Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-23 / 45. szám
Kádár János elvtárs felszólalása a propi ünnepségen A gazdasági reform bevezetésének tapasztalatairól tanácskoztak Csütörtökön reggel, néhány perccel hét óra után érkezett meg a prágai főpályaudvarra az a különvonat, amely az MSZMP küldöttségét hozta a februári győzelem 20. évfordulójának ünnepségeire. A küldöttséget, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárával, Alexander Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, s a CSKP KB elnökségének több tagja fogadta. Prágában a küldöttséghez csatlakozott Kovács Imre, hazánk prágai nagykövete is. Ugyancsak tegnap a prágai várban megnyílt a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Nemzeti Front és a kormány együttes ünnepi ülése, amelyen a szovjet, a lengyel, az NDK, a magyar, a román, a bolgár és a jugoszláv testvérpártok is részt vettek. küldöttségei Az ülést J. Dolansky, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja nyitotta meg, az ünnepi beszédet Alexander Dubcek tartotta. Az ülésen a külföldi delegációk képviselői — köztük Kádár János — is felszólaltak. Kádár elvtárs beszédében méltatta annak jelentőségét, hogy 20 esztendeje Csehszlovákia munkásosztálya döntő vereséget mért a burzsoáziára, szilárdan kezébe vette a hatalmat és a szocialista társadalom építésének útjára lépett. A szocialista forradalom csehszlovákiai győzelme része annak a világtörténelmi folyamatnak, amely a szocializmus világrendszerré fejlődését eredményezte. A továbbiakban hangsúlyozta: Csehszlovákia és Magyarország munkásosztályának győzelme új lapot nyitott a két szomszédos ország népeinek kapcsolataiban. Leküzdöttük a reakciós régi uralkodó osztályok által szított sovinizmust, leraktuk a jó szomszédság és barátság, a szocialista együttműködés szilárd alap- valamint a XIII. kongresszus Csütörtökön négy megye jait. irányelveinek eredményei Pest, Szabolcs, Csongrád Ezután arról beszélt, hogy megvalósításához szívből I és Bács-Kiskun - part és az imperializmus elleni harc sok sikert kívánunk.-----------------------------------Legfőbb követelménye ma a haladás összes erőinek, elsősorban a világ kommunista és munkáspártjainak fokozottabb tömörítése, az egység erősítése. Végül hangoztatta: A magyar kommunisták, s dolgozó népünk hasonlóképpen, elvtársi szolidaritással kísérik szlovák figyelemmel csehtestvérpártunk munkáját, harcát. Ismerjük Központi Bizottsága januári ülésének a marxizmus—leninizmus elveiben fogant, az internacionalizmus szellemétől áthatott egységes és eltökéltséget kifejező határozatát, s ennek tanácsvezetői megbeszélésre jöttek össze Kecskeméten, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet székházában. A megyét Erdősi József, az MSZMP megyei bizottságának titkára, dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke, Oláh György, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője képviselte. Dr. Mészöly Gyulának, az intézet igazgatójának üdvözlő szavai után Kazareczki Kálmán, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes beszámolt a gazdasági reform bevezetésével kapcsolatos eddigi intézkedésekről, azok hatásáról és soron levő feladatokról. Kiemelte a kenyérgabona-termelés további fejlesztésének fontosságát, a húsellátás javításával összefüggő, tennivalókat, ennek kapcsán elsősorban a szarvasmarha- és sertéstenyésztést kell továbbra is erőteljesen fejleszteni, tovább kell erősíteni a termelő üzemek, valamint a felvásárló és feldolgozó vállalatok közötti újszerű kapcsolatokat. Külön foglalkozott a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek segítésével. Az előadást élénk vita követte, amelyen számos javaslat és figyelemre méltó vélemény hangzott el a fenti témakörökben. A tanácskozás a késő délutáni órákban ért véget. Alexander Dubcek, a Csehszlovák KP első titkára üdvözli a megérkezéskor Kádár Jánost, az MSZMP első titkárát. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) jövőre. Tizennyolcezer köbméter vizet ad a kecskeméti vízmű Jelentős állomásához érkezett a kecskeméti 80 milliós vízmű rekonstrukciós program megvalósítása. A napokban átadták rendeltetésének az I. számú vízmű üzemviteli épületét, amelyet nyolcmillió forintos beruházással építettek. Ugyancsak a napokban kezdte meg a próbaüzemelést a vízóra javító üzem. Tíz dolgozó tanulta ki a szakmát a fővárosi MOM- ban, s ezentúl ők látják el a megye vízóráinak karbantartását, illetve javítását, korszerűen felszerelt műhelyeikben. Január utolsó napjaiban üzembe helyezték a hőközpontot is. Az építők hozzáláttak a víztisztító üzem alapozásához és a hétmillió forintos beruházást igénylő munkát jövőre szeretnék befejezni. 1969-ben már tizennyolcezer köbméter jóminőségű vizet kap innen a város, majd a II. vízmű rekonstrukciójának befejezése után, 1970-ben ezt a mennyiséget huszonhétezer köbméterre emelik. Egyszerűsítették a közületi vásárlást digi rendelkezéseket módosítja. Az utasítás nagymértékben egyszerűsíti a közületek vásárlásait. Az utasítás a lakossággal azonos jogokkal ruházza fel a közületeket, megszüntette bármilyen korlátozásukat, s így sem hátrányosabb, sem pedig kedvezőbb helyzetbe nem kerülhetnek a lakosságnál. Megszűnt például azt több száz cikket felsoroló tiatalmi lista, amelyet a közületek eddig nem kaphattak meg. A közületek bármelyik állami és szövetkezeti boltban, áruházban beszerezhetik a számukra szükséges árukat. Eddig csak 200 forintig, ezután azon felül is vásárolhatnak készpénzért. A belkereskedelmi miniszter bizonyos áruellátási problémák esetén egy-egy cikk közületi kiszolgálását változatlanul korlátozhatja, megtilthatja. (MTI) A belkereskedelmi miniszter és a pénzügyminiszter együttes utasítást adott ki, amely a közületi beszerzéseket a kis- és nagykereskedelmi vásárlásokat, s az elszámolásnál érvényes ed- Jubileumi ülést tartott a megyei MEH Tegnap délelőtt Kecskeméten, a városi tanács székházában, megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából jubileumi ülést tartott a Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ünnepi összejövetelen — a NEB tagjain kívül — részt vett többek között dr. pálos Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, dr. Körös Gáspár, a megyei tanács vb-titkára, Szabó Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A gyűlés résztvevőit Miklós Zoltán, a megyei NEB elnökhelyettese üdvözölte, majd felolvasta a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei Végrehajtó Bizottságának levelét, amelyet az évforduló alkalmából a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz küldött. A továbbiakban dr. Millasin Teréz, a megyei NEB elnöke előterjesztette az ülés napirendjére vonatkozó javaslatát, majd kérte a jelenlevők hozzászólását az írásos beszámolókhoz. A vitában — mely a népi ellenőrzés tízéves múltjával jelenlegi helyzetével és a soron lévő legfontosabb feladatokkal foglalkozott — sokan felszólaltak. Hosszan és részletesen fejtette ki a központi elgondolásokat drr. Pálos Gyula, aki felszólalása végén köszönetet mondott a megyei NEB tagjainak és valamennyi munkatársának, társadalmi aktivistáinak. Dr. Kőrös Gáspár arról beszélt, hogy a megyei vezetés milyen konkrét segítséget kap a népi ellenőrzéstől, s hogyan lehetne tovább fejleszteni a kialakult jó kapcsolatokat. Végül Kőrös elvtárs köszönetét fejezte ki a megyei tanács vb nevében a népi ellenőröknek. Az ülés végén dr. Bauer Ferencnek, Barvich Ivánnak, Bercsényi Józsefnek, Csenki Ferencnek és dr. Szűcs Ferencnek, a NEB tagjainak tízéves munkájuk elismeréseként átnyújtották a KNEB emléklapját, majd határozatot fogadtak el a megyei adatairól.NEB további felG. S. Az ünnepi NEB-ülés elnöksége,