Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-23 / 18. szám

ESTI LÁTOGATÁS három művelődési házban A mai falusi téli esték egyre kevésbé hasonlítanak a régiek­hez. A mezőgazdaság is jórészt ■ egész éves foglalkoztatást nyújt, „ráérőkről” ezért januárban sem beszélhetünk, legfeljebb a kissé megnövekedett szabad idejüket eltölteni akarókról. Ilyen szempontból is érdemes a falusi művelődési házak von­zó hatását szemügyre venni.­ Va­jon mennyire képesek kielégí­teni a mai lakóközösségi igé­nyeket? Mennyire fedik egy­mást a szükségletek és a lehe­tőségek? Gyarapodóban van-e a helyi közművelődés tartalma? Útban Bajáról hazafelé, ilyen kérdések sarkallnak, hogy há­rom szomszédos helység — Ne­mesnádudvar, Hajós és Császár­­töltés — művelődési házaiba pillantsak be. Egy pénteki na­pon, amely „szürke hétköznap­nak” számít. Asszonyok összejövetele Délután négy óra körül teljes a csend a nemesnádudvari kul­­turotthonban. De ez csak átme­­­neti pauza... Pár órával ko­rábban a szomszédos könyvtár­­helyiségben az irodalmi színpad tagjai próbáltak: készültek a január végi Petőfi-megemléke­­zésre. Későbbi program ? — A termelőszövetkezeti as­­­szonyo­k tartják heti összejöve­telüket — tájékoztat Winter Mária, a művelődési otthon ve­zetője. — Végre sikerült ide­szoktatni őket. Hogy miképpen? A­ kézimunka-szakkörrel. Most tanulják a kalocsai hímzést. S közben előadásokat hallgatnak, ők maguk választják meg témát, jó előre. A téma: egész­­­ségügyi, politikai, községfejlesz­tési ... Ami ezen a napon szünetel: az ifjúsági klub. Hetente négy­szer találkoznak, majdnem öt­­venen. Hétfőnként pedig a nemrég életre hívott nemzeti­ségi ének- és táncegyüttes teszi zajossá a termeket. Nemcsak egyedülálló fiatalok, hanem há­zaspárok is megtalálhatók az együttesben. Winter Mária két és fél éve látja el tisztségét. Mit volt a legnehezebb elérnie? — Azt, hogy ne csak a fia­talok, hanem az idősebbek is szívesen és rendszeresen eljár­janak ... Sör és edénytöredékek Elegáns, modern épület a ha­jósi művelődési ház — egy mostanában formálódó nagy park közepén. Az előcsarnok­ban azonban az első pillantásra meghökkentő kép fogad: vatta­kabátos emberek söröznek áll­va, beszélgetve. Legalább egy­ tucatnyian. Alföldi Albert, a kultúrház igazgatója — aki jelenleg a fe­leségét helyettesíti a könyvtár­ban — nem mentegetőzéskép­pen, csak tájékoztatásként jegy­zi meg. — Ez ellen én is berzenked­tem eleinte. Dehát munkából hazatérő emberekről van szó, s betérnek egy kis sörözésre, ne­gyedórára, húsz percre legfel­jebb. Később azután kiöltözve térnek vissza. Ma este is, ami­kor a nemzetiségi együttes1 tart próbát, készül fennálásának ti­zedik évfordulójára. Az alacsony, hosszú asztalon edénytöredékek. Állítólag a nép­­vándorlás idejéből... Vízveze­téknek ástak árkot, akkor ke­rültek elő. Alföldi Albert kará­csonya azzal telt el, hogy cserépdarabokat szedegette ös­­­­­sze. Aztán megint másra terelődik a szó... Petőfire. Elmondja, ezen a napon betért egy közép­­iskolás lány, aki kerekperec ki­jelentette: „Elegem van Petőfi­ből!” Erre ő csöndesen meg­jegyezte: van-e tudomása arról, hogy Quito-ban, Equador fővá­rosában szobrot állítanak fel a költőnek. Aztán a világtérképen együtt keresték meg az egyen­lítő menti várost. ra. S eközben nem is gondolt­a,­hogy népművelői hivatását gyakorolja. Csak ünnepi alkalomkor Császártöltésen mintha a köz­­művelődést is megdermesztette volna az estével leszálló hideg légtömeg. Az előtérben egyné­hány ifjú ténfereg, távolabbról a pingponglabda ütemes patto­gása hallatszik. Rausch Menyhért, a helyettes igazgató maga is fiatalember. — Ma este, mint általában hétköznap este csak ez van. Bejönnek a fiatalok sakkozni, pingpongozni. Másra nincs igé­nyük. Csak a hétfő este a moz­galmasabb: ilyenkor jönnek az asszonyok a kézimunka-szak­körre. Nem azért, hogy a pénz­kereset újabb forrását leljék meg, hanem csak úgy a maguk szükségletére hímezgessenek. Majd arról beszél, hogy színházi előadások iránti érdek­­­lődést most próbálják életre kelteni. Azzal, hogy újból kecskemétieket hívják, a Déry­a né helyett. Az Ügynök halálá­t igen nívósan adták elő, az a százhetven ember, aki végignéz­te az előadást, legközelebb már könnyebben „bejön.” Továbbra is inkább csak az ünnepi alkalmak színtere itt a művelődés háza. S nem a na­ponkénti közösségi művelődési igények kielégítését szolgálja. Ám azt, hogy ezek az igé­nyek ténylegesen lé­teznek-e, il­letve milyen változáson ■ [UNK]­ tífen­­tek át az utóbbi időben, egy másik út alkalmával vesszük szemügyre. Hatvani Dániel A pályaválasztás „időszaka” „Ez a néhány hét a pályavá­lasztás időszaka” — hallottam a minap ezt a mondatot. Valóban, a január országszerte a továbbtanulás gondjait hord­a a nyolcadikos diákoknak és szü­leiknek. Sok családban persze már régen eldőlt a kérdés, mi­lyen munka, tanulási lehetőség várja a gyereket. De talán még több azoknak a családoknak a száma, ahol még minden bi­zonytalan, ahol még semmiféle döntés sem született. Néha a gyengébb tanulmányi eredmény, vagy a gyakorta ta­pasztalható tájékozatlanság okoz gondot, máskor a szülő, a gyer­mek és a pedagógus „összhang­jának” hiánya nehezíti a dolgot. S ezek miatt bizony előfordul, hogy tavasz derekán még min­dig nem dőlt el néhány diák sorsa. Pedagógus időmből emlék­szem, hogy decemberben még teljes volt az egyetértés — vagy ha úgy tetszik, a gyerek bele­nyugvása apja-anyja akaratába­n a jövendő életpályát illetően, aztán januárban, a szülői érte­kezletek, az üzemi látogatások, a különféle tájékoztatások, pá­­lyairányítási „rohamok” felka­varták a nyugodt vizet. A szü­lők elbizonytalanodtak, a tanu­lók pedig meglepve látták, men­­nyi lehetőség áll előttük; olya­nok is, amelyekről eddig nem is tudtak. A mostani pályaválasztási „ak­ció” azt mutaja, néhol csak azért tartják fontosnak, időszerűnek a továbbtanulással való foglalko­zást, mert ez került újabban „előtérbe”, mert „központi kér­dés” lett. Mintha a cikk elején idézett mondat is ezt jelentené. Jóllehet, az utóbbi években egyre erősebb az a törekvés, hogy a pályaválasztás ne legyen kampánymunka, mégis e sajátos időszak lázas igyekezete azt sej­teti, nem tekintjük még négy, sőt nyolc évre tervezettnek ezt a fontos feladatot. Pedig a döntésre már az első iskolai évektől elő kell készíte­ni a gyereket. Megismerni őket, minél alaposabban, kitapintani képességeiket, meglesni vágyai­kat, megismertetni őket a való­sággal, hogy majd ne álljanak tanácstalanul a lehetőségek előtt. A „pályaválasztási időszaknak” igen korán kell elkezdődnie. A nem kellően körültekintő, nem eléggé alapos munka kön­­­nyen vezet felületes, elhamarko­dott választásra. Kár lenne ez­zel egész életre szóló sikertelen­ségnek, keserűségnek kitenni az önálló, felelősségteljes választás­ra nem eléggé érett tizennégy­­éveseket. K. Gy. PETŐFIRŐL KÉPEKBEN Operakedvelők Sorozatunkban a Petrovics család kiskunfélegyházi éveiről elsősorban Mezősi Károly kuta­tásai alapján számolunk be. Ő dolgozta fel a Hattyú-ház tör­ténetét is. A piactéren álló, oromzatán hattyút ábrázoló domborművel díszített épület a város egyik jellegzetessége volt a múlt században, mint — pél­dául — Kecskeméten a csere­pes vendégfogadó, vagy később a Beretvás. Fischer Ágoston (Augusztin) készítette el az épület rajzola­tát 1817-ben. (A kőművesmes­ter Kecskeméten is tevékenyke­dett). 1819-ben a nádori enge­dély birtokában kezdték meg nagy hamarsággal a munkát. A következő esztendőben bevégez­ték az építkezést. „A ház na­gyobb részét a Kis Pintze vagy Kis Kortsma néven emlegetett vendéglő helyiségei és a kocs­mabérlő lakóháza foglalta el...” A két mészárszék, a hozzátarto­zó helyiségek — mint Mezősi írója — a Hattyú-háznak körül­belül egyharmadát foglalták el. Hat évig árendálta a „Szeg­let-széket” Petrovics István. Néhány esztendeje teljesen felújították a már-már összedü­­léssel fenyegető Hattyú-házat, amely építészeti és irodalom­történeti emlékeink között jeles helyet foglal el. Ma falai között működik a­­ Pásztor Városi Könyvtár. Zoltán (elvétele.) Európai viszonylatban szinte egyedülállóan növekedett a Ma­gyar Állami Operaház nézőtá­bora, ezen belül örvendetesen az állandó közönség, a bérlete­sek száma. Az Operaház és az Erkel Színház 88. évadjáról be­számoló — most megjelent — évkönyv végigtekinti az Opera­ház 1971—72-es eseménynaptá­­rát. 1973. január 23. • PETŐFI NÉPE • 5 Kecskemétről indult el Beszélgetés Fazekas Lajossal Kórtünet mostanában. Nincs idejük — a leg­jobb barátoknak sem — egymás számára. Minden­ki rohan, hajszolja a sikert, az elismerést, a pénzt, vagy a boldogságot. Közben nyugtalanul észleli, hogy már önmagával sem tud lépést tartani, vala­hogy meglódult benne és körülötte minden. „Ki­zökkent az idő” és őrületesen felgyorsult a régi se­bességhez szokott ember számára. Ezért is panasz­kodtunk annyit, pedig semmi szabályellenes nem történt. Egy század készül átlépni a következőbe, s a váltás egyben azt is jelenti, hogy lassan biológiai­lag is átrendeződik az emberi szervezet, de átrende­ződnek az emberi kapcsolatok is. Milyen lesz testben, lélekben a jövő század em­bere? — erről beszélgetünk Fazekas Lajossal, a kecskeméti születésű fiatal filmrendezővel, őt kü­lönösen az izgatja, hol tartunk most az emberi kap­csolatok átrendeződésében? Erről szól az a tör­ténet is, amelynek forgatókönyvén Kertész Ákossal együtt dolgozik. — Hőse egy tanárnő és egyik tanítványa az esti egyetemen. Kettőjük szerelmében mérhető le a vál­tozás: a kapcsolatok régi formája már nem jó, a következő viszont még nincs kitalálva. A film sze­replői sem találnak megoldást, de talán éppen ezért érdemes rajta törni a fejünket. A másik készülő filmterv: egy optimista karrier története. Ahogyan meséli , egyre jobban tetszik. Hőse egy végzett bölcsész, aki egy vidéki bányász­városból felkerül Pestre. Megpróbálja utolérni volt évfolyamtársait, akik azóta már nagy karriert fu­tottak be. Szinte látom magam előtt ezt az értel­mes, szimpatikus fiatalembert, romlatlanul megőr­zött ambícióval, tisztességes érvényesülési szándé­kaival az enervált, nagyvárosi entellektüelek között — és aggódom érte. Ha elfogadnák a forgatóköny­vet, kinek adná a főszerepet? — Huszti Péternek. Huszti Péter mindegyik filmjében játszik, csak­úgy, mint a „hazai” barátok, a kecskeméti színház művészei. Szeret együtt dolgozni azokkal, akiket barátként is jól ismer. Múlt év novemberében tv­­filmet forgatott és abból sem hagyta ki a „kecske­métieket”: Jánoky Sándort, Mojzes Máriát, Major Pált, Mezei Lajost, Sarlay Imrét, Baracsi Ferencet. Természetesen nem maradt ki a szereposztásból Huszti Péter sem. Játszik a filmben Bihari József és Mensáros László, de az igazi főszereplők ama­tőrök. Négy kamaszgyerek. — Ebből a korosztályból lehetetlen hivatásos szí­nészt találni. A most 16 éves Salamon Andrást, meg 8 éves korából ismerem, akkor ő játszotta A nagy­­fülű c. filmem címszerepét. Csizmadia Tibor az Egyetemi Színpadon játszik, Józsi Erika elárusító egy hanglemezboltban. El­sztratov Szergejt nem is kell bemutatni: a „Kisködmönből” és más gyerekfilmekből jól isme­rik a nézők. A film címe? — „Történelmi társbérlet”. Műfaja: történelmi krimi. A forgatókönyv Ratkó István regényéből ké­szült, a történet 1944-ben játszódik, hősei kamasz­gyerekek, akik véletlenül bekerülnek az ellenállók közé és véletlenül éppen azok ejelyére .. . Erre inkább a film válaszoljon, április 3-án és 4-én. Két részben, esti főműsorban mutatják be, mert fiatalokról szól ugyan, de a felnőtteknek is. Fazekas Lajos mostanában sűrű vendég a tv-ben. Rendezője Kállai István jövővel játszó, folytatásos műsorának, címe: „Hogyan képzeli.. .-ban ?” Leg­kisebb a Vasárnapi vendégségben Pogány Frigyes­nél c. zenés összeállítást rendezi. Mi az oka, hogy a „Lássátok feleim” — óta új mozifilmmel nem je­lentkezett? — Tizenegy forgatókönyvet írtam. Elutasították. Nem vádol senkit. Azt mondja, komoly átszerve­zések voltak a filmgyárban és ez nemcsak őt — mindenkit érintett valamilyen formában. A mozi­filmrendezésről azonban nem mondott le, hiszen egyszerre két forgatókönyvön is dolgozik, közben tanulja, kóstolgatja a tv-szakmát . A főiskolán ugyanis mi még nem tanultunk tv-technikát, tehát nekem minden új és izgalmas felfedezés. Azt is megtanulom legalább, hogy mi az egyenes adás és mit jelent közvetítő kocsiban ren­dezni. A Történelmi társbérlet rendezése is alkal­mat adott egy kis szakmai kalandozásra. Megpró­báltam eltérni a krimifilmek szabványeszközeitől, új beállításokkal is kísérleteztem, ritmusgyakorlat­nak is jó volt ez a feladat. .. Kíváncsian várjuk áprilisban a képernyőn. Vadas Zsuzsa , Jánoky Sándor a Történelmi társbérlet jelenetében. 9 El­sztratov Szergij és Csizmadia Tibor. • H­uszti Péter is játszik a filmben. egyik mmm •é • A rendező. Fazekas Lajos megbeszél egy jele­netet Mensáros Lászlóval. l­lll • Józsi Erika 17 éves hanglemezbolti elárusító a • Innét, a leventéktől szöknek a történet k.i­­filmben. maszhosei. (Fényképezte Csabafi Attila) NYELVŐR Petőfi Sándor a nyelvművész Nem véletlenül került nagy költőnk neve rovatunk e heti cikkének élére. A mostani év­forduló bármelyik előzőnél gaz­dagabban és teljesebben állítja elénk a nagy költőt és hatalmas életművét. Talán azzal is segít­hetjük az igazi Petőfi-kép kiala­kítását, ha nyelvi szempontból is elemezzük alkotásait. Igaz, ez az elemzés adott lehetőségeink miatt csak vázlatos lehet és csak olvasóinkat akarjuk tájékoztat­ni, hogy milyen verseket olvas­sanak el, ha a nyelvművész Pe­tőfit is meg akarják ismerni. (Két alkalommal prózáját is ele­mezni fogjuk.) Könnyed verselése, gondolat- és formagazdagsága mellett nyelve és előadásmódja egysze­rű, közérthető és mégis művé­szi. Nyelve ma sem veszített erejéből és kifejező képességé­ből. Ma is modern, maibbnak érezzük, mint sok későbbi kül­sőnk nyelvét. Az ódon hangnemben is kivá­lót alkotott. Szeretettel emléke­zik meg Gvadányiról és a ré­gies, csoportrímő tizenkettes so­rokban írt versét így kezdi: „Ke­gyelmednek már rég pennája. / Kegyelmednek pihen a régen megnyílt a sír szája, / Hol békes­séggel a feltámadást várja, / De még most is kedves nekem a munkája.” (A régi jó Gvadányi) Ma sokszor emlegetjük a mű­vészi eszköztelenséget, pedig ez is művészi kifejező eszköz. Pe­tőfit is ezzel a szóval jellemez­hetjük. Prózában sem lehetne másképpen elmondani például a Kiskunság következő versszakát, és mégis művészi hatású: „Itt vagyok megint a Nagyvárosi élet örökös karában, /' Oh képzeletem most is odalenn az de Alföld rónáján van; / Testi sze­meimet Behunyom, és lelkem szemeivel nézek. / S előttem le­begnek szépen gyönyörűen az / Alföldi vidékek.' A népmese és a népdal köz­vetlen hangját mindenkinél na­gyobb művészettel találja el (Já­nos vitéz, Reszket a bokor, mert. . .). A pusztai élet moz­galmassága jut kifejezésre élet­képeiben (Gyors a madár, gyors a szélvész. . . Kinn a ménes, kinn a pusztán...). Az ökrök lassú cammogását is nagyszerű­en tudja nyelvi eszközökkel ér­zékeltetni (A négy ökrös szekér) Előadásában sok az ötlet, a változatosság. A tintásur­eg vers­szakainak végén a refrénszr­­rű ismétlés adja meg az elbe­szélés derűs hangulatát, közvet­lenségét. Csokonai c. versét is a refrén, Csokonai teljes nevének ismétlése teszi ötletessé. Ez a refrén nyelvi szempontból is fi­­gyelemre méltó: a mondatok ala­nya a versszakok, vagyis mondatok végére, tehát szokat­a­lan helyre kerül. Futó érzelmet is leheletfino­­man tud kifejezni (Még alig volt reggel . . .). Szerelmi vallomása szinte árad a rövid verssorok­ban. Illyés Gyula szernt ..a lé­legzet, de nem a hév fogyásáig" (Szeretlek, kedvesem) Arany Jánoshoz írt verses le­velében változatos tartalom jut kifejezésre, olyan könnyedén, hogy észre sem vesszük a hexa­meteres formát Kötekedő hang­gal kezdi, és sűrű hangváltás után a végén a „százszorszenl­égi szabadság” ...harsány himnu­száig” jut el (Levél Arany Já­noshoz). Kiss István

Next