Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
196«. december 13. kedd Teljesítette tervét az ÉM építőipar Az Építésügyi Minisztérium Építőipari Főigazgatóságának több mint húsz vállalata jelentette december elején, hogy a pártkongresszusi versenyben elért eredmények alapján már teljesítette ez évi tervét. A vállalat jelentős munkasikerei alapján december 10-re már az egész főigazgatóság, tehát az ÉM építőipar teljesítette 1966. évi építés-szerelési tervét. December végéig még több mint 700 millió forint értékű építési munkával tetézik meg az idei előirányzatot. Ebben a hónapban többek között átadják a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum új tanulmányi épületét, az orosházi és a salgótarjáni kórházat, a Székesfehérvári Hűtőház első részét, a hevesi művelődési házat, a Cserkúti Gépjavító Állomást és egy sor más fontos építményt. Az ÉM építőipar ebben az évben kereken egymilliárd forint értékű munkával fokozta építési kapacitását, de a népgazdasági építési igényei jóval nagyobbak. (MTI) A partizánok jutalma úttörőknek A Magyar Partizán Szövetség, a volt antifasiszta állók és internacionalista ellenharcosok nevében, levélben köszöntötte a magyar úttörők több mint egymilliós táborát. Bejelentette, hogy megyénként, illetve Budapesten emlékplakettel jutalmazza meg azokat az úttörőcsapatokat, amelyek a Vörös Zászló Hőseinek Útjánmozgalom legjobbjainak bizonyultak. (MTI) KERESKEDELEM Egyik rokonomnak elemlámpát akartam venni karácsonyra. Kétszer fordultam meg ez ügyben az egyik kecskeméti boltban, de mindkét alkalommal csak elem nélküli lámpával tudtak szolgálni. Természetesen nem hoztam el az üres tokot, amely semmivel sem hasznosabb, mint mondjuk a kerekeket nélkülöző kerékpár. Enyhén szólva érthetetlen, hogyan kerülhet a bolt polcára olyan árucikk, aminek a gyakorlati haszna a nullával egyenlő. Azt még jobban meg tudnám érteni, ha ideig-óráig csak elemet lehetne vásárolni, hiszen a tok lényegesen hosszabb életű, mint az áramforrás, s így elképzelhető, hogy sokan elemet keresnek a lámpájukba. Az viszont képtelenség, hogy valaki házi lámpakészletét tokkal kívánja kiegészíteni. Talán az ipar, talán az elosztást végző nagykereskedelmi vállalat ésszerűtlen munkájára vezethető vissza végső fokon a bosszantó hiány. De vajon felmenthető-e teljes mértékben a kiskereskedelem, amelynek a dolgozója az ismert szöveggel intézi el a dolgot: „Nem kaptunk kérem.” Bizony, a kiskereskedelem számára sincs mentség. Azt elhisszük neki, hogy tényleg nem kapott elemet, de akkor miért veszi át az üres tokot, amely _ mint már mondtam — önmagában csak haszontalan tartozék. Addig mindig találkozunk elem nélküli elemlámpákkal, amíg lesz vállalkozó arra, hogy raktárra vásároljon tokokat, eladhatatlan áruba fektetve tőkéjét, vagy — rosszabb esettben — megpróbálja a vevőre sózni a használhatatlan holmit is.• A következő bosszúság színhelye Tiszakécske. Barátom — akit az átlagostól némiképpen eltérő méretekkel áldott meg a sors — egy idő óta minden üzletbe betér, hátha talál véletlenül termetére illő nyloninget. Így jutottunk el a tiszakécskei üzletbe is a minap. Inget ugyan nem találtunk, — de ha már itt vagyunk jelszóval — körülnéztünk egy kicsit. A készruha osztály eladója azonnal elénk sietett és megkérdezte, hogy mivel szolgálhat. Barátom közölte: nem akarunk venni semmit, hiszen pénzünk sincs annyi, amennyit egy kabát, vagy egy öltöny kóstál, csupán élünk, mert időnk engedi.nézelőEzt a teljesen érthető és helyénvaló magyarázatot olyan képpel fogadta a derék kereskedő, mintha mondjuk arról értesítjük, hogy időzített bombát kívánunk valamelyik öltöny zsebébe csempészni. Jobbnak láttuk sürgősen beszüntetni a potyázást. Gyors visszavonulásunk közben is hallhattuk azonban azt a kis párbeszédet, ami a már említett kartárs és egy távolabb dolgozó kartársnő között zajlott le jó hangosan, hogy mi is értsünk a szóból: Kartársnő: — Mit akartak ezek? Kartárs: — Azt mondták, hogy nincs pénzük, csak nézelődnek. Kartársnő: — Marhajólán Mit lehet erre mondani? Tamaradjunk a hölgy választékos kifejezésénél: „marhajói’ B. D. Ä Mit mutat a Bajai Finomposztó Vállalat gyapjúválogató üzemrésze a kívülállónak, aki egyszer véletlenül bepillant ide? Szennyes birkagyapjúval borított asztalokat, telített kasokat, sok bálát, melyekben ugyancsak gyapjú rejtőzik, amíg az asztalokra, s onnan válogatva a kasokba nem kerül, és munkájukat egész műszakon át állva végző asszonyokat. Az avatottak azonban ennél sokkal többet látnak, tudnak. Mindenekelőtt azt, hogy az üzemrészre a 100 százalékon felüli s munkateljesítmények jellemzők, hogy emberségben nap mint nap jobbá kovácsolódnak az itt dolgozó emberek. A megtisztelő címet immár hatszor kiérdemelt, Lenin nevét viselő szocialista brigád munkahelye ez. Hadd szóljon róluk a krónikás, akinek abban a megtiszteltetésben van része, hogy — hacsak „patronálóként” is —szívvel-lélekkel hozzájuk tartozónak vallhatja magát. De mivel is kezdje? A brigád megalakulása óta eltelt hat év történetével? Ezt egyetlen riportba zsúfolni alighanem sikertelen vállalkozás lenne. Maradjunk tehát a jelennél. Mostani találkozásunk első perceiben világossá vált, mit jelent a Finomposztó gyakorlatában Kovács Imre vállalati igazgatónak a megyei pártértekezleten elhangzott megállapítása: „A megnövekedett, feladatokhoz felnőtt üzemünk káderállománya. . .” Az üzemrész parányi, vezetői irodájában ugyanis Mikolovics Pálné ezzel fogadott Dóka Antalnéra mutatva: — Köszöntsd a megnövekedett brigádunk új vezetőjét! Műhelyfőnökünk, Hományi elvtárs megvált tőlünk, magasabb beosztásba, a titkárságra került és... — ... az ő reszortját Mikosovicsné Katóka, brigádvezető elődöm vette át — vágott szavába Dókáné. — Mert munkájával és a textilipari technikum sikeres elvégzésével egyaránt rászolgált! — A brigádvezető gyapjúválogató partnere, a kedves mosolyú Dobrai Győzőné pedig hozzáfűzte: — Erre az egész brigád nagyon büszke, mert egy kicsit mindannyiunk sikere és valamennyiünk elismerése is. Szavai természetesen őszintén csengenek. A tekintetem közben megakad az asztalon, illetve a piros borítású, vaskos brigádnaplón. Észreveszik. — Mindent elmond rólunk, gondosan vezetjük — szól Dókáné. — A kongresszus utáni gondolatainkat én szeretném bejegyezni — jelenti be Mikosovicsné. S ezzel, helyben is vagyunk. Mert a kongresszuson elhangzottak közül sok minden megragadta a szocialista asszonybrigád tagjait, van miről eszmecserét folytatni, terveket szőni. A legtöbbet azonban — lévén dolgozó asszonyok, családanyák — az iparban várható 44 órás munkahét bevezetése foglalkoztatja őket. — Nagyon sokat jelentene nekünk! — mondja a brigádvezető. — De vajon nálunk hogyan lesz lehetséges? Ezen törjük a fejünket. Napi nyolc mázsa gyapjú szálvastagság szerinti 24 felé válogatása a norma. Vállalásunkhoz híven, mindent beleadunk, hogy együttesen és egyénenként is néhány százalékkal tetézzük a normát. (Ezért nem jár külön bér.) De mire vége a műszaknak, fekete karikák táncolnak a szemünk előtt. Mert a gyapjúszál vékony, és közöttük 24 féle különbséget kell tenni... Fogalmunk sincs, hogy négy órával kevesebb idő holnap nyújthatnánk a mostani teljesítményeket... — Nehéz kérdés... De elnézést, mennem kell — szól az ajtóból Dobrainé és a munkaasztalához siet. — A világért sem szeretnék kerékkötője lenni a munkának! — Szó sincs róla, nekilendülünk, s behozzuk ezt a pár percet — így Dóka Antalné. — Remélem, a továbbiakban jó kalauzod lesz a naplónk, olvasgasd. .. Találomra nyitom fel a naplót. „Április 29. Az ebédlőben ünnepi gyűlés volt május 1. tiszteletére. A brigádot nagy öröm érte: ismét elnyertük a szocialista címet. Mikosovicsné, Baracsiné, Pillériné, Losonczyné, Kovácsné bronzkoszorús jelvényt kaptak. Dobrainé, Dékáné zöldkoszorúsat. Mikosovicsné és Dékáné kiváló oklevelet is” — olvasom. „Április 30. Társadalmi munkában megtisztítottuk az ablakokat, és virágokkal tettük kellemesebbé munkahelyünket. Ebben valamennyi brigádtag részt vett.” Két oldallal odébb a csoport, és Petőfi Sándor szülőházának fényképével illusztrált bejegyzés: „A Lenin-brigád a gyapjúválogató többi dolgozójával együtt, a Kiskőrösi Állami Gazdaságban járt. A látogatás nagyon hasznos volt, mivel nagyszabású birkanyírást láthattunk. .. A gazdaság dolgozói nagyon barátságosan fogadtak bennünket...” „Július 13. A brigádkollektíva társadalmi munkára vonult ki a Vénuszdomb melleti sétányra. Gaztalanítottunk, majd vörös salakkal beszórtunk minden rendbe tett helyet. Hetvenkét társadalmi munkaórát végeztünk. Megismerkedtünk két német házaspárral, akik belesegítettek a munkánkba. Elmondták, hogy náluk is volt vietnami műszak és ők is szoktak társadalmi munkát végezni.” Aztán tizenkét oldalon grafikonok, egyéni és a brigád együttes teljesítményéről. Majd a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban tett közös látogatás élményei. Tovább: „Tiszteletjegyet kaptunk a szakszervezettől, kollektíven megnéztük a Hideg napok című filmet... Egy ilyen film után az ember úgy érzi, hogy még jobban kell vigyáznunk a békére, hogy nyugodtan élhessünk, dolgozhassunk.” Megkapó a naplónak az a három oldala is, amelyen az egyéni vállalások teljesítését rögzítik. Külön-külön mind a tizenhatokről. Íme, csak néhány közülük: „Losonczi Mihályné: Olyan haladó szellemű írók műveit olvasta és ismertette a brigáddal, mint Soldhov (Csendes Don,), Hemingway (Búcsú a fegyverektől) és Gorkij (Az anya). Kovács Istvánná: megszervezte a virágültetést és az udvar takarítását. Kovács Elemérné: A napköziben minden szülői értekezleten részt vett a dolgozók iskolájának nyolcadik osztályát végzi.” A következő oldalra egy járásbírósági meghívót ragasztottak. Ugyanott Kunhalmi Jánosné brigádtag ad számot népi ülnöki tevékenységéről. „November 16. Brigádértekezletet tartottunk. Megbeszéltük eddigi munkánkat. Elhatározütt:y xvcu.ctt.avii.gfa. nyugdijasainkat egy kis édességcsomaggal meglepjük. Úgy döntöttünk, hogy a jutalmul kapott ezer forintot egyelőre takarékba helyezzük, és majd ha több pénzünk lesz, közös kirándulásra fordítjuk”. A napló bejegyzéseit nézem, s szereplőit, a nagyszerű munkásasszonyokat látom. Nemcsak a sorok mögött, hanem a szomszédos műhelyteremben, amint éles szemmel és szakavatott mozdulatokkal válogatják gyapjút. S a piros könyvet ösz aszecsukva, erre gondolok: Munka— szocializmus építése... Szocialista brigád ... emberségben egyre nemesebbé forrálódás... Igen, ők a szocializmus emberei! Ferny Irén Lenin-brigád Hatan közülük. Jobb oldalt, előtérben Dókáné, a brigádvezető. *. «Mal Munka és fegyelem A MUNKAFEGYELEMRŐL szólva ki ne hallott volna még ilyenféle példákat. Külföldi látogatók, üzleti vagy egyéb szakemberek jártak az üzemben, s bizony nem álltak furcsálló észrevétel nélkül, amikor jöttükre percekig megállt a munka a műhelyben, vagy a gép körül. A megjegyzés pedig rendszerint így volt summázható: „Nálunk — mármint a kapitalista üzemben — ilyen nincs! Elvégre nem a bámészkodásért fizetjük a munkást...” De talán nem is szükséges ilyen példákból kiindulnunk. Akad nem kevés, amit mi magunk is érzékelünk. A közhivatalokban, intézményeknél ittott a bizony előforduló késések, trafikálások, s persze vehetnénk példákat az üzemekből is. S az is tény, hogy az önmagával szemben igényes, fegyelmezett dolgozók nagy többsége nem szíveli ezt könnyen. Olykor szóvá is teszi, az esetek többségében viszont így vélekedik: Minek szóljak? Majd szólnak a főnökök... Miért szerezzek magamnak ellenséget, haragost?... ILYEN tapasztalatokkal a tarsolyában követelt a munkafegyelem iránt több figyelmet, az azt megkövetelőknek pedig nagyobb népszerűséget a megyei pártértekezlet egyik felszólalója, aki egyébként vállalati igazgató. — Bizony, a rend, a fegyelem megkövetelése látszólag nem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé. Említhetnék példákat a mi üzemünkből is... — állapította meg beszélgetésünk során. Egyik osztályvezetőjüknek a múltkoriban valamelyik műhelyben akadt dolga. Útközben arrafelé, az udvaron meghökkentette a látvány: a kézikocsin öt ember ücsörgött, annyira elmélyültek a beszélgetésben, hogy rá sem hederítettek a közeledő főnökre. SZÓ, AMI SZÓ, az osztályvezető nem tűrte megjegyzés nélkül a látványt. Joggal fejébe szállt a vér. S aztán, a műhelybe lépve hasonló példával találta magát szemben. Ott meg egy asszonycsoport feledkezett bele valamilyen eszmecserébe, miközben a termelés állt .. . Vajon érthetetlen, hogy az osztályvezetőnk nem válogatta a szavakat, melyekkel a fegyelmezetlenséget szóvá tette? — így az igazgató. — S hogy mi lett a dolog vége? Az asszonyok a párttitkárhoz fordultak panasszal — a hangnem miatt, mondván: így nem lehet beszélni a dolgozókkal! Szerencsére a párttitkár helyére tette a dolgokat. A jogokról a függvényeként kötelességteljesítés beszélt, ráébresztve a dolgozókat a válogatás nélküli szavakat okokról. Nem mintha a kiváltó híve lenne a durvaságnak.párt — A gazdaságvezető felmérhetetlen segítségnek könyvelheti el, ha a párt és a szakszervezet így közelíti a munkafegyelem kérdését, ha kiáll a rendet megkövetelők mellett. Ez az alapja a minőségileg és mennyiségileg egyaránt növekvő termelésnek, következésképpen a dolgozók keresetének, s az egész üzem egyre eredményesebb tevékenységének — így fogalmazott az igazgató. SZOKATLAN kinyilatkoztatás? Szó sincs róla! Nincs munkaterület, ahol elmélyültebb gondolkozás nélkül ugyanerre a következtetésre ne jutnának. A fegyelem megkövetelése látszólag nem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé, valójában mégis az. S ha a pártszervezet, a szakszervezet következetesen iránymutató ebben, nem marad el a méltó közhangulat sem: a legnépszerűtlenebb szerep a fegyelemsértőkre vár.