Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
Könyvészeti ritkaságok, tanulmányok, dokumentumkötetek a Petőfiévforduló alkalmából A halhatatlan életműhöz, Petőfi eszméihez méltó módon emlékezik meg könyvkiadásunk Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójáról. Az emlékév alkalmat kínál arra, hogy a forradalmár költő hagyatéka még teljesebben közkinccsé váljon. A Szépirodalmi Kiadónál lát napvilágot a Mezősi Károly Petőfi-kutató hagyatékából összeállított kötet, eddig még nem publikált tanulmányokat közreadva. A kiadó — a Magyar Helikonnal közösen — 12 Petőfi-verset jelentet meg faximile formában. A verscsokorhoz Juhász Ferenc írt invenciózus előszót. A versek és az előszó kéziratban és nyomtatásban is olvasható a szép kiállítású kötetben. Az olcsó könyvtár sorozatban jelennek meg Petőfi Sándor elbeszélő költeményei. Az „Arcok, vallomások” sorozatában Juhász Ferenc tollából adják ki „A szent gyújtogató” című tanulmánykötetet. Újra megjelennek a poéta összes művei — ezúttal a költő szóhasználatával — „Petőfi Sándor minden verse” címmel. A jövő év jelentős könyvének ígérkezik „Petőfi világa”, amely modern művészi fotókkal idézi fel a korabeli Magyarországot, tájait, épületeit, használati tárgyait és még meg nem jelent Petőfi-kéziratokat is közöl. A bibliofil igénnyel készülő kötet képeit neves fotóművészek — köztük Sára Sándor, Balla Demeter, Korniss Péter — készítik és Illyés Gyula szépirodalmi „képmagyarázata” teszi teljessé a kiadvány értékét. A Kossuth Kiadó is rangos feladatának tekinti Petőfi-művek kiadását. Irodalomtörténészek csoportja Pándi Pál vezetésével többek között olyan témákat a dolgoz fel, mint Petőfi és francia forradalom, Tízek társasága; Petőfi és a a nacionalizmus; Petőfi és Heine; a Nemzeti dal elemzése. Hunyady József Viharmadár című regényes életrajza az olvasók legszélesebb körének, elsősorban az ifjúságnak szól. Martinkó András „Petőfi nyomában” című összeállítása a költő életének főbb állomásait mutatja be. A kiadó könyvészeti ritkaságként az olvasók kezébe adja az „Apostol” miniatűr kiadását. Kötetekkel tiszteleg Magvető Kiadó is a másfél a százada született költő emléke előtt. A poétáról írott kritikákból, levelekből, versekből, emlékezésekből közöl válogatást Csanádi Imre „Petőfi koszorúi” című antológiája. A dokumentumértékű gyűjtemény képet ad a költő értékelésének történetéről, a korabeli kritikáktól napjainkig. Fekér Sándor „Mezítláb a szentegyházban” című kötetében azokat a tanulmányait adja közre, amelyek néhány vitatott Petőfi-kérdésről, a költő koráról és kortársairól szólnak. Nagy jelentőségű munka a Pándi Pál—Párnai szerzőpárt Petőfi Kálmán Sándor monográfiája, amely „Nagy magyar írók” soroazatban a Gondolat Kiadónál jelenik meg. A 12—14 éves korosztály számára a Móra Kiadó jelenteti meg Fekete Sándor „Így élt Petőfi Sándor” című könyvét, amely hiteles forrásanyagokra támaszkodva, gazdag képanyag mellékelésével olvasmányos életrajzát adja a nagy költőnek. Ugyanitt lát napvilágot az „Iskolai színpad” sorozatban a Petőfi Sándor című füzet, amely az iskolák felsőtagozatos tanulóinak nyújt segítséget az iskolai ünnepélyek és egyéb műsorok megrendezésében.alkalmak A könyvészeti ritkaságok kedvelői számára a Művészeti Alap Kiadó Petőfi Sándor 17 szerelmes versét Reich Károly illusztrációival adja ki. EZ AZTÁN A REKLÁM! Egy francia újságban jelent meg az alábbi hirdetés: „Jó megjelenésű, fiatal milliomos olyan hölgy ismeretségét keresi házasság céljából, aki Dupont „Egész életre” című legújabb elbeszélésének hősnőjére hasonlít”. Másnap a könyv valamennyi példányát szétkapkodták. ' , : •; KÖZLEMÉNYEK GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk és testvérünk, nagymamánk üzv. Boros Pélné Kása Judit f. hó 2-án súlyos szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése február 7-én 2 órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. Gyászoló család. 14 7S6 Az új kuty Sikerrel mutatta be a televízió Mikszáth Kálmán: A fekete város című regényéből forgatott filmsorozatát. A televíziós adaptáció egyik jelenetéről, amelyet két alkalommal is láthattunk — az első rész utolsó és a második rész első perceiben — azóta is sok szó esett. A vetítést követően többen keresték meg személyesen és telefonon a film rendezőjét, Zsurzs Évát a kérdéssel: valóban megölte-e Egri István a szép magyar vizslát? Voltak bizakodóbbak, akik afelől érdeklődtek, hogy kigyógyul-e sebeiből Fityke? Mert Fityke néven vonult be a köztudatba s egycsapásra sztár lett. E gyors karrier nem is meglepetés: Fityke „ kamera - közelben ” nőtt fel, apja szép sikereket ért el a művész pályán. Fityke apja legutóbbi szerepét Lengyel József „ Igéző ” című írásából készült televíziójátékban alakította, nagy közönségsikerrel. Valóságos főszerep volt. Egyébként Fityke testvérei is „ A fekete városban ” mutatkoztak be a közönségnek, ők kísérték a lőcseieket a tragikusan végződő újévi vadászatra. A vizslacsalád Szigethy Kálmán idomár tulajdona s a filmgyár gödöllői telepén él. Ránkívül fegyelmezett kutyák s mint Zsurzs Éva elmondta, egyes-egyedül csak gazdájuknak hajlandók engedelmeskedni. Az ő parancsszavára azonban mindig mindent megtesznek, annál a bizonyos vadászati jelenetnél a rendező úgy tervezte, hogy a kutyát elaltatják. Fityke egészséges szervezete azonban semmiféle altatóra nem reagált, a gazda parancsára azonban elvágódott a hóban. A vágóasztalon pedig olyan élethűen sikerült összeállítani a jelenetet, hogy valóban úgy érezte a néző, hogy a lőcsei főbíró halálra sebezte a vizslát. A felvételek során filmbéli gazdájának, a Görgei Pált alakító Bessenyei Ferencnek nem engedelmeskedett. Fityke így kamerán kívül, a nézők számára láthatatlanul mindig ott járt Bessenyei előtt a vizsla gazdája, idomára. 1972. február 10-én, 20 órai kezdettel 2x2=5 Műsoros estet rendezünk a Park OftereMben A műsorban fellépnek: HARANGOZÓ TERÉZ MÁTÉ PÉTER PATAKI FERENC Konferál: HALMI GÁBOR Zongorán kísér: BALASSA P. TAMÁS Jegyek elővételben az étterem vezetőjénél. Előjegyzés: a 12-355 telefonon. 649 Humor MENŐ MENÜ Az étterem üzletvezetője odafordul a vendéghez: — A mi specialitásunk, uram, a csiga. — Tudom, éppen most szolgált ki az egyik. TÉVEDNI MOZIS DOLOG Egy idősebb úr a moziban ráteszi kezét a mellette ülő fiatal nő térdére, a nő megszólal: — Uram, ön tévedett! — Hogyhogy? Nem az ön térde?. A NYARLŐRINCI Petőfi Művelődési Otthon 11372. I. félévében az alábbi időpontokban tart táncmulatságot: február 12, 26, március 11, 25, április 2. 22, 30, május 13 27, június 10, 24. Művelődési otthon-igazgató: 14740* GYASZHÍR. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett fiú, férj, apa és testvér Fodor Zoltán életének 23. évében tragikus hirteelenséggel elhunyt. Temetésie f. hó 7-én 15 órakor lesz a kiskőrösi katolikus temetőben. Gyászoló család, 2^0 EL,ADÓ családi ház, 2666 négyszögöl szőlővel. Érdeklődni: Csengőd, Fürst Sándor utca 33. sz. 610 AZONNAL beköltözhető másfélszobás összkomfortos lakás, olcsón eladó, OTP-átvállalással. Kecskemét, Műkertváros I. u. 5. földszint 3. Miklós. 14733 ELADÓ Lajosmizsén Ságvári Endre út 4. szám alatt levő kertes családi ház. 513 HÁZ eladó. Külön portás, két családnak is megfelelő, víz bevezetve. Kiskunfélegyháza, Engels utcaT.__________________238 ELADÓ belsőportás, kettőszobás garázsos lakás OTP-hitellel. Kecskemét, Csóka utca 21. sz. 612 ELADÓ ház 55, gumiskocsi, mázsa. Kecskemét, Ceglédi út 17. sz._______________ _______ 606 ELADÓ egy szoba, konyha, mellékhelyiségből álló házrész, bekerített, külön utcai kapu bejárattal. Kecskemét, Czigány János utca 23/b. Érdeklődni mindennap._____ _ 535 BETHLEN körút 44. számú7 félportás, 94 négyszögöles utcai házrész eladó Érdeklődni 15— 17 óráig. Bradó László, Kecskemét, Hunyadiváros 25. 651 ELADÓ Jakabszállás, Tavaszi utca 14. szám alatti, egyszobás lakás melléképülettel, 510 négyszögöl telek.ke .____________536 ELADÓ fél hold föld, szőlővel, lakóépülettel. — Érdeklődni: szombat, vasárnap, Kecskemét, Hunyadiváros, Gyulai Pál utca 10. alatt.__________ 504 ELADÓ 43 mázsa, jó minőségű , szalma., Juhász Sándor, Móricgát 85._______________________522 | KECSKEMÉT, Ceglédi úton Körösi hegy 48 számú kertes ház eladó._______________ ___ 14743 I Ä SÜKÖSDI Fajtakísérleti ‘illomás felkínál eladásra olcsó áron, 6 db tízezres üzemképes állapotban levő I Telefon : Sükösd 12. keltetőgépet. 97 1 700 KÖBCENTIMÉTERES BNW személygépkocsi sürgősen eladó. Kecskemét, Bercsényi u. i 17. du. 3 órától. 14790 i HATHÓNAPC 1 boxer tigriscsíkos kutya eladó. Kecskemét, Ceglédi út 3. Túri Pál. 14792 I ELADÓ 330 négyszögöl öntözéses kert, Budai betonúton. Kara Balázs, Kecskemét, Máriahegy 7-6/2.________ 14791 KÉTSZOBÁS komfortos családi ház, gazdasági épületekkel, ipari, árammal kövesút mentén, sürgősen eladó. Fájsz, Árpád út 33. alatt. Érdeklődni a helyszínen, bármikor, • 21 SUPER M-es ■ft’dg^Sávtított állapotban eladó. Kecel, Kp • derföldi utca 2. sz. 14788 ELADÓ családi ház. Kecskemét, Mikiovics falu IV. u. 4. Molnár Sándor. 14780 SZÉCHENYIVáROSBAN r u. emeleti kétszobás lakás, készpénzért eladó. Érdeklődni: Ügyvédi Munkaközösség Kecskemét, Klapka u. 4, délután 4— 6 óra között. 14732 HOSSZÚ nercbunda igényesnek eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Vörösmarty u. 16. sz. 2. ajtó balra, kedden, szerdán! ____________________________14785 SZLAVIA Diesel 12 lóerős motor eladó. Béhez, Kerekegyháza, Rákóczi 108. 14774 400 TOJÁSOS kétfűtéses keltetőgép eladó. Fülöpszállás, Petőfi u. 35. sz.. Kiss Sándor. 172 KELTETŐGÉP iso tojásos petróleum-lámpás és 200 tojásos gázfűtésű eladó. Kiskunmajsa, ötfa 195. sz. Sípos Elek. “173 K—25 Zetor eladó,~Apóstag, Nagykút 20. Levélre nem válaszolok, Bohács. 14778 ELADÓ beköltözhető családi ház, jószágtartásra is alkalmas. Kecskemét, Alsószektó 59. sz. 6-os busz végállomásához 400 méterre, Szabó Gábor. 14786 FEKETEHALOM 16. szám alatt tanya, szőlővel eladó. Érdeklődni Bodicsiéknál Kiskörös, Tömöri u. 8. i7. 601-ES Trabant kitűnő állapotban eladó. Kalosa, Szénáskert rv. utca 12. szám alatt. Megtekinthető bármikor. ° 1$ ELADÓ két db heverő, két db fotel és dohányzóasztal. Érdeklődni lehet Kecskemét, Lenin tér_8. fszt. 17. 14794 elsőosztályú Tóistálló trágya eladó. Kecskemét Rákóczi út 57. Tiszasas. 622 KECSKEMÉT, Cédulaház utca 35/a számú ház eladó. Érdeklődni: délután 14-től és vasárnap* __________________ 623 SÜRGŐSEN eladó Alexandra gitár és erősítő, hangfallal. — Kecskemét, Hunyadi János u **___________________________147OT S,K9EA!?K~es ComW, CT írsz. Asókezből eladó. Papp János, Táborfalva, Árpád u. 3. sz., a vasútállomás mögött. 14766 ELADÓ ház, 800 négyszögöl területtel, betont * mellett. Kecskemét, Ürrét 77 Szabó János. ______________ 504 140 NÉGYSZÖGÖL telek’eladó. Kecskemét Budaihegy 42/a. Kovács József. ^ NÉMETJUHÁSZ 5 hónapos kutya eladó. Érdeklődni egész nap. Vörös László, Kecskemét, Puskás Tivadar utca 9.___646 ATADOM Kecskemét, Tálfája utca 113. szám alatt épülő kétszobás, garázsos társasházrészem. Leveleket Megegyezés 306 9319” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 640 POLSKI Fiat 1500-as esti adó. — Kecskemét, Csóka utca 25. 638 TAVASSZAL épülő, kétszoba összkomfort, garázzsal levő társasházrész eladó. Érdeklődni lehet vasárnap, egész nap. Kecskemét, Károlyi utca 15. sz. alatt. 632 SPORTGÁZFŐZŐT veszek. * — Márkus látszerész, Kecskemét, Vak Bottyán utca 2. 633 CTJ világos, három-ajtós szekrény eladó Dr. Koncz, Kecskemét, Széchenyiváros X. épület, I. lépcsőház, földszint 1. 571 ama ELCSERÉLEM tatai kettő- és félszobás tanácsi lakásomat kecskeméti hasonló szövetkezeti, vagy OTP-sre, megegyezéssel (esetleg tanácsira). Érdeklődni Túri Balázs, Kecskemét, Batthyány u. 37. Trafik. REPREZENTATÍV társasházhoz igényes társakat keresek. Tőke« János, Kecskemét, Jász utca 32 a, 11/298.________________619 LAKÁST keresek Kecskeméten, költség,megtéritéssel. Leveleket „Másféles 386 911” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem.________________________615 ÉPÍTÉSZEK figyelem! Kecskemét, legjobb hely én villa Lelket adok, villa felépítési munkáért. Leveleket „Sürgős 386 870” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 576 NAGYMÉRETŰ szoba, utcai előszoba különbejárattal azonnal kiadó. Kecskemét, Csongrádi u. 21. Nagy Lukács. 14781 ] KIADÓ külön bejáratú üres szoba, Kecskemét, Hunyadi János utcaa 24. (Ipoly utca mellyért.) _ ________________________tel KIADÓI város központjában levő üzlethelyiség. Érdeklődni: KISOSz-iroda, Kecskemét, Budai utca 12. ________________654 KÉRJÜK azokat a 65 éven felüli régi óvodásokat, akik a Kecskemét, Csongrádi utcai óvodába jártak, címüket közöljük az] óvodával. 14793 I MERNORHAZASPAR keres fiatal, vagy középkori — gyermeket (l)j rendet és tisztaságot szerető — megbízható, szerény házvezetőnőt, bentlakással. Leveleket j „Otthon Kecskeméten” jeligére a kiadóhivatalba kérjük. 14768 1 ELVESZETT Varró István tulajdonát képező, Gsólyospálos, 553. sz. [piros pej kanca ló. 1954. évi járlatlevel]. •14746 BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba-használattal, igényes*" ’^férfi részére kiadó. Kecskemét/ Béke fasor 67.______________' e^T j KIADÓ külön bejáratú, bútorozott szoba, igényes fiú : r szere. ; Kecskemét, Dózsa Györgyi út 21. fszt. 2. J hé ; ELCSERÉLNEM széchenyivárosi II. emelteti, szövetkezeti-igaz*zonlakásom nem bérházi nagyobbra. „12 G50” jeligére a k - adóhivatalba. 147L l I KÜLÖN bejáratú albérleti, s nagy szoba hosszabb időre kiadó, kétéves előleggel. Kecskemét, Zsinór u. 32. 14776 GARÁZS kiadó. Albérlőnők társat keresek. Kecskemét, Budai U. 37. 1477128 EVÉS, 160 cm magas hivaalban dolgozó, elvált asszony , egy gyermekkel, intelligens, mindant káros szenvedélytől mentes j szakmunkás, vagy' értelmiségi férfi ismeretségét kér resi 25-4-33'- évesig, kizárólag házasság céljából — Leveleket „Gyermekszerető” jeligére a kiadóhivatalba kérem. 14757 Apróhirdetések 1972. szeptember 1-ével vállalatunk * isim:é3 kiképezi őket az alábbi szakmákra: kőműves, ács, fapadlózó és műanyagburkoló, hidegburkoló, géplakatos, épületlakatos, üvegező/ épületasztalos, központifűtés-szerelő, víz- és gázszerelő, építőgépész, épületbádogos, műkőkészítő.; A vidékieknek tanulóotthoni elhelyezés és teljes ellátás. Bejárásra felveszünk szobafestő és mázoló (tapétázó), valamint villanyszerelő tanulókat. , Jelentkezés: 1972. február 28-ig a 13. sz. Állami Építőipari Vállalat szakoktatási csoportjánál Budapest, XI., Dombóvári út 19. 63' KÖZÜLETEK! MAGÁNOSOK! FIGYELEM! A DUNAPATAJ ÉS VIDÉKE ÁEÉSZ ÚJ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT VEVŐINK Bács-Kiskun megye területén a vevő lakásába felépíti az AN—OGF tip. olajégő berendezéssel ellátott 185x83x53 cm csel.épkályhát. Egy komplett berendezés beépítve üzembehelyezve 6200,— Ft. A csempék házhozszállításának költsége* 1 a vevő' terhelik. Már meglevő fa- és vegyestüzelésű cserépkályhához külön olajégő berendezés a helyszínen beszerelve 3200,— Ft. Az esetleges főály • haátépítés költségeit a vevő köteles V ■ -É Korommentes égés — nagy halasiak — l - szén.: fűtésére alkalmas. MODERN FŰTÉSI FORMA! Tisztaság, kényelem — egyenletes meleg a lakásban. A legolcsóbb fűtés. Max. fogyasztása 10 óránként 6 liter fűtőolaj. A berendezés megtekinthető üzemelés közben a dunapataji áruházban. 11 éves garanciái Felvilágosítás és szaktanácsadás a helyszínen vagy a Dunapataj 7 és 11-fes telefonon. Egyedárusítás Bács-Kiskun megye egész területén. Dunapataj és Vidéke ÁFÉSZ Iparcikk Áruház. ________ 199