Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

Kecskemét a Magyar Irodalmi Lexikonban Az irodalmunkat szép kön­tösben reprezentáló háromkö­tetes Magyar Irodalmi Lexi­konról sok mindent leírtak az elmúlt hónapokban kritiku­saink és irodalmi szakembere­ink. Mérlegelték erényeit és hibáit, felemlegették a kimara­dottakat és bírálták a szerkesz­tési elveket, s megint mások az arányok eltolódását vetet­ték a szerkesztők szemére. Meglevő hibáival, s hiányos­ságaival együtt is irodalmi és tudományos életünk kimagasló eseménye volt a lexikon meg­jelenése, méltó és hasznos ös­­­szegezése irodalmunk és iro­dalomtudományunk fejlődésé­nek. Mi olyan szempontból vet­tük vizsgálat alá a lexikon kö­teteit, milyen mennyiségben és hogyan szerepel benne Kecske­mét. Így akartunk helyes képet kapni arról, hogy a „híres vá­rosnak” a múltban és a jelen­ben milyen szerep jutott a magyar irodalom fejlődésében. Akik itt születtek Először őket vegyük sorra. A legnagyobbakat, Katona Józse­fet és Kodály Zoltánt minden­ki ismeri. Rajtuk­ kívül itt szü­letett még a múlt század híres író-filozófusa, Horváth Cyrill, Révay József, az irodalom sok­oldalú tudósa, s híres regény­író, László Károly, Kossuth emigrációs környezetének egyik maradandó emlékű tagja, Ka­­ya Elek, akinek színművét 1906-ban Budapesten adták elő, s aki mint Kecskemét polgár­­mestere rendkívül sokat tett városáért. Bús Fekete László Amerikában élő író, Váczy Já­nos irodalomtörténész (itt is halt meg 1918-ban), Tóth László újságíró, nyomdász, könyvkiadó, sakkszakíró és szerkesztő, aki mint polgár­mester és a Katona József Tár­saság elnöke is érdemeket szer­zett. Kecskeméti születésűek még a lexikon szerint: Kecskeméti Alexits János református egy­házi író a 16. században. Sze­­relemhegyi András író, drama­turg a 18. században született e város falai között. Ez utób­bi tagja volt az első magyar színtársulatnak és szerkesztője a bécsi Magyar Hírmondónak. Itt születtek még a tizenkilen­cedik században Losonczy László és Erdélyi Zoltán költő, valamint Murai Károly, Márki József, Fazekas Ernő, Szakács Andor, Vitéz Miklós író, Braun Soma irodalomtörténész és mű­fordító. Petneházy Ferenc köl­tő és műfordító is kecskeméti születésű. Jelenleg Kassán él. Molnár József, Dékány András író, Vörös Márton nyelvész, író, történész, Földy József műfor­dító és tankönyvíró és Szalay Károly esztéta, irodalomtörté­nész ugyancsak itt született. Szalay kitűnő Karinthy-mono­­gráfiájával nyerte el az iro­dalomtudományok kandidátusa címet. Akik itt éltek, tanultak, vagy ebben a városban dolgoztak. Először ismét a legnagyobba­kat. Jókai Mór itt tanult. Ezt íja erről a lexikon: „Jókait Kecskeméten érintette meg egy életre szóló hatással az alföldi áj és a nép varázsa.” Petőfi Sándor először diák, majd ké­sőbb színész volt a város falai között. Jókai s közte itt mé­­gült el igazán a barátság. Kecskemét adott otthont még a következő íróknak: Kecske­méti Vég Mihály énekszerző­nek és zsoltárfordítónak; Beö­thy rd­y László írónak; Szász Rá­költő és műfordítónak; Szabolcska Mihály költőnek (itt járt iskolába); Sirűcó Er­vinnek, aki Jugoszláviában él, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Kecskemét városparancs­noka volt (ő egyébként a je­lenkor egyik leghíresebb író­ja Jugoszláviában, valamikor Romain Rolland barátja); itt élt, itt halt meg Mátyási József költő, Csokonai Vitéz Mihály egyik legjobb barátja. És itt élt Molnár Erik akadémikus, történész is. Nézzük tovább gyors felso­rolásban, kik is éltek még a „híres városban”: a 17 század­ban kalandos élete végén itt telepedett le Debreceni Kalo­csa János zsoltárfordító; a 18. században Kecskeméten városi tanácsos volt Demeter János író; itt dolgozott Göböl Gás­pár költő, műfordító; János költő tanulmányait Varjas vé­gezte Kecskeméten; Telek Jó­zsef hitszónok itt tanárkodott. Ugyancsak a 18. században volt kecskeméti rektor Székudvari János históriásénekes-szerző. A 19. században e város fa­lai között tanultak: Ács Károly költő, Borzsolt Kálmán szín­­igazgató, újságíró, Inczédi László költő, Baksay Sándor író, műfordító, Szántó Károly író (később itt is Zsigmond János útleíró,tanított).­ És akik ebben a városban dolgoztak, tanítottak a múlt században: Karlovszky Gusz­távné (Miticzky Ida), Császáry Losy Pál, Bodrogi Lajos, Nagy Ferenc, Madarassy László, Min­ke Béla írók, Dolotti (Németh) Ödön irodalomtörténész. Századunkban Kecskeméten éltek hosszabb-rövidebb ideig: Moly Tamás író (itt volt szín­­igazgató), Muraközy Gyula, Si­pos Ida költő, Tömöri Jenő író és műfordító, Paál Árpád újságíró (aki a század első éveiben szerkesztője volt a Kecskeméti Lapoknak). Azok közül, akik itt tanultak vagy dolgoztak, jelenleg is él­nek még: Vasvári István, Sza­bados Sándor költő, Vadász Ferenc író, újságíró (lapszer­kesztő volt Kecskeméten), Rácz Endre nyelvész, Németh Antal rendező és színházi szakíró. És akik Itt élnek jelenleg is Kecskeméten él Sántha György költő, akinek az „Arany homokon nomád felhők alatt” című kötetét lel­kesedéssel fogadta annak ide­jén a kritika. Simonika György költő,­ író, újságíró, aki idős kora ellenére ma is ír,­ dolgo­zik; Joós Ferenc író, helytörté­neti kutató, a város történeté­nek alapos ismerője, aki töb­bek között megírta a kecske­méti színjátszás történetét; Orosz László irodalomtörté­nész, Katona József életművé­nek fáradhatatlan kutatója, je­lenleg az Irodalomtörténeti In­tézet megbízásából Ady-bib­­liográfiát készít; Kiss István tanár, a Mátyási-életmű gon­dozója; Buda Ferenc költő, aki családjával itt telepedett le; Goór Imre költő, akit mint festőművészt is széles körben ismernek a Duna—Tisza közén. Az Itt megjelent művek Ezeket is említi Irodalmi Lexikon. Itt a Magyar jelent meg 1934-ben Németh László „Ember és szerep” című tanul­mánya. Ugyancsak tőle 1937- ben „A Medve-utcai című szociográfia. Szász polgári” Ká­roly költeményei „Pipacs” cím­mel 1934-ben. Csorba Tibor író, filológus és festőművész jelen­leg Varsóban él. „Beszél a ta­nya” című könyve a harmin­cas években szintén Kecske­méten látott napvilágot. Havas Emil író első írásai a kecske­méti „Ellenőrben’’ jelentek meg. Kuliffay Zsigmond nyel­vész munkái is Kecskeméten jelentek meg. Zalai Szalay László alapította az első kecs­keméti napilapot, a Kecskemé­ti Hírlapot. Várkonyi Dezső filozófus műve, „A nevelés né­hány alapelve” 1939-ben itt ké­szült. És itt jelentek meg még a lexikon szerint Zempléni Fodor József, Rakodczay Pál, Popini Albert, Okos Gyula mű­vei is. Tímár Máté „Élet a kü­szöb felett” című színművét a Katona József Színház mutatta be, s Szendrei József „Koldu­sok paradicsoma" című szo­ciográfiája a Kecskemét mel­léki Helvéciáról készült. Ha végigtekint valaki e ne­vek és címek halmazán, azt kell, hogy érezze: Kecskemét erősen beleszólt mindig az egyetemes magyar irodalom alakulásába. Más városokhoz képest egyáltalán nincs oka szégyenkezni. Ha nem marad­nak ki olyan nevek a lexikon­ból, amelyeknek feltétlenül ott lett volna a helyük, akkor ez a kép még szebb, s igazab­b lenne. Kifelejtve, vagy elfeledve? Elsősorban Buday Dezső, Hornyik János, Horváth Döme kihagyását fájlaljuk. Ugyan­így Hajnal József nevét is hiá­ba keressük a lexikonban, pe­dig a két világháború közti polgári lexikonok is beszélnek róla. Furcsa paradox helyzet: a Tanácsköztársaság, a kásmozgalom költőjét, a ma­­gyar Alföld szerkesztőjét Ma­polgári szerkesztők nem felej­­­tik el megemlíteni, de mi igen. Itt élt és dolgozott Vám­béry Ármin, a híres orientalista és Horváth Mihály, a neves tör­ténettudós is. Olyan adatok is gazdagították volna a képet, mint az, hogy Endrődy Sándor, MiletZi János itt járt iskolába és Szabó Kálmán író, néprajz­­tudós egy életen keresztül itt élt stb. A kecskeméti szárma­zású Lukács László, aki 48­.,s szabadságharc alatt Tán­a­csics Mihály és Erdélyi János lapját készítette, mint az első szabad alapítású nyomda veze­tője (sőt a „Március 15-ike” című lap is az ő kiadásában jelent meg 1848-ban) szintén gazdagította volna a sort. És hasonlóképpen Szilády Ká­roly, az első kecskeméti könyv­nyomda tulajdonosa, a kiváló nyomdász-szakember, Ferenc irodalomtörténész Toldy ba­rátja. Kelemen Lászlónak pedig születési helye is Kecskemét, a lexikon tévesen írt Budapes­tet. A Katona József Társaság s a Kiskunság sem érdemelt em­lítést a lexikonban. Pedig Sán­tha Györgyről azt is megírták, hogy a Katona József Társa­ság főtitkára, majd ügyvezető elnöke volt. Furcsa, felemás szerkesztői gyakorlatra vall ez. A Katona József Társaság 1891 óta, alakulása óta számtalan kiadvánnyal és még több ren­dezvénnyel ápolta és gazdagí­totta a Katona-kultuszt. Ugyan­úgy a Kiskunság című folyó­irat is, amelynek tizenhárom száma jelent meg 1955 és 1958 között, s olyasmivel is dicse­kedhet, hogy az ellenforrada­lom után elsőnek jelent meg a folyóiratok közül. És azt is el­mondhatjuk róla, hogy Né­meth László egyik művét első­nek jelentették meg a szer­kesztői és a szerzők nevei közt olyanokat olvashatunk, mint Kodály Zoltán, Keresztury De­zső, Baktay Ervin­ , Nagy-Czi­­rok László, Szabó Kálmán stb. Mindez — bármennyire hiba is — természetesen nem von le so­kat a Magyar Irodalmi Lexikon nehezen túlbecsülhető értéké­ből, s abból sem, hogy Kecske­métet a lexikon tanúsága sze­rint mindvégig erős szálak fűz­ték az irodalomhoz. Varga Mihály Sugár is villan Gyűlik a krumpli, kukorica, bort Buzognak zamatokkal a föld tápláló nedvei, szemölcsei. Elvirágozta mindenét a nyár, kóróit lengeti. Tenyeremhez simul a falu, öregebb lett megint, ráncai torlódnak a falon, sóhajt a mész, szégyem­ pergését a szemközti kapor büszke színei elől. Füstöl a gond az arcon, hamutól fényes a pala. Hangtölcsér les rá hivatal magasából, nem hallik ide a szava. Esténként csak a pince fortyan, fénylenek bíbor mondatok. Sugár is villan, poharaik aljáig érő. Majd moccan­tán a világ előreléphetnek je. Szélesednek az utak aszfaltos ígérettel, csábít a krómozott sebesség. Suhog a víztorony mákgubója, vigyáz a holdra, le ne essék. Kellenének tán küzdelmes szavak, a gondolatra felcsiklandozóak? Mit adsz nekik város? ötkerületi sláger-mákonyt, tucatostól, bakelit-pirulákban adagolva? Ki hallja meg már­ a nagyanyáink múzeumi anyaggá hervasztott dalait? Íme, a képernyős remény is neon­fényes gázokká párolgott. Mennek a fiatalok, ujjaikban a zsebpénz ingerével­, kiöklendi őket a kocsma, tekintetük a szemaforig ér fel. Járkálhat itt a költő, felmagzott , lázadással, fájdalmak felhői között érlelt szó­ villámaival! Szemét por csípi, könnyezik. Pedig volna még káromkodásra ok. Homlokom a kirakat üvegén, mosógép, könyvek keringenek az űrben, Ágbogas sorsom, csitulj! Már a tanyaudvarok szikkadt földjévé nehezültem. Hatvani Dániel A rendőrségi aktákat lapozgatva sok furcsaságra bukkan az em­ber. A napokban egy vékonyka, irattárba helyezett ak­tac­somagba olvastam bele. Jelentéktelen ma­gánlaksértési eset volt, s már­­már félre­tettem, amikor az egyik jegyzőkönyvből kiderült az egész ügy indítéka. Hihetet­lenül hangzik, mégis — 1966-ban történt. * A férfi imbolyogva lépke­­dett a széles, homokos úton, majd jobbra fordult, s a kitaposott gyalogcsapáson bo­torkált tovább. A homokdom­bok ölén megbúvó tanyák kö­zé észrevétlenül lopakodott be az alkony. Az ég alja még vö­rösen izzott, de az elszórt há­zak szögletében már hosszúra nyúltak az árnyak. A Skrenya­­tanya előtt járt már a férfi, amikor hirtelen feltámadt szél, s a hideg fuvallat aprócs­a­ka homokszemeket vágott a fe­kete deszkakapuhoz, megcsat­togtatta az akácok csupasz ágait, s fülhasogtatóan nyikor­­gatta a kapu kenetlen vasát. A férfit még fűtötte az imént le­hajtott erős pálinka, mégis megborzongott. Kísérteties volt a pusztába szórt házak kihalt s csendje. Megszaporázta lépteit, megkönnyebbülten topogott végig a következő ház torná­cán. A konyha tenyérnyi abla­kán halványan szűrődött ki a petróleumlámpa sárga fénye. Amikor belépett, csupán az álom apró szusszanásai törték meg a csendet, s a lámpa ka­nócának pislákolása vágta szét olykor-olykor a bent honoló bársonyos sötétséget. Szólni akart, amikor egy árnyék emel­kedett fel az ágyról, majd gyor­san közeledett feléje. A férfi homlokán apró izzadságcseppek gyöngyöztek, amikor a már szo­bányi hosszúra nőtt árnyékkal feléje nyúlt... Hirtelen kivilá­gosodott a szoba. Asszonya csa­varta fel a lámpa kanócát. A férfi krákogott, odament az asztalhoz, kifordította a széket, s ráhuppant. __Az ár megint ittál?!... — sziszegett az arcába az asszony, s kezének egy moz­dulatával hátracsapta a haját. Nem kapott választ, sírva fa­kadt. — Te nem törődsz a gye­rekeiddel, a családoddal!... — kiáltotta. Abbahagyta a sírást, két kézzel rá­támaszkodott az asztalra, s a férfihez közel ha­jolva dőlt belőle a panasz. — Egész nap dolgozom, ellátom a gyerekeket, a munkát a ház kö­rül, és te... te meg vedeled a pálinkát!... Nincs megállása egy percig sem az ember lá­nyának ... Törődsz is te vele... A kislány egész nap beteg volt,

Next