Slézia Gabriella (szerk.): A budapesti közművelődési intézményekből - a 60-as évektől - elindult szakmai innovációk és újszerű kezdeményezések - Módszertári füzetek 11. (Budapest, 2002)
Az amatőr művészetek és a játszóház
függetlenedési törekvéseit érzékelve Vitányi Iván javaslatára az Intézet létrehozta először a SZOT, majd az ASZIOT társadalmi intézményét. A SZOT (Színjátszók Országos Tanácsa) tagjai közé egy-egy szakág (diák, munkás, falusi) képviselőjét az Intézet illetékes osztálya hívta meg. Elnöke Dr. Bécsy Tamás egyetemi tanár lett. A SZOT-ot néhány év múlva, a demokratizmus jegyében az ASZIOT (Amatőr Színjátszók Országos Tanácsa) váltotta fel, ide már közgyűlés által választott tagok kerültek be. Az ASZIOT előbb ismét Dr. Bécsy Tamás, majd Keleti István elnökletével „nyitott” a hivatásos szakma felé is. Alelnöke előbb Gosztonyi János, majd Sik Ferenc lett. Sik Ferenc megválasztása után gyújtó hangú beszédet mondott, majd soha többé nem láttuk. Ez az ASZIOT-ban folyó munka már jelentősebb volt. Beleszólhatott a fesztiválszervezésekbe, elsősorban Kazincbarcika országos fesztiváljába. Próbálkozott érdekvédelmi törekvésekkel is. Az ASZIOT-nak kevés lehetősége volt az aktivitásra, de mégis mozdított valamit a nyitottság felé. Bár egyik utolsó előtti közgyűlése alatt szállóige lett dr. Sződy Szilárd mondása: „a közgyűlés ülése alatt az amatőr színjátszás zavartalanul folyik.” A rendszerváltás előestéjén megszűnt az ASZIOT. Elsőnek létrejött a Magyar Drámapedagógiai Társaság, majd az ODE (Az Országos Diákszínjátszó Egyesület), végül a Nemhivatásos Színházak Szövetsége, mint „ernyő” szervezet, mely fölötte volt mindegyik speciális együttesnek. Komoly minisztériumi támogatást élvezett, utazási támogatásokat tudott adni, fesztiválokat támogatott. A berlini fal lebontásával egyidőben, az amatőr színjátszók országos kongresszusa már a szövetség és egyesületek kongresszusa volt, az ASZIOT, de az Intézet is elveszítette fontos koordináló szerepét. Az ernyőszervezet neve már a Magyar Színjátszó Szövetség lett. A kifejezetten amatőr színpadokból nőttek ki az „alternatív" színház felé törekvő együttesek, vidéken a szegedi Egyetemi Színpad, a tatabányai Bányász Színpad, a miskolci Manézs, Budapesten a H.U.R.K.A. Színpad, az Universitas, a Térszínház, Halász Péter Kassák Stúdiója, az Orteo, később Stúdió K. Érdekes módon ezek egyike sem politizált „direkt” módon, csak másféle színházat akart, mint ami addig volt, akár hivatásos, akár amatőr területen. Ebből a „mást akarásból” lettek néha politikai, többnyire esztétikai problémák. A magyar avantgárd színház nem tagadja meg amatőr gyökereit - de önállósultak, elszakadtak az úgynevezett „műkedveléstől”, félhivatásossá, sőt hivatásossá váltak, akik nem mindig a színházból - de minden esetben a színházért élnek. De az ő történetük már egy másik történet. 139