Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek’ Gyemekeink (J. T.) „Ha nem lennének kacagó gyermekek, az élet értelmetlen lenne” — olvastam egyszer valahol. Most, május utolsó vasárnapján, amikor világszerte a gyermekekről emlékezünk, eszembe jutott újra. Tegyük hozzá mindjárt: csupán az ilyen megállapítások azok, amelyek évente mindössze egyszer-kétszer merülnek fel az emlékezetben. Mert hiszen a gyermekkel való törődés, a féltő aggódás, az érette munkáló gond: szüntelen, állandó és örök. Több ez, mint erkölcsi norma, vagy kötelesség. A szívből fakadó, spontán, életünk minden percét betöltő érzés és parancs! A gyermek, a maga ártatlan tisztaságával, még mentesen a felnőtt gyarlóságoktól — az emberi jóságba vetett, s olykor bizony meg-megrendülő hitünket erősíti, tartja ébren. Alakja ezért kapott helyet a régi mítoszokban, legendákban is. A báj, őszinteség és romlatlanság: mind-mind egyedülállóan gyermeki tulajdonság, amely sajnos, a felnőtté válással együtt kopik, fakul, halványul. Kicsit talán jobbik magunkat, hajdani énünket is siratjuk vissza, őket szeretve ... Mint minden más ünnepre is — a nők, vagy az anyák napjára —, úgy a gyermeknapra fokozottan érvényes igény, hogy nem korlátozódhat az év 365 napjából csupán 24 órára. A percekkel mért érzés már nem is érzés! Amikor ezen a napon, ha lehet, egy sugárnyival talán még áradóbb szeretettel fordulunk gyermekeink felé — emlékeznünk kell minden égtáj, minden kontinens kicsinyeire is. Azok mellett, akiknek világméretű társadalmi rendünkben szinte minden megadatik, amire csak erőnkből futja, — azokra, akiknek tiszta tekintete értetlenül tágul a rájuk fegyvert fogó, félelmetes, marcona katonákra... A boldogan gőgicsélők, s az önfeledten játszók mellett azokra, akik a felnőttek bűne miatt oly korán kénytelenek megismerni a felnőttek szenvedéseit! Mi, itt és ma, elsősorban és mindenekelőtt azokért aggódunk, sietünk segítségükre, akik az elszabadult áradat fenyegetésétől rettegnek, akik számára bizonytalanná vált az otthon. Egy ország népe vállalt értük felelősséget, törli könnyeiket, enyhíti szomorú napjaikat, s fárad, azon, hogy szemükbe mielőbb visszatérhessen az öröm és a gondtalanság mosolya, derűje. Így, a szeretet, a szolidaritás és az áldozatvállalás jegyében ünnepeljük az idei gyermeknapot. Emberek, gépek ezrei, homokzsákok tízezrei véciiik Szed © A jövő hét végére várják az árhullám létezését Nem véletlenül használta a Népszabadság pénteki számának tudósítása azt a kifejezést, hogy Szeged frontváros. Akinek alkalma van saját szemével meggyőződni arról, hogy mi van Szegeden a Tiszaparton, annak első szava az elismerésé. Mert feltétlenül elismeréssel kell szólni a védelmi munkában részt vevő sok ezer emberről akik Szeged, a környező falvak, ipari üzemek megvédése érdekében éjjel-nappal dolgoznak. Tisza hallatlan magas vízi állása ugyanis még nem a legmagasabb. És bár megnyugvással veszi tudomásul a riporter és mindenki, hogy a töltések — egy-két helytől eltekintve — állják az ostromot, s a homokzsákok biztonságot tízezeréi kellé nyújtanak, a folyó azonban tovább árad. A szakemberek véleménye szerint a jövő hét közepére, árhullám végére várják az tetőzését, ami körülbelül eléri a 980 centimétert. Vannak olyan vélemények is — bár ezek nem vízügyi szakemberektől származnak —, hogy az áradás meghaladja majd a tíz métert is. Mi lesz akkor? Minden remény megvan arra, hogy tragédia nem következik be Szegednél, a várost megmentik. Mintaszerű szervezettséget tapasztal az ember a gátakon. A Korányi-rakparton végig — a Lenin körút torkolatától egészen a Tiszai pályaudvarig húzódó mellvédet — homokzsákok tízezreivel támasztották meg a körülbelül egy méter magas téglafalat. Átszivárgás azonban így is van. A Tiszai pályaudvarnál például egy külső vágány már az átszivárgott víz alatt húzódik, de a Lenin körút végénél levő parkban és az iskola mellett szintén homokzsákokkal kellett körülvenni a vizet. Ez azonban nem jelent veszélyt, hiszen — mint a szakemberek mondták — ilyesmi sokkal kisebb vízállásnál is előfordul. Itt, a körút végénél találkoztunk Borbély Lászlóval, a 9. AKÖV gépkocsivezetőjével, aki a vállalat kiskunhalasi telephelyéről jött. — Hétfőn, május 25-én érkeztem Szegedre a teherautóval, azóta szolgálatban vagyok. Hordjuk a homokzsákot az algyői gáthoz, az olajkutak védelméhez. Hogy hol alszom? Ha van rá idő, a kocsiban — mondja, de már intenek is neki, hogy ő következik. Odaáll a homokzsákokat töltő csoporthoz, s egymás után dobják a kocsira a zsákokat. Vannak itt szolnokiak, békéscsabaiak, sőt még győriek is. A Tisza óriási mértékben kiterjeszkedve, nagy sebességgel, még nagyobb sodrással zúg’ a szegedi szűkületben, a megerősített partok között, örvénylik a zavaros víz, sirályok kavarognak az áradat fölött. Másodpercenként 4400 köbméter víz zúdul el Szegednél a homokzsákok mellett. Hatalmas erő. De hisszük, hogy ennél van hatalmasabb, az akadályokat, az áldozatot és fáradtságot nem ismerő ember, a szervezett erő. Szeged frontváros. De nem kétséges a győzelem. Gál Sándor XXV. évf. 126. szám 1970. május 31, VASÁRNAP Ára: 1 forint „Az Értől az Óceánig" képes riport (4. oldal) Művelődés, irodalom, művészet (6. és 7. oldal) < n*onz (9. oldal) Megnyitották a könyvhetet Szombaton dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes megnyitotta az idei ünnepi könyvhetet Ady Endre szobránál Liszt Ferenc téren került a sor a könyvek ünnepét indító eseményre. Ott volt az ünnepségen Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője is. Piriss állam vezeti látogatása a Budapesti Nemzetközi Vásárai Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos, Ilku Pál és Németh Lajos, a Politikai Bizottság póttagjai szombaton délelőtt a Budapesti Nemzetközi Vásárra látogattak. A vendégeket dr. Bíró József (Folytatás a 2. oldalon)