Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-01 / 78. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK N­A­P­I­L­A nitePE Kezdődik az idegenforgalom idénye Művészi ajándéktárgyak, új kiadványok Szombaton érkeznek az első vendégek A pezsdülő tavasz jöt­tével megyénk tájai, köz­útjai is megelevenednek. Egyre több az idegen rendszámú gépkocsi, s rö­videsen a megyeszékhely centrumában is ott parkí­roznak majd a „Külön­járat” jelzéssel ellátott, külföldi csoportokat szál­lító autóbuszok. Vajon ho­gyan készült fel a foga­dásra elsősorban hivatott Bács-Kiskun megyei Ide­genforgalmi Hivatal az 1972-es idényre? Feladatkörük — először az idén — ajándékárusí­tással is bővült. A kecs­keméti Kossuth téren já­rók ezek jó részét már nemcsak megtekinthetik, hanem vásárolhatnak is be­lőlük. A mind személyes ajándéknak, mind közü­leti vásárlásra alkalmas íz­léses és a szó szoros ér­telmében „tájjellegű” hol­mik kereskedelmi forga­lomba nem kerülnek, ki­zárólag az idegenforgalmi hivatalnál kaphatók. Egyelőre számos, külön­féle rendeltetésű bőrdísz­műáru, valamint egyedi készítésű népi és iparmű­vészeti kerámiacikkek kö­zül — faliképek, tál, s az igen tetszetős kecskeméti régi városkép — lehet vá­lasztani. Rövidesen bővül a választék: helybeli mű­vész készítette tűzzománc ajándéktárgyakkal, lovas témájú ötvösmunkákkal, csikóbőrös kulaccsal, s a város emblémáját ábrázoló rézdomborításokkal. A hazai turisták tájékoz­tatására — 30 ezer pél­dányban — színes kecs­keméti leporelló készül, to­vábbá a megye kulturális érdekességeit, nevezetessé­geit bemutató, termálfür­dőinket népszerűsítő, s a szálloda, éttermi és ven­déglátó hálózat szolgálta­tásait ismertető füzetek. Újszerű az a tevékeny­sége is a hivatalnak, hogy az eddigi tolmácsszolgálat fordító irodával bővült A hivatal munkatársai térítés ellenében egyelőre orosz, német, angol, francia, olasz, cseh és lengyel nyel­vű írásos szövegek fordí­tását, illetve magyarról az említett nyelvekre való for­dítást vállalnak. Bugacon a csárda már rendbe téve, kicsinosítva készül az idénynyitóra, a premierre. Az első külföldi csoportok — svájci francia turisták — szom­os­zaton, április első napján érkeznek Kecskemétre. A várossal való ismerkedést követően a hagyományos bugaci programon vesznek majd részt. Már másnap osztrák és nyugatnémet vendégeket fogadunk, aztán, az egész hónap fo­­­lyamán egymást érik majd a látogatók. Az előzetes felmérések szerint az idei évben az eddiginél is na­gyobb arányú lesz a szom­a­szédos baráti, s általában szocialista államokból hazánkba áramló idegen­­forgalom. J.T. Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Hozzájárult ahhoz, hogy az 1971-ben egyete­met végzettek közül kilenc új diplomást kitünteté­ses doktorrá avassanak. Az Elnök Tanács a továbbiakban egyéb ügyeket tárgyalt (MTI) Munkásklubot avattak Baján Tegnap avatták a Ganz Villamossági Művek bajai készülékgyárának új mun­kásklubját Az ünnepé­lyen részt vett dr. Ro­many Pál, a megyei párt­­bizottság első titkára, dr. Gajdócsi István a megyei tanács V. B. elnöke, Papp György a városi pártbi­zottság titkára és Kincses Ferenc a városi megbízott elnöke is.tanács Az üzem dolgozói mint­egy háromszáz napnak megfelelő mennyiségű tár­sadalmi munkával csinosí­tották, festették, tapétázták a klub két helyiségét. Ma­guk készítették a beren­dezés egy részét is, a töb­bire valamint a szükséges anyagokra egy kommunis­ta műszak munkabérét ajánlották fel. Az új klub­­első rendezvénye a vidám hangulatú avatóbál volt T Gyógyvize strand nyílik Kecskeméten Becses ajándékkal — egy gyógyhatású melegvi­zes stranddal — kedveske­dik az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat ha­zánk felszabadulása évfor­dulóján Kecskemét lakos­ságának. A medence a fe­dett uszoda mögött épült, a városi tanács vb és a vál­lalat együttes anyagi erő­feszítése nyomán­ A vízmű vállalat saját beruházásban készítette el a strandot, amelynek átadási határide­­je eredetileg május 1. lett volna. A kivitelezést vég­ző dolgozók munkalendü­lete, s lelkes társadalmi­­munka-felajánlásai lehető­vé tették, hogy a medence — vízzel feltöltve — már április 4-én fogadhassa a fürdőzőket. Az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat tu­lajdonképpen egy újabb szolgáltatással is gazdagí­totta a lakosság ellátását A mélyfúrású kútból ugyanis hévíz jön a fel­színre, mégpedig nem is akármilyen. Az Országos Közegészségügyi Ásvány- Gyógyvíz Vizsgálati Osztá­lyának elemzése szerint je­­lentős mennyiségű oldott sót és szerves anyagot tar­talmazó alkáli-hidrogén­­karbonátos cloridos hévíz­ről van szó, amely jodidion tartalmánál fogva a jódos gyógyvizek csoportjába tar­tozik. Ezt nyilván a me­gyeszékhely orvosai is fi­gyelembe veszik, illetve szí­vesen fogadják. S az sem közömbös, hogy az új szol­gáltatás igen olcsó (eseten­ként ingyenesnek tekinthe­tő), mert aki az uszodába jegyet vált, az egyben a gyógyhatású melegvizes strandot is használhatja. A vállalat dolgozóinak egy része társadalmi munkában csinosítja a melegvizes strand környékét (Tóth Sándor felvétetni //sr XXVII. évf. 78. szám 1972. április 1. SZOMBAT Ara: 90 fillér A négyéves tevékenységet összegezték az MHSZ megyei aktívaértekezletén A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősé­ge pénteken délelőtt 9 óra­kor honvédelmi aktívaér­tekezletet rendezett az MHSZ megyei kiképzési bázisán. Az­axavaülésen megjelent dr. Csonka Ti­bor ezredes, az MHSZ fő­titkárhelyettes. Balabán Sándor alezre­des, az MHSZ megyei tit­kára elöljáróban összefog­lalta az MSZMP Politikai Bizottsága 1967 augusztusi határozata­­•­ által megsza­bott feladatok végrehajtá­sát­- Elmondta, hogy az MHSZ-szervek és klubok a­ helyi párt és tanács szer­vek gondoskodását és se­­gítőkészségét mindig ma­guk mögött tudták, s ezért eredményesen dolgoztak. A katonai előképzés szemé­lyi és anyagi feltételeit megteremtették, tartalma­sabb lett a tanintézeti honvédelmi oktatás, ame­lyeket filmekkel, tanköny­vekkel, segédletekkel, be­mutató eszközökkel látták el. Megépült a megyei bá­zis, s befejezés előtt áll a bajai, a kiskunhalasi ki­képzési objektum, meg­kezdték a kiskunfélegyházi és a kiskőrösi bázis terve­zését helyek Ezek a kiképzést tették lehetővé, hogy a gépjárművezető­­képzésben jelentősen előre léptek, s minőségileg job­ban felkészült gépjármű­­vezetőket tudnak küldeni a hadseregbe. A megyében tíz rádiós klub működik, amelyek technikai ellátott­sága és oktató-nevelő munkája színvonalassá vált Jelentős eredménye­ket értek el a könnyűbú­vár, a repülő és ejtőer­nyős, valamint a modellező kiképzésben. Az általános honvédelmi és határőr elő­képzés keretében biztosí­tották a fiatalok felkészíté­sét Az MHSZ megyei szer­vezetének munkájában fon­tos helyet foglalt el a tar­talékos tisztek és tiszthe­lyettesek utóképzése, ame­lyek végrehajtásához je­lentős segítséget kaptak a néphadsereg alakulataitól, illetve a megyei kiegészítő parancsnokságtól.. A tö­meg- és versenysport-te­vékenységet értékelve Ba­labán Sándor elmond­ta, hogy nagy népszerűségnek örvendenek az újszerű hon­védelmi tömegversenyek. Az ÖHV-n az elmúlt év­ben több mint 39 ezren, a honvédelmi kupa lövész­­versenyben mintegy 97 ez­ren vettek részt A leg­eredményesebben a rádiós sportolók szerepeltek több országos bajnokságon értek el kimagasló sikert, s részt vettek a nemzeti váloga­tottban. A vitorlázó repü­lők országos bajnoka Sze­kér József, a kiskunfélegy­házi repülőklub tagja lett. Az előadó ezután a klu­bok tevékenységét és a tanácsadó testületek mun­káját elemezte. Kiemelte, hogy a klubtagság több mint 50 százaléka 25 éven aluli, 53 százaléka pedig katonaviselt. Az MHSZ megyei titkára ezután jövő feladatait körvonalaz­a­ta. Fokozott figyelmet for­dítanak a jövőben az ok­tatók kiválasztására, a sorkötelesek gépjárműve­­­­zető képzésére, a rádió és elektrotechnikai képzés mi­nőségi színvonalának eme­­­lésére, valamint a repülő, az ejtőernyős, a könnyű­ búvár és az általános hon­védelmi és határőr előkép­zésre. A tömegsport kiala­kításában törekednek kétfordulós összetett hon­a­i­védelmi versenynek a tar­talékosok honvédelmi ver­senyének az eddiginél na­gyobb létszámot biztosíta­ni. Végezetül a vezetői, irányító munka színvona­lának emeléséről szólt az MHSZ megyei titkára. A vitaindító előadás után a járások küldöttei szólaltak fel, összegezve munkájuk jó tapasztalata­it, illetve a gátló körül­ményeket. A vitát követő­en Balabán Sándor alezre­des megemlékezett hazánk felszabadulásának 27. év­fordulójáról. Az MHSZ- ben végzett kiemelkedő tevékenységük elismerése­­­képpen a Honvédelmi Ér­demérem 20 év után ki­tüntetést nyújtotta át Czér­­na Miklósnak, Kovács Pálnak, Szabó Gyulának. E kitüntetést 15 éves mun­kájuk elismeréseképpen kapta meg Bruncznik Lász­ló, Papp István, Rigó Já­nos, Sütő János Újhelyi József. Harminc aktíva e kitüntetés 10 éves fokoza­tát vette át. Az MHSZ kiváló munkáért arany fo­kozatát heten, ezüstfokoza­tát nyolcan, bronzfokoza­tát heten érdemelték ki. Az MHSZ-t segítő tizenhat társadalmi aktívának Ba­labán Sándor értékes tárgyjutalmat adott át. g. a. A tanácskozás elnöksége

Next