Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-12 / 211. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! SERDECZNIE WITAMY MltYCH GOSCI Z POLSKI Szeretettel kedves lengyel Ha lengyelekről esik szó, mindjárt a sok évszázadra visszanyúló barátság jut eszünkbe, amely népeink kapcsolatát jellemzi. Valóban ritka az egymás mel­lett élő országok életében, hogy elteljen egy évezred anélkül, hogy ne háborús­kodtak volna. A lengyel—magyar vi­szony pedig éppen a jó barátság pél­dáit sorakoztatja fel. Közhely lenne azonban most a törté­nelmet idézni, hiszen a szocializmus építésének útján is együtt haladunk, sőt barátságunk most lett igazán tar­talmas, elmélyült. Politikai célkitűzé­seink azonosak. Gazdasági életünket a KGST-n belül fűzzük egyre szorosabb­ra, míg a Varsói Szerződés népeink bé­kés, alkotó munkáját védelmezi. A lengyel nép követei, a Lengyel Nép­­köztársaság parlamentjének küldöttsége tegnapelőtt érkezett hazánkba a magyar országgyűlés meghívására. A magas szintű delegáció ma a szejm elnökének H M . ■ ■ [UNK] I köszontjuk vendégeinket! vezetésével ellátogat megyénkbe, amely­nek lakossága meleg szeretettel köszönti a vendégeket. Barátok között szokás, hogy örülnek egymás sikereinek, s igyekeznek együtt­működni a további nagyobb eredmé­nyek elérésében. Most alkalom lesz arra, hogy bemutassuk, meddig jutot­tunk el a szocializmus építésében itt a Duna—Tisza közén. Van olyan üzemünk is, amely lengyel barátainkkal közös vállalkozást segített. A Kiskunfélegy­házi Vegyipari Gépgyár vasszerkezete­ket és egyéb berendezéseket szállított a meddőhányókat hasznosító HALDEX lengyel—magyar közös vállalat részére. Bács-Kiskun megye nagyot fejlődött az elmúlt negyedszázad alatt ipari és mezőgazdasági téren egyaránt. Szívesen kalauzoljuk üzemeinkben, gazdasága­inkban, intézményeinkben a baráti len­gyel népet képviselő szejm tagjait, kí­vánjuk, hogy érezzék jól magukat ná­lunk! A CSÜTÖRTÖK SZENZÁCIÓ/A: Koszigin— Csen En-laj találkozó Gyorshír a 2. oldalon XXIV. évf. 311. szám 1969. szeptember 12. PÉNTEK Ára: 90 fillér Megkezdte munkáját a II. országos ifjúmunkás parlament Tegnap a Csepeli Mun­kásotthonban megkezdte ta­nácskozását a II. országos ifjúmunkás parlament. Az elnökségben helyet foglalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Jakab Sándor és Tóth Má­tyás, az MSZMP KB osz­tályvezetői, dr. Beckl Sán­dor, a SZOT titkára, Szép­völgyi Zoltán, a Budapesti Pártbizottság titkára, vala­mint Molnár Ernő, a Cse­pel Vas- és Fémművek pártbizottságának első tit­kára. A megnyitó után Ri­­bánszki Róbert, a KISZ KB titkára tartott vitaindító beszámolót, majd az ifjú­munkás parlament szekció­üléseken folytatta tanács­kozását. Megyénk küldöttei mind a négy szekcióülésen kép­viselték Bács-Kiskun üze­meinek ifjúmunkásait. — Felvételünkön az ifjú par­lamenterek az országos ta­nácskozás jelvényével: Vé­kony Béla (Kalocsavidéki Fűszerpaprika- és Konzerv­ipari vállalat), Városi Mi­­hályné (Bajai Finomposztó Vállalat), Varga György (Fémmunkás Vállalat kecs­keméti gyára), Rácz Erzsé­bet (Kecskeméti Konzerv­gyár), •Rigó Imre (Ganz- MÁVAG kiskunhalasi tele­pe), és Szlavicsek Endre (KISZ Bács-Kiskuns megyei bizottsága). Baráti országok áruparádéja Figyelmet érdemlő kiállítás Kecskeméten A kereskedelmi szakem­berek és a nagyközönség részéről egyaránt figyelmet érdemlő — a baráti orszá­gok sokféle terméket be­mutató — kiállítás nyitt tegnap délelőtt Kecskemé­ten, a fegyveres erők klub­jában. A esemény részve­vőit — a megye, illetve a város párt- és tanácsi, tö­megmozgalmi és tömeg­szervezeti képviselőit, nem utolsó sorban a ke­­­reskedelem szakembereit — dr. Csűri Ferenc, a Csong­­rád—Bács megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat kecs­keméti fiókjának igazgató­ja köszöntötte. A kiállítást Gerőcs Ist­ván, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályvezető­je nyitotta meg, méltat­va a vállalat kezdeménye­zését, s azt az egyre na­gyobb jelentőségű törek­vést, amely a vállalatot az újszerű árubemutatóra ösz­tönözte. Mint mondotta: — Az import jelentősége egyre fokozódik, hiszen egyrészt árupótló szerepet tölt be, másrészt bővíti a választékot Legalább an­­­nyire fontos azonban az újabb termékek előállításá­ra, s a versenyre való ösz­tönzés. Arra is utalt Gerőcs Ist­ván, hogy a tulajdonképpen két ével ezelőtt megkez­dett nagyobb arányú áru­­behozatalt jövőre — és vár­hatóan a továbbiakban is — még tekintélyesebb fej­lődés követi. Ezután a megnyitó részt­vevői érdeklődéssel ismer­kedtek az édesség, kon­zerv, italáru, cigaretták, kozmetikai, autóápolási cik­kek és a háztartási gazdag választékával, ám­ nagy gondossággal készített, a tetszetős kiállítással. Feltétlenül érdeklődésre számíthat a kiállítás, amely szeptember 21-ig naponta 9—14 óráig a szakemberek, 15—18 óráig pedig a közön­ség részére tart nyitva, amikor is a rendezők szak­mai tanácsadással szolgál­nak és számítanak a szak­mába vágó véleményekre, észrevételekre is. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Jóvá­hagyólag tudomásul vette Tímár Mátyásnak, a kor­mány elnökhelyettesének tá­jékoztatóját a magyar párt- és kormányküldöttség rész­vételéről a Románia felsza­badulásának 25. évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepségeken, valamint beszá­molóját a Jugoszláv Szövet­ségi Végrehajtó Tanács el­nökhelyettesének augusztus 27. és 31. között folytatott tárgyalásairól. A kormány határozatot hozott Magyarország részvé­teléről a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség közgyű­lésének szeptember 23-án kezdődő bécsi, 13. üléssza­kán; a magyar küldöttség vezetésével dr. Straub F. Brúnó egyetemi tanárt, Magyar Tudományos Aka­­­démia alelnökét bízta meg. A külügyminiszter előter­jesztésére a kormány úgy határozott, hogy a Magyar Népköztársaság elismeri a Líbiai Arab Köztársaságot. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a nép­gazdaság első félévi fejlő­­­­déséről. A beszámoló meg­állapítja: 1969. első félévé­ben sikeresen valósultak meg a népgazdasági terv fő célkitűzései, egyre határo­zottabban bontakozik ki a gazdaságirányítás reformja. Az idei népgazdasági terv — a korábbi évekhez viszo­nyítva mérsékeltebb növe­kedési ütem mellett — első­­sorban a hatékonyság nö­velését, az egyensúly javítá­sát tűzte ki célul. 1969 első félévében az ipar 3 százalékkal termelt többet, mint egy évvel ez­előtt. A vállalatok jobban figyelembe vették a vevők igényeit, ezért a termelés­nél nagyobb mértékben emelkedett az értékesítés, a készletnövekedés mértéke pedig kisebb volt, mint az elmúlt esztendőkben. Jók a mezőgazdasági ter­méseredmények. Minden fontosabb növényféleségből több termett, mint a meg­előző években és mint amennyit terveztek. Az év első hat hónapjá­ban a lakosság pénzbevéte­lei, nagyobbrészt a dolgozók létszámnövekedése folytán (Folytatás a 10. oldalon) Sikeres félévet zártunk Hazánk elismeri a Líbiai Arab Köztársaságot A Minisztertanács ülése Gerócs István megnyitja a kiállítást.

Next