Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-17 / 65. szám

1961. március 11, péntek Készülnek a kecskeméti vívólányok az országos ifjúsági bajnokságra ! A Kecskeméti Vörös Meteor­­ sportkör vívószakosztálya házi­­ rangadó női versenyt rendezett nyolc indulóval. Ez előkészítő erőpróbája volt a március 26-án sorra kerülő országos ifjúsági bot­tőrversenynek. A versenyt végig igen nagy érdeklődés kí­sérte, főképp az eddig nyilvá­nosan nem szerepelt lányokra voltak kiváncsiak a nézők. Eredmények: 1. Sármásy 6 győzelem, 2. Hajdú 5 gy., 3. Thyll 4 gy., 4. Antalfalvi 3 gy., 5. Mezei 3 gy., 6. Mészár­os 3 gy., 7. Ketzán 2 gy., 8. Kéry 2 győzelem. Sármásy Réka kevés fárad­sággal szerezte győzelmeit, még keveset kezdeményez. Általá­ban aktívabban kell dolgoznia, hogy ne csupán eredményesen, hanem szépen is vívjon. Re­méljük, részese lesz az orszá­gos verseny döntőjének is. Haj­dú Ágnes csak az utolsó két csertében vette fel támadó mo­dorát. Thyll Éva támadásai egy­oldalúak, változatosabb vívás­sal jobb helyezést érhet el. An­talfalvi Erika még bátortalan, pedig pengevezetése biztató. Me­zei Judit nem tudott előbbre kerülni jó vívómozgása ellené­re sem, sok levegőszúrása miatt. Gaál Tibor ö­k t­í­t­í­r­á­i DOMBOT­ARI VSE—BAJAI HONVÉD 13:7 Rendeztek Bajáin, 300 néző előtt. Vezette: Onody. Sok színvonalas, nagy küzde­lem zajlott le már a két város ökölvívói között. Ezért remél­tük, hogy ezen a találkozón is­mét megelevenednek a múlt nagy család és színvonalas mér­kőzéseket láthatunk. Sajnos, az ökölvívó-sport bajai rajongóinak csalódniok kellett. Akik emlé­keznek még Kókay, Rácz, Tán­­czos, Ónody, Dobosy és a többi pörösként hulló ökölcsapásaira, azok kénytelenek voltak most megállapítani, hogy a városban ez a sportág mélypontra jutott. Két sportkörben is foglalkoznak ökölvívással Baján, ezek azon­ban együttesen sem volnának elindíthatók­ egy bajnokságban. Ba­jnokságban való részvétel nél­kül pedig nincs fejlődés és le sem­ mérhető, hogy milyen erőt képviseltetek a bajai ökölvívók. A mérkőzés eredményei: A bajaiak közül Puskás pon­tozással győz. Kozák és Takács ellenfele a második menetben feladja, Fekete döntetlent ér el. Sípost kiütik, Simon, Komáro­mi, Harangozó és Faragó pon­tozással veszt. Toronyi a máso­dik menetben feladja. A találkozó után a Bajai Hon­véd két versenyzőjét, Vargát és Egyedet láthattuk a szorítóban. Ez volt a nap legszínvonalasabb mérkőzése. Szűrjék le a bajai sportkörök ennek a versenynek a tanulsá­­át F. J. Gazdag MHS-sportmű­sor Bács-Kiskun megyében Petrovácz Ferenc új országos ifjúsági csúcsot ért el a bajai lövészverseny­en Kecskeméten és Baján késő délutánig tartottak az MHS te­rületi lövészbajnokság verse­nyei. A kecskemétiek a Buda­pesti Egyesült Izzó és Nagykő­rös csapatát látták vendégül, valmint a bajnokságon kívül induló Kecskeméti Dózsa lövé­­szeit. A versenyen az Egyesült Izzó csapata nagy fölénnyel győ­zött minden számban. Részletes eredmények: Férfi egyéni: 1. Kéri (Kecs­kemét) 460 köregység, 2. Pet­­rovics (Egyesült Izzó), 3. Lun­­czer (E. Izzó). Csapat: 1. Egyesült Izzó, 2. Nagykőrös, 3. Kecskemét. Női egyéni: 1. Mátravölgyi (E. Izzó) 380 köregység, 2. Berkes (E. Izzó), 3. Simonné (Nagykő­rös). Csapat: 1. Egyesült Izzó, 2. Kecskemét, 3. Nagykőrös. Ifjúsági: 1. Sólymos (Kecske­mét) 478, 2. Kovács, 3. Bense. Csapat: 1. Egyesült Izzó, 2. Kecskemét, 3. Nagykőrös. Gyarmathy László * Baján a hazai csapat, Sztá­­ln város és Szekszárd versenye folyt. A verseny minden tekin­tetben színvonalasabb volt a kecskemétinél. Petrovácz Fe­renc, a bajaiak fiatal lövésze, — aki tavaly ifjúsági bajnok volt és az idén tagja a váloga­tott keretnek, — új országos csúccsal győzött. Eredmények: Férfi egyéni: 1. Varga Mózes (Ba­ja) 515 köregység, 2. Sztan­­kó (Sztálinváros), 3. Süli (Sztá­­linváros). Csapat: 1. Baja 1966 köregy­ség, 2. Sztálinváros, 3. Szek­­szárd. Női egyéni: 1. Pálffyné (Baja) 495 köregység, 2. Halmos (Ba­ja), 3. Nádas (Sztálinváros). Csapat: 1. Baja 1395 köregy­ség, 2. Sztálinváros, 3. Szek­­szárd. Ifjúsági: 1. Petrovácz (Baja) 567 köregység (új országos if­júsági és egyben lőtér-csúcs), 2. Palics (Baja), 3. Werling (Szekszárd). Csapat: 1. Baja 1540 k­öregy­ség, 2. Sztálinváros, 3. Szek­szárd.* Egész napon át tartott a mo­dellezőklub megyei válogató versenye is a szabadon repülő és gumimotoros kategóriában. Az erős szélben a gépek mes­­­sze elsodródtak az indulás he­lyétől. Ezért a versenyzők kö­zül senki sem teljesíthette a szabályzat szerint jogos tíz fel­szállást. Eredmények: Szabadon repülő: 1. Jeszenszki 901 mp, 2. Kovács, 3. Udvardi. Gumimotoros: 1. Pál 591 mp, 2. Peták. Az eredmények alpján Bács megyeiek közül Jeszenszki a és Pál indul majd az országos versenyen.­­CKK>000<XH>0<><>0<X>00<XX><>9 Kontírozó könyvelői állás betöltésére képesített könyvelőt keres a Kecskeméti Ezermes­ter Ktsz. Fizetés meg­állapodás szerint. Jelentkezés: központi Iro­da, Kada Elek u. 3. sz. 1534 ,­vv s % v­v. VWVBVI) Vetrovácz Ferenc, a bajaiak csúcseredményt elért fiatal lövésze. ■> / s ■y' Mátravölgyi Éva, az Egyesült Izzó versenyzője. Kéri András, az MHS kecskeméti lövészklub egyéni ver­senyben első helyen végzett lövésze. (Rajnai János felvételed.) NEON cégfeliratok, reklá­mok szerelését, javítását és karbantartását vállalja a Kecel­ Vegyes- és Építőipari Ktsz. Telefon: 14. 1538 ­■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]•■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]I 1. oldal A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Március 17-én, pénteken este 7 órakor. Csiky Gergely: Nagymama vígjáték 3 felvonásban. Blaha Lujza bérlet: 9. szelvény. Zenés Mozik M­ű­sora Március 17-én, pénteken: Baja Központi: Orvos a válasz­úton, Baja Uránia: Házasodni akarunk, Bácsalmás: 5 perc a paradicsomban, Dunavecse: Ki­hívás, Izsák: Ballada a katoná­ról, Jánoshalma: Noszty fiú esete Tóth Marival, Kalocsa: Afrikában jártunk, Kecel: Fé­nyes esküvő, Kecskemét Árpád: Pique Dame, Kecskemét Váro­si: Tisztes úriház, Kiskunfél­egyháza: Serdülő lányom, Kis­kunhalas: Óz, a csodák csodája, Kiskunmajsa: Légy jó mindha­lálig, Kunszentmiklós: Diplomá­cia óh!, Mélykút: Napkelte előtt, Szabadszállás: Isten után az el­ső, Tiszakécske Petőfi: Arany­vonat, FELHÍVÁS A Földművesszövetkezeteik Járási Központja Igazgató­sága felhívja a kiskunmajsai (Arany Alma, Jonatán, Barackvirág) szőlő- és gyümölcstermesztő szakszövetkezetek azon tagjainak figyelmét, akik még nem jelentkeztek a tanácsnál nyilvántartásba vétel végett, hogy felhívásun­kat követő 8 napon belül saját érdekükben tegyenek e kötelezettségüknek eleget. További távolmaradásukból eredő mindennemű anyagi vonatkozású költségtöbbletet a mulasztóra, távolmaradóra fogunk hárítani. 229 ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]a [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]•■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]«■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]I FJK IGAZGATÓSÁGA­­ •■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]••■ [UNK] [UNK]m3 TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS ELŐTT soron kívül végzünk SZOBAFESTÉST és MÁZOLÁST minőségi munkával. Építőipari Szövetkezet, Kecskemét, Bocskai u. 12. Telefon: 24-34. 1523 'S S GOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOOOOOOOOOO - í | IC®E^R®T«E®S^Z@Bká@Lí | MÁKCIUS 18. x Belépés csak meghívóval! 1429 OOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOO tllllltllli|ll||iaillllVIIBIIIIIIlllll|ItBlll!1IIISIIIIIIIIIII|Illlllll|ll|IIIMI1llllllllttll1ltlBliailllIIII||||lt|llBI||riSl||M||||ns | Kislakásépítők figyelem! | T 1X3 X 21 £ 2 n: Lakását díjtalan tervezéssel, ked­­­vezményes áron biztosított anyaggal,, 5 százalékos árengedménnyel, gyors­­ határidővel felépítik az alábbi kis- , ipari termelőszövetkezetek: Bajai Lakberendező, Alföldi u. 8. Telefon: 106. ■ Bácsalmási Vegyes és Építő, Marx Károly u. 57. Telefon: 66.­­ f Bácsbokodi Vegyes és Építő, Sztálin u. 23. Telefon: 5. Császártöltési Vegyes és Építő, Bajcsy-Zs. u. 92. Telefon: 17. § Csávolyi Vegyes és Építő, Sztálin út 29. Telefon: 4. Dunapataji Vegyes és Építő. Telefon: 19.­­ Garai Vegyes és Építő, Vöröshadsereg u. 554. Telefon: 9.­­ Jánoshalmi Vegyes és Építő, Dózsa Gy. u. 80. Telefon: 30. I Kalocsai Asztalos és Építő, István u. 87. Telefon: 279. Katymári Vegyes és Építő, Sztálin u. 34. Telefon: 14 Keceli Vegyes- és Építő Ktsz. Telefon: 14. Kecskeméti Építő, Bocskai utca 12. Telefon: 24-34.­­ Kiskőrösi Vegyes, Kossuth L. u. 23. Telefon: 100.­­ Kiskunfélegyházi Építő, Szabadság tér 8. Telefon: 216. Kiskunhalasi Fa- és Építő, Szilády Á. u. 11. Telefon: 214.­­ Kiskunmajsai Fa- és Építő, Fürst S. u. 5. Telefon: 43. Kunszentmiklósi Mezőgazdasági, Wesselényi u. 5. Telefon: 67.­­­­ Lajosmizsei Fa- és Építő, Mizsei út 2. Telefon: 34.­­ Solti Vegyes és Építő, Solt 802. Telefon: 5. Tompas Vegyes és Építő, Beloiannisz tér 39. Telefon: 14. I dri ml T Fenti szövetkezetek tatarozást, kar­­­bantartást és mindennemű szerelő-­­ ipari munkát vállalnak. 1­1 iXE­ rT luuiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiuaiiiiiiiiuiuliuliuliiiuiu ii íiiuiüiiiimüiiiiiutimiifiiainitinntai |R

Next