Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-19 / 168. szám

1967, .július 19, szerda Célszerűtlen gondoskodás A járási könyvtárak fejlesz­tésében hosszú évek óta nagy szerepet játszanak a földműves — jelenlegi nevükön az értéke­sítő és fogyasztási — szövetke­zetek anyagi támogatásai. S ezek bármily kis töredékei is az éves tiszta nyereségnek, több tíz­ezer forintos összegüknél fogva­­ komoly lendítői a könyvállomány növekedésének. Például a fél­egyházi könyvtár legutóbb kevés híján E0 ezer forintos támoga­tásban részesült, a helybeli és a kiskunmajsai szövetkezet részé­ről. Korábban a pénz elköltését illetően semmi gond nem merült fel, a könyvtár a helybeli köny­vesboltban megvásárolta a szük­séges köteteket. Azok beszerzé­séről saját forgalma érdekében gondoskodott is a bolt. Az idén azonban erre meg­szűnt a lehetőség... A SZÖV­­KÖNYV­­ Vállalat — hogy, hogy nem — kisajátította magának a könyvek eladási jogát, legalább­is a szövetkezeti támogatással történő könyvtárfejlesztés ese­tében. Vagyis a könyvtárak — miután az értékesítő szövetke­zetek átutalták számukra a tá­mogatást — csakis a SZÖV­­KÖNYV-nél vásárolhatnak, pon­tosabban annak a fővárosi Szi­get utcai raktárából, ahol nem kis részben a korábbi évek ki­adványainak elő nem adott (el nem adható?!) p­éldányai hever­nek, több millió forintos érték­ben. A járási könyvtár még ebből az anyagból is tudott válogatni majd húszezer forint értékű gyűjteményt. Az összeg meg­maradó nagyobb részét azonban kurrensebb, frissebb kötetekre szeretné elkölteni. De nincs rá módja, a SZÖVKÖNYV ragasz­kodik szerzett jogához — mono­póliumához —, s nem adja vis­­­sza a pénzt. Inkább vesszen el a könyvtár számára, semmint csorba essen a vállalat jogán. Akinek jogában állott ilyen joggal felruházni a SZÖV­KÖNYV Vállalatot, bizonyára megteheti a jog megvonását is. Ez utóbbit nagyon helyeselnénk, annál is inkább, mert komolyan vesszük a járási könyvtárak fej­lesztését. H. D. Figyelmet érdemel Egy érdekes füzet akadt a ke­zembe. A kecskeméti Ének-Zenei Gimnázium növendékei naplót vezetnek a kulturális rendezvé­nyeken való részvételükről. 1966. januárjában kezdték el, s azóta minden középiskolás bele­írja a színházi, zenei, irodalmi élményeit. De nem elégszenek meg ám az események puszta rögzítésé­vel, hanem kritizálnak is. Rö­­videbb-hosszabb értékelést ír­nak a látottakról, hallottakról. (Bizony, az illetékesek tanul­mányozhatnák ezeket a bírála­tokat, hátha kevesebb lenne a hiba ezentúl!) Természetesen, ami tetszett nekik, azt sem rej­tik véka alá. Gyakori a dicsérő, sőt lelkes mondat. Olyan szempontból is érdekes ez a napló, hogy megmutatja, milyen sokirányú a fiatalok ér­deklődése. Kiállítás és hangver­seny, ankét és költői est, film és színház egyaránt szerepel itt. Meghívók, újságkivágások te­szik még érdekesebbé a naplót, illetve naplókat! Mert már több füzet megtelt a feljegyzésekkel. V. M. A jugoszláv műsora SZERDA 16.00: Nemzetközi hírszolgálat. — 17.05: A baba játszik. — 17.25: Ex­pedíció. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Tengerész triciklin. Gyermek­műsor. — 19.00: Riport. — 19.30: Tv­­posta. — 19.45: Közjáték. — 19.54: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: A nyár dala. — 20.33: Hirde­tések. — 20.41: Revü. — 21.41: A ze­neirodalom gyöngyszemei. — 21.56: Emlékiratok és riport, — 22.16: Tv­­hiradó. dobta oda nekem. Az az én sa­ját kazettám. Ezt az embert pe­dig most látom először. Az alezredes Akulovhoz for­dult: — Maga aláírja? — Mit képzel parancsnok pol­gártárs? — rebbent fel Akulov. — Nem vagyok saját magam el­lensége. — Magán ez nem segít. Egyébként egyikükön se — tette hozzá Satov. Nem volt haragos, nyugodtan beszélt. — Rendben van, aláírjuk mi ketten a kül­ügyminisztérium képviselőjével. — Azután elmehetek? —kér­dezte Antikvárius. — Meg kell várnia a konzult. — Ne komédiázzanak! — csattant fel idegesen. — Ez nem komédia. Kopogtak az ajtón és meg­jelent egy magas, harmincöt év körüli férfi, remekül szabott sö­tét ruhában. — Mi történt? Miért tartóz­tattak le egy diplomatát? — kérdezte a konzul. — Ez a diplomata visszaélt a helyzetével. Akkor tartóztatták le, amikor titkos anyagokat vett át Akulov polgártárstól — adott magyarázatot a külügymi­nisztérium képviselője. — Hazugság! Ezt az embert most látom először. Tiltakozom! Ez hallatlan! — tört ki élesen Antikvárius és felugrott a he­lyéről. — Mivel tudják bizonyítani a vádat? — kérdezte a konzul. — Oh, sok mindennel —kap­csolódott a beszélgetésbe Satov alezredes. — Az első bizonyíték gyanánt leforgatjuk azt a film­felvételt, amelyen megláthatja diplomatájuk találkozását az előzetes letartóztatásban levő Kazin polgártárssal, akit ő ma­ga szervezett be. Valamivel ké­sőbb megmutatjuk önöknek Novogyevicsje temetőben lezaj­a­lott eseményeket. Vorkin elv­társ, mikorra lesz készen a film? — Nincs rá szükség — vetet­te oda fogai közt Antikvárius. — Akkor hát távozhatunk? — kérdezte a konzul. — Most már igen, — hang­zott a válasz. Antikvárius egész úton a kö­vetségig nem tudott magához térni a kábító csapástól, amit olyan váratlanul kapott. Bos­­­szankodott magára, a központ­ra, az egész Borkov-ügyre, és a filmátadásra. Minden a pokol­ra került egy szempillantás alatt. Kiderült, hogy a szovjet elhárításnak egyáltalán nem ér­deke békén hagyni a dezinfor­­mációk átadása érdekében. Egy lyukas garast sem érnek a köz­pont furfangos számításai. Csak azt kell még ellenőrizni, hogy tényleg letartóztatták-e Kokát, és mi van Borkával? ... A vonal túlsó végén azon­nal felvették a kagylót. — Halló, tessék — szólt egy kellemes női hang. A hívó, szintén nő, nyilvános telefonfülkéből beszélt. Nem szólt egy szót sem, letette a kagylót. De mindjárt arra gon­dolt, hogy ez lehet téves kap­csolás is. Újabb pénzdarabot do­bott az automatába, figyelme­sen tárcsázta a számot. Tudta, hogy ezen a számon csak férfi válaszolhat. Másodszorra férfi válaszolt. A nő megkérdezte: — Nikolaj Nyikolajeviccsel beszélek? — Nem. — Kérném a telefonhoz. — Nincs itthon. — Elment? — Igen. — Mikor jön vissza? — Nem tudom. Ki kérdezi? — Ismerőse. Mikor lesz ott­hon? — Nem tudom. Hogy hívják magát? Mit mondjak neki? — kíváncsiskodott a bariton. — Semmit, majd felhívom még. — Hívja csak, hívja.. ■ Borkov számán azt válaszol­ták, hogy váratlanul huzamo­sabb ideig tartó kiküldetésbe utazott. A követség dolgozói Antikvá­rius megbízásából telefonáltak. Az első esetben a szobalány, utóbbiban a szakács. Amikor beszámoltak a beszélgetés­ről. Antikvárius szinte ros­­­szul lett. Ahhoz, hogy megtud­ja, milyen mélyen nyúltak a kémelhárítók Koka alvilági éle­tébe, már csak a pénzhamisító bandának kellett utánanéznie. Puskarjev címét, bár nagyon kelletlenül, megadta neki Koka annak idején. Az Obuhov utca melletti köz­ben az alagsori lakás le volt pecsételve. Antikvárius még aznap elké­szítette részletes jelentését a központnak a történtekről... Augusztus tizedike az élénk rádióforgalom napjának bizo­nyult. A központ a következő rejtjelezett rádiógramot küldte: „Reménynek. Az operáció le­bukott. Egyezzen meg Bekas­­­szal a kapcsolat fenntartásáról. Javasolja neki, hogy utazzon más városba, kívánatos lenne Szibériába. Maga utazzon dél­re, Nyikolajevba vagy Odesszá­ba. Őrizze meg a film másola­tát. Állandóan hallgatjuk A válasz így hangzott: „Úgy veszem észre, figyelnek. Odesszába indultam. Várom az utasításokat.” És végre a központ rendel­kezése: „Készüljön az átkelésre. Hall­gasson bennünket augusztus 20-án és utána minden nap egy hétig 23 óra 10 perckor. Vá­laszt nem kérünk, adnia tilos. Rejtse el a készülékét.” ... Augusztus 20-án a Moszk­va környéki villában hárman ültek az asztal körül: Markov ezredes, Pável és Mihail Tul­­jev. A búcsúbeszélgetés a vége felé járt Még egyszer átolvasták a rá­diógramot amelyben részletesen közölték Reménnyel, hogyan tervezik a külföldre juttatását. Vlagyimir Gavrilovics megszó­lalt: — Megijedtek, hogy a Koké­val tartott kapcsolata tönkre­teszi magát Megint visszanyer­te értékét a szemükben. Ezért mi is tettünk egyet s mást és örülök, hogy nem hiába. Vlagyimir Gavrilovics nem említette, milyen fontos szem volt ebben a láncban Borkov— Kusztov szerepe, akinek létezé­séről Mihail Tuljevnek nem kel­lett feltétlenül tudnia. Borkov nélkül viszont érthetetlennek találná a felderítő központ a kémelhárítók egész akcióját, amely Antikvárius és Koka le­leplezését okozta. ... Az ablakon túl felcsillant a hajnali nap első sugara, a távolból pedig mennydörgés halk moraja hallatszott. De az is lehet, hogy vonat dübörgött át a villától fél kilométernyire eső hídon. (Folytatása következik.) 5. oldal A könyvkórházban — Szörnyű, hogy kopnak ezek a könyvek — panaszkodott a könyvtárvezető. Nevettem: — Bizonyára, mert olvas­sák ... Megütődve nézett rám: — Hiába csúfolódik. Én is tu­dom, hogy nem babusgatni kell őket, hanem kölcsönözni. Az a dolgom. De így nem vergődünk az ötről a hatra. A község kevés támogatást­ ad, az állomány nem nő, ikább fogy. A legjobban az, ami a legkeresettebb. Évekkel ezelőtt zajlott le ez a beszélgetés. Végeredményben igaza volt a könyvtárosnak. Ak­koriban másutt is nagyon sok volt az ilyen panasz. Újabban kevesebb. Nagyot változott azóta a helyzet. Egy­részt azért, mert jóval több tá­mogatást adnak ma már a he­lyi tanácsok a könyvtáraknak. Másrészt: hét-nyolcszor annyi kötetet javít a megyei könyv­tár könyvkötő műhelye mint korábban. Négy éve havi 60—80 darabot tudtak újrakötni. Ma ötszázat! Hogyan? A csöpp műhely ma sem na­gyobb, mint négy éve. Két, ud­varra néző szobácska a kecske­méti tanácsháza földszintjén. Hatan szoronganak benne, s itt van az anyagraktár is. Hogyan lehet itt így meg­sokszorozni a termelést? Jobb munkaszervezéssel és fő­képp: új technológiával. Zsinkó József, a könyvköté­szet vezetője szívesen megmu­tatja: — Ez a folyóiratkötés a régi módon készül. Látni kell a la­pok közepét is a képek miatt, tehát fűzzük. De regényt, belül is margóval ellátott kiadványo­kat ma már csak ragasztunk. Planatollai: Kitűnő, német gyártmányú műanyagragasztó. Szét se lehet szedni. A kezembe nyom egy félkész kötetet. A tábla sincs még raj­ta. Egy Balzac regény, az Olcsó Könyvtár kiadásában. Gyenge minőségű papír. Kinyitom. Hajtogatom. — Jobban. Bátran... Csak a lapok szélét fogja a ragasztó de olyan erősen, hogy inkább a papír szakadna. — Négy év alatt, amióta a Planatollal dolgozunk, még tíz kötet sem jött vissza. A költ­ség is fele a réginek, ráadá­sul a sokszorosát végezzük. Persze nemcsak a ragasztó változott Egy sereg ésszerűsí­tés, egyszerűsítés növelte a ter­melést. Többek között elmaradt a fedélről a sarok, a lapokat összefogó fűzőszövet után azon­nal az oromszegés következik, stb., stb. Csak az tudja, aki ve­le dolgozik mennyi munkameg­takarítást jelent mindez. Igen szépek, ízlésesek az in­nen ki­kerülő, könnyen tisztán tartható, műanyag borítású könyvek. Szinte kelletik magu­kat, kézbe kívánkoznak. Feny­­vessyné Góhér Anna, a megyei könyvtár vezetője mesélte, hogy amikor az első szállítmányt megkapta az ifjúsági könyvtár, egyszeriben megemelkedett a forgalom. A könyvkötészet munkáján látszik a hozzáértés — és a szakmaszeretet Zsinkó József a Katona József Gimnáziumban is tanít politechnikát Nincs szakmának olyan titka, amit ne­m tudna. Kiállításokra tablókat készít és valóságos remekművek a keze alól kikerülő katalógus­­dobozok. Papírból, mégis tartó­sak. Ha asztalossal készített né a könyvtár, nem győzné pénzzel. Az elismerést mégis kelletle­­nül fogadja a műhelyvezető. Mi a baj? — Meg lehetne duplázni a termelést, ha valamivel több he­lyünk lenne , ha kapnánk né­­­hány új gépet. Csupa ócska­vasba kívánkozó szerszámmal dolgozunk. S megoldást is javasol: — Nekünk jó volna az a prés, papírvágó is, amit a nyomdák kiselejteznek. Itt az még hasz­nálható. Ez országos probléma. A me­gyei könyvtárak könyvkötészete másutt is hasonló gondokkal küzd. Mi sajn­os nem segíthetünk, de jónak láttuk felhívni rá a figyelmet. Mester László Planátolozás előtt Ferenczi Lajosné gondosan összeigazítja a lapokat. A rég kiérdemesült lemezollón szaporátlan a munka — mutatja Zsinkó Józsefi

Next