Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-21 / 141. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS*- KISKUN I MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csaknem 13000 vagon gabonára szerződtek Előkészületek az újbúza fogadására Ahogy közeledik az aratás, úgy sokasodnak a termelőüzemek gondjai, javában folyik a szállítás előkészítése valamint a kézi-, és a gépi munkaerő szervezése. A termelőszövetkezetekben ezekben a napokban ez adja a legtöbb munkát a szakmai vezetőknek. A gabona útján a következő állomás a megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat — gond itt is akad bőven. A felvásárlási osztály tájékoztatása szerint — az előzetes termésbecslések is ezt igazolják — az elkövetkező napokban betakarításra kerülő gabona mennyisége megközelíti, esetleg túl is szárnyalhatja az 1967 évi rekordot. E hatalmas mennyiség zökkenőmentes fogadására minden előkészületet megtett a Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Az átvételi csúcsidőszakig még egy hónap van hátra, de a tárolóterek, magtárak fertőtlenítése, takarítása már megtörtént, készen állnak a bővítéssel is. Az elmúlt évhez viszonyítva csaknem ötszáz vagonnal nőtt a tárolótér, így a vállalat jelenleg 12110 vagonnyi gabonát tud elhelyezni raktárikban. A tavalyival szemben az idén nagyobb raktárteret sikerült biztosítani bérleti szerződésekkel is, a közös gazdaságoknál 2500 vagon gabonát tárolnak. A vállalat eddig 12 839 vagon gabona átvételére kötött szerződést, több mint ötezer vagonnyit közvetlenül a kombájnoktól, tisztítás nélkül vesznek át. Sajnos, a gazdaságok nem minden esetben tartják kötelességüknek a gabonaátvétel segítését, a magtárhiány csökkentését. Évek óta gondot okoznak a szerződéstől eltérő idejű és mennyiségű szállítások, pedig ezek akadályozzák a zökkenőmentes átvételt, és esetenként többletköltséget is okoznak a termelőknek. A tárolóhelyek műszaki berendezései, a gyors átvevők, a szállítószalagok és csigák, a tisztító gépek és a mérlegek kijavítása megtörtént, illetve néhány kisebb egységnél június 25-ig befejeződik. Addig ellátják a telepeket az új gabona átvételéhez szükséges minőségvizsgáló berendezésekkel is. B. Pj Tisztségviselők a kibővült jogkörről Ülésezett az építők szakszervezetének megyei bizottsága Hogyan élnek a megnövekedett hatás- és jogkörökkel a műhelybizottságok, valamint a bizalmiak — erről rendezett tanácskozást pénteken délelőtt Kecskeméten a Cifrapalotában az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Szakszervezetének Dolgozók Bács- Kiskun megyei Bizottsága. Vitaindító beszámolót Lóczy Endre, a megyei bizottság titkára tartott. Bevezetőjében utalt arra, hogy az önálló gazdálkodás körülményei között nagyobb felelősség hárul a szakszervezetekre, s olyan munkamegosztás vált szükségessé, ami lehetővé teszi a feladatok végrehajtását. A tisztségviselők idei megválasztása során újabb műhelybizottságok jöttek létre. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál például a korábbinak több mint kétszeresére — tizennyolcra — emelkedett a számuk. A bizottságok olyan jogokkal is rendelkeznek, amelyeket ezelőtt a szakszervezeti tanács tartott fenn magának. A gazdasági vezetőkkel együttesen döntenek a szociális, bér- és munkaügyi kérdésekben, ellenőrzik a kollektív szerződések betartását, állást foglalnak a munkaszervezéssel kapcsolatban. Az építők szakszervezetének megyei bizottsága nagy gondot fordított a műhelybizottsági titkárok, illetve a bizalmiak továbbképzésére. Megállapítható, hogy a megnövekedett jog- és hatáskörökkel elsősorban régebb óta működő műhelybizottságok ennek megfelelően. A pénteki ülésen részt vettek a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat műhelybizottságainak a titkárai is. A beszámolót követő vitában elmondták, hogy mi akadályozza meg a munkájukat Zsámberger László. A középszintű gazdasági vezetők hozzánk fordulnak, amikor mozgósítani kell a brigádokat. A megtermelt javak elosztásánál viszont előfordult, hogy nem kérték ki a véleményünket. Tavaly ősszel például csak akkor értesültem a jutalmazottak névsoráról, amikor már kész tények előtt álltam. Szilvási Lajos: Egyes műhelybizottsági titkárok minden munkát magukra vállalnak. A nagyobb felelősség viszont kollektív testületi tevékenységet követel meg. Ez érvényes a július 1-vel bevezetendő 44 órás munkahét előkészítésére is. Tóth Mihályné: Korábbi telepvezetőnk önkényesen döntött olyan ügyekben is, amelyeknek a körülményeit pedig a műhelybizottság vezetői ismerték alaposabban. Kérésemre a vállalat igazgatója és a szakszervezeti bizottság titkára kivizsgálást tartott Jelenleg olyan gazdasági „partnerrel” dolgozunk együtt, aki méltányolja jogainkat, s ennek eredményeképpen sikerült megszüntetni a korábbi nagy fluktuációt. Elértük, hogy törzsgárdánk alakult ki. H. F. Elutazott a magyar delegáció a berlini béke-világtalálkozóra Tizenhárom tagú magyar delegáció vesz részt a Berlinben június 21-én megnyíló béke-világtalálkozón. Pénteken utazott el a küldöttség a Ferihegyi repülőtérről, ahol a búcsúztatásra megjelent Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Barati József, a Hazafias Népfront titkára, Harmati Sándor és Terényi István, az Országos Béketanács alelnökei, Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Legkevesebb ezer résztvevője lesz a találkozónak, ahol a legkülönfélébb nézeteket képviselő mozgalmak, szervezetek küldöttei jelennek meg. A plenáris béke-világtalálkozó üléssel kezdődő, albizottsági tárgyalásokkal folytatódó és ismét együttes tanácskozással záruló munkája június 24-ig tart Ezt követően kerül sor — ugyancsak Berlinben — a Béke-világtanács ülésére, ahol szintén képviselteti magát a magyar békemozgalom. A BVT ülése, kétnapos programmal június 25-én kezdődik. Szamóca exportra Az utolsó szállítmányok futnak be szamócából a MÉK kecskeméti telepére. A megye felvásárolt termésének csaknem háromnegyed része, több mint 70 vagon kerül ide. Az utóbbi napok esős időjárása nem volt kedvező az eperre. Emiatt valamivel kevesebbet vesznek át, mint amire számítottak. Mintegy 60 százalék ment exportra, elsősorban a környező országokba. A szamócaszezon befejeződése után a barack lesz a legjelentősebb tétel. Ha az időjárás közbe nem szól, az idén rekordtermésre számíthatunk. A felvásárlás korai sárgabarackkal kezdődik, majd következik a kajszi- és a rózsabarack A kecskeméti MÉK-telepen veszik át a baracktermés zömét. Ezerszáz-ezerkétszáz vagon felvásárlására számítanak. Biszman Irén szorgalmasan szállítja a targoncával a gyümölcsöt a sízette vagonhoz, miután Kun Béláné minőaz exportszállítmányt. Itt már a hűtővagont látuk. Ezt a szamócaszállítmányt Csehszlovákiába küldik. (Pásztor Zoltán felvételei.) XXIV. évf. 141. szám 1969. június 21. SZOMBAT TÍZ OLDAL Arat 90 fillér Ma: 4 oldalas RÁDIÓ és TV melléklet <5—6. oldal) A mi otthonuk (7. oldal.) wÁramot ad Visonta elődött. A 800 megawatt teljesítményre épülő energiabázis első száz megawattos blokkegysége pénteken megkezdte kísérleti üzemelését. Az első blokkot csütörtökön este 18 óra 15 perckor párhuzamosan rákapcsolták az energiahálózatra és országos ezzel Visontán megkezdődött az áramszolgáltatás. A folyamatos üzemeltetéssel bebizonyosodott, hogy a Gagarin Hőerőmű első nagy gépegysége alkalmas előírt kísérleti üzemelésre, amely előreláthatólag két hónapig tart. A tervek szerint a Gagarin Hőerőmű első száz megawattos blokkja ez év végén már bekapcsolódik az ország energiaellátásába. (MTI) A Gagarin Hőerőmű, hazánk legújabb villamosenergia-termelő üzemének történetében új fejezet kez- Beiktatták Pompidou elnököt PÁRIZS Pénteken délelőtt ünnepélyesen beiktatták hivatalába Georges Pompidou-t, a Francia Köztársaság 19. elnökét. A beiktatási ünnepségekre az Elysée-palota dísztermében a francia állam hivatalos vezetőjének és legmagasabb rangú funkcionáriusainak jelenlétében került sor. Couve de Murville miniszterelnök kíséretében pontosan 11 órakor érkezett az Elysée-palota udvarára az új köztársasági elnök, akit Alain Poher ideiglenes elnök, a szenátus elnöke és Jacques Caban-Delmas, a nemzetgyűlés elnöke fogadott. A díszterembe frakkban belépő Georges Pompidou-t Gaston Palewski, az alkotmánytanács elnöke a Francia Köztársaság elnökének nyilvánította 1969. június 19-től 1976. június 19-ig tartó hétéves időszakra. Majd Georges Pompidou köztársasági elnök az Elysée-palota kertjében fogadta a köztársasági gárda felsorakozott díszalakulatának tisztelgését és ezzel az ünnepség véget ért (MTI)