Kecskemét, 1947. január (2. évfolyam, 1-14. szám)
1947-01-01 / 1. szám
Amerika kölcsönt ad Magyarországnak Stanley L. Sommer, az NRRA magyarországi főmegbízottja nagyarányú tárgyalásokat folytatott Svájcban Magyarország segélyezése ügyében. Hazatérve nyilatkozott a sajtónak és elmondotta, hogy februárig 750.000 dollár értékű zsír, $00.000 pár bakancs, 100.000 pár gyermekcipő, 350.000 dollár értékű gyógyszer és kötszer és 250.000 dollár értékű vegyes szállítmány érkezik az UNRRA ajándékaként Magyarországra. Elmondotta még, hogy a Nemzetközi Bank a békeszerződés után nagyobb kölcsönnel támogatja Magyarországot. Eddigi megbeszélések szerint mintegy 40 millió dolláros kölcsönről van szó, amelyet két év alatt mezőgazdasági exporttal kell majd visszafizetni. Sommer hozzátette: — Meggyőződésem, hogy Amerika maga is kölcsönt fog adni Magyarországnak, mondhatom, hogy ebben csaknem biztos vagyok. A világ ugyanis oszthatatlan és rossz ítszlet lenne az egész világ számára, ha akadnának országok, amelyek nem tudnak talpraállni. Műsoros Szilveszter-est a Ha tolikus £ g.$Ut&.en Nagyszabású Szilveszter-estre készül a Katolikus Egylet vigalmi bizottsága. Este 8 órától reggel 5 óráig lesz tánc elsőrangú zene mellett. A műsort nem egyfolytában, hanem tánc közben pihenő gyanánt adják le, amikor remek tréfák, énekszámok, jelenetek, magánszámok szórakoztatják a közönséget. Hideg, meleg ételek, elsőrangú italok, cukrászda áll rendelkezésre. Az Egylet tagjait és barátait szeretettel hívja és várja a vigalmi bizottság. Az iparosok Szilveszter-estje Az Iparegyesület székházának első emeleti helyiségében műsorral és bicskás vacsorával egybekötött családias Szilveszter-estet rendez kedden este 7 órakor. Az iparostársakat és barátait szeretettel várja ez Egyesület. Záróra nincs! Vasutas SscilvesziCM-est a Sportol*I Oű £ian A kecskeméti vasutasok családias jellegű Szilveszter-estje este 7-től reggel 6-ig tart a Sportotthonban. A rendezőség sok meglepetést tartogat vendégei számára. Nagyszabású jótékonyság Lajosmizsén A Karitasz lajosmizsei csoportja ez évi karácsonyi gyűjtési akciója eredményeképpen december 22-én délután a Katolikus Otthonban a szegényei között kiosztott 17 pár bőrcipőt, 7 ruhát, 10 pár harisnyát, 2 pullovert, 1 nadrágot, továbbá kb. egy mázsa fehér lisztet. 40 szegény család részesült a fenti adományokban. A lelkes gárda munkálkodása lehetővé teszi, hogy további adományokat juttasson el az arra rászorultakhoz. Tóth József esperesplésc<_nos, a lajosmizsei Karitasz agilis megindítója a napokban utazik ja Vácra, hogy a lajosmizsei Karitasz részéra ott rendelekzésre álló adományokat elhozza. J Kecskemét 1S47. N. 1. A FÜGGETLEN KISGAZDA évi. Istim FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI ULOJ PÁRT POLITIKAI LAPJA 40 l&QsC'toC'i'&l . Az újévi postával újabb hadifogoly üzenetek érkeztek a Szovjetunióból a kecskeméti hozzátartozók részére. Marosi Kálmán Méri Miklósnak, Sváb Kovács Dániel Sváb Kovács Józsefnek, Csáki János szüleinek és testvéreinek, Tóth József feleségének (Fehér u. 13.), Gergényi János Diószegi Sándornénak (Kecskeméti út 18.), Gyollai Mátyás Speer Jánosnénak (Belső Széchenyiutca 6.), Virág László Virág Lászlónénak (Füzes u. 7.), Takács Mihály Takács Istvánnak (Erkel u. 1.), küldött újévi jókívánságokat. * A „Kecskemét“ szerkesztőség* részére is érkezett egy érdekes hadifogoly levél. Tóth Antal írja benne, hogy már több levelet írt családjának, ismerőseinek, de még választ nem kapott Felesége és kislánya Kasza utca 3. szám alatt lakott, édesanyja és húga Kinizsi utca 8. alatt. Nővére özv. Lakatos Józsefné Bercsényi utca 24. sz. alatt, barátja Nagy István, Talfája u. 22. sz. alatt, másik barátja, Fejes Géza a Schiffer gyárban volt munkavezető. Kéri őket, írjanak minél előbb. Moszkva, Vöröskereszt 1581.Címe: Januári 9-én Kecskemétre érkezik feleségével együtt Kérősi Mihály A Magyar—Amerikai Művelődési Társaság meghívására Kecskemétre érkezik és előadást tart a városháza közgyűlési termében Károlyi Mihály a második magyar köztársaság volt elnöke. Károlyit kecskeméti útjára elkíséri felesége, Andrássy Katinka is. A nagy érdeklődéssel várt nagyszabású esemény január 19-én lesz- Ha nem less iiselö, lői/téti tetd & czüfrol a«. isk&ták&cth A „Kecskemét“ tudósítójától. Már a karácsonyi szünidő megkezdése előtt szóvátettük, hogy az álami és községi általános, illetve elemi iskolák tüzelőellátása súlyos nehézségekbe ütközik. Bár az igazgatók mindent elkövetnek a téli fűtőanyag beszerzése érdekében, erejükön felül eredményt elérni nem tudnak. A szülőket sem lehet állandó kérésekkel ostromolni és A felszabadulás utáni idők egyik legelsőnek felállított hivatala a közmunkahivatal volt. A zavaros idők nehéz és rendezetlen körülményei rányomták bélyegüket a hivatal megalapozására. ges Most, a stabilizáció és az egyséközmunkaváltság bevezetése után szükségessé vált a hivatal átszervezése. Új kartoték-rendszert vezetnek be és ha a minisztérium Kovács Gyuláné és Bényi László.né, nagykőrösi lakosok az elmúlt 5 hónap elején együtt és Kovács Gyulát vasruddal közösen is agyonverték. A gyilkos asszonyokat szombaton vonta felelősségre a Lakos-tanács. Az ügyészség szándékos em 1mberölés vádját emelte Bényi László- jró till«», Kovács Gyulinét 1 ' házastérben elkövetett gyillosság-terhelni. Előírás szerint a tanítás január 7-én kezdőik, azonban a fent érintett körülmények ezt sok helyen meggátolják. Könnyen megtörténhet, hogy az állami, községi általános és elemi iskolák némelyikében továb tmrt a szünet. A félévi bizonyítványkiosztás a szokott időben, január utolsó napjaiban lesz. megengedi, a hivatali személyzetet is 12 főről 24 főre szaporítják az ügyvitel megkönnyítése és meggyorsítása céljából. Január 1-től mindenki új közmunkaigazolványt kap, amely a név és pontos lakcímen kívül a kirótt közmunka napszámot is tartalmazza. Ezentúl erre a lapra kell a váltságdíjat befizetni és ezen történik a befizetés igazolása is. gal vádolta. Kovácsné vallomásában elmondta, hogy férje iszákos, durva ember volt, házasságuk pedig pokol. Rengeteg bántalmazásban részesült. Az elmúlt hónap elején az ura ismét részegen tért haza. Újra bántalmazta. Nagyon elkeseredett. Elhajtározta: végez a férjével. Kiment a ksatráb*. *ag»k«z vett egy va*rudat és «sz»s a már fekvő férje Újjászervezik a közimunkahivatalt Új igazolványt kap minden közmunkaköteles A GY LKOS ASSZONYOK A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT Elnapolták a Vmatóst, mert új tiszáat kell kihallgatni j fejére több ütést mért. Ekkor toppant hozzá Bányaié, vele a haldokló embert talicskára tették. Békyiné a talicskán az utolsókat hörgő szerencsétlen ember fejére újabb három hatalmas ütést adott. A halott férjet azután együtt kitolták a kúthoz, majd rövid tanácskozás után beledobták a mély, nyitott gémeskútba. A rémfilmekre emlékeztető, borzalmas ügy tárgyalását a bíróság elnapolta azért, mert a vád és a védelem újabb tanúk kihallgatását kérte. SaMHi&ikola A kecskeméti sakkélet az elmúlt évben állandóan fejlődött. Egyéni és csana^-e-epayek során több új tehetség tűnt fel. Különösen örvendetes a diák sakkozók előretörése. A város bajnokságában közel száz versenyző indult, ami azt bizonyítja, hogy a legnemesebb szellemi játék mindinkább tért hódít. Most érdekes újítással kísérletezik a Sakkor vezetősége. Az év elejétől kezdve rendszeres oktatásban részesíti a kezdő és haladó játékosokat. Minden kedden megnyitáselmélet, minden pénteken végjáték, tanulmányozás az oktatás tárgya. Az első oktatás január 7-én, kedden este 6 órakor lesz a Beretvásban. Kecskemét — a szegények városa Kecskemét nem csak a gyümölcs és gyermek városa, hanem a szegényeké is. A háború óta különösen nehéz helyzetben van szegénygondozásunk: kevesebb az adakozó, több a nyomorgó. A várostól kapott havi nyolcezer forinttal együtt 40.531 forint volt a bevétel augusztus 1. óta. Ebből az összegből kell 211 gondozottat ellátni élelemmel, ruházattal és tüzelővel. Az UNRRA-bizottság hús és halkonzervet, valamint ruhadarabokat adott a szegénygondozónak, hogy ossza ki a gondozottak között. A különböző társadalmi egyesületek, mint a Szoiális Missziótársulat a katolikus női kongregációk karácsonyi ajándékot juttatnak a szegényeknek. A szegénygondozótól mindegyik kapott karácsonyi ajándékként kényérőt, kalácsot, olajat, 2 doboz hús- és 1 doboz halkonzervet, 1 mázsa vágott fát és 5 forintot. Eikizik a Napvilágból A legújabb hírek szerint Vincent Auriol és Eduard Herriot között dől el, ki lesz a francia köztársasági elnök. Prágai hivatalos közlemény szerint Mindszenty hercegprímás azért nem utazhatott Csehszlovákiába, mert őt Prágában a magyar revizionizmus egyik vezetőjének tekintik. Japánban pusztító földrengés volt, a halottak száma meghaladja a 2300-at. Egy angol lap jelentése szerint Don Juan spanyol trónkövetelő Lisszabonban izgatott megbeszélést folytatott Franco spanyol nagykövettel, a spanyol államfő fivérével. A Kaspi-tenger fenekén 700 éves vár maradványait fedezték fel. Írországban lezuhant egy amerikai repülőgép, 10 utasa meghalt. Egy új amerikai orvosi találmány híre járta be a világot; állítólag két nap alatt ki lehet gyógyítani a vérbajt. Az Ausztráliába kivándorolt magyarok között nagy a csalódás, egy hazaérkezett levél szerint minden magyar vienza akar jönni.