Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-13 / 139. szám

Kitüntették legjobb traktorosainkat a traktorosnap alkalmából A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a minisztertanács javasla­­tára 54 kiváló traktorost kor­­mánykitüntetésben részesített a traktorosnap alkalmából. A ki­tüntetéseket szombaton délelőtt Dobi Elnöki István, a Népköztársaság Tanácsának elnöke a parlamentben nyújtotta az ünne­pélyes keretek között. Az ün­nepségen jelen volt Hegedűs András, az MDP Politikai Bi­zottságának tagja, a miniszter­­tanács első elnökhelyettese, föld­művelésügyi miniszter, Matol­­csi János, az MDP Központi Vezetősége titkárságának tagja, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyet­tese és Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára is. Önök, nagyszámú, immár or­szágosan ismert traktorostársuk­­kal együtt jó munkájukkal ki­vívták dolgozó parasztságunk és egész népünk elismerését — mondotta többi között Dobi Ist­ván. — Ennek az elismerésnek kifejezése a minisztertanács ha­tározata a traktoros nap megün­nepléséről. A dolgozó népnek és államának önök iránti megbe­csülése jut kifejezésre a most átnyújtandó kitüntetésekben is. E megbecsülést azzal érték el, hogy lelkiismeretes tanulással, fáradhatatlan szorgalommal megismerték gépeiket, a gépek működését és e tudás birtokában kifogástalan minőségű gépi min­tát végeznek. Nagy feladat vár önökre a ter­melőszövetkezetek termelésének növelésében, gazdálkodásuk szín­vonalának fokozásában, szerve­zeti, gazdasági és politikai meg­szilárdításában — mondott a továbbiakban. A szövetkezeti út a győzelme elsősorban azon mú­lik, hogy meglévő szövetkezete­ink mikorra válnak minden te­kintetben példamutató, jómódú életet biztosító gazdaságokká. Ez pedig nem képzelhető el az önök munkája nélkül, a jó minő­ségű és idejében végzett gépi munka nélkül. A szövetkezetek­nek nyújtott növekvő gépi segít­ség mellett végezzenek kifogás­talan minőségű gépi munkát az egyénileg dolgozó parasztoknak is, segítsék elő­termelésünk nö­vekedését. Traktorosaink munkájának szolgáljon komoly erőforrásul, hogy az — amint a III. pártkon­gresszus megalapította —nagy­mértékben hozzájárul a munkás­paraszt szövetség további szi­lárdításához — fejezte be üd­vözlő szavait Dobi István, majd átnyújtotta a kitüntetetteknek a Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adományozott kitüntetése­ket. Kilencen Munka Érdemren­det, 20-an Szocialista Munkáért Érdemérmet, 25-en Munka Ér­demérmet kaptak. A Szocialista Munkáért Ér­demérem kitüntetést adomá­nyozta az Elnöki Tanács Halász Pálnak és Sztankovics Lajosnak, a dunavecsei traktorosainak.állami gazdaság A Munka Érdemérmet kapta ifj. Pásztor József és Mészáros Antal a borotai, Farkas István a csátaljai, Mészáros József és Csorba János a bácsalmási gép­állomás traktorosa. A földművelésügyi miniszter a kongresszusi versenyben leg­jobb eredményt elért traktoros brigádvezetőket és traktorosokat vándorzászlóval, »az állami gaz­daságok kiváló dolgozója«, ille­tőleg »kiváló gépállomási dol­gozó« jelvénnyel, pénzjutalom­mal és sztahanovista oklevéllel tüntette ki. Vándorzászlót, »az állami gaz­daságok kiváló dolgozója« jel­vényt és pénzjutalmat kapott Sztankovics Lajos, a dunavecsei állami gazdaság traktorosa. Vándorzászlót, »kiváló gépál­lomási dolgozó« jelvényt és pénzjutalmat kapott Poór Lajos és Böbék Mihály a császártöltési gépállomás traktorosai. (MTI) A Szovjetunió Szakszervezeteinek XI. kongresszusa MOSZVA. (TASZSZ) A Szov­jet Szakszervezetek XI. kongres­­­szusának június 11-i ülésén vé­­­get ért a vita N. M. Svernyiknek, Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsa elnökének be­számoló jelentése és a központi revíziós bizottság beszámolója felett. A két beszámolójelentés­sel kapcsolatban négy napon át folyt élénk vita. A felszólalók behatóan foglalkoztak a szak­­szervezetek­­­­ tevékenységének minden területével. N. M. Svernyik záróbeszédé­ben hangsúlyozta, hogy a Szak­­szervezetek Központi Bizottsá­gának és a szakszervezetek he­lyi szerveinek behatóbban kell foglalkozniok a dolgozók mun­kabér- és normakérdéseivel és a szakszervezetek figyelmét an­nak a szerepnek fokozására kell fordítaniok, amelyet a munka termelékenységének emelésében, a termelés minőségének megja­vításában és az önköltség csök­kentésében a munkabér betört. A kongresszus egyöntetűen jó­váhagyta a Szovjetunió Szak­­szervezetei Központi Tanácsá­nak tevékenységeit, majd bizott­ságot választott a beszámoló­­jelentéssel kapcsolatos határo­zati javaslat előkészítésére. »A szakszervezetek szervezeti szabályzatában végrehajtandó módosításokról« szóló második napirendi ponttal kapcsolatban Nyina Popova, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Taná­csának titkára tartott beszá­molót. Nyina Popova beszámolója után megkezdődött a szakszer­vezetek szervezeti szabályzat­­tervezetének megvitatása. Az esti ülésen felszólalt a kongresszuson részvevő több külföldi küldöttség képviselője is. Gottlieb Fiala, az egyik leg­régibb osztrák szakszervezeti ve­zető, Lourival Villar, a Latin­­amerikai Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetségének képviselője, Szajaddin Mumne, a Libanoni Nyomdaipari Munkások Szak­­szervezetének elnöke, Radzsa­­ram Sasztri, a »Hind Mazdur Szabha« (India Szakszervezeti Központ) főtitkára. (MTI) A francia nemzetgyűlés leszavazta a Laniel-kormányt PÁRIZS: Az »AFP« hírügy­nökség jelenti: Hivatalosan közölték, hogy a francia nemzetgyűlésben a szombati bizalmi szavazás során 306 szavazattal 293 ellenében le­szavazták a Laniel-kormányt.­­ (MTI) A francia kormány benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek PÁRIZS. Az »AFP« közli: Pierre July miniszterelnökségi államtitkár, aki a köztársasági elnöki palotából távozva felke­reste André Le Troquer-t, a nemzetgyűlés elnökét, bejelen­tette: »A kormány benyújtotta lemondását a köztársasági el­nöknek. Pusztító felh­őszakadás a Mátrában Június 11-én, pénteken a dél­utáni órákban a Mátravidéken évtizedek óta nem tapasztalt méretű felhőszakadás volt. Rö­vid idő alatt olyan hatalmas mennyiségű víz zúdult le, hogy Gyöngyös város alacsonyabban fekvő részeit és a környék több községét elöntötte. A víz ma­­gassága egyes helyeken csaknem másfél métert ért el. Az elöntött területeken hala­déktalanul megkezdődtek mentési munkálatok, amelyek­­­ben részt vettek a belügyminisz­térium illetékes szervei, a hon­védelmi minisztérium műszaki alakulatai, a tanács szervei. A mentési munkálatokat a heves­megyei pártbizottság vezetői irá­nyították. Látva a hatósági szervek azon­nal szervezett, határozott be­avatkozását és szívós küzdelmét a vízárral, a lakosság is tevé­kenyen bekapcsolódott a men­tési munkálatokba. A hatósági szervek, valamint a lakosság áldozatos munkájával sikerült a közvetlenül veszélyeztetett­ terü­letek lakosait biztonságba he­lyezni. Az árvíz következtében Gyön­gyösön mintegy 100 családi ház megrongálódott és 8 régi építé­sű, kisebb családi ház összedőlt. Egy kisgyermek kivételével — aki a vízbefúlt — a pusztító felhőszakadásnak emberáldozata nem volt. A vízár Gyöngyös után Nagy­­rédét is elöntötte. Itt 30 ház dőlt össze és néhány órára víz alá került csaknem 200 ház. — Emberéletben nem esett kár. Nógrád megyében Kálló és Er­­dőtarcsa községekben a felhő­szakadás következtében több ház megrongálódott, kár itt sem esett.Emberéletben Az átmenetileg hajléktalanná vált lakások elhelyezésére min­den intézkedés megtörtént. minisztertanács százezer forin­­­tot bocsátott rendelkezésre: eb­ből az összegből gyorssegélyt kapnak azok, akiket károsodás ért. A kormány hathatós segít­séget­ fog nyújtani a károsultak­nak, az összedőlt lakóházak fel­építésénél és a megrongálódott házak helyreállításánál. (MTI) l­övid hírek Energiaellátásunk további meg­javítására új erőművek létesül­nek és ennek során Tiszapalko­­nyán megépítik az ország legna­gyobb és egyik legkorszerűbb erőművét. Teljesítőképességére jellemző, hogy egyetlen gépegy­ségével 600.000 kislakás világítá­sát lehet biztosítani. * Ritka zsákmányuk akadt a na­pokban a paksi halászoknak: 50 kilós vizát fogtak a Dunán. A viza a Káspi- és a Fekete-ten­gerben él. Csak iváskor úszik fel a tengerbe torkoló folyókba. Ik­rája az annyira kedvelt kaviár. A kifogott viza húsát a paksi halászok újpesti csárdájába szál­lították, fejét és bőrét a mező­­gazdasági múzeum vette át. * A Kiskunhalasi Baromfifel­dolgozó Vállalatnál a kongres­­­szusi versenyben igen szép ered­mények születtek. A tojáslám­­pázásnál és csomagolásnál dol­gozók majd kivétel nélkül emel­ték teljesítményeiket és csök­kentették selejtjüket. A kon­gresszus után ezek a dolgozók most arra törekszenek, hogy elő­segítsék üzemük tervteljesítését, Indokínában lehetetlen a tartós béke helyreállítása a politikai problémák megoldása nélkül A Pravda genfi tudósítójának cikke MOSZKVA. (TASZSZ) J. Zsu­­kov, a Pravda tudósítója a genfi értekezlet munkáját kommen­tálva, a következőket írja: Ha elemzés tárgyává tesszük nemcsak azt, ami a genfi érte­kezleten történik, hanem a vele kapcsolatos eseményeket is, ön­kéntelenül arra a következte­tésre juthatunk, hogy az Egye­sült Államok képviselői nem ér­dekeltek az indokínai béke mi­előbbi helyreállításában. Dulles külügyminiszter június 8-án egy sajtóértekezleten kije­lentette, hogy az Egyesült Álla­mok küldöttsége az indokínai kérdéssel foglalkozó értekezle­ten csupán »a francia küldött­ség és a társállamok küldöttsé­gei barátjának« szerepét, olyan barát szerepét tölti be, aki »csak tanácsot ad, amikor erre felké­rik«. Az ilyesféle állítások mo­solyt csalnak mindenkinek az arcára, aki valamennyire is fi­gyelemmel követi a genfi ta­nácskozások menetét. A való­ságban az amerikai »barát« dik­tálja Genfben a nyugati küldött­ségek magatartását, felhasznál­va a nyomás minden eszközét, hogy elérje egyetlen célját: ki­mutassa, hogy lehetetlen megál­lapodni az indokínai háború beszüntetésére vonatkozóan és így nincs más út, csupán a há­ború további kiszélesítése. Zsukov ezzel kapcsolatban idézi az egyik amerikai újságíró szavait, akivel beszélgetést foly­tatott. Az amerikai újságíró ki­jelentette, hogy a legtöbb, ami­re az amerikai külügyminiszté­rium hajlandó: az indokínai kér­dés ideiglenes katonai rendezé­se. Gondolni sem lehet arra, hogy megvalósítható a politikai rendezés. A legfőbb most: leál­lítani a hadműveleteket és biz­tosítani a lélegzetvételi szüne­tet. Mire kell ez a lélegzetvé­teli szünet? Erre a kérdésre — írja Zsukov — az amerikai új­ságíró nem válaszolt. Minden különösebb fáradtság nélkül megtalálhatjuk azonban a választ, ha a francia sajtóhoz, továbbá néhány amerikai laphoz fordulunk. Az ázsiai háború ki­­szélesítésére törekvőknek idő kell az intervenció előkészítésé­hez. Washingtonban nem szeret­nék megkezdeni az intervenciót az őszre kiírt kongresszusi vá­lasztások előtt; az ottani politi­kusok számot adnak maguknak arról, hogy a jelenleg hatalmon lévő republik­ánuso­k elveszíte­nék a választók szavazatait, ha a kormány »második Koreát« kezdene. A nyugati hatalmak ezért hangoztatják egyre állhatatosab­ban a »lélegzetvételi« szünetet. Ezeknek a terveknek — jegyzi meg Zsukov — semmi közük sincs a biztonság megszilárdítá­sának, a háború megszüntetésé­nek és a szilárd indokínai béke megteremtésének feladatához. Az indokínai probléma meg­­­oldása szempontjából különösen nagy jelentőségű két fő kérdést a Franciaország és az indokínai államok közötti viszony kérdése és az indokínai államok belsőJ politikai helyzetének kérdése. Magától értetődik, hogy e kér­­­­dések megoldása szem­pontjából igen fontos a közvetlen érintke­­zés felvétele az érdekelt felek között. Rá kell mutatni ezzel kapcsolatban, hogy a francia fél mindezideig megszegte a május 29-i megegyezéses alapon hozott határozatot, halogatja, hogy a katonai kérdések rendezéséra közvetlen érintkezést teremtsen a Vietnami Demokratikus Köz­társaság képviselőivel. Mind a katonai, mind a poli­tikai kérdések megtár­gyalása — állapítja meg Zsukov — elsőrendű jelentőségű az in­dokínai probléma rendezése szempontjából. Elsősorban meg­oldásra várnak a három indo­kínai állam szuverenitásának és függetlenségének biztosításával, ezekben az államokban a szabad és általános választások megtar­tásával, valamint a területükön állomásozó összes külföldi csa­patok kivonásával kapcsolatos kérdések. A külföldi csapatok kivonásának meg kell előznie a szabad választások megtartását, ez viszont megköveteli az érte­kezleten tárgyalt katonai kérdé­sek feltétlen rendezését. Ezeket a kérdéseket — írja a tudósító — rendezni lehet és kell is, ha megvan a jóakarat az értekezlet valamennyi részvevő­jében. A tények azonban azt mutatják — jegyzi meg — hogy egyesekben nyilván nincs kel­l jóakarat. Nem lehet például észrevétlenül hagyni, hogy Dul­les, az Egyesült Államok kül­­ügyminisztere június nyolcadiki sajtóértekezletén mindenképpen hangsúlyozta, hogy a genfi érte­kezlet kilátástalan és tudtul ad­ta, hogy a francia küldöttségnek az értekezlet meghiúsítására kel­lene törekednie. Dulles azzal fe­nyegetőzött, hogy az Egyesült Államok megtagadja Franciaor­szágtól a katonai segítséget, ha nem hallgatja meg az amerikai »barát« tanácsait. Egészen természetes — írja befejezésül Zsukov —, hogy az ilyesféle tolakodó »tanácsok« még a francia reakciós körök­ben is tiltakozást keltenek. Ezek a körök is felismerik, amikor az Egyesült Államok vezető köre) az indokínai hadműveletek el­­nyújtására és kiszélesítésére pró­bálják kényszeríteni Franciaor­szágot, ezt azzal a számítással teszik, hogy még tovább gyen­gítsék és még inkább saját befo­lyásuk alá vonják. (MTI) Molotov megbeszélést folytatott Edenmél GENF­ Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere szombaton dél­előtt hosszabb megbeszélést foly­tatott Eden angol külügyminisz­terrel. A Svájci Távirati Iroda érte­sülése szerint a két külügymi­niszter a genfi értekezlet Indo­­kínával kapcsolatos további munkájáról tanácskozott. (MTI) Ünnepi magyar filmhetet rendeznek a Szovjetunióban Június 14-től 20-ig ünnepi magyar filmhetet rendeznek a Szovjetunió több nagy városá­ban, így a többi között Moszk­vában, Leningrádban és Kiev­­ben. Az ünnepi filmhétre ma­gyar küldöttség utazott. A kül­döttség vezetője Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, tagjai: Bányász Imre, a Magyar Filmgyártó Vállalat igazgatója, Bihari József kétszeres Kossuth­­díjas, kiváló művész, Makláry Zoltán Kossuth-díjas, érdemes művész, Déry Tibor Kossuth­­díjas író, Simon Zsuzsa Kossuth­­díjas, a Színház és Filmművé­szeti Főiskola főigazgatója, Fábry Zoltán Kossuth-díjas film­rendező, Petress Zsuzsa filmmű­vésznő, valamint Nagy Magda és Pásztor István filmoperatő­rök. ÍMTÜ

Next