Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-23 / 198. szám

A hét HB IIl-as válgatottja ső A labdarúgó NB III es­fordulójában közepes teljesítményt nyújtottak csapataink. A Jánoshalma és Mezőfi SE megyei ran­­gadót vívott és ebből küzdelemből — az utolsó­­a a előtti percben lőtt góllal — Jánoshalma került ki győztesen. A KTE idegen­ből hozta haza a két pon­tot. A szakvezetők szerint a csapat biztatóan játszott. A Bajai Vasas MTE gól­nélküli döntetlen ered­ményt ért el Budapesten. Ez sem rossz, bár azt a következtetést is levonhat­juk, hogy a bajai csapat­ban változatlanul a véde­lem az erősebb csapatrész. A Fémmunkás bemutat­kozása is sikerült. Kis sze­rencsével a győzelmet is megszerezhették volna. Vé­gül a Kiskőrös nagy ará­nyú vereségére némi ma­gyarázat, hogy a csapat autóbuszának hibája miatt, hosszú várakozás és ide­geskedés után az utolsó pillanatban érkezett a pá­lyára és így még melegí­tésre sem volt idő. A 19. percben pedig már 4:0 arányban vezetett a hazai csapat Az első forduló váloga­tottja: Sebestyén (KTE) — Fo­dor (Baja), Fenyvesi IV. (Jánoshalma), Fábián (Me­­zőfi SE), Dobó (KTE), Sza­bó II. (KTE), Kovács (Ba­ja), Bende II. (Fémmun­kás), Porhanda (KTE), Ja­­novics (Mezőfi SE), Bódis (Mezőfi SE). Tartalékcsapat: Majzlin­­ger (Baja) — Kovács Kkt.­­házi Vasas), (KTE), Taskovics Franczk(­halma), Németh II. (János­(Já­noshalma), Kislőrincz (Fémmunkás), Varga II. (Kisházi Vasas), Angeli (Mezőfi SE), Maráczi (Já­noshalma), Kállai II. (Fém­munkás), Vén L (Kiskő­rös). NB III-as góllövőlista A hét NB III.-as csapa­tunk játékosai az első for­dulóban 8 gólt lőttek. Két gólos csatárunk még nincs. 1 gólos: Fenyvesi III., Maráczi (Jánoshalma), Porhanda, Bánhidi (KTE), Bódis (Mezőfi SE), Varga II., Faragó (Kisházi Va­sas), Fábián (Kiskőrös). M­A: A labdarúgó MNK me­gyei selejtezőjének máso­dik fordulóját rendezik meg szerdán. Valamennyi mérkőzés 16.30-kor kezdő­dik. Az elölálló csapatok a pályaválasztók: Kunszentmiklós—Kecske­méti Dózsa, Hajós—Kis­­kuhalasi MEDOSZ, Lakite­­lek—Kecskeméti TE, Hel­vécia—Mezőfi SE, K. Szál­lítók—Kiskunfélegyházi Va­sas, Fajsz—Kiskőrösi Pető­fi Spartacus, Bácsbokod— Bajai Vasas MTE, Kiskun­­halasi MÁV—Gábor Á. SE, Klapka SE—Izsáki ME­DOSZ, Bátya—Szamuely SE, Hercegszántó—Bácsal­más, Szeremle—Csátalja. A megyei labdarúgó szö­vetség ezúton is értesíti a megyei I.—II. csapatokat, hogy osztálya az au­gusztus 27-re kitűzött bajnoki mérkőzéseket az eredetileg meghatározott időpontnál fél órával ko­rábban kezdik. Vasárnap tehát a bajnoki mérkőzé­sek hivatalos kezdési idő­pontja 16.30 lesz. A játék­vezetők is erre az idő­pontra kapták meg az ér­tesítést. NB I. DÉLKELETI CSOPORT Gyoma—HÓDGÉP Tiszaföldv.—Cs. Agyagip. 3:2 0:0 METRIPOND—Makó 1:0. NB I­. középcsoport Dunaújvárosi Ép.—MOM 2:1 ÉGSZÖV—Április 4. Vasas 2:0 Magnezit—Ercsi 3:0 Bem J. SE—Csőszerelő 1:0 Ikarus—Vecsés 3:0, L Gyomai 1——5—22 San­kadi 1——5—22 KTE1 1——2—12 Orosháza 1 1——2—12 METRIP.1 1——1—02 6. Bcs. MÁV 1— 1—1—11 SZAK1— 1—1—11 Fémmank.1— 1—0—01 Szentes 1— 1—0—01 Tiszaföldv. 1— 1—0—01 Bcs. Agy.ip. 1— 1—0—01 12. Makó 1—— 10—1— Szarvas 1—— 11—2— Csongrád 1—— 11—2— Kósházi V. 1—— 12—3— HÓDGÉP 1—— 1­2—3— O­r­os­h­á­za—S­zarvas 2:1 Bcs. Agy.ip. 1— 1—0­ 01 1. G. Villany1 1——6—12 2. Ikarus1 1——3—02 3. Magnezit1 1——3—02 4. ÉGSZÖV1 1——2—02 5. Jánoshalma1 1——2—12 D.újv. Ép.1­1——2—12 Bem. J. SE1 1——1—02 8. B. V. MTE1— 1—0—01 Postás1— 1—0—01 10. Csőszerelő 1—— 10—1— MOM 1—— 11—2— Mezőfi SE1—— 1­1—2— 13. Apr. 4. V.1—— 10—2— 14. Ercsi 1—— 10—3— Vecsés 1—— 10—3— 16 Kiskőrös 1—— 1­1—6— Sárközi legyőzte Pulait Kiskunfélegyházán az MTI Városi Tanácsa ren­dezésében került sor Kiskun Kupa birkózó ifjú­a­sági viadalra. A nap meg­lepetése, hogy Sárközi (KTE) pontozásos győzel­met aratott a volt kecske­méti, most már a Ferenc­város színeiben induló if­júsági válogatott Pulai el­len. Kitűnően megállta he­lyét a tiszakécskei Ádám is, aki a nagy esélyes Mé­száros mögött 5 fős me­zőnyben a második helyet szerezte meg A pontver­seny, s így az értékes Ku­pát Ferencváros nyerte 23 ponttal, 2. a Kiskunfélegy­házi Vasas 11, 3. a KTE 10 ponttal. A győztesek az alábbiak voltak: 52 kg: Komáromi (KTE), 56 kg: Csenki (Kkf. Vasas), 60 kg: Sárközi (KTE), 65 kg: Mészáros (FTC), 70 kg: Dechsler (FTC), 75 kg: Dá­vid (Makó), 81 kg: Surá­­nyi (FTC), 87 kg: Baski (Kósháza). Országos első hely Augusztus 19-én és 20- án Egerben rendezték meg a rádió iránymérő orszá­gos bajnokságot A verse­nyen részt vehettek a kupa­versenyeken II. osztályú minősítést szerzett rádió­sok. Tizenkilenc megye versenyzőin kívül vendég­ként szerepelt a bajnoksá­gon a Szovjetunió, Len­gyelország Bulgária, az NDK, Csehszlovákia és Ausztria csapata. ma Szombaton a rövid hulla­kategória versenyeit bonyolították le, több mint 150 résztvevővel. Női csa­patunk (Győrök Katalin és Farkas Ilona) az országos III. helyet szerezte meg Az ifjúsági csapat (Her­­czeg—Csík) a IV. helyen végzett Vasárnap az ultrarövid­­hullám kategóriában foly­tatódott a verseny 90 részt­vevővel. Ebben a kategó­riában Börcsök István és Ádám Attila csapatver­senyben megszerezte az I. helyezést A nők közül Börcsök Istvánná a VI. he­lyen végzett A népes és erős mezőny­ben kitűnő eredménynek számít az országos I. hely. Ez rövid időn belül rádió­saink második nagy sikere, mert az augusztus 5-én itt­hon tartott Hirös Kupa mellé most megszerezték a Magyar Rádióamatőr Szö­vetség serlegét is. Hetényi István Kiskun ökölvívó-viadal Kiskunfélegyházán A hagyományoknak meg­felelően az­ idén is megren­dezik a Kiskun viadal ökölvívó versenyt Kiskun­félegyházán. Amint a ren­dező szervektől megtudtuk igen nagy az érdeklődés az I., II. osztályú felnőtt és ifjúsági verseny iránt. A Bp. Honvéd, a Csepel, a Pécsi VSK, a Bp. Építők Fémmunkás, a Kecskeméti Fémmunkás és a hazai Kun Béla SE máris el­küldte nevezését. Várható, hogy még további nevezé­sek is érkeznek. A Kiskun viadalra 25-én, pénteken 17 órai kezdettel kerül sor a Kun Béla SE sportpályáján, rossz idő esetén a MOM Szakmun­kásképző Intézet tornater­mében. Szombaton, 26-án 18 órától tartják az elő­döntőket, majd vasárnap augusztus 27-én, 9 órától a döntőkre kerül sor, Criplok • • • A megyei II. osztályú labda­­rúgó-bajnokság első fordulójá­ban 59 gól esett. Az Északi csoportban 36, a Déli csoport­ban 23 alkalommal voltak eredményesek a labdarúgók. Tíz mérkőzésen a pályaválasz­tók nyer­tek, míg öt mérkőzé­sen a vendégcsapatok bizo­nyultak job­bnak, és góllövők... Északi csoport, 3 gólos: Bér­ezés (Kunszentmiklós), Szeles­ (Keresztgynaza), solymosi (Kis­kunfélegyházi Reménység). 2. gólos: Parádi I. (Lakitelek), Kővári (Kmeti MÁV), 1 gólos: Simon, Borsodi (Kméti K­­ÁV), Kulman (Hetényegyháza), Szappanos I., Kulman, Somogy­­vári (Kerekegyháza), Janovics (Kunszentmiklós), (Apostag), Kovács K. Hunyadi (Helvé­cia), Bense, Hegedűs, Máriás (Kkfh. Vörös Csillag), Makai (Kkfh. Reménység), Tamás (Klapka SE). Déli csoport, 2 gólos: Pán­­csics (Sükösd), Pásztor, Bölcs­­kei (Kunbaja), Vargacz (Szak­már), Schwartz (Csávoly). gólos: Csizmadia, Borsos (KklT. 1 MÁV), Mészáros (Bácsbokod), Geiger (Érsekcsanád), Csincsák (Kisszállás), Szekulity (Csá­voly), Dunai, Ispánovics (Katy­­már), Gulyás (Kunbaja), And­rási NI. (Szakmár). Ötvenkilenc gól a rajtnál ÉSZAKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Reménység—Klapka SE 4:1 (1:1) Izsák, 50 néző, vezette: Czenczik. Alacsony színvonalú mér­­kőzést vívott a két csapat. A Reménység a második félidőben gólerősebb volt ellenfelénél és biztosan nyerte a mérkőzést. Góllö­vők: Solymosi 3, Makai, il­letve Tamási Jók, Solymo­si, Fábián, illetve Dobos, Molnár. Ifjúsági eredmény: 2:2. Kunszentmiklós! VÁV Vasas—Apostag 4:1 (3:1) Apostag, 100 néző, vezet­te: Gyulai. Bérezés révén már a 3. percben vezetést szereztek a kunszentmiklósiak. 1:0. A 7. percben Bérezés növelte az előnyt, 11-esből. 2:0. A 18. percben Janovics talált a hálóba. 3:0. A 36. percben Hunyadi szépített. 3:1. Az 50. percben Bérezés állítot­ta be a 4:1-es végered­ményt. Jók: Bérezés, Patai, illetve Somogyi. Ifjúsági eredmény: 5:1 a Kunszentmiklósi VÁV Va­sas javára. Kecskeméti MÁV— Hetényegyháza 4:1 (0:1) Kecskemét, 50 néző, ve­zette: Ficsor. A 15. percben Kulman futott el egy előrevágott labdával és vezetést szer­zett a hetényegyháziaknak. 0:1. Szünet után a MÁV nyomasztó fölénybe került. A 47. és a 48. percben Kő­vári, az 50. percben pedig Simon volt eredményes, 3:1. Az 55. percben Borsodi ál­lította be a 4:1-es végered­ményt. Jók: Pongrácz, ö. Kovács, Szabó, illetve Kó­­csó, Kulman. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Kecskeméti MÁV javára. Lakitelek—Helvécia 2:1 (1:0) Lakitelek, 150 néző, ve­zette : Tímár. Nehéz talajú pályán ke­rült sor a mérkőzésre. Nagy küzdelemben, megér­demelten nyert a lakiteleki csapat. Góllövők: Parádi I. 2, illetve Kovács. Jók: Parádi I., Parádi II., Fekete, Harczos, illetve Né­meth, Pongrácz. Ifjúsági eredmény 3:2 Lakitelek javára. Kerekegyháza—K­ecel 6:0 (4:0) Kerekegyháza, 200 néző, vezette: Tóth N. Nehéz talajú pályán a kerekegyháziak kezdtek jobban. Végeredményben a minden csapatrészében jobb hazai együttes meg­érdemelten nyerte a mér­kőzést. Góllövők: Szélesi 3, Kulman, Szappanos II., So­mogy­vári. Jók: Szélesi, Szappanos II., Kulman, Gogolák, illetve Csillaghe­gyi. Ifjúsági eredmény: 5:1 Kerekegyháza javára. Kiskunfélegyházi Vörös Csillag—Csengőd 3:0 (2:0) Kiskunfélegyháza, néző, vezette: Simovics.100 A felázott, csúszós talajú pályán mindvégig alacsony színvonalú volt a mérkőzés. A csengődiek kialakítottak ugyan néhány helyzetet, de nem tudták értékesíteni. Góllövők: Máriás, Bense, Hegedűs. Jók: Csenki, Ben­se, Hegedűs, illetve Csima, Kovács, Bozsik. Ifjúsági eredmény: 10:0 a Kksh. Vörösi Csillag ja­vára. Szánkó Solt 2:1 (1:0) Ifjúsági eredmény: 6:0 Szánk javára. DÉLI CSOPORT Kunbaja—Szakmái 5:3 (1:2) Szakmár, 100 néző, ve­zette: Rideg. A 20. percben Vargacz szerzett vezetést, a szak­­máriaknak. 0:1. A 35. perc­ben Pásztor egyenlített. 1:1. A 40. percben ismét Var­­gacz talált a hálóba. 1:2. Az 55. percben Pásztor­­ egyenlített. 2:2. A 67. perc­­­­ben Gulyás lőtt gólt. 3:2. A 75. percben Bölcskei nö­velte a kunbajai csapat elő­nyét. 4:2. A 88. percben András II. törlesztett. 4:3. A 89. percben Bölcskei 11-esből lőtt a hálóba. 5:3. Jók: Pásztor, Bölcskei, il­letve András I., Bende. Ifjúsági eredmény: 4:3 Szakmár javára. Érsekcsanád—Gara 1:0 (1:0) Érsekcsanád, 200 néző, vezette: ifj. Molnár. Nehéz talajú pályán megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat. Gól­lövő: Geiger. Jók: Marin­­kó, Gyuricza. Kisszállás—Mélykút 1:0 (1:0) Kisszállás, 100 néző, ve­zette: Klein. Sportszerű mérkőzést ví­vott a két csapat. A kis­­szállásiak támadtak többet és a 30. percben Csincsák 25 méteres lövésével sze­reztek vezetést. 1:0. Jók: Csincsák, Minorics, illetve Gyetvai, Bényi. Ifjúsági eredmény: 3:1 Kisszállás javára. Csávoly—Katymár 3:2 (2:0) Csávoly, 50 néző, vezette: Balassa. A 30. és a 40. percben Schwartz góljával 2:0 ará­nyú vezetésre tettek szert a csávolyiak. Az 55. perc­ben Dunai szépített. 2:1. A 62. percben Ispánovics ta­lált a hálóba. 2:2. A 83. percben Szekulity góljával nyerték a mérkőzést a csá­volyiak. 3:2. Jók: Rausch, Czobor, illetve Dunai, Is­pánovics. Ifjúsági eredmény: 3:0 Csávoly javára. Kiskunhalasi MÁV— Bácsbokod 2:1 (1:0) Kiskunhalas, 150 néző, vezette: Papp. Mindvégig jó iramú, vál­tozatos játék folyt. A 35. percben Csizmadia szerzett vezetést a MÁV-nak. 1:0. A 60. percben Bírós lőtt, gólt, 2:0. A 72. percben Mészáros szépített, 2:1. Jók: Bírós, Csizmadia, Tóth, il­letve Ficzkó, Papp. Ifjúsági eredmény: 1:1. Sükösd—Bátya 2:0 (2:0) Bátya, 50 néző, vezette: Baán. Alacsony színvonalú já­ték folyt a végig zuhogó esőben. A 23. és a 27. perc­­ben Páncsics góljaival nyert a sükösdi csapat. A 82. percben Balázs kapu mellé rúgta a 11-est. Két perccel később Kovács (Sü­kösd) sárga lapot kapott. Jók: Páncsics, illetve Han­gya, Józsa. Ifjúsági eredmény: 11:0. Sükösd javára. A Kinizsi SE—Császártöltés mérkőzést a rossz pálya miatt elhalasztották. Kiskunhalasi MEDOSZ II.— Kelebia 3:0 (2:0) Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Ferró. Az ifjúsági mérkőzés el­maradt, mert a kelebiaiak nem jelentek meg. Megyeválogatott Északi csoport: Somogyi (Apostag) — Parádi NI. (Lakitelek), Pongrácz (Kecskeméti MÁV), Csenki (Kiskunfélegyházi Vörös Csillag) — Harczos (Laki­telek), Fábián (Kiskunfél­egyházi Reménység) — Bérezési (Kunszentmiklós), Kulman (Kerekegyháza), Gogolák (Kerekegyháza),­­ Kovács (Kecskeméti MÁV), Patai (Kszmiklós). Déli csoport: Gyetvai (Mélykút) — Minorics (Kisszállás), Pásztor (Kun­baja), Gyuricza (Érsekcsa­nád) — Józsa (Bátya), Tóth (Kkt. MÁV) — And­rási I. (Szakmár), Csin­csák (Kisszállás), Páncsics (Sükösd), Czobor (Csávoly), Csizmadia (Kiskunhalas). Tudósítóink ÉSZAKI CSOPORT Kovács István (Kerekegyhá­za), Bolvári József (Apostag), Joó Sándor (Solt), Horváth Károly (Izsák), Gyöngyösi György (Lakitelek), Bály Jó­zsef (Kiskunfélegyháza), Me­rényi Béla (Kecskemét). DÉLI CSOPORT Dr. Kolozsvári Elek (Érsek­csanád), Korsós Péter (Bátya), Maros Vince (Kisszállás), Szá­lai László (Kiskunhalas), Bor­sodi József (Baja), Bálfia Mi­hály (Csávoly), Farkas András (Szakmár). A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ labdakúgo-bajnokság Állása ÉSZAKI CSOPORT DÉLI CSOPORT 1----6—0 1-------3—0 1-------4—1 1-------4—1 1---2-1 Kerekegy. Kkfh.V.cs. 11 Kmét MAv 1 Kszmikj. 1 Kkfh. Rém. i i-------4—1 Szánk 1 1-----2—1 Lakiteleik Dunavecse —1 Helvécia 1--------1 1—2 — Solt 1--------1 1—2 — Klapka SE 1--------1 1—4 _ Apostag 1--------1 1—4 — Hetéhye. 1--------1 1—4 — Csengőd 1--------1 0—3 — Kecel 1--------1 6_6 _ K. Dózsa II. 1 1-------6—0 2 1. Kunbaja1 1 —— 5—3 2 2. Sükösd­ 1 1 —— 2—02 3. Érsekcs.1 1 —— 1—02 4. Kisszállás1 1 —— 1—02 5. Csávoly1 1 —— 3—22 6. Kkh. MÁV1 1 —— 2—12 7. Kinizsi SE 3. Cs.töltés 9. Kelebia 10. Ga­ra1— 1 0—1 11. Mélykút 1— 1 0—1_ 12. Katymár 1— 1 2—3 13. Bácsbokod 1— 1 1—2 14. Bátya 1-- --1 0—2 15. Szakmár 1— 1 3—5. Kkh. M.JJ, 1 H 11 1 — 3-02

Next