Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

XXII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Ára 60 fillér . V . Kilencezer holddal növelik a zöldségtermő területet Tanácskozás Kecskeméten Bács-Kiskun az ország má­sodik legnagyobb zöldségter­mesztő megyéje. Míg 1960-ban a zöldségtermesztés bruttó ter­melési értéke 187 millió volt, addig 65-ben már elérte a 293 millió forintot. A megye zöldségtermesz­tésének szerepe az ország áruellátásában és export­Többek fóban is jelentős, között zöldborsóter­mesztésünk mintegy 9—10, a vöröshagyma-termesztés 10—11, a paradicsomtermesztés 15, a fűszerpaprika-termesztésnek mintegy 45—47 százalékát ad­ja a megye. Több zöldségféle termeszté­sének jelentős hagyománya van és ma már egyes kialakult ter­melő tájakról is beszélhetünk. Kecskemét környéke, László­­falva a paradicsom, Kalocsa és környéke a fűszerpaprika, Dusnok és környéke a fok­hagyma, Dunapataj, és Úszód körzete az Géderlak újburgo­nya, Kiskunfélegyháza, Kun­szállás a hónapos retek­ ter­mesztésében tűnik ki. Ifjabb termőtá­akról is be­szélhetünk. Elég, ha csak a vöröshagymát említjük meg. Különösen Har­­ta és a bajai járás déli része termel belőle egyre többet. A fentieket figyelembe véve különös fontossága van a zöld­ségtermesztés további fejlesz­tésének. Ezzel kapcsolatban a megyei párt-végrehaj­tó bizott­ság tavaly ősszel hozott hatá­rozatot és ennek alapján mun­kabizottság alakult a részletes Irányelvek kidolgozására. Ez a munkabizottság szerdán tartot­ta ülését. Részt vett a tanács­kozáson Bacsó András, az Élel­mezésügyi Minisztérium osz­tályvezetője, Gazdag József, a Konzervipari Tröszt termelte­tési osztályvezetője. Jelen volt dr. Matos László, az MSZMP megyei bizottságának mező­­gazdasági osztályvezetője, dr. Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója és a zöldség­felvásárlással­ foglalkozó vala­mennyi vállala­t vezetője. Ma­­gony Imrének, a megyei ta­nács vb felvásárlási osztályve­­­zetőjének megnyitója után dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályveze­tője rövid ismertetőt tartott. A zöldségtermesztés hely­zetéről és a fejlesztés irány­elveiről szóló tervezetet már előzőleg megkapták a je­lenlevők, amelyet a megyei tanács vb mezőgazdasági és felvásárlási osztálya közösen készített. A tervezet felett rendkívül élénk és tartalmas vita alakult ki. Különösen a soronlevő ten­nivalókra vonatkozóan hang­zott el számos fontos javaslat. A jelenlevők megegyeztek ab­ban, hogy reális az az elkép­zelés, mely szerint a zöldség­­termesztő terület — fő- és másod­termesztéssel együtt — mintegy 9 ezer holddal növel­nék a mezőgazdasági nagyüze­mek a harmadik ötéves terv­időszak alatt. Ez azt jelentené,­­ hogy 33—34 ezer katasztrális holdon termesztenének zöldsé­get a következő években megyében. A program szerint a mintegy 15 üzem teljes szako­sítását kellene megvalósítani. A termésátlagok az ötéves tervidőszak végére egyes zöld­ségféléktől függően 20—40 szá­zalékos emelkedést mutatná­nak. A vita során szó esett arról is, hogy nagyobb mértékben kell törekedni a költségek csök­kentésére, az olcsóbb ter­melésre, a fogyasztók ér­dekeinek szem előtt tartá­sára. Többen szóvá tették azt is, hogy kellemetlen tapasztalatok vannak az egyes zöldség-vető­magok minőségét, valamint fajtát illetően. Bírálat érte az a állami gazdaságokat, amelyek a megyében csak jelentéktelen területen foglalkoznak zöldség­termesztéssel. A fejlesztésihez jelentős be­ruházásra is van szükség. Töb­bek között húsz központi pa­lántanevelőt, 30 csomagolószínt kellene építeni a megye közös gazdaságaiban. A tanácskozás dr. Maár András zárszavával ért véget. A tervezet megfelelő kiegészítés és átdolgozás után a megyei tanács mezőgazdasá­gi állandó bizottsága elé kerül. K. S. Megyénk összes útjai járhatók Nem késnek a vonatok és az autóbuszok A tél váratlan és heves roha­mát sikeresen elhárították a vasút, a Közúti Igazgatóság és egyéb illetékesek vezetői, mun­kásai. A tegnap esti jelentések szerint megyénk valamennyi útja járható, de a hóekék, kot­rók továbbra is dolgoznak, a bekötő utakat takarítják. A fő­­közlekedési útvonalakon két nyomon közlekedhetnek már járművek, itt-ott azonban még a a csúszósság némi gondot okoz, akadályt jelent. A Közúti Igaz­gatóság tehergépkocsikkal szál­lítja a homokot és az apró fala­kat a síkos helyekre és a szó­rás megszakítás nélkül folyik. Mindenki talpon van, ügyeletet tartanak, készenléti szolgálatot teljesítenek. A MÁV pályafenntartási fő­nöksége közölte, hogy a vasút megyénken átfutó vonalain akadálytalanul közlekednek vonatok, betartva a menetidőt. a Jelenleg a vasút hómunkásai az állomások területén, a pero­nokon, a vágányok mentén ta­karítják a havat és — mert a hóesés bármikor folytatódhat — ők is hóügyeletet tartanak. Hasonlóan nyilatkoztak la­punknak a kecskeméti MÁVAUT-állomáson is. Na­ponta mintegy 130 autóbusz fordul meg itt és az ország valamennyi részére szállítja az utasokat. Késés azonban — né­hány perctől eltekintve — itt sem fordul elő, minden járat pontosan érkezik és indul. A „hócsata” tehát — legalábbis egyelőre befejeződött. Törpe hűtőtorony Új gyártmány a Kecskeméti Vas- és Fémipari Rtsz-ben a törpe hűtőtorony, amely 4 és fél köbméter víz hőmérsékle­tét hat fokkal képes csökkente­ni egy óra alatt. A kisméretű tornyokat jól hasznosítják az élelmiszerszállítással, feldolgo­zással foglalkozó vállalatok az áru el­­hűtésére. Négy „törpe” már befejezés előtt áll és a kö­vetkező hónapokb­an készülőkbe is van már megrendelés. (Pásztor Zoltán felvétele.) 1967. JAN. 1?. CSÜTÖRTÖK Az ötéves tervben sokasodnak a népművelés feladatai ülést tartott a megyei népművelési tanács részt vevő állami és társadalmi szervezetek együttműködése erősödött tartalmi és szervezeti szempontból egyaránt. A ren­delkezésre álló anyagi eszközök­ az elmúlt öt esztendő alatt fo­lyamatosan növekedtek. Mindazonáltal korántsincs minden rendben, — mint azt a népművelési tanács szerdai vi­tája megállapította. Éppen ezért számos határozatot hoztál, amelyeket egészt az Országos Népművelési Tanácshoz terjesz­tenek fel, másrészt pedig a me­gyei tanács végrehajtó bizottság fjától kérik azok jóváhagyását. Ezek a határozatok azt a célt szolgálják, hogy a következő ötéves tervben a kitűzött célok­nak megfelelően fejlődjék népművelő munka az élet min­­­den területén. Ezután Pozsgay Imre elvtárs, a med­yei pártbizottság propa­ganda és művelődésügyi osztá­­lyírpak vezetője ismertette a Hl. ötéves terv megyei népművelési Irányelveinek elkészítésével kapcsolatos teendőket. Az erre vonatkozó direktívák vázlatát a memzet­­ pártbizottság már elké­szítette a végleges szöveg ki­dolgozása júniusra várható. Pozsgay elvtárs előadásában­ vázolta a második ötéves terv népművelési eredményeit, majd a jövő tennivalókkal foglalko­zott. Számos pozitív jelenség mellett megemlítette hegy me­rryAekben a politikailag hasznos filmeket az országos átlagnál nagyobb közönség előtt vetítik, de jelentős volt az előrehaladás könyvtári és színházi téren is. Jövő célkitűzéseink között kü­­­lönösen fontos helyet foglal el számban gyarapodó ipari munkásság és a tanyavilág la­kosságának kulturális ellátása. Ezenkívül nagy súlyt helyezünk majd a megalapozó természet­­tudományos ismeretterjesztésre, a fizikára, a kémiára és a bio­lógiára. Ebben a munkában a hivatásos népművelők mellett számítunk a műszaki, termelési és mezőgazdasági szakembe­rekre. Jelentős helyet kap a követ­kező ötéves terv népművelésé­ben a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus gon­dolata. Erre az időszakra esik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenéves évfor­dulója, valamint a Magyar Ta­nácsköztársaság félévszázados jubileuma. Ugyancsak a terv­időszakban ünnepeljük hazánk felszabadulásának negyedszáza­dos évfordulóját. Ezekre az ün­nepekre kellő módon készülünk és készítjük fel a városok, fal­vak és tanyák népét. Pozsgay elvtárs tájékoztató előadása után a népművelési tanács elhatározta, hogy java­solja a megyei végrehajtó bi­zottságnak a városi és járási népművelési tanácsok felállítá­sát. Ezek feladatát községekben a művelődési állandó bizottsá­gok látják majd el B. J. Szerdán délelőtt ülést tartott a megyei népművelési tanács. Az ülés napirendjén elsőnek az Országos Népművelési Tanács gazdasági szakbizottságának népművelés rendelkezésére álló a anyagi eszközök összehangolt tervezésére és felhasználására készített javaslatot vitatták meg. A II. ötéves terv folyamán a népművelési munka tartalma és a népművelési intézmények tevékenysége jelentős változá­son ment át. A népművelésben

Next