Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. október (6. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-05 / 232. szám
A magad hasznára, a haza javára: jegyezz békekölcsönt! A& MDP BÁCSKISKULT MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA volt?Ci5a! B&’à*VtSI ■tffcaife VI. évfolyam, 232. szám /lm 50 fillér 1951. október 5, péntek MNDSZ-asszonyok a Második Békekölcsön jegyzésért ! Szeptember 27-én népköztársaságunk kormánya felhívással fordul: a magyarhoz és kibocsátotta dolgozó népa Második Békekölcsönt. Ez a felhívás egy boldog, harcokban megedzett, jómódú, szocialista, hazáját építő néphez szól. Olyan emberekhez, akik tudják, hogy mit jelent életükben a szovjet nép példamutatása, segítsége, a Párt vezetése. Olyan emberekhez, akik részesei, építő harcosai békealkotásainknak, Durapemelének, az Inotai, Tiszalöki Erőműveknek, akik közvetlenül érzik megyénkben is, hogy mit jelent számukra a Kiskunfélegyházi Középvasszerkezeti Gépgyár a0 milliós beruházással, hogy a Kecskeméti Lakatosipari M 70 munkás helyett 1700-al dolgozik, hogy Bácsbokodon korszerű tejüzemet építettünk, hogy a napközi otthonok gomba módjára egyik napról a másikra, nőttek azért, hogy minél több anya tudjon az ötéves terv eredményes végrehajtásában részt venni. A felhívás napján minden ember tudta kötelességét Egy emberként mozdultak meg az üzemek, példát mutatva, munkásosztályunk élenjárva a dolgozó parasztság és az egyéb foglalkozásúak felé, így a kalocsai építkezésnél Farkas Mária ügyvezetőnk és Lichner Lajosné vezetőségi tagunk, akik a munkában a jegyzés,gyűjtésnél is versenyben állnak egymással, 900 forintot jegyeztek, vagy Patyi Istvánná és Tóth Istvánná mosónők 600 forintos fizetés mellett 1000— 1200 forintot jegyezek. A Kiskunfélegyházi Gépgyárban egy MNDSZ-asszony sincs, aki az egyhavi fizetését ne jegyezte volna le, mert tudják, hogy ezzel a békét, hazájuk védelmét, eredményeinket erősítjük és csapást mérünk az imperialistákra, azok hazai ügynökeikre. Az ipari munkások mögé felsorakoztak a falu dolgozó asszonyai, élenjárva a szocialista szektorok dolgozói. Kiskunhalason a Vörös Szikratsz-ben é»v. Borbás Lajosné, MNDSZ-ügyvezető, öt gyermek édesanyja, aki a termelésben is élen jár, 500 forintot jegyzett, hogy még jobban erősödjön hazájában a tszcs fejlesztése, mezőgazdaság ,szocialista átszervezése. Fülöpszállási ügyvezetőnk 500 forintot, bácsbokodi ügyvezetőnk, Dobos Istvánná, aki a beadási kötelességben is élen járva tett eleget, 300 forintot jegyzett. Asszonyaink nemcsak jegyeztek, de egy emberként mozdultak meg szervezeteink a Párt mellé felsorakozva a jegyzés sikeréért. A kiskőrösi járásban 311 asszony kért feladatot, a kecskeméti járásban 400 asszonyt osztottak be a felvilágosító munkába, a bajai járásban 260-an dolgoznak. Állampuszta szervezetünk vállalta Harta és Dunaletéten községek patronálását. Kiskunhalasi szervezetünk összeköti a begyűjtés munkájával és a héten Füzespusztára mennek brigádmunkába, hogy előrevigyék a kukoricaszedést, hogy minél előbb a magtárba kerüljön és ne ússzon el a fekete csatornán, szállítási szerződést kötnek. A jegyzés munkáját összekötik családlátogatással, tagságunk látogatásával, készülnek a pártvezetőség újjáválasztására, és nem választja a feladatokat, hanem együtt vive, mert tudják, hogy a határon leselkedő véreskezű Triónak így adnak méltó választ aljasságaira, amit eddig elkövettek hazánkkal, a jugoszláv néppel és az egész nemzetközi proletáriátussal szemben. így adnak választ azoknak a kulákoknak, akik szabotálják az őszi munkák idejében való elvégzését és megtagadják a Második Békekölcsönjegyzést, arra gondolva, ha nem tesznek eleget kötelességüknek, nem segítik békeharcunkat, vissza tudják ámítani az ő világukat. Hát nem! — Mert a mi dolgozó munkás- és parasztasszonyaink tudják, mi a kötelességük. Megváltozott szép életét Szűcs Lukácsné MNDSZ- és tszcs-tag, aki 10 gyermek édesanyja, nem hagyja kockáztat és ő ezért keményen, becsülettel dolgozik férjével együtt termelőcsoportban és ezért adta a két fiát büszkén a néphadseregbe, másik két fiát és lányát ipari tanulónak, mert a béketábor magyarországi szakaszának erősítésében így akar részt venni. — így harcol a szabadszállási építkezésen Szórád Ferencné ügyvezetőnk is, amikor 500 forintot jegyzett és 17 asszonytársával indul mindennap felvilágosító munkára. A kölcsönjegyzés munkája még nem fejeződött be. Nemcsak vasárnap kell ezt a munkát végeznünk, hanem minden nap harcosabban nekiindulva, mert az ellenség nem alszik és igyekszik jó munkánk elé gátat vetni. Nekünk, asszonyoknak, külön feladataink vannak A hátralévő időben agitációs munkánkat fokozzuk, kapcsoljuk össze a feladatokat, leplezzük le a kölcsönjegyzés ellen uszítókat, azokat, akik nem jegyeznek békekölcsönt és akkor eredményes lesz a munkánk, a munka befejezével majd emelt fővel állhatunk Pártunk elé, hogy megbízatásunknak igyekeztünk becsülettel eleget tenni. Legyen minden MNDSZ-asszony társadalmi ellenőr, álljunk őrt a begyűjtés, a közellátás frontján és akadályozzuk meg a feketevágásokat, leplezzük le az olyan bitangokat, akik elfeketézik a textilárut a dolgozók elől, hogy elégedelenséget szítsanak. Felszabadulás óta sokat kaptunk állama mindig hazánktól, a nép betartotta szavát és ha kért, kamatostól visszafizette. A sorsolások eredményei és egész életünkben végbement változás a felszabadulás óta fényesen igazolja mindezt. Éppen ezért kell eredményeinkért, további sikerekért harcba indulni és eljutni minden emberhez, különösen az asszonyokhoz és megmagyarázni, hogy mi a kötelessége hazájával és családjával szemben. Tervünk a szocializmus építésének terve, békénknek hatalmas és gyönyörű tervei, és ezeknek megvalósításához mindenkinek a segítségére szükség van. És csak így lehet nyugodt az álmunk és örömteli a munkánk, ha fiaink, leányaink majd megkérdezik tőlünk, hogy édesanyám, mit tettél, hogy erősebb legyen a béketábor ? Egyenesen állhatunk majd eléjük és azt mondhatjuk: édes gyermekem, a jövődért, a béke szilárdságáért jegyezem békekölcsönt. Ezt kell elérnünk asszonytársak, hogy ezt érezze minden anya. Ennél a munkánál is legyenek példaképeink a hős szovjet asszonyok, akik példát » uat mutatnak nagy munkánkhoz és harcunkhoz egyaránt. Ha felsorakozunk Pártunk mögé és Irányításával lelkesen, őszinte szeretettel végezzük a munkánkat hazánk javára, amikor elmondhatjuk, hogy ott voltunk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és áldozni kell. PANKOVICS JÓZSEFNÉ MNDSZ megyei titkár, Pest megye dolgozóinak versenyfelhívása Bács-Kiskun megye dolgozóikon Kedves Elvtársak! Bács-Kiskun megye és Pest megye dolgozói a gabonabegyűjtés első szakaszában bebizonyították, hogy megértik Pártunk és kormányzatunk felhívását és pártszervezeteink vezetése mellett képesek nagy és kemény erőfeszítésekre békénk megvédéséért, 5 éves tervünk sikeréért. Megyénk dolgozói most ismét olyan feladatok munkálkodnak, mint megoldásán a béke- kölcsönjegyzés, a gabona, hátraléknak és a ősziek begyűjtése, valamint az őszi szántásvetés. Ezek a nagy feladatok ugyancsak fontos eszközei békéért, a szocializmusért folyatatott harcnak. Hogy a gabonabegyűjtés első szakaszának sikerét teljessé tegyük és a most előttünk álló feladatokban újabb győzelmeket érjünk el, megyénk dolgozói nevében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére versenyre hívunk ki Benneteket és megyétek dolgozóit. Versenypontnak javasoljuk: 1. Melyik megye dolgozói jegyeinek le nagyobb számban és magasabb egy főre eső átlaggal békekölcsönt. 2. Az őszi kalászosok vetését október 25.ra elvégezzük helyrehozva azt a lemaradást, amely különösen az őszi árpa és a rozsvetés területén jelenleg fennáll. a) Az őszi mélyszántást a minisztertanács határozatában előírt minőségben és határidő előtt 2 nappal elvégezzük. b) Az őszi vetés és mélyszántás érdekében meggyorsítjuk a betakarítást Az AMG-k AMK-k, munkaszervezésének tszcsi-k megjavítására biztosítjuk szocialista szektorok példaa mutatását. 3 Hogy a módosított gabonabegyűjtési előirányzatunkat október 25-ig 100 százalékra, a kukorica, és napraforgó-előirányzatot november 7-ig 105 százalékra, a burgonyaelőirányzatot 100 százalékra és a szállástakarmány-előirányzatot 110 százalékra teljesítjük. A verseny értékelésére — minthogy a kormányzati szervek hétről-hétre értékelik — kérjük fel az illetékes minisztériumokat. A tapasztalatok átadására pedig létesítsünk egy négytagú bizottságot a megyei bizottságok és a megyei tanácsok egy-egy képviselőjével. Elvtársi üdvözlettel, Pestmegyei dolgozók nevében: Magyar Dolgozók Pártja Pestmegyei Bizottsága és Pestmegyei Tanácsi Végrehajtó Bizottsága, A gátéri fiatalok jó munkája a Második Békekölcsön jegyzésének sikeréért Országszerte folyik a békekölcsön jegyzése. Az üzemek dolgozói és a dolgozó parasztok százezrei, öregek és fiatalok az államnak kölcsönadott forintjaikkal is hitet tesznek a béke megvédése és ötéves tervünk mellett. A bácskiskun megyei Gátér községet a gabonabegyűjtésben és az őszi termények beadásában úgy emlegetik, mint a járás egyik legjobb faluját. S a falu dolgozói a békekölcsön jegyzésében sem akarnak lemaradni. Ezért harcol, ezért végez felvilágosító munkát a DISZ-szervezet is, együtt a község pártszervezetével. Tizennyolc ifjúgárdista jár házról-házra, felkeresik a dolgozó parasztokat, elbeszélgetnek velük a békekölcsön jegyzésének fontosságáról. Hajdú Sándor ifjúgárdista így agitál Hajdú Sándor Gurbó János dolgozó ifjúgárdista, a következő szavakkal parasztot győzte meg: „Gondoljon csak arra, hogy mit kapott községünk az államtól az ötéves tervben. Nemrég épült fel a mozi. Most építik a kultúrházat, rövidesen elkészül a pálmonostori bekötőút is. Már ennek értéke is meghaladja százezer forintot. Ezt adta eddig a az ötéves terv, a Második Békekölcsön jegyzése pedig hozzájárul ahhoz is, hogy orvosi rendelő, gyógyszertár épüljön, s a villanyt is bevezessék a falunkba.” Hajdú Sándor ifjúgárdista érvei meggyőzték Gurbó János dolgozó parasztot, aki négyszáz forint békekölcsönt jegyzett. Módszerük : Ismertetik a helyi alkotásokat Ilyen módszerrel dolgoznak a DISZ-szervezet ifjúgárdistái. — Helyi érvekkel, az ötéves terv helyi alkotásainak ismertetésével győzik meg a gátért dolgozó parasztokat. De arról sem feledkeznek meg, hogy a legjobb érvelés a személyes példamutatás; a békekölcsön jegyzésében élenjáró fiatalok a legjobb agitátorok, így Baksi József DISZ-titkár, egyénileg dolgozó paraszt, fiatal ötszáz forintot, Kovács Erzsébet ifjúgárdista hatszáz forintot, Keskeny Júlia háromholdas egyénileg dolgozó paraszt leánya szüleivel együtt száz forint békekölcsönt nyolcjegyzett. S az ifjúgárdisták munkája nyomán nagyszerű eredmény született: a gátéri dolgozók hatvanezer forint jegyzéséből húszezer forintot az ifjúgárdisták jegyeztek. A gátéri DISZ-szervezet megértette a békekölcsönjegyzés jelentőségét és ebben a munkában is a Párt legjobb és legodaadóbb segítőjének mutatkozik. A DISZ vezetők és a DISZ tagsága tudják, hogy a béke megvédése és ötéves tervünk sikeres befejezése az ő ügyük is. Ezért harcolnak keményen a békekölcsön, jegyzés sikeréért.