Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. december (9. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-12 / 294. szám

Mit tartalmaz a Szovjetunió válaszjegyzéke Franciaország, Anglia és az Egyesült Álla­mok kormánya november 29-én eljuttatták vá­laszaikat a szovjet kormány október 23-i és no­vember 13-i jegyzékeire. A Szovjetunió külügy­minisztériuma december 9-én megküldte ezek­nek a kormányoknak válaszjegyzékét. Ebben a jegyzékben a szovjet kormány sajnálattal veszi tudomásul, hogy Franciaország kormánya nem tartotta lehetségesnek részt venni az európai kol­lektív biztonság kérdésében összehívott értekez­leten. A francia kormány nem fogadta el a szovjet kormánynak azt a javaslatát sem, ame­lyet a négy nagyhatalom külügyminiszteri érte­kezletére vonatkozóan terjesztett elő, a német kérdés, valamint az európai kollektív biztonsági rendszer megtárgyalásáról. Franciaország kor­mánya nemcsak elutasította az értekezleten való részvételt, és a szovjet javaslatokat, hanem semmiféle javaslatot sem terjesztett elő az euró­pai kollektív biztonság megjavítására. Ezzel Franciaország kormánya olyan ál­láspontra helyezkedett, amely arról ta­núskodik, hogy nem törekszik megálla­podásra más európai államokkal az euró­pai béke megszilárdításáról és akadályo­kat gördít a hatásos európai biztonsági rendszer megteremtése elé. A jegyzék a továbbiakban Franciaország kormányának a német militarizmus feltámasz­tására irányuló tevékenységével foglalkozik, amely komoly aggodalmat kelt a Szovjetunió­ban, Franciaországban és más európai államok­ban. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a nyugat­német militarizmus előirányzott helyreállítását és a nyugatnémet hadsereg megteremtését nem lehet összeegyeztetni az ENSZ-ben a fegyverzet általános csökkentésére vonatkozóan jelenleg megvitatás alatt álló tervvel sem. A Szovjetunió kormánya jegyzékében kije­lenti, hogy a francia kormánynak a német militariz­mus talpraállítását elősegítő álláspontja ellentétben áll az újabb német agres­­­szió megakadályozását célzó 1944. évi francia—szovjet szerződéssel és alapjai­ban ingatja meg e szerződés jelentőségét. A továbbiakban a szovjet kormány jegyzéke megállapítja, hogy Nyugat-Németország remil­­tarizálása és az északatlanti tömbben összekap­csolt államok politikájának agresszivitása miatt a Szovjetunió és más békeszerető országok kény­telenek késedelem nélkül minden szükséges in­tézkedést megtenni azért, hogy a béke fenntar­tását veszélyeztető agresszív államok növekvő fegyveres erejével szembehelyezzenek egy nem­­kevésbbé hatalmas erőt és készségüket önmaguk, valamint a béke védelmére. A jegyzék továbbá rámutat arra, hogy Franciaország és az északatlanti tömb­ben részvevő más államok agresszív ter­vei a fegyverkezési verseny mind na­gyobb mértékű fokozására vezetnek. Ezzel önmagukra veszik az egész felelősséget mostani politikájuk következményeiért. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása nem mozdíthatja elő a megegyezés létrehozását az osztrák kérdésben sem. Molotov elvtárs beszéde a franci­a-szovjet szerződés 10. évfordulója alkalmából A szovjet nép széles körben megemlékezett a Szovjet Szocia­lista Köztársaságok Szövetsége és a Francia Köztársaság között megkötött szövetségi és kölcsö­nös segélynyújtási szerződés 10. évfordulójáról. Moszkvában az évforduló alkalmából gyűlést rendeztek. A gyűlésen a többi között felszólalt V. M. Mo­lotov, a Szovjetunió külügyminisztere is. Molotov elvtárs felszólalásá­nak bevezető részében foglalko­zott a francia-szovjet szerződés jelentőségével, majd feltette a kérdést: elképzelhető-e olyan helyzet, hogy ma, 10 évvel a szerződés megkötése után, Fran­ciaország a Szovjetuniónál ke­­vésbbé érdekelt a francia-szov­jet szövetségi és kölcsönös se­gélynyújtási szerződésben, ab­ban a szerződésben, amely az európai béke biztonságát céloz­za. Franciaország és a Szovjet­unió társadalmi és államrend­szerében mutatkozó minden különbség mellett mindkét ál­lamnak közös a feladata: alap­vető nemzeti érdekük az európai béke fenntartása és megszilárdí­tása. Molotov elvtárs ezután azok­ról a javaslatokról beszélt, me­lyeket a szovjet kormány az európai biztonság érdekében nyugati hatalmakhoz juttatott.­­ Ezek a javaslatok nem találtak támogatásra a francia kormány­nál sem. A francia-szovjet szer­ződés fölött ma sötét felhők tor­nyosulnak. Erről a szerződésről az utóbbi időben szégyenkezve hallgatnak a hivatalos francia személyiségek. Ez érthető, ugyan­is egyre gyakrabban cseleksze­nek úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a francia-szovjet szer­ződést, nem törődve azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket ez a szerződés a felekre ró. Másfél hónappal ezelőtt aláírták a pá­rizsi egyezményeket. A szóban­­forgó egyezmények érdekében Nyugat-Németországot felfegy­­verzik és bevonják az Északat­lanti Tömbbe. — Mi marad hát a francia­szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződésből Fran­ciaországnak és a Szovjetunió­nak azokból a kötelezettségeiből, hogy együttes erőfeszítéseikkel megakadályozzák az újabb né­met agressziót? És akad-e még valaki, akinek bizonyítani kell, hogy a párizsi egyezmények ös­­szeférhetetlenek a francia-szov­jet szerződéssel. Ma a francia szovjet szerződésnek, mint olyan szerződésnek a jelentőségéről beszélünk, amely a béke ügyét szolgálta és kell, hogy szolgálja. A mai viszonyok között azonban azt is meg kell mondanunk, hogy a párizsi egyezmények ra­tifikálása e szerződés alapvető céljai ellen irányulnak és nem­csak a béke céljait nem szol­gálhatja, hanem azt is jelente­né, hogy egy újabb háborúhoz vezető veszedelmes útra lépnek. A Szovjetunió nagy jelentősé­get tulajdonít a béke érdekei­nek védelmét célzó szerződések­nek és nemzetközi egyezmé­nyeknek. Mi, szovjet emberek azonban jól tudjuk, hogy a né­pek békéjének és biztonságának védelme főként maguktól a né­pektől, a népek öntudatától, szervezettségétől, közös erőfeszí­téseitől függ. Meg kell védenünk a békét. Megfeszített munkánkkal, lan­kadatlan erőfeszítéseinkkel, har­cunkkal, a többi néppel együtt megvédjük a békét, megvédjük jogos, igazságos ügyünket. MEGVÉDJÜK A BÉKÉT Kilencszázmillió ember a Szovjetunió békepolitikája mellett Pici, tipegős lábakra is készí­tenek cipőket a Kecskeméti Cipőgyárban. Ebben az üzemben, mint váro­sunk, országunk többi gyáraiban is, röpgyűlést tartottak a dol­gozók, hogy megbeszéljék moszkvai értekezlet zárónyilat­a­kozatát és tiltakozzanak a né­met hadsereg újjáélesztése ellen. A­ röpgyűlés előadója Stecenko Teofil volt. Emlékeztette az üzem dolgozóit arra, hogy mi is volt a német militarizmus.­­ Most ismét azoknak akarnak fegyvert adni a kezükbe, akik már két alkalommal lángba­­borították és rombadöntötték Európát. Meg kell akadályozni, hogy a Wehrmacht ismét a bé­kés otthonokra rádobhassa a háború égő tűzcsóváját. Az üzem dolgozói még emlékeznek arra, hogy a második világhá­ború után dokumentfilmeken látták, hogy a koncentrációs tá­borok raktáraiban ezrével »tá­rolták« a kis gyermekcipőket. Boldog, gondtalan kis tulajdo­nosaikat a náci fenevad a gáz­kamrákban elhamvasztotta. Ki akarja, hogy újból az apák, a testvérek a harctéren pusztul­janak, a család egyéb tagjait pedig otthonában a bomba ölje meg?! Senki! Ennek tiltakozása­képpen a Cipőgyár dolgozói táv­iratot intéztek az Országos Bé­ketanácshoz. A Kecskeméti Sertéstenyész­tő és Hizlaló Vállalat dolgozói Kecskemét-Miklóstele­pen, a Balogh-tanyai mezőgaz­daságban, II-es telepen és Vá­rosföldön röpgyűléseken tilta­koztak a párizsi egyezmény ra­tifikálása és a nyugatnémet hadsereg felállítása ellen. A röpgyűlésen Bíró Istvánné a leendő anyák védelmében emelte fel szavát. Hangoztatta, hogy nem akarunk síró anyákat, nem akarunk árva, szülő nélkül ne­velkedett gyermekeket. Mi bé­kében akarjuk építeni a mi, és gyermekeink boldogabb jövőjét. Ferenczi Miklós az ifjúság ne­vében emelte fel tiltakozó sza­vát. Sántha Lajos a fronton járt katonák nevében tiltakozott. Rusz Erzsébet, Paksi József és Ambrus Jenő hozzászólásában fejtegette, hogy hazánkban sen­ki sem akarja a múlt háború gyilkosainak újrafelfegyverzését. Mészáros Lajos rámutatott arra, hogy az újabb háború ismét szétzilálná a családi életet. röpgyűlés végén a dolgozók til­­­takozó táviratot intéztek az Or­szágos Béketanácshoz, amelyben megfogadták, hogy a vállalat 012 dolgozója szilárd egységben har­col a békéért, terveik túlteljesí­téséért. Megfogadták, hogy éves tervüket 112 százalékra túltel­jesítik. Ezzel is elősegítik azt, hogy hazánk erős bástya lehes­sen a béke frontján. A Kecskeméti Épületlatha­­rosipari Vállalat dolgozói köpgyűlésen elhatároz­ták, hogy felidézik dolgozótár­saikban az élet szeretetét, s összefognak, hogy megmentsék­ a békét. Nagy József hangoz­tatta, hogy Hitler hazajáró lel­ke inspirálja a nyugatnémet vezetőket, akik fel akarják ele­veníteni azt a hatalomsóvárgást, amelyet annak idején a »Führer« hangoztatott. A dolgozók tilta­kozásuk jeléül a következő szö­vegű táviratot intézték a Béke­világtanácshoz: »A Kecskeméti Épületlaka­­tosipari Vállalat dolgozói tilta­koznak a nyugatnémet újrafel­­fegyverzés ellen. Nem akarunk még egyszer otthonunktól, csa­ládunktól megfosztva, világ buj­dosói lenni. Követeljük, hogy szüntessék meg az esztelen fegy­verkezési versenyt.« Az Országos Béketanács távirata, a német kérdés békés rendezésére alakult francia bizottságnak Az Országos Béketanács a né­met kérdés békés megoldásáért küzdő francia bizottságnak az alábbi táviratot küldte Párizs­ba* »Őszinte sajnálattal értesítjük a német kérdés békés megoldá­sáért küzdő francia bizottság ál­tal összehívott, és ma kezdődő európai konferenciát, hogy Ma­gyarország küldöttsége 1954 de­cember 11-én, szombaton a déli órákig nem kapta meg a fran­cia kormánytól beutazási enge­délyét, s ezért nem tud megje­lenni e nagyfontosságú értekez­leten. Küldöttségünk tagjai: Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke, Lukács György Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világtanács tagja és Illés Gyula kétszeres Kossuth-díjas író személy sze­rinti sajnálkozásukat fejezik ki, hogy c nem várt akadály miatt nem vehetnek részt munkájuk­ban. Bár küldöttségünk nem le­het jelen a most kezdődő kon­ferencián, népünk nagy figye­lemmel, mélységes együttérzés­sel figyeli a bizottság nagyfon­tosságú működését. A német kérdés békés rende­zése a magyar népnek is egyik legfőbb követelése, ezért továb­bi harcaikhoz sok sikert és gaz­dag eredményeket kívánunk. MAGYAR ORSZÁGOS BÉKETANÁCS. A német ú­jrafelfegyverzés ellen — a béke védelmében Irta: Novák József lelkész e­­lsősorban hazaszeretetünk, hazánk, népünk védelme szó­­laltat meg bennünket. Nem akarjuk, hogy még egyszer ránkzúduljon az a »német csapás«, amely az elmúlt négy évszá­zad alatt hazánkat gyarmatosította, leigázta, kizsákmányolta és ágyútöltelékké tette népünket. De nem kell négy évszázaddal visszamennünk. Ugyanezt tapasztaltuk mi is, ami nemzedékünk is, akiket a hitleri imperialista német hadsereg régi szokásához híven ugyancsak leigázott, kizsákmányolt, kirabolt, elpusztított és ágyútöltelékké tett egy esztelen háborúban. Soha sem tudom, elfelejteni azt a fájó érzést, amit visszavonuláskor éreztünk, amikor mint a mögöttes alakulat vonultunk vissza az úgyneve­zett cseh-morva protektorátuson keresztül. A javakorbeli férfiak mind otthon voltak és őszinte, diadalmas ünnepléssel fogadhat­ták a felszabadító szovjet hadsereget, mert volt bátorságuk ott­hon maradni, vagyis megtagadni a részvételt a hitleri háborúban. Mi pedig ugyanakkor megcsonkítva, megtizedelve, vérző szívvel barangoltunk idegen földön. De nem is annyira az egyéni szám­­kivetettségünk fájt, hanem az a tudat, hogy legjobb honfitársa­inkat, népünk színe-javát százezrével temettük el idegen földön és szeretteiknek nem tudunk elszámolni mással, mint nevüknek a halotti anyakönyvbe írt fekete betűivel. S ha megkérdeztük egymástól, hogy miért kellett ezt elszenvednünk, akkor a felelet mindig egyöntetű volt: Semmiért­­, a német imperializmusért! De nem akarunk mégegyszer vérezni a német imperializmus ér­dekében. Most már módunkban áll ellene tiltakozni, módunkban áll szavunkat felemelni a német újrafelfegyverzés ellen. Megdöbbentő élményben volt részem, amikor hadifogoly sze­relvényünk Tifliszben (Kaukázus) a pályaudvaron megállt és a kocsikból kiszálltunk. A járókelők körülvettek bennünket és ap­­raja-nagyja ezt kiabálta felénk: »Hitler kapott! Hitler kapott!­­Ugyanis németeknek néztek bennünket. Ez részükről győzelmi kiáltás volt, de hangjukban még sok felengedett szenvedés, ret­tegés és szorongás volt érezhető. Felénk azonban ezt szemrehá­nyásnak szánták. Mindnyájunkra lesújtó volt ez a szemrehányás annál is inkább, mert nekünk nagyon rosszul esett az, hogy Hitlerrel azonosítottak bennünket. A nép ítélőszéke előtt éreztük­ magunkat. Nem is szóltunk ellene egy zokszót sem, mert úgy éreztük, hogy ezt megérdemeltük. Akkor már világosan rádöb­bentünk, hogy — bár nem önként vettünk részt ebben a háború­ban — mégis bűnösek voltunk benne, mert hagytuk magunkat belesodorni, mert nem volt bátorságunk ellene tiltakozni. ^E­­z a tifliszi jelenet jutott eszembe akkor, amikor a moszkvai értekezlet deklarációját olvastam. Annak szavai mögött megjelentek előttem az orosz, a magyar, a román, a bulgár, a szerb, a görög, az osztrák, a cseh, a lengyel, a francia gyerme­kek, ifjak, felnőttek és öregek, homlokukon a háborús aggodalom és rémület táncaival kérdezik újra szemrehányással a népek vezetőitől, a győztes nagyhatalmaktól : Kapott Hitler? Az új imperialista német háború, a harmadik világháború árnyékában feleletet kérnek feltett kérdésükre: Meghalt-e Hitler, vagy újra él? Azt hiszem, hogy az aggódó nemzetek föltett kérdésükre megkapták­ a kielégítő választ a moszkvai határozatban. Mert megnyugtató felelet csak az lehet, hogy nem engedjük a német fasiszta hadsereget újjáéleszteni, hanem a német egység megte­remtése révén biztosítjuk az európai békét. De ezzel egyben nemcsak csodáljuk, hanem követjük is azt a nagylelkűséget, amellyel a Szovjetunió — bár legtöbbet szen­vedett a fasiszta Németországtól, mégis­­— elsőnek javasolta az egységes, független, demokratikus Németország megteremtését. Hazánk, népünk védelme, a fenyegetett népekkel való szo­lidaritás, valamint a megtérő bűnösnek való megbocsájtás és természeti jogainak elismerése, s általában a békés tárgyalások mind olyan eszmék,­ amelyek nemcsak hogy megegyeznek ke­resztény ■ világnézetünkkel, hanem abból szükségszerűen folynak. A német kérdés békés és igazságos rendezése érdekében te­hát nekünk papoknak ás hivő embereknek is fel kell emelnünk szavunkat, mert ez biztosítéka az új háború elhárításának. Ez pedig a hívő emberek számára is a legnemesebb feladat. állassuk tehát szavunkat: a békebizottságainkban, ame­­­lyeknek kifejezett célja a béke védelme; a Hazafias Nép­frontban, amely szintén csak békében tudja megvalósítani ma­gasztos célját, népünk jólétének fokozását, de tegyük meg ezt munkahelyünkön is, mert építő munkát is csak békében végez­hetünk. Ne sajnáljunk semmi fáradságot, munkát és áldozatot meg­hozni a harmadik világháború elhárítására. Ebben az erőfeszí­tésünkben az a boldog tudat töltsön el bennünket, hogy népünk, de a világ összes népe, a mi nemzedékünk, de az utókor is áldani fog bennünket a béke biztosításáért. Legyünk egyek abban a meggyőződésben, hogy együtt va­gyunk felelősek a béke megőrzéséért. Az Isten óvjon bennünket attól, hogy Korea esete Német­országban megismétlődjön.

Next