Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-26 / 196. szám

1969. augusztus 21., kedd Kendőzetlenül Tíz százalék, de miért? Nemrégiben, másodma­­gammal Kecskemétről Kis­kunfélegyházára utaztam. Vasárnap lévén — nagyobb a zsúfoltság, nincs ülő­hely — első osztályra szó­ló jeggyel becsültem ma­gunkat, akkor még nem is sejtve, hogy ez a meg­gondolatlan cselekedet va­lóságos kálváriához, s vérnyomásom emelkedésé­hez vezet. Megérkezett a vonat, amelynek kocsijai között hiába kerestem a párnást —­ az első osz­tályt —, a kocsirendezők egyszerűen elfelejtették a 7414-es számú személysze­relvénybe ilyent beépíte­ni. Különösebb baj nem lehet, nyugtattam magam, az első osztályú jegy árát — levonva a fapadoson történő utazás díját — visszatérítik. A szabályok ismeretében igazolást kér­tem a jegy­vizsgálótól, ar­ról, hogy nem vehettem igénybe az első osztályt, s ezt az igazolást Kecske­mét állomáson a szolgálat­­tevővel aláírattam. Daga­dó mellel, büszkén men­tem a pénztárhoz, hogy a különbözetet felvegyem. A jegypénztáros forgat­ta az igazolást, a mellékelt jegyeket, majd a vasút zsargonjában — képzelem, hogy a bürokraták istenei milyen jóízűen mosolyog­tak ekkor — ezt válaszolta: — Tíz százalék kezelési költség levonása után meg­kapja az összeget... Alig tudtam uralkodni magamon. Felragadtam a menetjegyeket, az igazo­lást, s köszönés nélkül tá­voztam. Útközben a követ­kezőkön morfondíroztam: először, miért ad ki MÁV pénztára első osztá­­­lyú­ menetjegyet, ha nincs ilyen kocsi a szerelvény­ben? Másodszor, ha pénztár igazolást kap­­ mi­­­ért kell az utasnak tíz­­százalékos kezelési költsé­get fizetnie? S egyáltalán hogy jön ahhoz a Magyar Államvas­utak, hogy az utast meg­büntesse, ha a MÁV dol­gozói tévednek? A jegye­ket, s az igazolást ma is őrzöm rábízva az utókorra: tegyen igazságot! Hol a hal? Hosszú hetek megfigyelé­sét adom közre, a Bács me­gyei Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat és a Kecs­keméti Városi Tanács ke­reskedelmi osztályának fi­gyelmébe ajánlva. Kecske­méten a Rákóczi úti hús­boltban szombaton, ünne­pek előtti napokon nem le­het halat vásárolni. Nem nagy dolog mondhatnák a kecskemétiek, mert a piaci halbódékon kívül a város­ban sehol sem juthatnak hozzá ehhez a kedvelt ha­lászlé-alapanyaghoz. Ez így igaz, de a jelzett üzletben a többi napokon kapható a hal különböző méretben és árban. S miért nincs szom­baton? Megfigyelésem zse­nialitása abban rejlik, hogy erre tökéletes választ ad­hatok. Oka nyilvánvalóan a kényelem! Mert, miért kockáztasson, bíbelődjék a szállítás és visszaszállítás gondjaival a boltvezető, amikor szombaton nem biz­tos, hogy elfogy az áru. Akinek hal kell menjen a piacra — igaz szombaton délután mehet ahová akar, a piac ugyanis zárva tart —, vagy ne egyen halat! Megfigyelésem íme közre­adom azzal, hogy végre megtanultam: mi vásárlók vagyunk a kereskedele­mért, nem pedig fordítva! . ^ ^ G. G. Milyen helyük van a tanácsoknak az államélet és a demokratizmus­ fej­lesztésében ? Hogyan kép­viselhetik jobban a taná­csok a lakosság érdekeit? Miként lehet biztosítani a tanácsok nagyobb önálló­ságát és jobb központi irá­nyítását? Hosszabb idő óta folyik vita és vizsgálódás közéletünkben ezekről és a tanácsok működésének egyéb kérdéseiről. A Kos­suth Kiadó gondozásában most megjelent az első nagyobb lélegzetű össze­foglaló tanulmány, amely az MSZMP KB Társada­lomtudományi Intézetében végzett több mint kétesz­­tendős kutató, felmérő és elemző munka főbb ered­ményeit körvonalazza. La­kos Sándor „A tanácsok helye és szerepe a szocia­lista építés jelenlegi sza­kaszában” című tanulmá­nya — amely a tanácsok továbbfejlesztésének kér­déseivel foglalkozó kiad­ványsorozat első kötete — a vizsgálódások eredménye­ként­­ kialakult, a fejlesz­tés útjait, módjait megha­tározó általános koncep­ciókat gyűjti egy csokor­ba. Mint Lakos Sándor munkájából és az intézet­ben eddig elkészült többi tanulmányból is egyértel­műen megállapítható: kutató szakemberek a ta­n­nácsrendszer tökéletesíté­sét, a fejlődésből fakadó új feladatokhoz és igények­hez való hozzáigazítását javasolják. Az MSZMP politikájá­nak az utóbbi egy-másfél évtizedben éppen az a sa­játos vonása, hogy nem várja meg amíg égetővé, bajokkal terhes tünetek hordozójává válik egy-egy ügy, hanem elébe megy a fejlődés során jelentkező problémáknak, sokoldalú előzetes vizsgálódással, kapkodás nélkül igyekszik ma feltárni a holnapi gon­dok megoldásának kínál­kozó lehetőségeit. Ez tör­ténik most — több más fontos társadalmi kérdés mellett — a tanácsok ese­tében is. Más ma körülöttünk az élet­, mint húsz évvel ez­előtt, amikor megalakul­tak hazánkban a tanácsok. Leraktuk a szocializmus alapjait, s megkezdtük a szocialista társadalom tel­jes felépítését. Az ipar után megváltozott, szocia­lista átalakuláson ment keresztül a mezőgazdaság is, az új termelési viszo­nyok mindjobban behatol­nak életünk valamennyi szférájába, a gazdaságirá­nyítási rendszer reformja kihat közéletünkre. Mindez átformálja a tanácsok te­vékenységét, feladatait is, s az élet új jelenségei nem mindig férnek a ko­rábbi sémák, módszerek kereteibe. Ezért került sor az utóbbi években ismétel­ten a tanácsi munka egy­­egy részterületének korsze­rűsítésére, a tanácsok ön­állóságának fokozására, hatáskörük bővítésére, gaz­dasági erőforrásaik növe­lésére, a tanácsok és bi­zottságaik működésének egyszerűsítésére, az igaz­gatási munka bürokratikus kinövéseinek nyesegetésé­­re. Mindezek azonban tanácsi munka csak egy-­­ egy — bár nagyon fontos — részterületét érintik. A Lakos Sándor tanulmányá­ban foglalt ajánlások vi­szont átfogják a tanácsok tevékenységének vala­mennyi ágát. A tanulmány fő érdeme, hogy valóságos értékükön méri azokat a tanácsok te­vékenységével kapcsolatos elméleti tételeket, amelye­ket sokat ismételtünk, de nemi eléggé bizonyítottunk és elemeztünk az utóbbi két­ évtized alatt. Itt van például a tanácsok hár­mas — államhatalmi, ál­lamigazgatási és tömeg­szervezeti — jellegéről szóló tétel, amely a gya­korlat tapasztalatai szerint ma már egyre kevésbé igazolható, miután sem az államhatalmi, sem a tö­megszervezeti funkció nem jellemző, nem domináló a tanácsok tevékenységében. A társadalomtudományi intézet vizsgálódásai alap­ján felvázolt tanácsi struk­túra az önkormányzati jel­legre helyezi a hangsúlyt; a szó igazi értelmében he­lyi önkormányzati szer­vekké akarja fejleszteni a tanácsokat, vagyis azt igényli, hogy a területi, a képviseleti szempontok a mainál nagyobb szerepet kapjanak az állami mecha­nizmusban. Az állami élet fő területein, a politikai irányvonal kialakításában természetesen továbbra is meghatározó marad a köz­ponti párt- és állami ve­zetés, a fő irányok alkotó alkalmazásában azonban egyre nagyobb önállóságot és szerepet kell kapniuk a helyi szerveknek. Mind több jel mutatja ugyanis, hogy — hasonlóan a gaz­dasági szférához — a túl­zott központi kötöttségek a tanácsoknál is érezhető­en hátráltatják az igazi szocialista tartalom elmé­lyítését, a demokratikus vonások­ erősítését. Az önkormányzati jelleg a tanulmány szerint az ed­diginél nagyobb, ugyanak­kor a most ismert formák­tól sok szempontból elté­rő, a helyi ügyekben az önrendelkezés irányába mutató önállóságot jelent. A tanácsokat fel kell ru­házni a helyi ügyek vég­leges eldöntésének jogával. Az önkormányzati jelleg megköveteli, hogy a ha­tósági ügyek zömét a leg­alsóbb, tehát a lakossághoz legközelebbi tanácsi fóru­mon intézzék, s a taná­csok vegyék át azokat a hatósági jogköröket is, amelyeket ma még a kü­lönböző minisztériumok ki­helyezett szervei látnak el. További nagy változá­sokat igényel a tanácsok gazdasági tevékenysége is, amelyben a szolgáltatáso­kat, a lakosság ellátásáról való fokozottabb gondos­kodást kell az első helyre állítani. A tanácsok na­gyobb és új fajta önállósá­ga, megújítást kívánó gaz­dasági tevékenysége azon­ban csak úgy valósítható meg, ha az eddiginél na­gyobb anyagi-pénzügyi ön­állóságot kapnak, ha ma­guk rendelkeznek saját be­vételeik felett. Lakos Sán­dor könyve nagy tárgyi is­merettel elemzi az ehhez szükséges lépéseket, a ta­nácsi gazdálkodás megol­dásra váró gondjait, prob­lémáit. A tanulmány fontos meg­állapítása, hogy a tanács, mint a lakosság önkor­mányzata, nem irányítha­tó központilag, de még felettes tanács révén sem.­­ A mai értelemben vett felsőbb irányítás helyett meg kell szervezni a ta­nácsok tevékenységének A tanácsok működésének időszerű kérdései törvényességi felügyeletét. Ennek elméleti és gyakor­lati kimunkálása termé­szetesen a jövő feladata. Mint ahogyan a tanácsok struktúrájának változása sem valósítható meg egy tollvonással, hiszen egyes alapproblémák alkotmány­­jogi elrendezést kívánnak, mások pedig a nagy poli­tikai horderejüknél fogva — a párt legfelső szervei­nek állásfoglalását igény­lik. . A fejlődésnek a könyvben felvázolt útja azonban érdekes, realitá­sokkal számoló, vonzó el­képzelés, amely minden bizonnyal újabb színekkel, gondolatokkal gazdagszik még a megvalósításig. Sz. G. Boltnésőben Szerte az országban ! Színes gyöngyöket, fülbe­mind több cukrászdában és presszópultnál a fekete kávé mellé parányi csészé­ben tejet kap a kedves vendég. Az eleinte szokat­lan gesztust­­ később ter­mészetesnek vettük és ke­restük azokat a helyeket, ahol ezt a figyelmességet megkaptuk. Az egyik kecskeméti, presszógéppel felszerelt boltban azonban bevezet­tek egy — ez idő szerint országosan egyedülálló — újítást: a feketéhez színhabot kínálnak — tej­kávé árában. És engedtes­­­sék meg, hogy most az egyszer megírjuk a bolt­­ helyét is; a Város központ­jában levő tejbárról van szó. Arról az üzletről, ame­lyért megnyitása óta druk­kolok, csak ilyen tiszta maradjon, ilyen jól ellá­tott és a vezetése ilyen ru­galmas, újítástól nem meg­rettenő. Természetesen „ár­gus” szemmel hibát, elren­dezési hibát azért találtam itt is. A tésztára, gombóc­ra, tejberizsre várakozók helye — különösen nagy forgalomban — szűk, ké­nyelmetlen. •­­ A bútoráruházban na­gyon szép import bútor­selymet láttam. Mivel kár­pitnak vékony, nyilván vé­dőhuzatnak készült. Színe, mintája, fénye nagyon szép, ezért bizonyára meg­kedvelik, akiknek kárpito­zott bútorát nem mindig tiszta gyermekkezek veszé­lyeztetik. A legegyszerűbb, évek óta egyforma minőségben, színben, nagyságban ké­szülő árucikkeknél is le­het friss­ ötlettel újat nyúj­tani. A kisdobosok három­szögletű, kék vászon nyak­kendőjére gondolok. Az új, ugyanis nem vászonból ké­szül, hanem puhább, mű­szálas anyagból. Színe vál­tozatlanul kék, de szebb árnyalatú a réginél. A fa­zonját pedig olyan előnyö­sen változtatták meg, hogy a megkötésre szánt része hosszabb lett. Bizonyára gyakorló édesanya volt az újító!• Kalocsai motívummal dí­szített új desszertdobozt láttam élelmiszerboltjaink­ban. Az élénk kalocsai minták nagyon szépek a sá­padt­ virágokkal díszített dobozok között. És ha a csoki elfogy, egy ilyen szép dobozban mennyi mindent lehet tartani! Például a bizsukészletet, valókat. Az új kollekció már megérkezett, nagyon szép karkötőket, láncokat láttam. Még újdonságként sze­retném megemlíteni a bor­sodi ásványvizet. Kétféle nagyságú csatok árusítják ezt az üvegben enyhén szénsavas „borvizet”. Lám, milyen ásványi kincsünk van — a szénsavhiányos idő után ez is kiderül! A „hiány”-ról eszembe jutott valami: mikor hiszi el végre az illetékes ipari szerv, hogy műanyag szú­nyoghálóra egész nyáron szükség van, keresik a vá­sárlók? Valami teljesen érthetetlen ok miatt mind­ több em­­ber ragaszkodik a légy- és szúnyogmentes la­káshoz. Csak ennyit kelle­ne elhinni, hogy folyama­tosan gyártsák, raktározási gond nélkül. S. K. 7. oldal A cím festő leleménye lát. Egy adoma jut róla eszünkbe: Kalocsán láttuk ezt a láb-­t Még Ferenc Jóska seregé­ben történt, hogy egyszerre alkoholellenes kampányt in­dítottak. Kifüggesztettek a kantinban egy plakátot, amin egy pohár bor meg rémisztő fekete köpenyben a Halál volt látható. A raj­zot a nemes célhoz illően­­ szigorúan mérsékletre intő szöveg kísérte. Igen ám, de a bakák kö­zött sok volt az analfabéta. Kérdi egyszer az őrmester az egyik kantinban, hogy megnézte-e már azt a raj­zot. — Igenisss, jele­lentem alásssan! — harsogja a baka kissé már nehezen forgó nyelvvel. — Aztán tudod-e, hogy mit jelent? — Áztat, alássan — re­csegi haptákban a baka — hogy igyunk mindhalálig!.. Ezek után igencsak fogas kérdés, hogy mit akart mon­dani e tábla leleményes fes­tője? Csalogatónak szánta a jókedvűen dülöngélő betű­ket az italbolt felett, vagy 'intésnek, hogy: Így? jár min­denki, aki az ajtón betéved. M. L. ThéronWFB rejtvényfotója 1 x 2­­­2. forduló 9. szelvény. ÍRÓK, KÖLTŐK KECSKEMÉTEN I. Melyik költőt üdvö­zölte a Kecskeméten joghallgatóskodó és képünkön ábrázolt Jókai a Mór az Ókollégium ka­pujában? Gyulait (1) Petőfit (x) Aranyt (2) 2. Az alábbi sorokat melyik kecskeméti költő írta? „Ha fennmarad a nép, s magyarul szól szája. Emlékezetében él annak poétája.” Katona József (1) Kecskeméti Vég Mihály (x) Mátyási József (2) 3. Petőfi Sándor, aki Kecskeméten volt kis­­diák, színész, színtapasztó, hol írta e sorokat: „Híres város az alföldön Kecskemét. Ott születtem, annak eszöm kenyerét.’’ Debrecenben (1) Kecskeméten (x) Dunavecsén (2) Beküldte: ..«um.««« Pontos címe: •«•««««•• —.■» —*+0+0*0?+%*+*­**+«.*+*+**>«» xt 2

Next