Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 92. szám
1971. április 20, kedd József Attilára emlékeztek Szabadszálláson Szabadszálláson, ahol József Attila édesanyja Pőcze Borbála élt, s rokonsága még most is megtalálható, egyre mélyülő hagyományai vannak a nagy proletár költőre való emlékezésnek. A költészet napját — József Attila születésnapját — minden évben megünneplik. A megyei könyvbarát bizottsággal és a megyei könyvtárral karöltve, a helyi tanács és különösen a József Attila Tsz pártfogolja ezt a nemes ügyet, s így az idén is jó gazdája volt az ünnepségnek. A tanácsháza dísztermét zsúfolásig megtöltő figyelmes hallgatóság előtt, melyet Bedő Ferenc vb-elnök üdvözölt, F. Tóth Pál, a Petőfi Népe főszerkesztőhelyettese tartott a költészet napját méltató beszédet, majd az alkotó- és előadóművészek következtek. Fodor András költő József Attila szabadszállási emlékeinek verseiben menyilvánuló hatását elemezte, Goór Imre és Buda Ferenc saját költeményeikből adtak elő. Nagy sikere volt Jancsó Adrienne érdemes művész és Major Pál színművész szavalatainak. Szeretettel ünnepelte a közönség József Etelkát, a költő nővérét, aki szintén megjelent és felszólalt az ünnepségem. Nem mindennapi eseménnyel zárták a szabadszállásiak ezt a napot A József Attila Tsz udvarán — a szövetkezet fennállásának 10. évfordulóját megünnepelve — felavatták a névadó költő szobrát, melyet Páli Lajos készített. A szobrot Szabó József tszelnök vette át a tagság nevében. (T—1.) Tíz hold tulpán Kiskunfélegyháza határában, a Vörös Október Tsz területén tíz holdon fejlik a tulipán bimbója. A dísznövényből 56 fajtát termesztenek mintegy 25 féle színben. A dupla szirmútól a teljes virágúakig, a rövidszárúaktól a hosszúra nyúlt törzsűekig minden változat megtalálható. Most a koraiak virítanak, s két hétig díszíti majd a határt a tulipánoskert. A tulipánhagyma-termesztés jól jövedelmez a közös gazdaságnak. Az idén is mintegy 1,2 millló forint bevétellel számolnak. I i Déligyümölcs minden mennyiségben Vasárnap is nagy volt az áruforgalom a gyékényesi határállomáson. A növényvédelmi szolgálat gyékényesi kirendeltsége — mintegy száz vagon Indiából, USA-ból és más tengerentúli országból érkezett árut: dohányt, gyapotot, citromot, narancsot, takarmányfehérje kiegészítő anyagot, földi diódarát vizsgált meg. Ebben az esztendőben a gyékényesi határállomáson át eddig több mint 4600 vagon 24 féle növényi termék érkezett hazánkba a tengerentúli országokból. Ünnepi megemlékezés a koncentrációs táborok felszabadulásáról A Magyar Partizán Szövetség és a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága — a koncentrációs táborok felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából — vasárnap délután emlékünnepséget rendezett a Vasas Szakszervezet székházának dísztermében. Részt vett az ünnepségen Úszta Gyula, a partizán szövetség főtitkára, dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, Szőnyi János, a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának titkára. Az eseményre egybegyűlteket Verő Gábor, a NÜB vezetőségének tagja, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese üdvözölte, majd a részvevők egyperces néma felállással adóztak a koncentrációs táborokban meggyilkolt mártírok és a felszabadító harcokban elesett hősök emlékének. Ezt követően Rostás István, a partizán szövetség országos bizottságának tagja, a Magyar Vöröskereszt főtitkára mondott beszédet. Méltatta a szovjet hadseregnek a fasizmus felett aratott győzelemben betöltött kiemelkedő szerepét. Az emlékünnepség második részében neves fővárosi művészek adtak műsort. (MTI) Hogy kevesebb legyen a panasz Kezelési utasítást adnak a műsor ruhákhoz A műbőr felső ruházati cikkek — kabátok, zakók, kosztümök, szoknyák — választékának és forgalmának növelésével egyidőben nő a vásárlói reklamációk száma is. A kifogások, a reklamációk felülvizsgálata során a KERMI megállapította, hogy a jogos panaszokra legtöbbször a vásárlók kellő tájékoztatásának hiánya ad okot. A termelők, — import esetén pedig a belföldi megrendelők — ugyanis általában elmulasztják a szükséges tájékoztatást. A kiskereskedelem is ritkán hívja fel a vásárló figyelmét, hogy a divatos műbőr ruházati cikkek gondosabb kezelést igényelnek és rövidebb élettartamúak, mint a természetes bőrből készült hasonló cikkek. A vásárlók érdekeinek védelme, a tájékoztatás hiányából adódó reklamációk elkerülése érdekében belföldön a hagyományos pvc-műbőrökön kívül műrrha-, művelet-, a műantilopanyagok, a poliuretán filmrétegű lakkszerű műbőrök, illetve az ezekből készült termékek is csak megfelelő eligazítással, kezelési, használati tájékoztatással együtt hozhatók forgalomba. Az importcikkeket is júliustól a kiskereskedelem csak használati, kezelési utasítással hozhatja forgalomba. Figyelem! Április 21—22-én a bajai könyvesboltban nagy antikvár könyvvásárt tartunk Régi könyvek nagy választékban. Felesleges könyveit magas áron megvásároljuk a vásár ideje alatt. Értesítse az eseményről ismerőseit is. A vásárt a bolt nyitvatartása szerint lehet felkeresni. 578 Új szovjet űrállomás Föld körüli pályán a Szaljut MOSZKVA A Szovjetunióban hétfőn Föld körüli pályára felbocsátották a „Szaljut” tudományos űrállomást. Az űrállomás felbocsátásának célja a konstrukciós elemek és a tudományos berendezések további tökéletesítése, tudományos kutatások és kísérletek elvégzése a világűrben. Az űrállomást az előzetes számításokhoz igen közelálló pályára vezérelték. Az űrállomás fedélzeti berendezései és rendszerei, a tudományos felszerelések normálisan működnek. A földi koordinációs számítóközpont folyamatosan végzi az űrállomásról érkező információ feldolgozását. (MTI) Váci Kiskunhadson A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium a forradalmi ifjúsági napok alkalmából középiskolás szavalóversenyt rendezett Váci Mihály emlékére. A városi és az iskolai KISZ- bizottság vállalta a rendező szerepét és a győzteseknek jutalmakat tűztek ki. Az első díj 600, a második 400, a harmadik 200 forintos utalvány volt.könyvvásárlási A szombati vetélkedőn megjelent Váci Pál festőművész és Bodor Tibor színművész. Az emlékversenyen a megye minden középiskolája képviseltette magát egy-egy szavalóval. Kiemelkedő eredményt ért el: Móré Éva, Baja (Bányai Júlia Szakközépiskola), Kishegyi Viktória, Baja (Frankel Leó Gimnázium), Kiss Árpád, Kecskemét (Piarista Gimnázium) és Fazekas Klára, Kecskemét (Katona József Gimnázium). (S. Gy.) S. oldal Az embert leghívebben tettei jellemzik Hálátlan és gyanús dolog mentegetőzéssel kezdeni egy ember bemutatását. Most mégsem tehetek mást... Mi újat lehet mondani-írni egy olyan megyeszerte ismert, ízig-vérig közéleti emberről — és most első ízben képviselőjelöltről —, mint amilyen dr. Gajdócsi István? Méltassam, hogy személyében milyen nagyszerű tanácselnöke van Baja városának? Ez, mint tény túlontúl közismert. És még arra sem vállalkozhat ez az írás, hogy a „riportalanyt” közelebb hozza az olvasókhoz — a választókhoz! Ugyanis maga már „elvégezte” ezt a közeledést, s tette ezt korántsem manapság! S ez így pontatlan is... Valójában egy percre sem távolodott el. Eszményítsem, mint a „népben, nemzetben gondolkodó”, a közös előrehaladásért töprengő és cselekvő ember típusát? Erre rászolgálna, ám igényt aligha tartana rá; dinamikus egyéniségével, önmagát folyton megújítani tudó szellemiségével különben sem fér össze az életébenszoborrá dicsőülés. Legjobb, ha hagyom beszélni azokról a gondokról, teendőkről, amelyek éppen jelenleg foglalkoztatják. És amelyek egyben kapcsolódnak a bajaiak sorsához, jövőjéhez. Milyenek a lehetőségei Bajának, a megye „második centrumának” ? Itt nem is annyira a fejlesztési program érdekes, hanem az, ahogyan dr. Gajdócsi István érzékeli az összefüggéseket, exponálja a feladatokat. — Mintha máig sem fogtuk volna fel annak jelentőségét, hogy Baja nemcsak járási székhely, de a bácskai termelési körzet központja is. Az a tarthatatlan helyzet, hogy a városnak máig sincs számottevő élelmiszeripara, immár a körzet mezőgazdasági fejlődésére is fékezőleg hat. És történelmi példákat említ. A XVIII. század elején a bajai Miklósnapi vásáron 5000 sertést adtak el. Ezt korabeli adatok tanúsítják. S azt is, hogy a XVIII. század végén a városnak legalább 200 malma volt. na. Itt a nagy víziút, a Dumegközelítőleg sincs kihasználva. Nemzetközi forgalmú kikötőre volna szükség. De már születőben a feldolgozóipar: agráripari húskombinát létesül, a folyam partján gabonatárolót építenek. Intenzív fejlődési szakasz ... Már ennek is mutatkoznak a jelei: beruházási alapjukat az üzemek kétharmad részben költik gépekre, s csak egyharmad részben épületekre. — Jó, jó — vetem közbe —, de mindez milyen hatással lesz a város kommunális fejlődésére? — Eddig, úgy ahogy, követte az ipar fejlesztését. Fáziskéséssel, szervezetlenül, tehát nem kielégítően. Szinkronba kell hozni... De ehhez a vállalatok támogatása kell. Ez évben viszonylag gyors javulást sikerült elérni. A 46 vállalat részéről 36 milliós támogatás jött össze. Ebből megoldható a napközi otthonok 350 személyes bővítése, a szennyvízelvezetés és a klubszerű művelődési otthonok kialakítása. Az új művelődési kombinát létrehozásához is ötmilliót adtak az üzemek, majdnem annyit, mint amennyit a megye. De támogatást nyújt a KISZ Központi Bizottsága, MOKÉP és a szakszervezetek is. — Igen, de másfelől a lakossági igényekkel szükséges az összhang...is — Ügy van. Hogyan is számíthatnánk másképp a bajaiak támogatására? fiatalok évek óta szorgalmazzák, hogy a Petőfisziget egyetlen nagy ifjúsági park legyen ... Rendben van, de dolgozzatok érte ti is — ezt mondtam nekik. S ebben meg is állapodtunk. Dr. Gajdócsit Bajaszentistvánon jelölték, maga is ott lakik, onnan ő származik, szűkebb hazája tehát ez a peremváros. Arra kérem beszéljen erről. — Látszatra a környezet falusias. Az ott élő „őslakosok” ma is úgy mondják: megyek be Bajára. Esténként a házak előtt végigsöprögetik az utcát. Az úttestet is, nemcsak a járdát! De a házak komfortja már jórészt városias. A bajaszentistváni vízhálózat majdnem olyan hosszú, mint a város többi kerületéé együttvéve: házak elejét most parkosítják, társadalmi munkáival. De még rengeteg járdát is kell építeni. Régi kívánság, hogy az ottani iskolának legyen egy tornaterme. A közeljövőben ez is meglesz végre... Arról beszél, hogy a lakosság számára minden aprócska fejlődés épp oly fontos, mint az egész város életére kiható távlati, nagy célok. Egyiket sem szabad a másik rovására előtérbe helyezni. A kis kívánságok teljesítése nem kerül sokba, s már csak azért is teljesíteni kell, hogy az emberek a perspektivikus feladatokat is a sajátjuknak érezzék. A város vezetőjének jövőbe forduló tekintete előtt már kirajzolódni látszik egy modern, lüktető életű, a kellemes földrajzi adottságokat jól hasznosító bajai arculat. S mindebbe beleérti a szellemi élet megpezsdülését is. Van erre lehetőség? — Ez nemcsak lehetőség, hanem követelmény is. Az intenzív fejlesztés nem nélkülözheti a tudományt. A Budapesti Műszaki Egyetem itteni vízügyi tagozatán az ország legjobb hidrológiai szakemberei oktatnak. Rendelkezünk széles látókörű, kiváló képességű mezőgazdasági szakemberekkel. És sorolhatnám tovább ... De ez a szellemi kapacitás, a városfejlődés szempontjából, mindeddig jórészt parlagon hevert... Korábban még azt a fórumot sem sikerült kialakítani, ahol az itt élő értelmiségiekkel termékeny eszmecserére nyílt volna mód. Úgy hiszem, manapság a klubszerű találkozás a legalkalmasabb forma, száműzve minden munkahelyi hierarchiát. Az embert, általában, a gondolatai és a tettei jellemzik a leghívebben. Az alkotó embert — a tetté vált gondolatok. Ilyen értelemben dr. Gajdócsi István alkotó ember. S ha a közösségi magaslatról szemléljük, akkor a legnemesebb értelemben az. Hatvani Dániel