Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
Na érkeznek a résztvevők Az április 3—4—5-én Kecskeméten a fedett uszodában sorra kerülő felszabadulási jubileumi úszóverseny résztvevői csütörtökön a kora délutáni órákban érkeznek meg Kecskemétre. A versenyzők délután 5 órától edzést tartanak, és ismerkednek a fedett uszoda vizével, a vezetők pedig az Aranyhomok Szálló különtermében gyülekeznek, ahol 6 órakor kezdődik a technikai értekezlet. A verseny színhelyén egyébként minden készen áll. Április 3-án délelőtt 10 órakor tehát kezdődhetnek a selejtezők, délután 16.15- kor pedig az ünnepélyes megnyitó, majd az első napi döntők. Indul a tenisziskola Kecskeméten A Kecskeméti Petőfi tenisz-szakosztálya ez évben is megindítja tenisziskoláját. A jól bevált tanfolyamot immár negyedszer készíti elő a K. Petőfi, s Paczonyi Imre edző vezetésével azon fáradozik, hogy idén is minél több 8—14 éves fiú és leány jelentkezzék, majd pedig kezdje meg e szép sportág tudásának elsajátítását A tenisziskolára való jelentkezés módja az, hogy az általános iskolákba kiküldött íveket kitöltik, s majd ennek alapján a tenisz-szakosztály közli tanfolyam kezdetének idő pontját. Ami a kecskeméti teniszéletet illeti, elmondhatjuk, hogy lassan éledezik. A késői tavasz beköszöntével ismét megkezdődnek majd a szabadtéri edzések. Petőfi számára nagy erős próbát jelent a júniusban Kecskeméten megrendezésre kerülő korosztályos országos bajnokság, amelyen az ország legjobb 10—15 éves fiú- és leányteniszezői mérik össze tudásukat. Ezen a nagyszabású versenyen már elindulnak azok a kecskeméti fiatalok, akik éppen a Petőfi által indított tenisziskolában tanulták meg az elmúlt években a teniszezést és váltak jó versenyzőkké. Felszabadulási váltó Csütörtökön délután jubileumi sportünnepségek a keretében Kecskeméten a város általános iskoláinak és középfokú tanintézeteinek részvételével felszabadulási csapatváltó versenyt rendeznek a Városi sportpályán. Az érdekes verseny délután 14 órakor kezdődik, Gólok rr äl •• 11 - es gollovok A megyei labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában 10 csapat nyert otthonában, hat együttes osztozott meg a pontokon és kettőnek sikerült győznie vidéken, összesen 54 gólt lőttek a csatárok. A két csoport gólaránya ezúttal 30:24 a Déliek javára. Az Északi csoportban a K. Dózsa II. hazai és — nem kis meglepetésre — a Klapka SE vidéki mérkőzésén rúgta forduló legtöbb gólját. A Déali csoportban Miske és Tompa együttese volt a legeredményesebb. A góllövőlista állása: Északi csoport: 5 gólos: Dinnyés (Kkmajsa), 4 gólos: Dobó (K. Dózsa), Bravik (Tiszakécske), 3 gólos: Balogh (K. Dózsa II.), Kiss (K. Egyetértés), Kislőrinc (Lajosmizse), Papp II. (Szánk), 2 gólos: Simon, Bánhidi (K. Dózsa), Simon (K. Volán), Kállai I., Földi, Dorogi (K. Fémmunkás), Bujdosó (Kőmajsa), Forró (Kunszentmiklós), Fürj, Kiss (Klapka SE), Páncsics (Radnóti SE), Szabó (Apostag), Nagy, Jászgulyás (Lajosmizse), Józsa (Iszakécske), Hegedűs (Városföld). I. Déli csoport: 5 gólos: Kadái (Tompa). 4 gólos: Jáger (Kiskunhalasi MÁV), Petrecz II. (Miske). 3 gólos: Gellei (Szamuely SE), Harnos (Bácsalmás), Szenesi (Kinizsi SE), 7 gólos: Csermák, Fenyvesi Hl. (Jánoshalma), Tumbász I. (Katymár), Földvári, Czobor (Csávoly), Erdei (Kinizsi SE), Molnár (Miske). öngólosok: Kiss, Barna (Szamuely SE), Pécsi (Kai, VTSK), Mák (Kisszállás). Tömör az élmezőny mindkét csoportban Három együttes még mindig pont nélkül ÉSZAKI CSOPORT Klapka SE— Kiskunfélegyházi Vasas II. 4:1 (1:0) Kiskunfélegyháza, 200 néző, vezette: Almási. A játékidő első részében a Vasas II. támadott többet, de csatárai elügyetlenkedték a helyzeteket. A 28. percben őrző „őrző” nélkül maradt és a hálóba továbbított. 1:0. Fordulás után a Vasas II. Görög révén egyenlített 1:1. A mérkőzés hátralevő részében a Klapka SE 8 perc alatt 3 gólt rúgott. Kétszer Kiss, egyszer pedig Fürj volt eredményes, 4:1. Jók: Kasza, Őrző. Tiszakécske— Kecskeméti Volán 1:0 (0:0) Tiszakécske, 300 néző, vezette: Veréb. Az első félidő unalmas játékkal telt el. A játékvezető sokat sípolt feleslegesen és ezzel akadályozta a gördülékeny játék kialakulását. Szünet után a tiszakécskei együttes kezdeményezett többet és az 57. percben Bravik góljával előnyt szerzett. 1:0. Jók: Döme, Bravik, Balla, Endre, Soós, Csikós.Illetve: Ifjúsági eredmény: 2:0 a Kecskeméti Volán javára. Kecskeméti Fémmunkás— Kunszentmiklósi VAV Vasas 2:1 (1:1) Kunszentmiklós, 400 néző, vezette: Tegzes. Kunszentmiklósi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, mégis az ellenfél jutott vezetéshez. A 20. percben Földi vette be a hazaiak hálóját. 1:0. A 30. percben Szabó L. szabadrúgása a felső sarokban kötött ki. 1:1. Újrakezdés után a 60. percben Bende II. kapura lőtt labdája a védők között és a tétlen kapus mellett került a kunszentmiklósi kapuba. 2:1. Ezt követően rohamoztak a hazaiak, de a remek formában levő Bende I. kapus mindent védett. Jók: Bende I. (a mezőny legjobbja), Kállai, Dorogi, Érti, Németh, Vida,illetve: Ifjúsági eredmény: 1:0 a Kunszentmiklós javára. Szánk— Alpár 2:0 (0:0) Szánk, 200 néző, vezette: Gerőházi. Szánk: Pintér — Tóth, Trója, Szanyi — Csányi, Sipos — Fekete, Kollár, Papp I., Papp II., Juhász. Alpár: Kása — Haticza, Bodor, Kamasz I. — Varga, Tóth — Kállai, Kamasz II., Szabó I., Szabó II., Száraz. Sportszerű mérkőzésen a szántó együttes játszott fölényben és Papp II. góljával biztosan nyerte a találkozót Jók: Fekete, Kollár, Papp II., illetve: Kállai, Kamasz. Ifjúsági Alpár javára.eredmény: 6:1 Lajosmizse— Kecskeméti MÁV 2:1 (1:0) Lajosmizse, 100 néző, vezette: Kiss. A 39. percben Jászgulyás góljával vezetéshez jutott a lajosmizsei csapat. 1:0. Szünet után az 50. percben 11-eshez jutottak a hazaiak. Kislőrincz lőtte a hálóba a labdát. 2:0. Négy perccel később a lajosmizseiek szabálytalankodtak a saját büntetőterületükön belül. A megítélt 11-est Barta értékesítette. 2:1. Jók: Jászgulyás, Pál, Kislőrincz, illetve: Barta. Ifjúsági eredmény: 2:1 Lajosmizse javára. Apostag—Városföld 1:1 (1:1) Apostag, 200 néző, vezette: Kávai J. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztoszkodásra került sor két újonc megyei csapata között. Góllövők: Martikáni, illetve: Oskolás. Jók: Farkas, Mojzes, Király II., illetve: Oskolás, dr. Suhajda. Ifjúsági eredmény: 2:0 Apostag javára. Kecskeméti Egyetértés— Radnóti SE 2:2 (1:0) Kecskemét, Matkói úti pálya, Mózes,100 néző, vezette: A találkozó nagy részében az Egyetértés játszott fölényben. A 19. percben Kiss juttatta vezetéshez csapatát. 1:0. Szünet után a 60. percben Faulhábel kiegyenlített, majd 8 perccel később Páncsics a vezetést is megszerezte. 1:2. Az Egyetértés mindkét gólt védelmi hibából kapta. Végül a 75. percben Magyar 2:2-re alakította az eredményt. Jók: Kovács I., Kiss, illetve: Tóth (a mezőny legjobbja), Páncsics. Kecskeméti Dózsa II.— Kiskunmajsa 4:0 (1:0) Ifjúsági eredmény: 0:0. DÉLI CSOPORT Kisszállás—Gábor Á. SE 2:1 (2:0) Kisszállás, 200 néző. Kisszállás: Borosai — Rozsnyai, Tóbiás, Novák — Mák, Minorics — Horváth, Simola, Lovászi, Urbán (Kotka), Nagy, Gábor Á. SE: Sárközi (Ács) — Bak, Deák, Kiss B. — Karsai, Schmidtmajer — Sándor, Kiss, Molnár, Kocsis, Növök, Rostás. Kezdeti tapogatózó játék után a kisszállásiak léptek fel támadólag, és a 20. percben Tóbiás révén vezetésre tettek szert. 1:0. A 32. percben Nagy ugrott ki a Gábor Á SE védőinek gyűrűjéből és a sarokba lőtt. 2:0. A második félidőre feljavult a vendégcsapat. Az 55. percben Tóbiás könnyelműsködését Sándor használta ki. 2:1. Három perccel később Kiss lőtt gólt, de a játékvezető les címén nem adta meg. Jók: Simola, Nagy, illetve Karsai, Kocsis, Kiss. Tompa-Bajai Bácska Posztó 5:0 (3:0) Tompa, 500 néző, vezette: Turcsányi. Változatos, jó iramú mérkőzésen a tompas együttes igen jó csapatteljesítményt nyújtott. Ennek eredményeként Weierschmidt a 8. percben lőtt gólt. 1:0. A 19. percben Kádái I., a 36. percben pedig Bubori volt eredményes. 3:0. Szünet után tetszetős játék alakult ki mindkét csapat részéről. A szép játékot azonban ezúttal is csak a tompaiaknak sikerült gólotokra váltani, a 73. percben Pásztor, a 74. percben Nagy L. talált az ellenfél hálójába, 5:0. Jók: Barta, Weierschmidt, illetve Básty, Tüske. Ifjúsági eredmény: 1:1. Kalocsai VTSK— Szamuely SE 2:1 (2:0) Kalocsa, 500 néző, vezette: Keresztes. A VTSK már az első percekben vezetéshez jutott. Barna (Szamuely SE) öngólt vétett. 1:0. Nem sokkal később Matos talált be a Szamuely SE hálójába. 2:0. Némethet a 44. percben durvaságért kiállították. Szünet után veszélyesen támadott a Szamuely SE, de fölényét nem tudta gólokra váltani. A játék hevében több szabálytalanság történt, s így Ambrus és Füredi a kiállítás sorsára jutott. Három perccel a befejezés előtt Pécsi öngólt vétett, 2:1. Jók: Pécsi, Tamás, Körmöczi, Tóth, illetve Fodor, Ispánovics, Barna. Csávoly—Császártöltés 1:1 (1:1) Csávoly, 250 néző, vezette: Csonka Gy. Mindvégig a csávolyi együttes játszott fölényben, de a császártöltésiek jól védekeztek. Az eredmény igazságos. Góllövők: Czobor, illetve Kaszás. Jók: Faludi (a mezőny legjobbja), Keszi NI., Mándity, illetve Kaszás. Ifjúsági eredmény: 2:2. Miske—Katymár 7:0 (3:0) Miske, 300 néző, vezette: Juhász. A miskei együttes már az első percektől kezdve magához ragadta a kezdeményezést és Petrecz IX. góljaival 3:0-ás vezetésre tett szert a félidő végéig. Szünet után Molnár góljaival 5:0-ra alakult a találkozó állása, majd a hátralevő játékidőben Farkas és Kiss 7:0-ra módosította az eredményt. Jók: Mácsai, Molnár, Dostyicza, Petrecz t., illetve Tumbász. Ifjúsági eredmény: 5:1 Miske javára. Jánoshalma—Hajós 2:1 (0:0) Jánoshalma, 600 néző, vezette: Ernszt. Jánoshalma: Csernák — Petár, Németh, Szécsi — Mizser, Fenyvesi K. — Kisa, Maráczi, Pintér, Fenyvesi L„ Ságodi. Edző: Mrazek Tibor. Hajós, Gábor — Szettele, Umerhoffer, Rubánszki — Sipos, Holler — Dobler, Huber, Bányai, Bagó, Bóher. Edző: Dr. Koch József. Az első veszélyes támadást a Jánoshalma vezette. Kisa került biztos helyzetbe, de nem tudta értékesíteni. Később feljavult a hajósi csapat, de ők is sorra elügyetlenkedték a helyzeteiket. A szünet után mindenki jánoshalmi rohamokat várt, de meglepetésre teljesen a Hajós vette át a kezdeményezést. A 63. percben Bagó közelről megszerezte a vezető gólt. 0:1. Az újrakezdés után Maráczi 16-osra ívelt és Fenyvesia L. az elmélázó védők közül kiugorva egyenlített. 1:1. Ezután Jánoshalma szinte a kapujához szegezte ellenfelét. A 71., 74., 80. és a 85. percben nagy helyzetek maradtak kihasználatlanul. Már szinte mindkét csapat belenyugodott a döntetlenbe, amikor a 89. percben Mizser hosszan előrevágta a labdát. Kisa ráfutott, és ritkán látható hatalmas góllal szerezte meg a győzelmet Jánoshalmának. 2:1. Kitűnt: Fenyvesi K., Kisa, Fenyvesi L., illetve: Sipos, Bányai, Bagó. Ifjúsági eredmény: 2:0 Jánoshalma javára. Kinizsi SE—Vaskút 4:1 (0:1) Baja, 200 néző. A mérkőzés első részében a vaskútiak voltak fölényben, és Péter góljával vezetést szereztek. 0:1. Szünet után az 50. percben Erdei egyenlített 11- esből, 1:1. A befejezés előtt Szenesi háromszor talált a vaskútiak hálójába, 4:1. Jók: Biczók, Szenesi, Goretics, illetve Péter. Kiskunhalasi MÁV— Bácsalmás Kiskunhalas, 2:0 (2:0) 400 néző, vezette: Nyári. Az első félidőben a MÁV támadott többet, és már a 7. percben megszerezte a vezetést. Gémesi kiugratta Jágert, aki a kiinduló kapus fölött a hálóba emelt. 1:0. A bácsalmásiak főleg a jobbszárnyuk révén vezettek veszélyes támadást, de igazi helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 28. percben Jáger tört a kapu felé. Elhúzott a kifutó Nincsevics mellett, aki földre rántotta. A 11-est a Jáger értékesítette. 2:0. A szünet után nagy fölénybe került a Bácsalmás, de dr. Harnos és Futó is kihagyta a helyzetét. Beszorult a MÁV, de a védelem Savanyával az élen mindent hárított. A 85. percben Narancsik és Ambrus összeakaszkodtak. A játékvezető mindkettőjüket kiállította. Kitűnt: Vass, Savanya, Zelei, Jáger, illetve Nincsevics, Jágity, Futó. Ifjúsági eredmény: 2:0 a Bácsalmás javára. A megyei bajnokság e heti fordulójának tudósításait Patti József (Kisháza), Szentendrei József (Tiszakécske), Ferró Ferenc (Kszmiklós), Csepregi Imre (Szánk), Fábián József (Lajosmizse), Bolvári József (Apostag), Fenyvesi Károly (Kecskemét), Németh Attila (Kisszállás), Pálfia Mihály (Csávoly), Horváth János (Miske) , Bóna Péter (Tompa), Madarász Ferenc (Jánoshalma), Szalai László (Éőhalas), Földvári István (Baja), lapunk külső munkatársai készítették. A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Állása ÉSZAKI CSOPORT 1. K. Fém. 3 3-------8:16 2. K. Dn. 3 3-------1 6:56 3. Egyetértés 3 2 1 — 7:55 4. T.Kécske 3 2 — 1 6:24 5. Radnóti 3 1 2 — 5:34 6. Apostag 3 1 1 1 3:33 7. Városföld 3 1 1 1 4:63 8. Klapka 3 1 — 2 6:52 9. Kőmajsa 3 1 — 2 8:82 10. Esztmikl. 3 1 — 2 3:52 11. K. Volán 3 1— 2 3:62 Szánk 3 1 — 2 4:82 Lajosmi. 3 1 — 2 7:142 14. Alpár 3 1 — 2 2:52 15. Kfh. Vas. 2 — 1 1 2:51 16. K. MÁV 2-------2 2:4— DELI CSOPORT 1. Jánosh. 3 1:-------7:16 2. Tompa 3*2 1 — 9:15 3. Csávoly 2 2 1 — 6:15 4. Bácsalmás 3 2 — 1 5:24 5. Szamuely 3 2 — 17:44 Kinizsi 3 2 — 1 7:44 7. Kat. VTSK 3 2 — 14:44 8. Miske 3 1 1 1 8:23 9. Kh. MÁV 3 11 1 5:53 10. Bajai B. P. 3 1 1 1 2:63 H. Hajós 3 1 — 2 7:62 12. Katymár 3 1 — 2 5:112 13. Kisszállás 3 1 — 2 2:72 14. Császártól 3 — 1 2 2:111 15. Vaskút 3-------3 1:6 16. Gábor A.3------- 3 1:7 Kosárlabda TFSE—Kecskeméti Petőfi 52:51 (26:29) NB I. férfi: Budapest, V.: Szabó II., Tarr. K. Petőfi: Tóth (6), Kovács (7) — Farkas (16) — Csikai (6), Vasvári (10). Csere: Csányi (4), Gábor (2), Rezák. A győztes kosarat a TF a befejezés előtt 10 másodperccel dobta. A juniormérkőzés: 65:38 a TFSE javára. Péti MTE—Bajai Vízügy 52:36 (26:13) NB II. férfi: Pét, szabadtéri pálya. V.: Tvordy, Botos. B. Vízügy: Komlósi, Csátaljai (10) — Piszárovics (14) — Bovánovics (7), Hild. Csere: Fodor (5), Gombás, Faidt, H. Kovács, Mihály. Edző: Bacsfay Gyula. Csúnya hidegben, hóesésben, szabadtéri pályán játszották a mérkőzést. A bajai csapat különösen az első félidőben játszott gyengén. Kitűnt: Csátaljai, Piszárovics, illetve Sajni (14), Kopai (11). NB III.-as mérkőzések: Bajai Fehérneműgyár— Szekszárdi vasas H. 57:34 (24:11) Női mérkőzés: Ld.: Patonai E. 27, Patonai I. 19. Szekszárdi Vasas— Bajai Vízügy II. 82:43 (38:14) Férfimérkőzés.