Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-21 / 219. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MA G.Y.A­R SZOCTA­L­ISTA M’ü'M­­­Á­S P­Á­R­T B­Á­C­S'- K­ISKU­^ MEGYEI BIZOTTSÁG­Á­N­A­K NAPILAPJA Bemutatók, szüreti mulatság, £ £ 1« a 111. kecskeméti népzenei találkozón Rendkívül sokoldalú prog-­társa a népi hagyományok tú szüreti mulatsággal zá­ram fogadta Kecskeméten a ápolásának fontosságára vált a nap. népzenei találkozó vendége- hívta fel az ifjúság figyel- Ma délelőtt az iskolai ze­it és az érdeklődő közönsé­­gét, majd bemutatta a tápéi neoktatás kérdéseit tárgya­­gót. népi együttest. Szigeti Isz­­ló előadással, délután Po-Pénteken délután a kecs­­vánné és Tóth Andrásné lyák Ferenc fafaragó nép­­keméti Parasztfőiskolán író-tudós találkozóval kez­dődött a háromnapos mű­sor. Dr. Mészöly Gyula, Kossuth-díjas akadémiai levelező tag, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet igazgatója és dr. Kiss Árpád igazgatóhelyet­tes tartott beszámolót a pa­radicsomnemesítéssel és triticaléval folytatott kísér­­­letekről. A megjelent írók: Csoóri Sándor, Fábián Gyu­la, Fodor András, Sípos Gyula, Takács Imre, Tornai József, avalamint a kecs­keméti Buda Ferenc — hosszú beszélgetést folytat­tak a tudósokkal munká­jukról, s a modern kutatá­sok jövőjéről. Este 7 órakor a megyei tanács dísztermében az írók közös műsort adtak a talál­kozóra érkezett népművé­szekkel. A hangulatos, ol­dott programban érdekes vi­ta alakult ki a népzenéről a népi művészetről és a né­pi kultúra megmentésével, továbbfejlesztésével kapcso­latos feladatokról. Szombaton délelőtt ó­ta temperamentumos éneke, művész kiállításának meg-Kónya György bravúros fű­ nyitójával, kisfái, kadafalvi Szombaton délelőtt a fu­­rulyaszólója és a hét tagú bemutatókkal folytatódik,­lálkozó vendégei Kecskemét citerazenekar játéka szűnni este 6 órai kezdettel pedig iskoláiba látogattak. Talál­­nem akaró tapsra késztette a Katona József Színházban köztak a felsőfokú intézetek a gimnázium növendékeit és az „Aranybárány a szép és a középiskolák diákjai­ tanárait. Viszonzásul az is­­lány” című parádés össze­val. bemutatót tartottak az kola énekkara és szavai ki állítással ér véget a M­­ or­’' —­­­1—orTtoL- rövid műsort * , szagos népzenei találkozó, általános iskolásoknak. A Zrínyi Ilona Általános adtak rövid műsort Iskolában az öcsödi citera- Délután két tanácskozás­zenekar tagjait látták ven­­sál folytatódott a program, végül. A zenekar egyetlen A Berkes kollégiumban családból alakult: Lázárék tárgyas Lajos akadémikus maguk készítették hangsze­ bevezető előadása után Vi­­veiket, s az utóbbi évben Jányi Iván kandidátus vele­­számos meghívást kaptak tésével alakult ki izgalmas különféle bemutatókra. vita az ifjúság, a népzene A Katona József Gimnáz és a beat kapcsolatáról, a zsumba is ellátogattak a fa- Kodály iskolában pedig­lálkozó vendégei. Fodor Halkovics Jánosnak, a Rák András József Attila-díjas dió népzenei szerkesztője­­költő a népzene és az iroda­ nők irányításával népi éne­­lem kapcsolatáról beszélt, kerek és hangszeres szólós- és egy folklorisztikus ihle­­tek cserélték ki tapasztala­­tésű versét adta elő. Olsvay taikat, Este Miklóstelepen, Imre, a Magyar Tudomá- Belsőnyirben és Matkón­­yos Akadémia népzeneku- szerepeltek a népművészek tató csoportjának munka- Matkón fergeteges hangula- Dr. Mészöly Gyula beszél kutatásairól. a Zár a kiállítás Ötmillió forint értékű áru­kötés A nagyközönség számára vasárnap bezár a Csong­­rád—Bács megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat kecs­keméti árukiállítása. A Fegyveres Erők Klub­jában nagy sikerrel meg­rendezett élelmiszer. Ital, háztartási és kozmetikai cikkek bemutatóját napon­ta 250—300-an keresték fel. A délelőttökön szakmai ta­nácsadásokat tartottak megye kiskereskedelmének a szakemberei részére. Az értékesítéssel egybekötött kiállításon — ahol 100 új cikk került közszemlére — több mint ötmillió forint értékű árukötés történt.­­ A jól sikerült árubemu­tató tanulságaként a jövő­ben az új termékekből ál­landó kiállítást rendez majd a Csongrád—Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat a kecskeméti árulerakatá­­nál. A kiállítást egyébként hétfőn bemutatják a megye qrgáággyűlési képviselőinek. Sürget a kapások betakarítása A szombati eső késlel­i gond, hiszen mintegy 200 tette az őszi munkákat, per ezer holdról kell betakari­--- **­­ • * <*---J.---X------0_ dig számos tennivaló sür­get most a határban. A szőlő- és a gyümölcsszüret mellett igen fontos a kapá­sok mielőbbi betakarítása, hiszen ettől függ sok he­lyen a gabonavetés elvég­zése. A legutóbbi megyei összesítések szerint a bur­gonyatermés mintegy 60 százalékát takarították be eddig. Cukorrépából napra­forgóból még a terület na­gyobb részén kint van a termés. A kukorica szedé­se alig 20 százalékban tör­tént meg. Ez a legnagyobb tani a fontos takarmány­növényt. A szedés teljes gépesítését csak néhány gazdaságban tudták meg­oldani. Almarekord Izsákon Rekordterméssel fizetett az idén az izsáki Arany­homok Tsz 100 holdas törpealmája. Eddig 40 vagon­nal szállítottak el belőle; 30 vagon termés a buda­foki modern, ezer vagonos hűtőházban kapott helyet, tíz vagonnal Csehszlovákiába szállítottak. Jelenleg még tart az almaszüret. XXIV. évf. 819. szám 1969. szeptember 81. VASÁRNAP Ára­t 1 forint Egy hét a világpolitikában Képes összeállítás az elmúlt hét külpolitikai eseményeiből (3. oldal) Rejtvénytotó (8. oldal) (9. oldal) Összeül az országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusának (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1969. szeptember 21-én, szerdán 11 órára összehívtál Lesz elegendő zöldség, Felkészültek burgonya és gyümölcs a lakosság téli ellátására Meglepetés a szőlő barátainak Olvasóink bizonyára nem veszik ünneprontásnak, ha a hivatalos őszkezdő­­ na­pon máris téli gondokkal foglalkozunk. Az előrelátás viszont egyike azon eré­nyeknek amelyeket saját érdekünkben tanácsos gya­korolnunk. Épp ezért Szűcs Józsefet, a MÉK áruforgal­mi főosztályának vezetőjét afelől kérdeztük meg, mi­képpen készült fel az érté­kesítő központ a lakosság téli ellátására. — Kezdjük a tájékoz­­­­tatást az egyik legfonto­sabb népélelmezési cikkel, a burgonyával. Az ellátás ebből egészen a tavaszig folyamatos és zavartalan lesz. Vállalatunk 60 zöld­ségboltján kívül a télen a kiskereskedelmi és a szövetkezeti árudák há­lózatán keresztül 800 va­gon gül baba és kisvár­­dai rózsa­burgonya ke­rül fogalomba. Ezen túl már az őszi ellá­tás céljaira is 400 vagonnyi mennyiség áll rendelkezés­re. A közkedvelt kétkilo­­grammos hálós burgonyá­ból is az eddigieknél jóval több jut majd a háztar­tásokba. Nagyobb gondot okoz vi­szont a vöröshagyma-ellá­tás, de éppen a probléma ismeretében igyekszünk a lehetőségekhez képest jól felkészülni az igények ki­elégítésére. Ha pedig a la­­kosság részére tárolt most félszáz vagon nem bizo­nyulna elegendőnek, az esetben szárított, tartósí­tott áruval pótoljuk. A­ belföldi jó termés mellett az import is biztosítékot jelent arra nézve, hogy a fokhagyma beszerzésé­ben a télen nem lesznek nehézségek, az ellátottság teljes és aa ár is elfogadható. Ugyancsak 150 vagonod készletet tárolunk a gyö­kérből, sárgarépából, cék­l­lából, zellerből, karalábé­­ból stb. A vöröshagymát leszámítva egyébként az említett mennyiségek va­­­lamennyi áruféléből — az elmúlt évek tapasztalatai alapján — elegendőnek mu­tatkoznak. A MÉK hűtőtárolóin kí­­­vül néhány közös gazda­ság — így a nagybaracskai­ Haladás, a borotai Egyesü­g­lés, a császártöltési Új Ba­rázda Tsz — hűtőháza­t is igénybe vettük az alma tá­rolásához. A mindeddig csupán exportálásra hű­tött áru most először jut a belföldi fogyasztókhoz. A tárolt 200 vagon jót natán, starking és hús­véti rozmaring bőven fe­dezi a megyei szükség­letet. Karácsonyra 8 vagon téli körtét kínálnak majd a boltok. Nagy mennyiségű savat nyi káposzta, uborka és paprika szolgálja a lakos­ság vitamin-utánpótlását a mostohább évszakban. Végezetül említsük meg, hogy a bolgár és jugoszláv példák nyomán, hűtőhá­zunkban idén először, 10 vagon Afus Ali csemege­­­szőlőt tartósítunk. Remél­jük, ez a meglepetésnek szánt kezdeményezésünk találkozik a vásárló közön­ség tetszésével és megelé­gedésével. *■ £ J

Next