Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-11 / 59. szám
1970. március 11. szerda Amióta marxizmus ideológiája összeforrt a munkásmozgalom gyakorlatával, állandóan kísért a dialektikus materializmus elveitől való jobb- és baloldali elhajlás veszélye. Egyrészt a burzsoázia — főként a munkásarisztokrácián keresztül — igyekszik a saját polgári, kispolgári eszméit bevinni a mozgalomba, s elterelni a proletariátus figyelmét az osztályharcról, másrészt a radikális kispolgárság egy része türelmetlen, anarchiára, illúziók táplálására, ultrabalos következtetések megfogalmazásra hajlamos. Mind a jobboldali kompromisszumokra hajló, mind a baloldali szélsőséges áramlat revizionizmus, azaz a marxi tanok lényegükben való megmásítása, revíziója. Mindkét áramlat napjainknak is élő valóság, az egyik a nyugati szociáldemokrata pártok tevékenységében, a másik részben a kínai politikában, részben a nyugati diákmegmozdulások kínai típusú, vagy avantgardista követeléseiben ölt testet. Ez teszi aktuálissá ma is a lenini örökség ilyen irányú tanulmányozásást. Ha a lenini művek bármelyikét kezünkbe vesszük, az első ami szembeszökik, hogy igen sok bennük a vitairat, még azokban a tanulmányokban és cikkekben is, amelyekben Lenin a marxizmus pozitív kifejtését adja, állandó polémiát találunk a antimarxista legkülönfélébb nézetekkel. Lenin aktuális politikai kérdésekről írt cikkei csaknem teljes egészében kérdések vagy válaszok más szerzők „műveivel” kapcsolatban. Engesztelhetetlen harcot vívott a marxi tanítás mindennemű torzítása ellen, főleg ha az belülről igyekezett bomlasztani a mozgalmat. Helyesen látta, hogy a marxi talajon álló szilárd elvi és politikai egység, a sikeres harc záloga. Lenin ragyogó példáját adta annak, hogyan kell a marxizmus betűje mögött a lényeget meglátni. Az eszméket soha nem merevítette dogmává, az elvi szilárdság rugalmas politikával, a gyorsan változó élet lényeire való rendkívüli érzékenységgel párosult nála. Jól látta, hogy a XX. század nem azonos a XIX. századdal. Ha a marxizmus eszméinek hatékonyságát, a proletariátus harcaiban való mozgósító erejét meg akarja őrizni, le kell választania az 50—60 éves társadalmi tanokról azt, ami elavult, ami a szabadversenyes kapitalizmus körülményei között igaz volt, s az eszmék alapvető tartalmát alkalmazni kell az új körülményekre. A tiszta, elvont elvek ugyanis önmagukban holtak, akkor válnak elevenné, ha az aktuális társadalompolitikában irányt mutatnak, ha megmutatják „mi a teendő”. Óriási érdeme Leninnek, hogy meg tudta őrizni a marxizmus életszerűségét, s az új körülményekre tudta alkalmazni anélkül, hogy revízió alá vette volna. A társadalmi gyakorlatban mutatta be, hogy a marxizmus nem egy a múlt századi ideológiák közül, hanem a munkásosztály ideológiája; az egyedüli helyes, használható, igaz ideológia. Itt még vázlatszerűen sem lehetne felsorolni, hogy milyen területeken, mennyiben fejlesztette tovább Lenin a marxizmust. Mindezeket azonban a korabeli cári Oroszország gazdasági-politikai viszonyainak nagyon alapos és konkrét elemzése előzte meg. Az új következtetések mindig összhangban voltak az alapvető elvekkel, a proletariátus aktuális érdekeivel és az éppen akkor adott lehetőségekkel egyaránt. Lenin azzal is tisztában volt, hogy a legmodernebb társadalompolitikai következtetéseknek is csak akkor van foganatja, ha az a tömegekbe hatol, ha a munkások harci vezéreszméjévé válik. Ez pedig korántsem ment simán. A múlt század utolsó évtizedében, különösen pedig Engels halála után az egész nyugati munkásmozgalomban támadásba lendült a Berstein vezette revizionizmus. A nagy múlttal és tapasztalattal rendelkező nyugati pártok egymás után térnek le a következetes marxizmus útjáról, helyettesítik a politikai harcot puszta gazdasági harccal, s teszik a harc legális útjait kizárólagossá. A proletárdiktatúrát a távoli jövőbe tolva eszményítik a polgári demokráciát. Mindehhez hozzájárul, hogy a cári Oroszországban a kapitalizmus a még kibontakozóban van, munkásmzgalom még gyermekcipőben jár. Lenin magára vállalja a feladatot, hogy ezt a kialakuló, fejlődő proletariátust — amelyet még széles körűen nem fertőzött meg a revizionizmus — egy valóban marxista, forradalmi párt segítségével győzelemre viszi. Ehhez meg kellett küzdenie a narodnyikizmussal — akik tagadták a kapitalizmus szükségességét Oroszországban —, a nyugati mintájú, revizionista ökonomizmussal, a mensevikek óvatoskodásával és az esszerek anarchista színezetű nézeteivel. Emellett, különösen az 1905- ös forradalom leverése során a párt sorain belül is gombamódra szaporodtak a különböző csoportok, amelyek a forradalomról való lemondástól az egyéni terror legkülönfélébb hirdetéséig a árnyalatokat képviselték. Magukat marxistáknak tartó teoretikusok (pl. Bogdanov) alapjaiban kezdték ki marxizmust és szubjektív a idealista talajra csúsztak. Leninnek egyrészt meg kellett védenie a dialektikus materializmus filozofál alapjait, s összhangba kellett hoznia az új korszerű szaktudományos eredményekkel, másrészt védenie és vezetnie kellett a marxizmus helyes gyakorlatát a mozgalomban. Napjaink politikai és ideológiai harca számára azonban nem csak a lenini életmű tartalmából, hanem a fent jelzett polémia módszereiből is vonhatunk le tanulságokat. Lenin szinte iskolapéldáját adta annak, hogyan kell a különböző eltérések, elhajlások logikai következetlenségeit feltárni, gyökerükig visszavinni, hogyan kell a téves következtetések gyakorlati következményeit bemutatni. Lenin munkásságának eszmei téren a legfőbb tanulsága számunkra éppen az, hogyan kell egy önmagában igaz eszmét élővé, hatékonnyá, mindig aktuálissá tenni anélkül, hogy maga az eszme lényege, belső tartalma alapvetően megváltoznék. Többek között azért is marad Lenin mindig élő, mindig aktuális az utókor számára. DR. HARSÁNYI ERNŐ filozófia tanszékvezető tanár Lenin harca a marxizmus eszmei tisztaságáért 5. oldal Képm ms A Petőfi Népe TOTO és a KISZ felszabadulási rejtvénypályázata Budapest egyik lakótelepe egy Habsburg főhercegnő nevét viselte. Most viszont nevével is arra az új rendre emlékeztet, amely fokozatosan felszámolja a múlt maradványait; egyik nagy magyar költő nevét kapta a lakónegyed. A költő, akiről a lakótelepet elnevezték: Petőfi Sándor — József Attila — Radnóti Miklós? A totószelvény a 10. oldalon található. Több mint tízezer személygépkocsi Lengyelországból A magyar MOGÜRT és a lengyel Pol-Mot külkereskedelmi vállalatok a magyar—lengyel államközi kereskedelmi szerződés kontingenseinek túlnyomó részét kihasználva már megkötötték magánjogi szerződéseiket a lengyel gyártmányú személygépkocsik 1970. évi importjára. Az államközi szerződés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ebben az évben több mint tízezer személygépkocsi érkezzék Lengyelországból: hétezer Polski Fiat és 3300 Warsawa kocsit importálhat a magyar külkereskedelem. Míg a Polski Fiatok főként magánszemélyeknek jutnak, addig a Warsawa gépkocsik — nagy strapabírásuknál fogva — vidéken, s ott is elsősorban a termelőszövetkezetekben, iparvállalatoknál keresettek. Különösen nagyarányú a Polski Fiat behozatalának növekedése, tavaly ugyanis ebből a típusból mindössze kétezer érkezett, jelenleg 6000-nek az importjára rendelkezik magánjogi szerződéssel a MOGÜRT és további ezernek a vásárlásáról előreláthatólag a BNV-n írják alá a szerződést. Ezen az estén X. alezredes, hamiskás mosollyal fogadott. Ebből már sejtettem, izgalmas történetet hallok tőle. Nem csalódtam. — Korábban már említettem, hogy a bűnüldöző apparátusnak hallatlan kitartásra, az adatok pontos regisztrálására és azok ismételt ellenőrzésére van szüksége. Még az ilyen aprólékos és tervszerű munka ellenére is előfordul, hogy egy-egy bűncselekmény tettesének felderítésére évekig, sőt kivételes esetekben egy egész évtizedig kell várni. Sokan ezt a rendőrség hibájául róják fel, pedig ez nem így van. Mégis mi lehet az oka annak, hogy egy-egy gyilkosság, rablás, betörés elkövetője, ilyen hosszú ideig ki tud bújni az igazságszolgáltatás alól? Rengeteg dolog játszhat ebben közre. Csak néhányat említek. A felszabadulást követően hiányos volt a személyi állomány képzettsége, nem álltak rendelkezésünkre megfelelő technikai eszközök. Előfordult az is, hogy a sértettek jelentkeztek túl későn, vagy nyomok mosódtak el, esetleg olyan ember követte el a cselekményt, aki addig nem, s utána sem vétett a törvények ellen. Évek hosszú során gyakran kezembe akadt két olyan karton, amelyek feltehetően, két rablógyilkosság áldozatáról tanúskodtak. Az egyik gyilkosság 1945. szeptember 29- én történt. Az áldozatot, Bibók (Simsai) Gyulát, egy német gyártmányú géppisztolysorozat ölte meg, Kiskunfélegyháza határában, a Körösi út és az alpári vasút kereszteződése mellett. másik gyilkosságot, ugyanazon az éjszakán követték el, s áldozata, Bibók Veronika, Bibók (Simsai) Gyula édesanyja volt. Az asszonyt hálóingben, a Kazinczy utca 21. számú ház tornácán lőtték le, hasonló kaliberű és gyártmányú géppisztollyal. Nemcsak ez az egy karton maradt évről évre a fiókomban, akadt több is. Közülük az egyik 1952. szeptemberében készült, s előzménye a következő volt: A kiskunfélegyházi Vörös Csillagász földjén azon az estén B. Péter a dinnyeföldet őrizte sógorával K. Józseffel. A kunyhó előtt üldögéltek, amikor észrevették, hogy két ember lopakodik feléjük. — Hé, tolvajok! Nem takarodtok! — kiáltott rájuk tettetett haraggal B. Péter, s egy bottal feléjük szaladt. A két sötét árnyék hirtelen elvált egymástól. B. Péter már megközelítette az egyik tolvajt, s miután hallotta, hogy K. József, a sógora nyomában üget, ismét kiáltott. Egy lövés vágta ketté az éjszaka csendjét, a futó lábak dobogását. B Péter, látta felvillanni a torkolattüzet, érezte az enyhe légnyomást, megijedt. — Elvtársak, álljatok meg! — s maga sem tudta miért, de tovább futott. Az üldözőbe vett dinnyetolvaj hirtelen megfordult, s kezében ismét felcsattant a fegyver. B. Péter apró ütést érzett a bal karján, gyengeség fogta el, kezén meleg folyam csurrant végig. Megállt. — Józsikám! —, szólt sógorának — Ne szaladj tovább ... Engem meglőttek. A nyomozás során egy zsákot találtak, amelyre festékkel, nyilván a tulajdonos, ö. S. betűket pingált. Ennek alapján sikerült megállapítani, hogy ki volt az egyik tolvaj: a közeli tanyában lakó parasztember. A másik tolvajt — vallotta ö. S. kihallgatásakor — ő sem ismerte, útközben találkozott vele, s együtt indultak dinnyét lopni. Személyleírását azonban megadta. Sokáig keresték a fegyverrejtegetőt, a miliméteres FÉG-pisztollyal lövöldözőt, de nem sikerült elfogni. — Két évig nem hallatott magáról a fegyveres, de mi nem feledkeztünk meg róla. Kisebb bűnügyben nyomozott 1954. márciusában a kiskunfélegyházi kapitányság egyik nyomozója. Egy rendőr őrmester kíséretében felkereste C. J.nét. A lakás egyik szobáját zárva találták, ami gyanúsnak tűnt a nyomozó előtt. Az őrmestert a kulcsért küldte, s amíg várakozott, leült a szobában. Csendben várakozott, s néhány perc múltán gyanús zörejek szűrődtek ki a lezárt szobából. — Van benn valaki? — zörgött be az ajtón, de aztán meggondolta magát, s kinyitotta az ablakot. Idejében, mert éppen akkor eredt futásnak az az ember, akinek személyleírását jól ismerték. A nyomozó kiugrott az ablakon, s üldözőbe vette. Az utcán futottak már, amikor a rendőrtiszt rákiáltott. — Állj! A férfi beugrott a sarok mögé, pisztolyt rántott, s ráfogta a nyomozóra. — Megálltam, de ha egy lépéssel közelebb jön ... A nyomozónál — mivel fegyveres rendőrrel ment , nem volt pisztoly, de kétséget kizáróan felismerte Bibók János kiskunfélegyházi fiatalembert, ismét egérutat nyert, aki eltűnt. (Folytatása következik)