Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-04 / 128. szám

O !/% ^ QIC« szakszervezet életéből) Ellenforradalmár : nem maradhat vezető A Szakszervezetek Megyei Tanácsa legutóbbi ülésén hatá­rozatot hoztak, hogy olyan egyén, aki az ellenforradalom­ban tevékenyen részt vett, bűnt követett el a nép ellen, az nem maradhat meg továbbra szak­­szervezeti funkciójában és az ügyét szakszervezeti taggyű­lésen kell a szervezett dolgozók elé tárni, hogy ők határozza­nak. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának eme határozata alapján a KISKER-től már elbocsátották Bartánét, a Ta­­tnházi Földművesszövetkezet­­től pedig Vínkó Györgyöt. — Vizsgálják a kiskunfélegyházi és alpári SZB elnökök ellenfor­radalom alatt kifejtett tevé­kenységét. Igazságos versenyt vezeti munka elvi és gyakorlati kérdéseinek tárgyalása mellett igen sokat foglalkoznak a ter­melés problémáival, a versen­­nyel, s egyéb munkásokat ér­deklő kérdésekkel. A szervezett dolgozók több helyütt bátran kimondták: igazságos versenyt akarnak, kérik a feltételek meg­teremtését, de nem helyeslik a »sztár rendszert«. Az lesz a leg­helyesebb, ha maguk döntik el, ki érdemli meg azt, hogy a leg­jobb dolgozó, brigád vagy más, címet viselje. A taggyűléseken a dolgozók 70—80 százaléka, de volt, ahol 90 százaléka is aktívan bele­kapcsolódott a vitába. Tájékoztató az élelmiszeripar bérhelyzetéről Rövid tájékoztató került Szakszervezetek Megyei Taná­­­csa elé, melyből néhány dolgot közlünk. A kormány javaslatára az élelmisz­eriparban 19 száza­lékkal növelték a béreket. En­nek következtében az átlagbé­rek — a megye összes élelmi­­szeripari üzemeit figyelembe­­véve — 1956-ban elért 914 fo­rintos átlagról az idén 1139 fo­rintra nőtt az egy főre eső ke­reset. Egy-két helyen alkalmaz­zák csak a darabbért, de sok az olyan üzem, ahol felelőtlenül szétszórták a béralapot. Az óra­bért sok helyütt a dolgozók, de a területi bizottság is helytelen­nek tartják. Ezt meg kell szün­tetni azért, mert károsodik a kiváló munkát végző dolgozó. T­agszer­vezésről A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének je­lentése arra utal, hogy a tag­­szervezés munkája kielégítő. — Március 1-én a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók több mint hétezres táborából 6620 szak­­szervezeti tag volt. Április 1-én majd ezerrel nőtt a létszám a kereskedelmi és pénzügyi vál­lalatoknál, ugyanakkor 500 fő­vel növekedett a szervezett dol­gozók száma is. Az építőipari vállalatoknál is most folynak a szakszervezeti taggyűlések. Ezeken a szakszer­­ű KKXX-000000000 OOOOOOOOOOC00-0000000000000-000-000-000000000-00o-oo­ooooooooo x Julius i­s Tizenhárom éve, hogy nem jártam itt. Akkoriban ez a kis falu ott szerénykedett Bugac :úszta lepkeformája alatt, foly­atása volt az irdatlan bugaci «lomoknak. Eső verte a vonat ablakát és fázósan gondoltam a szentlászlói sártengerre, ami majd az állo­máson fogad. Éppen ezért meg­lepett a betonjárda, amely a 13 év távlatából betoppant utast elvezeti a főutcán, meg a piac körül. Vagy fél kilométernyi már ez a járda és ez évben még 2—300 méternyi készül el be­lőle. Ahogy beljebb érek, egyre jobban elcsodálkoztat az a jó­­izlés, amellyel a község lakos­sága átalakította a házak közti homokos részt: már két parkja van a községnek, a Főtéren és a most épült kultúrház mellett. Ezenkívül még három gyermek­játszóteret terveznek, a régi is­kola, a tanácsháza mellé és a Réti-földeknél. Eredeti és követendő példát mutatott a község az önálló kez­deményezés terén. Régi átka ugyanis e vidéknek a belvíz, amely megáll a földeken, ki­mossa a magot, sőt már a falu felső végén levő házakat is fe­nyegeti. Csatornázás ugyan tör­tént itt a harmincas években. Történt ám, de hogyan? Amo­lyan kapitalista hebehurgyaság­­gal, korrupcióval. A víz leveze­tésének természetes útja ugyanis Tápai Zsigmond mérnök birto­kán vezetett volna keresztül és ehhez a műúton egy hidat kel­lett volna építeni. De a mérnök úr nem engedte átszelni a föld­jét, meg drága lett volna a híd is,­­ emiatt nyolc kilométer csa­tornát a Nagyszéki dűlőn vezet­tek át, így azonban egy részen partnak felfelé vezették a vizet, ami azt eredményezte, hogy a Nagyszéken összegyűlt a víz és már a falu szélét mosta. A múlt évben aztán a felvég apraja­­nagyja ásóra kapott és nekifo­gott­ az egy kilométeres csatorna megépítéséhez, de­­ most már a mérnök úr volt birtoka irányá­ban. A kezdeményezésnek lett is eredménye, mert a járási ta­nács 90 000, a Vízügyi Igazgató­ság 160 000 forintnyi fedezetet adott, amelyből most már meg­épült a betonhíd és a négy kilo­méter hosszúságú csatorna. Igen jó talajra talált itt a szilva- és a körtefa. A Duna— Tisza közi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet és a község állan­dó kapcsolatban van, a múlt év­ben 1500, ez évben pedig 2500 gyümölcsfacsemetét kaptak, me­lyet a helybeli gazdák között osztottak szét. Meghonosították itt az angolperje nevű füvet, ami nagyon jól megköti a talajt és jó takarmányanyagot szolgál­tat. Bár még rossz az időjárás, de már virágjukban vannak szentlászlói kertek. Mint meg­­ tudom, nemesített rózsák adják a fő színfoltot, amelyekből 500 tövet szintén kollektíven szerzett be a község. „Arany János Kultúr­­ hánt“ feliratú új épület díszíti az állomás környékét. Köröskö­rül park, fiatal nyárfák sorai, frissen nyesett fű, a virágágyak­ban szépen gondozott palánták, rózsatövek. Mint mondják, kultúrház 200 000 forint költség­­­gel most készült el. Kuruc igazgató büszkén újsá­golja, hogy most vette át a 450 ezer forint kivitelezési költség­gel felépült kalmárföldi iskolát. Az új, két tantermes, nevelői lakással ellátott iskolában a jövő tanévben már megindulhat a ta­nítás. Megzavarta a község éle­tét is október végén az ellenfor­radalom. Mindszent napján a te­metőbe sereglett lakosságot Csáki József nagygazda-ivadék összegyűjtötte és feltüzelte. A VB elnökét lemondásra kénysze­rítette. Másnap többen már a posta kirablására indultak, úgy­hogy a karhatalomnak kellett őket ártalmatlanná tennie. Az élet azonban itt is hama­rosan kerékvágásba ért. A falu három termelőszövetkezete közül kettőt az ellenforradalom hullá­ma feloszlásra kényszerített, de azóta mindkettő újjáalakult. A tervek felől kérdezem Pap Ádám VB-elnököt. Szavam­ba vág azonban és büszkén újsá­golja, hogy a megye 108 községe közül a második negyedévi adó­teljesítésben az ő községe a 16. helyen áll 54 százalékos teljesí­tésével és tíz nappal később a járási értékelés szerint már 74,5 százalékos a teljesítés, amivel a járásban a 2. helyre került. Tíz nap alatt tehát a község ne­gyedévi adójának 20 százaléka folyt be. Az elnök legfőbb gondja most az artézi kút építése. Ehhez a községfejlesztési alapból 50 000 forintot már tudna biztosítani, de 100 000 forint még hiányzik. Reméli, hogy ezt megkaphatja majd a járástól. A reuma ellen igen jó, szikes tartalmú forrás van itt. Még ebben az évben ka­binokkal övezett fürdő épül itt és körülötte park. I­j sportpá­lyát is kap a község, a móricgáti út mellett a planírozást már el is végezték. És mellé jön még — amelyek oly eredeti képet adnak Jászszentlászlónak — a parkok létesítése és állandó csinosítása. A szorgalmas kezek teljesen átformálják a lakosság igénye, ízlése szerint. K. A. 1 . 1 KERT líl és , . lui PARK ifiiiiufc.nu«« ■ ^j\; | MINDENÜTT!| A MAGVAR S70CIAUSÍA MUNR/V,I>A RT t láMi tnegjegyteMM Ä kéregető Ketten üldögéltünk a padon, élvezettel szívtuk magunkba a kellemes tavaszi levegőt. Egyszer csak elénk toppant egy­ 50 év körüli bácsi, végtelenül esdeklő szemeket meresztve ránk, nyúj­totta a tenyerét és a következő kétségbeesett mondatokat rebegte el: — A szociális otthon lakója vagyok, most kivettem a szabad­ságom. Nem tudok elutazni a gyerekekhez, mert nincs pénzem Legyenek szívesek egy pár forinttal segíteni rajtam. Olyan végtelenül élethű szomorúsággal mondta mindezt, hogy megsajnáltuk. Láttam, hogy másokat is megkörnyékez, majd kíváncsian számolgatja a pénzt.­Hirtelen megelégedetten bólint mintegy önmagának és­­ betotyog a közeli italboltba. Na, ez jól becsapott bennünket -i gondoltam magamban —, az öreg, úgy látszik az »apák boltjában« tölti a szabadságát. Minap ismét találkoztam az emberrel. Elém állt és az előbb említett szöveget — mint valami betanult leckét — adta elő. Az esdeklés után azonban hirtelen rámmeresztette a szemét és mi­előtt valamit is szólhattam volna, magába motyogva elballagott. Mégis csak jó szíve van az öregnek, úgy látszik, megismert és nem akart ismét megvágni 2 forinttal. Indokolatlan áremelés Itt,hát akartam csináltatni. Az egyik ismerősöm ajánlott egy maszek szabót. Nagyon dicsérte a munkáját. Valóban ismerősö­mön úgy állt a ruha, mintha — ahogy mondani szokták — ráön­­tötték volna. 420 forintért készít egy fazont — informált az árról. Gondoltam, megpróbálom ezt a szabót. Elvittem a ruhát. Elő­ször fitymálni kezdte az anya­got. — Na — gondoltam magam­ban —, úgy látszik, ebben az emberben sincs sok üzleti érzék, így bánik a kliensével. Talán negyedórás beszélgetés után derült ki, hogy emberem mire akart kilyukadni. Arra hi­vatkozott, hogy mivel az anyag kevésbé tartja, a fazont alapo­sabban ki kell dolgozni, aztán rátért, hogy manapság milyen drága az élet. Végül kinyögte: 500 forintért csinál egy fazont. Hivatkoztam arra, hogy annak az illetőnek, aki ajánlotta őt, még 420-ért vállalta a munkát. — Hja, azóta emelkedtek az árak. Meg aztán, nem volt az kérem, megfizetve. Aztán igyekezett bebizonyíta­ni, hogy lényegében az 500 fo­rintos fazon is majdnem ingyen van, nincs megfizetve így sem a munkája. Végül egyáltalán örül­jek, ha megcsinálja, mert így is tele van munkával. Két hónapra telítve van, de ha megegyezünk, nekem esetleg két hét múlva megcsinálja »soron kívül" a ruhát. Természetesen nem egyeztünk meg. Hazafelé ballagva azon gondolkodtam, hogy egyesek, úgy látszik, gyorsan akarnak meggazdagodni mások bőrén. A mezőgazdasági szerszámok árá­nak emelkedése valószínűleg nem érintette a szabókat. Egyéb­ként is egyes maszek szabók még az áremelés előtt felemel­ték a fazonárakat. Végül csak annyit, a Kisipari Termelőszövetkezetben 400 fintért készítenek egy fazont.fo­—ö—r Fiatal fiú voltam, amikor a nagyapám meghalt. Nem ismer­tem még a halált, de az életet sem. Mégis: éreztem, valami nt irru rlnlncs tartpnt Tanító volt a nagyapám. Azok közül való, akit nem a latin kergetett el a gimnáziumból, hanem, a hivatástudat. Azért lett nevelő, mert az akart és tudott lenni. Egy élet rá a bizonyság. Még an­nál is több. A halála is. Sokan emlékeznek még rá az idősebbek közül. »Kis Fazekas tanítódnak is emlegetik, becéző szeretettel. Mesélte múltkor a parkban egy bácsi, hogy »varázstükre« volt. Felült az öregapám a katedrára és dorgáló hangon mondta nem egy­szer: — Józsi, Józsi, Kurucz Józsi! Te megint csavarogtál tegnap délután! — Én? — hebegett az a bizonyos Józsi — otthon tanultam. .. —­ Ne füllents, fiam! Ez a kis tükör mutatja, tegnap sárkányt eregettél. Nagyapámnak nem volt csodálatos tükre. A titok annyi, hogy szabadidejét sétálással töltötte. Figyelgette közben tanítványait is, utcánk játszó­téren. Megfigyeléseit tréfásan a tükörre fogta. Az említett üvegdarab Kecskem­ét-szerte legen­dás hírre jutott. Rettegtek, félték az egymást váltó nemzedékek. Férfi korukban aztán nevet­ték és dicsérték. Emlegetik hírét a főnyeremény miatt is. Mesés összeget nyert negyed sorsjegyével az Osztály­­sorsjátékon. Lehet, hogy mint a szerencsefia, mások előtt babonás tiszteletben állt, én mégis a tanítót becsülöm benne. Sokan mondják, jó pedagógus volt Fazekas István, így tanított, úgy tanított. . . Iskolai mű­ködését nem ismerem. Egyszer, egyetlen egyszer láttam, egészen pici fiú koromban, amikor torna­órát tartott. Hosszú évek óta nyugdíjban volt. Délután velem játszott mindig. Három-négy nap is eltelt, s nem mehettem le hozzá. — Nagyapa beteg — mondták a szüleim. Közben, szinte sza­bályos időközönként eltűntek mellőlem. Felváltva és rendszeresen. Egy alkalommal mind a ketten. Utánuk osontam. Régen volt, de emlékszem: félhomály, furcsa, áporodott szagú levegő fogadott a szobában, ahova a lábak mellett belopóz­­tam. Fáradt csend honolt, az arcok alig mozdultak. Szüleink mellett állt a kövér doktor, nagyapámnak kedvelt orvosa eleuu egy masis, utólag luaom ntar. Konzí­liumra hívták. Lapultam, ne vegyenek észre. Nagyapám erélyes, de nehezen hallható hangja törte meg a csendet: — Egy, kettő! Jobbra igazodj! Egyre hangzottak a vezényszavak. Terpesz­állás, térdhajlítás, rugózás követték egymást. Fu­tottunk,­ hasaltunk, mindent csináltunk ahogyan, mondta. Nem értettem a kifejezéseket, a felnőt­tek mozdulatait utánoztam. Tetszett nekem ez a játék. Komoly emberekkel, ugrálni nem minden­napi dolog. — Az a kövér fiú gyorsabban csinálja! — szólt a nagyapám, s a doktor fürge engedelmességgel lökte előre és hátra a lábát. Szörnyű nevethet­nék fogott el, amint a hatalmas ember ugrándo­­zását láttam. Mégis, komoly maradtam. A töb­biek meghatott fegyelmezettsége rám is hatással volt. Áhítatuk lenyűgözött. Félni kezdtem. Sím szorongatta a torkomat. — Állj! Abbahagytuk és lihegve vártuk, mi következik. — Jól van, fiúk! Szépen csináltátok! — ezt mondta még nagyapám, s a gangját többé nem hallottam. Később tudtam meg, ekkor követ­kezett be halála. A tornaóra végén, egy perccel sehr hamarabb. —­ Meghalt — mondta a közelebb lépő orvos és közben homlokát törölgette. Ugyanakkor ész­revették és kivezették. Kivihették, csendesen leszidhatták akkor azt a kisfiút, az élmény negyedszázad után is benne maradt. Látta és nem felejti, hogyan halt meg egy tanító. Egy igazi tanító. Az arca a koporsóban is mosolygós volt. Két szeme lehányva, bajusza hófehér, az arcán mo­soly. Hogyne mosolygott volna, amikor tanítás közben érte a halál... Fazekas Tiborc TORNAÓRA

Next