Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

Örömök — gondok A TÜZÉP-nél Van-e elegendő szén és tűzifa? Olyan kérdés ez, amely a hosszúra nyúlt tél­ben megfogyatkozott kész­letek mellett — úgy gon­doljuk — sokakat foglal­koztat. A Tüzelőszer- és Építőanyagértékesítő Válla­lat, azaz, a TÜZÉP igazga­tója, Szép Károly felelt kér­désünkre. — A téli időszakban kö­zel 5 ezer vagon szenet, több mint ezer vagon bri­kettet és mintegy 500 va­­gonnyi tűzifát értékesítet­tünk. Az igényeket tovább­ra is ki tudjuk elégíteni, s ígérjük, hogy az ellátásban semmiféle fennakadás nem lesz. Telepeinken megkezdték az utalványok árusítását, s ezek a korábbi évektől el­térően, nem április 1-től, hanem akár már holnap beválthatók. Ezzel a kisebb fizetésűek téli gondjain sze­retnénk enyhíteni. . — A MŰVELŐDÉSÜGYI Minisztérium dolgozói nagyképernyős televíziót ajándékoztak a jánoshalmi általános iskola diákottho­nának. A televíziót a dol­gozók nevében tegnap dél­után adta át Petró András, a minisztérium pártbizott­ságának titkára. A kollé­gium lakói kedves műsor­ral köszöntötték a tanulá­sukat elősegítő értékes ajándékot. Földrajzi atlasz vakoknak Egy NDK-beli cég föld­rajzi atlaszt készített vakok számára. Az atlasz 35 mű­anyag táblát tartalmaz, amelyek egyenként három és fél kilogrammot nyom­nak. A térképet a Karl Marx-Stadt-i rehabilitációs központban dolgozták ki. 48-ra emlékeznek Az 1848-as magyar for­radalomra való ünnepi megemlékezésül a Kiskun­félegyházi Városi Tanács és a helyi kulturális intéz­mények irodalmi estet ren­deznek a Petőfi Sándor könyvtár (Hattyúház) olva­sótermében. A pénteken délután 6 órakor kezdődő műsorban Jancsó Adrienne Jászai-díjas előadóművész­nő és Major Pál, a Kecs­keméti Katona József Szín­ház művésze működik köz­re, bevezetőt Joós Ferenc mond. Skorpiókat loptak Szerdára virradóan a bu­dapesti Állatkert rovarhá­zának dolgozói feltörve ta­lálták az egzotikus ízelt­lábúak termét. A tettes 12 centiméteres óriás fekete skorpiót és egy 6 centi­­méteres krémszínű arizo­nai skorpiót lopott el a lezárt, majd általa felfe­szített tartókból. Az­ Állat­kert vezetősége felhívja a figyelmet, hogy az állatok szúrása életveszélyes. Ké­rik, hogy aki az ellopott skorpiókról bármilyen fel­világosítást tud adni, azon­nal közölje az Állatkert vezetőségével. Magyar drámaest II. A Kecskeméti Városi Művelődési Központ és az SZMT-könyvtár ünnepi ma­gyar drámaciklusának má­sodik előadását a felszaba­dulás utáni drámairoda­lomról tartja Udvaros Bé­la rendező, ma este fél 7 órai kezdettel a Rákóczi út 3. szám alatti I. emeleti nagyteremben. A közremű­ködő művészek: Dévay Ca­milla, Horváth László, Körtvélyessy Zsolt és Pe­rényi László. Kép mm*’ A Petőfi Népe TOTO és a KISZ felszabadulási rejtvénypályázata Ez a szoborcsoport a magyar történelem egyik már­tírhősének állított emléket. Életét, forradalmiságát e napokban filmesítik meg a magyar filmrendezők. A film ríme: ítélet. Ki a szobron látható történelmi személyiség? Budai Nagy Antal — Esze Tamás — Dózsa György? A Petőfi N­épe és a KISZ felszabadulási re­j­tvény pály­áza­ta 21. A beküldő neve: Címe: Megfejtés (1, 2, 3) A tippelt válasz sorszáma ide írandó Győzött a Újpesti Dózsa Újpesti Dózsa—Vojvodina 3:0 (1:0) Szavalóverseny Kecskeméten A középiskolások és szak­munkás-tanulók országos vers- és prózamondó ver­senyének kecskeméti elő­döntőjét a középiskolások részére március 14-én, szombaton délután fél há­romkor rendezi meg a fegy­veres erők klubjában a vá­rosi KISZ-bizottság. Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős, pá­rás, a reggeli órákban kö­dös idő, elsősorban nyuga­ton és délen néhány he­lyen esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 3,mí­nusz 2, várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet hat-tizenegy fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai obszervatórium jelenti: március 10-én a középhőmér­­­séklet 5, (az 50 éves átlag 4,6), legmagasabb hőmérséklet 6,9 Celsius-fok. Március 11-én a reggel 7 órakor mért hő­mérséklet 3,5, a délután 1 óra­kor mért hőmérséklet 5, legalacsonyabb hőmérséklet 3,4 a Celsius-fok. Katolikus papok jubileumi programja A Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei kato­likus E>api békebizottsága szerdán ülést tartott Kecs­keméten. Ifjú Sebestyén, a kecskeméti Piarista Gim­názium nyugalmazott igaz­gatója, a békebizottság al­el­nöke vázolta azokat a tennivalókat, amelyek közelgő jubileumi ünnep­­­ségekkel kapcsolatban papi békemozgalomra há­a­yulnak. Ezután programot fogadtak el. A többi kö­zött elhatározták, hogy április 8-án — a nagy év­fordulóhoz méltó módon — megyei díszünnepségen emlékeznek majd meg a felszabadulás 25. évfordu­lójára. Összeállították a Piarista Gimnázium épü­letének dísztermében ren­dezendő ünnepség műso­rát is, amelyre mozgósít­ják, meghívják az egész megye katolikus papságát. Abban is megállapodtak, hogy a papi békemozgalom kibontakozásának 20. év­fordulója alkalmából május 20-án külön megemléke­zést tartanak a megyeszék­helyen. \ \ P­T­A­t» 1970. március 12, csütörtök Névnap: Gergely Napkelte: 6 óra 04 perc. Napnyugta: 17 óra 44 perc. Holdkelte: 7 óra 48 perc. Holdnyugta: 0 óra. Moziműsor Március 12.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 órakor A JAPÁN FELESÉG 8 órakor SIROKKÓ 18 év KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor HÚSZ ÓRA háromnegyed 6 és 8 órakor AUTÓSOK RESZKESSETEK . Tíznapos üdülésre Harkányfürdőbe utazik március 14-én, szombaton a kecskeméti­ járás terüle­téről tizenhat biztosítási és önsegélyző csoport­tag. A nácizmus üldözöttei bizottságának felhívása A nácizmus üldözötteinek bizottsága kéri azokat a volt deportáltakat, akik a gmündi (Alsó-Ausztria) egykori koncentrációs tá­bor foglyai voltak, jelent­kezzenek személyesen vagy levélben a bizottság helyi­ségében. Budapest, V. ke­rület, Szabadság tér 16. EMLthKZZÍm HEINRICH MANN Húsz évvel ezelőtt, 1950. március 12-én halt meg Heinrich Mann, a­­ kiváló német író, testvérbátyja.Thomas Mann 1871-ben Lübeckben szü­letett, a tekintélyes polgár­­család ősi házában. 22 éves korában Franciaor­­szágba, majd Olaszország­ba utazik, itt él 1898-ig. Itáliában születnek első si­keres regényei, elbeszélé­sei. Hazájába visszatérve, a legolvasottabb német írók közé kerül, azzá teszi műveinek kérlelhetetlen kritikai éle és forró eroti­kus légköre egyaránt.­ Az első világháború alatt sűrűn emeli fel szavát az értelmetlen vérontás, a po­rosz reakció és a német imperializmus háborúja el­len. Ebben a harcban öc­­­csével,­­ Thomas Mannal is szembekerül, aki ekkor még megértőbb álláspont­ról szemléli az eseménye­ket. Később Thomas Mann is elismeri fivére igazát. A világháború után, az úgynevezett weimari köz­társaság idején Heinrich Mann rokonszenvezni kezd a szocializmus eszméivel, és ezt a szimpátiáját ké­sőbb sem tagadja meg so­ha. Hitler uralomra jutá­sakor — 1933-ban —— önkén­tes száműzetésbe megy Franciaországba, majd 1940-­­ ben az Egyesült Államok­ba, Los Angelesben hal meg 1950-ben. Rendkívül termékeny, nagyhatású író, a regény­nek, a novellának és az esszének egyaránt avatott mestere. Legjobb regényei — Ronda tanár úr, Egy ki­rály ifjúsága, Az alattvaló — magyar nyelven is is­mertek. Utóbbi megdöb­bentően hiteles, tragiko­­mikus-szatirikus képet raj­zol az úgynevezett „vilmo­­si korszak” (1890—1918) né­met polgárságáról. Kiállítás a krakkói múzemban: Lenin Lengyelországban Az Októberi Forradalom núskodnak, hogy Lenin vezére születésének 100. év­ Krakkóba utazása előtt len­fordulóján Krakkóban gyelül tanult. A kiállítás nagyszabású kiállítás nyílik hat nagy tematikai részt „Lenin Lengyelországban" ölel fel. Az időrendi szem­eimmel, amelynek szerve- pontból utolsó rész beme­zője a Krakkói Lenin Mu­­tatja a lenini eszme hatá­zeum. A kiállítás anyaga sát a lengyel munkásmoz­ . . szemlélteti Lenin lengyel­ galom ideológiai arculatára h*k össze az óvónőképző mákat, országi tartózkodását 1912- a két világháború közötti intézetben, azzal a céllal. Bevezetőül Dudás Ben­től 1914-ig, a lengyelekkel időszakban. (Varsói posta.) hogy az eddigieknél jobban járin, a megyei pártbizott-Tegnap Kecskeméten összehangolják a munkája-Bács-Kiskun megye felső-­hát, és megvitassák az if­­fokú oktatási intézeteinek jóság nevelésével kapcsola­­vezetői tanácskozásra jöt­­t és legidőszerűbb problé­ma a lengyel munkásmozga­lommal való kapcsolatait. A kiállításon magnóte­­kercsről részletek hangza­nak fel Nagyezsda Krupsz­­kája emlékezéseiből. Lenin tevékenyen együttműködött a krakkói munkásszerveze­tekkel és pártsejtekkel. Az A megyei felsőfokú intézetek vezetőinek tanácskozása sog munkatársa tartott elő­adást az Ifjúságnevelés helyzete és feladatai a fel­sőfokú intézetekben cím­mel. Ezt vita követte, amelyben többek között felszólalt Gyóni Lajos is, Kertészeti élménybeszámoló Kaliforniáról a megyei pártbizottság osz-A nagyüzemi gazdaságok, Jászati Kutató Intézet ta­­tályvezetője­­­ a tanácsok és pártbizottsá­ dományos főosztályvezetője Az intézetek vezetői és­­egyik dokumentum szerint gok kertészszakemberei — tartott előadást — diavett- határozták, hogy ezentúl amelynek fényképma- számszerint több mint két­ téssel egybekötött élmény- rendszeresen tartanak ilyen solata kiállításon is sze- százan _ vettek részt teg- beszámolót — Kalifornia összejöveteleket. A legkö­­zepes Lenin 1912. de­­nap délelőtt Kecskeméten, szőlő- és kertészeti tér- zelebbit az ősz folyamán­cember 1-én a krakkói Po­­a művelődési központ vesztéséről. Az előadó fő­ Baján rendezik meg. fizikai Foglyokat Segélyező nagytermében tartott ven­­leg a paradicsomtermest- A tanácskozáson megje­­lezővetség tagja lent.­dezvényen, amelyet a TIT- tés komplex gépesítéséről, lent Szalóki Lambert is, a A nagy forradalmár éle- a MTESZ és az Agrártudo- az öntözésről és a lucerna- Pedagógus Szakszervezet tével és munkásságával mányi Egyesület megyei betakarításról közölt érdők Központi Vezetőségének itt­­kapcsolatos egyéb doku- szekciója szervezett. kés, hasznos információkat, kara­­mentumok közül figyelmet Dr. Maár András, a me­­érdemel egy német nyel­ gyei tanács vb mezőgazdá­dén kiadott lengyel nyelv- sogi és élelmezésügyi osz­­könyv, amely most kerül táryvezetőjének megnyitó­­először közönség elé. A lap­­ja után dr. Eifert József, az széli jegyzetek arról ta- Országos Szőlészeti és Bo- Képtávi­oM Múlt év őszén két fiatalém­ ker a 19 éves W. Zolotucho és a 20 éves W. Szymankiewitz eltérítette és bécsi le­szállásra kényszerítette a LOT lengyel légitársaság menetrendszerű utasszállító repülőgépét. A bécsi bíró­ság megkezdte a repülőgép-rablók tárgyalását. PEIOH NÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: F­­rőth Pál - Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. — Felelős kiadó dr Mezei István igazgató. - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38.­­ Kiadóhivatal: Kecskeméti Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-08. — Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni u-85. — Index: 25 065

Next