Volán, 1969 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
'jváért/ POSTA Kedves Kalaux Néni és Sofőr Bácsi! Az egész úgy kezdődött, hogy Csopakon déli 12 órakor táborzárás volt. Lehúztuk a zászlót és elénekeltük a DÍVSZ indulót. Nagy búcsúzkodások, címcserélgetések, fényképezések. Mindenki készülődött, indult hazafelé. Fél egy volt és nekem csak háromnegyed hatkor indult a buszom Budapestre. Egyedül maradtam. Ledőltem az ágyra olvasni. Nemsokára jött a takarító néni: — Üljön csak a csomagjára kedveském az ebédlőben. Ide jönnek mindjárt az új gyerekek. Mit tehettem, fogtam a kis félmázsás motyómat és átbotorkáltam az ebédlőbe. Ültem, üldögéltem, amíg innen is ki nem ebrudaltak, öt óra felé kisétáltam a megállóhoz. ,,Ezt a háromnegyed órácskát már féllábon állva is kibírom” — gondoltam. Körülbelül így is történt, mert egyéb ülőalkalmatosság hijján, a bőröndömön csücsültem. Ólomlábakon járt az idő, de mégis eljött a várva várt perc: háromnegyed hat! No, gondoltam, most már csak egy-két pillanat lehet az egész! Hát igen. Csekély negyedórás késéssel fel is tűnt a kanyarban a busz. Boldogan intettem neki és .. . aztán csak bámultam. Egy ilyen nagy busz és így el tudjon tűnni! Az Apolló 11 sebessége e földi járműhöz képest szerintem csak lassú cammogás lehet. Mint egy tünemény, amint jött, úgy el is illant. Csak az orromba szálló por jelezte, hogy az imént járt erre valami. Hirtelen nem tudtam, hogy ilyenkor sírni kell, vagy nevetni. Utóbb — ki tudja miért, — mégis a bőgés mellett döntöttem. Ott álltam egy szokatlanul nehéz táskával, egy előre megváltott autóbuszjeggyel és pénz nélkül. A kalauz néninek és a sofőr bácsinak üdvözletem küldöm, és amennyiben aggódnának értem, megnyugtatásul közlöm, hogy már nem állok ott becsapva és elfelejtve, mert 20,5 forintot kölcsön kértem a csopaki autócsárdában, hogy buszjeggyel a zsebemben, megváltsam magamnak hazafelé a vonatjegyet, 1969. július 12-én. SOÓS ÁGNES XIII., Rajk László u. 68. a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola II. osztályú tanulója Ejnye, közönség! Szomorú, hogy még mindig látni lenyúzott üléseket a hátulsó sorokban, a MAVAUT óbudai állomásáról induló autóbuszokon. A napraforgómag, az amerikai mogyoró szétszórt maradványai, a rosszul csukódó szellőzőablakok, a rögzítésüket vesztett ablakfüggönytartók menet közben verik az üveget s ha mindehhez még egy részeg utas is adódik, teljes a kulturált utazás. Az AKÖV pedig, valamiféle roszszul értelmezett emberségből, mindenkit szállít. Azt is, aki köpköd, szemetel, vagy részegen kötekedik, esetleg a berendezést rongálja. Ki iránt emberséges az efféle engedékenységgel az AKÖV? Az utazók túlnyomó tömegéhez nem, az biztos. DOROZSMAI KÁROLY Üröm Petőfi Sándor u. 22. 2 az autóközlekedési dolgozók lapja A szerkesztő bizottság elnöke: Tapolczai Kálmán Főszerkesztő: Solymár Tamás Szerkesztőség: Bp., VI., Lenin krt. 96. T.: 122-780. Telex: 650 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Bp., VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Megjelenik havonta Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor 4/ 1.). Egyéni csekkszámlaszám: 61.280, közületi: 61.066 vagy átutalás az MNB 8. sz. fiókjánál vezetett folyószámlára. Előfizetési díj 1 évre: 36,— forint, V. évre 18,— forint, V. évre: 9,— forint. INDEX: 25.877 69.2912 Egyetemi Nyomda mélynyomása, Budapest Felelős vezető: Janka Gyula igazgató Augusztusi számunkban kezdtük el az autóstopnak, mint különbözőképpen megítélt és több hivatalos helyen elítélt jelenségnek a perújrafelvételét, helyt adva tanúvallomásoknak és szakértői véleményeknek azért, hogy elősegítsük a téma mindenki számára megnyugtató rendezését. A villamoson még Mercedesről álmodik a stoppos, az országút mentén már Trabanttal is beérné és az esetek jórészében egy üresen arra zörgő teherautó platója a számára elérhető valóság. Állítólag viszont van egy rendelet, amely megtiltja a hivatásos gépkocsivezetőknek, hogy felvegyék az autóstoposokat. — Ez csupán híresztelés — világosít fel Bogáth Lajos AKÖV- igazgató — semmiféle rendelkezés nem tiltja meg a gépkocsivezetőknek, hogy felvegyenek valakit útközben. A gépkocsivezető tudja mit tesz. Emberi kötelessége, úgy gondolom, hogy a tanyasi iskola felé a hóban caplató kisgyermeket felvegye, vagy a zuhogó esőben az anyát gyerekével, külön kérésük nélkül is. Más kérdés, hogy az alkalmi útitárs elvonhatja a vezetéstől a gépkocsivezető figyelmét. Vállalatunknál ugyan még nem fordult elő ebből adódó baleset, de az országban már volt rá példa. Az esetleges karambol után a gépkocsivezető nemcsak saját magáért tartozik felelősséggel, hanem vendégéért is. Ez a körülmény tart engem vissza, hogy helyeseljem az autóstopot. Nyilvánvaló, hogy a gépkocsivezető figyelmét a vezetésről bármi és bárki elvonhatja, tehát az autóstoppal is. Kérdezzük meg efelől dr. Réti László orvosszakértőt, az ATUKI közlekedéspszichológiai csoportjának vezetőjét. Vajon a pszichiáter igent, vagy nemet mond az autóstopra? — Nem ilyen fekete-fehér ez a kérdés. Az autósok emberbaráti szívessége közlekedésbiztonságilag nem veszélyes. Veszélyessé csak akkor válhat, ha a vezető valamiféle ellenszolgáltatásra várva, — például egy csinos alkalmi vendégutas esetében — megosztja figyelmét a vezetés és a kaland lehetősége között. Az érzelmi terhelés szórakozottá teheti a vezetőt, dekoncentrált lesz, az érzelmi stressz-hatás leköti a vezetésre összpontosuló energia egy részét, és kész a baj. Idáig fekete a kép. És a fehér oldala? — A magányos sofőr a hosszú egyhangú úton, különösen éjszaka, esetleg lankadó figyelemmel, vagy éppen aluszékonysággal küzködve vezeti kocsiját. Az alkalmi útitárs ilyenkor élénkítőleg hat és az előbbi esettel szemben éppen, hogy ébren tartja a csökkenő, ki-kihagyó figyelmet. Szereti a világot kilencvennel-százzal rohan a Csepel teherautó. Rakománya 400 fürdőszobaszőnyeg, s annak tetején két stoppos útban Balatonföldvár felé. A sofőr G. József akkorákat nevet kocsikísérőjével duettben, hogy nemcsak a sebességtől remegnek az ablakok. Két hete született meg „II. József”, a sofőr-dinasztia legifjabb tagja. Ennek örül az újdonsült papa és ezért állt meg a stopposoknak. Nevetve mondja: „eddig még sosem csináltam, de eztán felveszek mindenkit, aki szimpatikus az út szélén. Úgy szeretem most az egész világot”. Stoppal vérért A legtisztább történetet arra a kérdésre, hogy miért vesz fel stopposokat, T. Pál, egy Pest megyei téesz főkönyvelője mesélte. „Én 59 óta minden alkalommal, ha tehetem, magam mellé ültetek egy országúti vendéget. Akkor még egyetemista voltam, amikor egy szünidőben édesanyám olyan súlyos gyomorvérzést kapott otthon a tanyánkon, hogy ha pár órán belül nem kap vért, akkor valami nagyon rossz történik. A doktorunk mellette maradt, nekem kellett elmennem a városba vérért, mentőkért. Gyalog vágtam neki, aztán három autó vitt és hozott. A doktor azt mondta, egy fél órán múlott ... Megérti? Ballaszt G. Bálint főaknász Tatabányán. Szívesen mesél a leányáról, életéről, de a legszívesebben fiáról, akinél látogatóba járt a Miskolci Nehézipari Egyetemen. Amikor Hatvan határában megállt a stop jelzésre, nevetve jegyezte meg: azért visz magával stopposokat, mert a Wartburg csak akkor fekszik jól az útra, ha legalább hárman ülnek benne. Békülés Tibor a Ganz-Mávagban dolgozik, az egyik KISZ alapszerű agit-prop titkára is. A széplaki ifjúsági táborban dolgozik a lány, akit szeret, magas fekete, nagyon szép ... Tibornak nincs pénze, mert lakásra gyűjt. Viszont szolgált egy jó stoppos sztorival. „A legszebb békülés volt — mondta —, amikor valahol Székesfehérvár alatt már majdnem beültem a hátsó ülésre, amikor észrevettem, hogy apám kocsiját stoppoltam le. Akkor már három éve nem láttuk egymást. Részeg volt, megvert, elmentem hazulról. Meggyógyult, nem iszik, autót vett. Három év után kibékültünk. Szicíliai emberünk Megint egy extrém eset. Nem az eleje, csak a vége. A „miért stoppol” kérdésre adott válasz egyszerű, megnyugtató. Cs. Károly műszaki egyetemista. Szegedre igyekszik az Ünnepi Játékokra. Pénze kevés, különösen most, mert nemsokára minden fillérjéért lírát vesz. Ugyanis utazik Olaszországba, Milánóig vonattal, onnan autóstoppal le délre, ameddig csak lehet. Végcélja Palermo, ahová egy olasz barátja meghívta. Bizakodó természet. Azt állítja, hogy a három hónap alatt — ha arrafelé délen még nem divat, — a maffiát is megtanítja az autóstop művészetére. A Tigris és a szélhámosok Éva és Zoli tulajdonképpen szélhámosok. De legalább is „kedves csirkefogók”. Mindenesetre iskolát nyithatnának egynémely kereskedelmi vállalataink propaganda főnökeinek. A trükk egyszerű és mégis zseniális. Minden autós érdeklődik a külföldi benzinek után. Ők egy összehajtható, mindig maguknál hordott jókora táblát tesznek ki az út szélére. Tetején a híres embléma tigris — ki ne ismerné — a felirattal: „Tégy Tigrist a tankodba”. Alatta apróbetűs szöveg. Itt az új benzin, gondolja a naiv a volánnál és megáll, hogy elolvassa az apró betűt is. Ha már megállt, vigyen el — mondja a két elébe toppanó gyerek, és ember legyen a talpán, aki ellent tud állni a szellemes ötletnek, ők még a szárazjég hátán is megélnének. Szakértői vélemények s maga az országút vonultak fel most pro és kontra, tanúságtételre. Várjuk a további állásfoglalásokat, a perdöntő tapasztalatokat és érveket. A stop, vagy nem stop kérdése még válaszra vár. Hegedűs László 1 PERÚJRAFELVÉTEL 2. •STOP! vagy megj 4 SSTOP? ’s tv-» Útonálók, vagy úton állók? Fotó: Dozvald János és Hegedűs György Romantikus lelkek az út és a téma mentén