér­tem, megnyugtatásul közlöm, hogy már nem állok ott be­csapva és elfelejtve, mert 20,5 forintot kölcsön kértem a cso­paki autócsárdában, hogy busz­jeggyel a zsebemben, megvált­sam magamnak hazafelé a vo­natjegyet, 1969. július 12-én. SOÓS ÁGNES XIII., Raj­k László u. 68. a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola II. osztályú tanulója Ejnye, közönség! Szomorú, hogy még mindig látni lenyúzott üléseket a há­­tulsó sorokban, a MAVAUT óbu­dai állomásáról induló autó­buszokon. A napraforgómag, az amerikai mogyoró szétszórt maradványai, a rosszul csukó­dó szellőzőablakok, a rögzíté­süket vesztett ablakfüggöny­­tartók menet közben verik az üveget s ha mindehhez még egy részeg utas is adódik, tel­jes a kulturált utazás. Az AKÖV pedig, valamiféle rosz­­szul értelmezett emberségből, mindenkit szállít. Azt is, aki köpköd, szemetel, vagy része­gen kötekedik, esetleg a beren­dezést rongálja. Ki iránt em­berséges az efféle engedékeny­séggel az AKÖV? Az utazók túlnyomó tömegéhez nem, az biztos. DOROZSMAI KÁROLY Üröm Petőfi Sándor u. 22. 2 az autóközlekedési dolgozók lapja A szerkesztő bizottság elnöke: Tapolczai Kálmán Főszerkesztő: Solymár Tamás Szerkesztőség: Bp., VI., Lenin krt. 96. T.: 122-780. Telex: 650 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Bp., VIII., Blaha Lujza tér 3. Tele­fon: 343-100 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Megjelenik havonta Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., Jó­zsef nádor 4/ 1.). Egyé­ni csekkszámlaszám: 61.280, közületi: 61.066 vagy átutalás az MNB 8. sz. fiókjánál vezetett folyószámlára. Előfize­tési díj 1 évre: 36,— fo­rint, V. évre 18,— forint, V. évre: 9,— forint. INDEX: 25.877 69.2912 Egyetemi Nyomda mélynyomása, Budapest Felelős vezető: Janka Gyula igazgató Augusztusi számunkban kezdtük el az autóstopnak, mint kü­lönbözőképpen megítélt és több hivatalos helyen elítélt jelenségnek a perújrafelvételét, helyt adva tanúvallomásoknak és szakértői vé­leményeknek azért, hogy elősegítsük a téma mindenki számára megnyugtató rendezését. A villamoson még Mercedesről álmodik a stoppos, az országút mentén már Trabanttal is beérné és az esetek jórészében egy üre­sen arra zörgő teherautó platója a számára elérhető valóság. Állítólag viszont van egy rendelet, amely megtiltja a hivatásos gépkocsivezetőknek, hogy felvegyék az autóstoposokat. — Ez csupán híresztelés — világosít fel Bogáth Lajos AKÖV- igazgató — semmiféle rendelkezés nem tiltja meg a gépkocsiveze­tőknek, hogy felvegyenek valakit útközben. A gépkocsivezető tudja mit tesz. Emberi kötelessége, úgy gondolom, hogy a tanyasi iskola felé a hóban caplató kisgyermeket felvegye, vagy a zuhogó esőben az anyát gyerekével,­­ külön kérésük nélkül is. Más kérdés, hogy az alkalmi útitárs elvonhatja a vezetéstől a gépkocsivezető figyel­mét. Vállalatunknál ugyan még nem fordult elő ebből adódó bal­eset, de az országban már volt rá példa. Az esetleges karambol után a gépkocsivezető nemcsak saját magáért tartozik felelősség­gel, hanem vendégéért is. Ez a körülmény tart engem vissza, hogy helyeseljem az autóstopot. Nyilvánvaló, hogy a gépkocsivezető figyelmét a vezetésről bár­mi és bárki elvonhatja, tehát az autóstoppal is. Kérdezzük meg efelől dr. Réti László orvosszakértőt, az ATUKI közlekedéspszicho­lógiai csoportjának vezetőjét. Vajon a pszichiáter igent, vagy ne­met mond az autóstopra? — Nem ilyen fekete-fehér ez a kérdés. Az autósok emberbaráti szívessége közlekedésbiztonságilag nem veszélyes. Veszélyessé csak akkor válhat, ha a vezető valamiféle ellenszolgáltatásra várva, — például egy csinos alkalmi vendégutas esetében — megosztja fi­gyelmét a vezetés és a kaland lehetősége között. Az érzelmi terhe­lés szórakozottá teheti a vezetőt, dekoncentrált lesz, az érzelmi stressz-hatás leköti a vezetésre összpontosuló energia egy részét, és kész a baj. Idáig fekete a kép. És a fehér oldala? — A magányos sofőr a hosszú egyhangú úton, különösen éjszaka, esetleg lankadó figyelemmel, vagy éppen aluszékonysággal küzköd­­ve vezeti kocsiját. Az alkalmi útitárs ilyenkor élénkítőleg hat és az előbbi esettel szemben éppen, hogy ébren tartja a csökkenő, ki-ki­­hagyó figyelmet. Szereti a világot kilencvennel-százzal rohan a Csepel teherautó. Rakomá­nya 400 fürdőszobaszőnyeg, s annak tetején két stoppos út­ban Balatonföldvár felé. A sofőr G. József akkorákat ne­vet kocsikísérőjével duettben, hogy nemcsak a sebességtől remegnek az ablakok. Két he­te született meg „II. József”, a sofőr-dinasztia legifjabb tagja. Ennek örül az újdonsült papa és ezért állt meg a stop­posoknak. Nevetve mondja: „eddig még sosem csináltam, de eztán felveszek mindenkit, aki szimpatikus az út szélén. Úgy szeretem most az egész világot”. Stoppal vérért A legtisztább történetet ar­ra a kérdésre, hogy miért vesz fel stopposokat, T. Pál, egy Pest megyei téesz főköny­velője mesélte. „Én 59 óta minden alkalommal, ha tehe­tem, magam mellé ültetek egy országúti vendéget. Akkor még egyetemista voltam, ami­kor egy szünidőben édes­anyám olyan súlyos gyomor­vérzést kapott otthon a ta­nyánkon, hogy ha pár órán belül nem kap vért, akkor va­lami nagyon rossz történik. A doktorunk mellette maradt, nekem kellett elmennem a vá­rosba vérért, mentőkért. Gya­log vágtam neki, aztán három autó vitt és hozott. A doktor azt mondta, egy fél órán mú­lott ... Megérti? Ballaszt G. Bálint főaknász Tatabá­nyán. Szívesen mesél a leá­nyáról, életéről, de a legszí­vesebben fiáról, akinél látoga­tóba járt a Miskolci Nehéz­ipari Egyetemen. Amikor Hatvan határában megállt a stop jelzésre, nevetve jegyezte meg: azért visz magával stopposokat, mert a Wartburg csak akkor fekszik jól az útra, ha legalább hárman ülnek benne. Békülés Tibor a Ganz-Mávagban dolgozik, az egyik KISZ alap­szerű agit-prop titkára is. A széplaki ifjúsági táborban dolgozik a lány, akit szeret, magas fekete, nagyon szép ... Tibornak nincs pénze, mert lakásra gyűjt. Viszont szol­gált egy jó stoppos sztorival. „A legszebb békülés volt — mondta —, amikor valahol Székesfehérvár alatt már majdnem beültem a hátsó ülésre, amikor észrevettem, hogy apám kocsiját stoppol­tam le. Akkor már három éve nem láttuk egymást. Részeg volt, megvert, elmentem ha­zulról. Meggyógyult, nem iszik, autót vett. Három év után kibékültünk. Szicíliai emberünk Megint egy extrém eset. Nem az eleje, csak a vége. A „miért stoppol” kérdésre adott válasz egyszerű, megnyugtató. Cs. Károly műszaki egyete­mista. Szegedre igyekszik az Ünnepi Játékokra. Pénze ke­vés, különösen most, mert nemsokára minden fillérjéért lírát vesz. Ugyanis utazik Olaszországba, Milánóig vo­nattal, onnan autóstoppal le délre, ameddig csak lehet. Végcélja Palermo, ahová egy olasz barátja meghívta. Biza­kodó természet. Azt állítja, hogy a három hónap alatt — ha arrafelé délen még nem divat, — a maffiát is megta­nítja az autóstop művésze­tére. A Tigris és a szélhámosok Éva és Zoli tulajdonképpen szélhámosok. De legalább is „kedves csirkefogók”. Minden­esetre iskolát nyithatnának egynémely kereskedelmi vál­lalataink propaganda főnökei­nek. A trükk egyszerű és mégis zseniális. Minden autós érdeklődik a külföldi benzi­nek után. Ők egy összehajt­ható, mindig maguknál hor­dott jókora táblát tesznek ki az út szélére. Tetején a híres embléma tigris — ki ne is­merné — a felirattal: „Tégy Tigrist a tankodba”. Alatta apróbetűs szöveg. Itt az új benzin, gondolja a naiv a vo­lánnál és megáll, hogy elol­vassa az apró betűt is. Ha már megállt, vigyen el — mondja a két elébe toppanó gyerek, és ember legyen a talpán, aki ellent tud állni a szellemes ötletnek, ők még a szárazjég hátán is megélné­nek. Szakértői vélemények s ma­ga az országút vonultak fel most pro és kontra, tanúság­tételre. Várjuk a további ál­lásfoglalásokat, a perdöntő ta­pasztalatokat és érveket. A stop, vagy nem stop kérdése még válaszra vár. Hegedűs László 1 PERÚJRAFELVÉTEL 2. •STOP!­­ vagy megj 4 SSTOP? ’s tv-» Útonálók, vagy úton állók? Fotó: Dozvald János és Hegedűs György Romantikus lelkek az út és a téma mentén

Next