Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
8. oldal Közel-Kelet Jarring megkezdte tárgyalásait Véget ért az arab csúcsértekezlet A négy nagyhatalom képviselői szerdán is felkérték Gunnar Jarring svéd diplomatát, hogy folytassa a közel-keleti válság béki mezejében levő egyiptomi állásokat. Az egyiptomi légelhárítás elűzte a támadókat és lelőtt egy Skyhawk mintájú repülőkés rendezését szolgáló gépet, amely lángolva zuhant le, Ismailától keletre. Az egyiptomiakat nem érték veszteségek, hangsúlyozta az EAK szóvivője erőfeszítéseit. A dokumentumot Charles Yofit, az Egyesült Államok ENSZ- küldöttségének vezetője adta át U Thant-nak, azt követően, hogy a négy nagyhatalom kettei háromórás ENSZ-kültanácskozást folytattak. Ezen megállapodtak abban, hogy a feltételek ismét megértek Gunnar Jarring diplomata közel-keleti missziójának felújítására. New York-i ENSZ-körökben továbbra is abban reménykednek, hogy az érdekelt felek néhány napon belül kihirdetik a tűzszünet életbeléptetését. A jordániai fegyveres erők tüzérségi tüzet nyitottak a Golan fennsíkon levő izraeli állásokra. Veszteségekről nem érkezett jelentés. Csütörtökön a kora reggeli órákban újabb összetűzésekre került sor a Palesztinai Felszabadítási Front, valamint a Palesztinai Arab Szervezet tagjai között. Az újabb incidens során a szembenálló felek közül kilencen sebesültek meg. Egyikük — jól értesült forrás szerint — az ammani kórházban belehalt sérüléseibe. A különböző Palesztina gerillaszervezetek tagjai közti szerdai és csütörtök reggeli incidenseket az váltotta ki, hogy néhány akciócsoport jóváhagyta Nasszer elnöknek a Rogers-tervel kapcsolatos állásfoglalását, míg másik csoportok bírálták az EAK-ot a terv jóváhagyása miatt. A tripoli csúcsértekezlet után Jordánia külügyminisztere újságírók előtt kijelentette: országának nem kötelessége, hogy területén tevékenykedő gerillacsoportokra ráerőszakolja a tűzszünetet. Inkább az a kötelességünk, hogy önmagunkat kényszerítsük a tűzszünetre — mondotta. A jordániai külügyminiszternek ez a kijelentése árnyékot vet az amerikai javaslatra, Jordánia ugyanis a mérsékeltebb irányzatot képviselte az Izrael ellen harcoló arab országok között. Ha Jordánia nem hajlandó felelősséget vállalni a gerillák tevékenységének beszüntetéséért, akkor Egyiptom és Szíria részéről hasonló álláspontra lehet számítani. A tripoli arab konferencia résztvevői csütörtökön délelőtt háromórás ülést tartottak, majd elutaztak a libai fővárosból. A találkozó befejezéseiről szóló jelentéseiben a TASZSZ rámutat, hogy az értesülések szerint a résztvevők megvitatták a frontok helyzetét és együttes ülésükön jóváhagyták az TRIPOLI (MTI) Csütörtökön befejeződött Tripoliban az öt arab ország külügy- és hadügyminisztereinek csúcstalálkozója. Antoine Atallah, jordániai külügyminiszter újságírók előtt kijelentette, hogy a megbeszéléseken nem volt szó a Rogers, amerikai külügyminiszter által beterjesztett közel-keleti javaslatokról Tripoliban szerdán sajtóértekezletet tartott Gariiah, a Palesztinai Népi Harci Front és Abu Nedal, az El Fatah hivatalos szóvivője. Hangsúlyozták, hogy a két szervezet folytatni kívánja a harcot Izraelnek a cionizmus alól történő felszabadításáért, és nem fogadják el a tűzszünetet. Mint közölték, a Palesztina ellenállási szervezetek távol fogják tartani a tűzszüneti vonalaktól az ENSZ-megfigyelőket. A két szóvivő ismét elutasította a Rogers-féle közel-keleti tervet, amelyről kijelentették: célja, hogy éket verjenek az arab kormányok és a Palesztinád ellenállási szervezetek közé. Csütörtökön reggel 30 izraeli lámban repülőgép több haltámadta Szuezt, valamint a csatorna északat az ajánlásokat és javaslatokat, amelyeket az értekezlet katonai bizottsága dolgozott ki. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön reggel Budapestre érkezett a szíriai Baath-párt küldöttsége, amelyet Ali Ben Akii, a párt nemzeti vezetőségének tagja vezet. A delegációt érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Jelen volt dr. Mohamed Zakaria Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete és Mányik Pál, hazánk damaszkuszi nagykövete. Hirosima évfordulója HIROSIMA (MTI) ötvenezer ember részvételével csütörtökön Hirosimában megemlékeztek az első atombomba ledobásának 25. évfordulójáról. Ezzel egyidőben a hirosimai diákok béketüntetést és gyűlést rendeztek. A diákok követelték az atomfegyverek betiltását, a Japánban levő amerikai támaszpontok felszámolását és a japán—amerikai biztonsági szerződés felmondását. A kivezényelt rohamrendőrökkel a diákok többször összecsaptak. A londoni Times a hirosimai évforduló alkalmából levelet közöl, amelyben 35 brit személyiség, köztük parlamenti képviselők és neves művészek követelik az atomfegyverek mielőbbi betiltását Pastrana az elnök A kolumbiai köztársaság búcsúzó elnökét, a liberális Carlos Llerast, a konzervatív Misáés Pastrana követi tisztségében. Az új elnök csütörtökön veszi át hivatalát. A 47 éves Pastrana ügyvéd és közgazdász. Többször kapott miniszteri megbízatást és egyízben Washingtonban nagyköveti minőségben képviselte hazáját. Pastrana minden valószínűség szerint Lleras nyomdokain halad majd. Pastrana elsőszámú riválisa, a választásokon vereséget szenvedett Gustavo Rojas Pinilia, a „Nemzeti Népi Szövetség” elnevezésű mozgalom képviselője, kétségbe vonta Pastrana győzelmét. Hétfő a határidő Az uruguayi belügyminisztérium hétfői közleményében megerősítette: szilárdan eltökélte, hogy nem enged a gerillák követeléseinek és nem hajlandó velük tárgyalni. Ugyanakkor a gerillák kedden este, az általuk szabadon bocsátott Daniel Pereyra Manelli vizsgálóbíró útján a hatóságokhoz eljuttatott üzenetükben szintén megerősítették, hogy Dias Gomide brazil konzult és Don Mitrione amerikai titkosszolgálati ügynököt csak akkor hajlandók szabadon bocsátani, ha a montevideói kormány kiengedi az őrizetben tartott összes politikai foglyot, akiknek számát mintegy százhatvanra becsülik. Megfigyelők szerint e két összeegyeztethetetlen álláspont között az a megoldás kínálkoznék, hogy a kormány száműzetés büntetésére változtatja át az összes politikai foglyok börtönbüntetését. Egyébként a Tupamaros-gerillák kedd esti üzenetükben hétfőig adtak „gondolkodási időt’’ a kormánynak. Közölték, hogy a két foglyot megölik, ha követelésüket nem teljesítik. Újabb Gromikov Scheel találkozó MOSZKVA (MTI) Csütörtök délelőtt Moszkvában újabb tanácskozásra ültek össze a szovjet és a nyugatnémet szakértők. A szakértői csoportot szovjet részről O. Hlesztov, a külügyminisztérium jogi osztályának vezetője, nyugatnémet részről pedig Bernd von Staden, a bonni külügymininsztérium politikai osztályának vezetője vezeti. A moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalásokat csütörtökön Gromiko szovjet és Scheer nyugatnémet külügyminiszter újabb találkozójával folytatják. NŐI KATONÁK Harcok Skoun térségében Amerikai vadászbombázók szerdán is támadták a kambodzsai kormányhadsereggel szemben álló hazafias erőket, elsősorban Skoun város körzetében. A város, amely fontos közlekedési csomópont, továbbra is a népi erők kezén van és a harcok folytatódnak. Egy zászlóaljnak sikerült ugyan eljutni a Skoun határáig, de a város visszafoglalására kiküldött három zászlóaljat a hazafias erők Skoun északnyugati és északkeleti szélén feltartóztatták. Kambodzsában a Skounért vívott harcon kívül összecsapásokra került sor az északi határ közelében levő Kompang Thom és a Phnom Penh-től fekvő Takeo mellett.délre Egy kambodzsai parlamenti képviselőnő sürgetésére 2500 fős női katonai egységet állítanak fel, hogy kisegítő szolgálatot lássanak el a kambodzsai hadseregben. A laoszi határ közelében vívott dél-vietnami harcokban, Kham Dúc vidékén elesett az amerikaiak négy katonája, 29 pedig megsebesült. Harcok voltak a Saigontól körülbelül 90 kilométernyire délnyugatra levő dél-vietnami katonai állások körül is. Megalakult az olasz kormány Az MTI gyorshírben jelentette: Saragat köztársasági elnök csütörtökön délután három órakor fogadta a Quirinale-palotában Colombót, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott kereszténydemokrata politikust. Colombo bejelentette, sikerült megalakítani az új kormányt, egyúttal bemutatta a közös társasági elnöknek az új kabinet listáját. Saragat válaszképpen hivatalosan is kinevezte őt a négypárti középbal miniszterelnökének. kormány Ez Olaszország háború 32. kormánya, egyben utána a 10. középbal kormány. * RÓMA (MTI) A kormányalakítással megbízott Emilio Colombo a szerdai napot tárgyalásokkal töltötte. Ennek során kialakultak a Saragat köztársasági elnök elé terjesztendő kormánylista körvonalai. Római politikai körökben tartják, hogy valószínűnek Colombo listát még csütörtökön az a elnök elé terjeszti. A hét végén sor kerülhet az államtitkárok kinevezésére is, hétfőn pedig a parlament összeül, hogy vitát folytasson az új középbal kormány programnyilatkozatáról. Hírmagyarázók az új középbal kormány megalakulásával kapcsolatban megjegyzik, hogy a koalíciós partnerek közötti mélyreható ellentétek változatlanul megmaradtak, s csak a kijelölt miniszterelnök politikai rutinja és diplomáciai tapintata tette lehetővé, hogy 12 napos huzavona után megalakuljon Olaszországnak a fasizmus bukása utáni 32. kormánya. Colombo kabinetjében tizenhat tárcát kaptak kereszténydemokraták, haatot a szocialisták, négyet a szociáldemokraták és egyet a republikánusok. A szociáldemokraták eggyel növelték minisztériumaik számát. Az előző kabinethez képest az egyetlen jelentősebb változás, hogy a kincstárügyi minisztériumot, amelynek élén Colombo állt, a kereszténydemokrata Mario Ferreri, korábbi tárcanélküli miniszter kapta. A háború utáni 32. olasz kormány miniszterelnöke: Emilio Colombo (kereszténydemokrata) . A főbb tárcák megoszlása: Miniszterelnök-helyettes: Francesco de Martino. Külügyminiszter: Aldo Moro. Belügyminiszter: Franco Resti vo. Hadügyminiszter: Mario Tanassi. Párduc OAKLAND (MTI) ötvenezer dollár óvadék ellenében szerdán a kaliforniai Oaklandben szabadon bocsátották Newtont, a faji megkülönböztetés ellen harcoló Fekete Párduc nevű mozgalom egyik kiemelkedő vezetőjét. Newton szabadon bocsátása után sajtóértekezletet tartott, s azon kijelentette, hogy a mozgalom résztvevői hamarosan Vietnamba indulnak, hogy felvegyék a harcot a „gyáva amerikai agresszorok ellen”. Hangoztatta még, hogy a mozgalom nyilatkozatot kíván intézni a Párizsban folyó vietnami tárgyalások résztvevőihez, majd kijelentette hogy hajlandók faji hovatartozástól függetlenül szövetségre lépni minden haladó szervezettel. 1970. augusztus 7, péntefi Szűzbeszéd Naponta új meg új és jelentős eseményeket sodor magával a rohanó idő, ugyanakkor sűrűn jelennek meg emlékezések is a közelmúlt történéseinek hátteréről. Ezek nemcsak történeti szempontból érdekesek, de erősebb fényt vetnek napjaink eseményáradatára is. Most például szenzációt keltett Louis Heren, a London Times new york-i tudósítójának minap Amerikában megjelent könyve. Címe: „Nincs éltetés, nincs búcsú.’’ Különösen azt a részt emelik ki politikai csemegeként a könyv méltatói, amelyben Heren megírja: Johnson elnök gyűlölte Wilson brit miniszaterelnököt. És miért? Mert munkáspárti kormány csak szavakban, katonailag azonban nem támogatta Washington vietnami agresszióját, holott az USA akkori elnöke brit katonai segítséget is elvárt volna. Egy másik, nem kis port felvert emlékezés: John Kennedy elnök egyik egykori bizalmasa most hozta napvilágra, hogy Kennedy 1965-ig minden amerikai katonát vissza akart vonni Vietnamból. S mi történt? Kennedyt csaknem hét esztendeje meggyilkolták, Johnson követte, majd Nixon, igen sok ígéret elhangzott már az amerikai katonák visszavonásáról, s mégis: még mindig több százezer jenki egyenruhás tartózkodik Vietnamban. Hát vajon a párizsi tárgyalóasztalnál fokozza-e békeerőfeszítéseit az Egyesült Államok? Nos, éppen csütörtökön tartotta meg „szűzbeszédét” az Avenue Kiéberen levő tárgyalóteremben az amerikai delegáció új vezetője, David Bruce, MTI párizsi tudósítója szerint: „az új tárgyaló megjelenése, felszólalásából ítélve, semmi újat nem hozott. Bruce gyakorlatilag csak megismételte és összefoglalta azt, amit elődei az elmúlt 18 hónap alatt lezajlott 77 ülésen elmondtak.” De a Figaro című burzsoá párizsi lap is azt írja: „nehéz elképzelni, hogy az új vezető megérkezése Kléber sugárútra fellendítheti a tárgyalásokat. Hacsak — fűzi hozzá a lap — Nixon nem adott korábbi, elsősorban Saigonnak szánt nyilvános kijelentéseitől eltérő titkos instrukciókat Bruce-nak.’’ Egyelőre ennek nem látszott jele Párizsban, a Vietnammal foglalkozó értekezlet ”8. tárgyalási napján. (_) Tűzszünet az olajfák alatt? Egyelőre még kérdés, hogy a hét végére — amint a hírügynökségek jósolják — valóban életbe léphet-e a tűzszünet a közel-keleti frontvonalak mentén, s ha a fő érdekeltek vállalják is a most még csak három hónapra szóló fegyvernyugvást, mit tesznek ezen állapot meghiúsítására azok az arab erők, amelyek hevesen tiltakoznak a politikai rendezésről való tárgyalásoknak még a gondolata ellen is? Tény, hogy ha a két legfőbb és a mai harcok súlyának döntő részét vállaló szemben álló fél — az EAK és Izrael — tűzszünetet tart, akkor joggal beszélhetünk a közelkeleti helyzet új szakaszáról." Hogy ez a szakasz egyúttal politikailag rendkívül kritikus, alkalmasint feszült is lesz, azt máris jelzik az EAK békekezdeményezése óta lezajlott események, a frontvonal mindkét oldalának fővárosaiban. A tűzszünet közelsége rögtön eszébe juttatja az embernek az 1967-es izraeli agresszió nyomán létrejött fegyvernyugvást, amelyet tavaly rendszeressé, mindennapossá vált összecsapások szakasza váltott fel. Az akkori tűzszünet szükségszerűen hordta magában megbontásának lehetőségét, hiszen az arab területeket megszállva tartó Izrael semmibe vette, el sem fo-