Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-28 / 73. szám

SPORT-SPORT Jubileumi felajánlás A Bajai Finomposztó Vállalat nemrég alakult sportköre a Bajai Posztó SE, elsősorban a tömegsportban kíván tevékenykedni. A vál­lalat vezetősége a női dolgozók sportolási igényének kielégítésre tö­rekszik. Kossár Lajos igazgató, a Finomposztó Vállalat alapításának 50. évfordulójára, az új üzemrész előtti területen, kispályás sportterület építésére tett felajánlást. A vállalat e létesítmény építésével kíván csatlakozni az MTS megyei Tanácsának nemrég elindított kispálya építési akciójához. Örömmel jelenthetjük, hogy az új sportlétesítmény építését már el is kezdték, s a gyorsütemű vállalati és az ehhez csatlakozó társa­dalmi munka alakulásából arra következtetünk, hogy a vállalásnak megfelelelően május 1-én már részleges pályaavatót is tarthatnak. Addigra ugyanis elkészül a kézilabda és a kispályás focipálya is. A tervek nyomán remek kis pálya van itt kialakulóban, amely­nek legnagyobb előnye, hogy az üzemhez és a városhoz is közel esik. A dolgozók közvetlenül a munkabefejezés után, vagy esetleg a ké­sőbbi időpontban is felkereshetik, s feltehetően keresni is fogják, hiszen a pálya megközelítése nagyjából megegyezik a város többi sportlétesítményével. Az MTS megyei Tanácsának mozgalma tehát Baják is követőkre talált, s reméljük hamarosan más városokban és községekben is felépülnek a fiatalok és öregek által egyaránt kedvelt és hasznos kis sportlétesítmények. Borsodi József Kecskeméti és bajai sikerek a megyei futóbajnokság döntőjén Vasárnap kellemes, tavaszias időben került megrendezésre Baján, a Kertészeti Szakközépis­kola környékén az idei megyei mezei futóbajnokság döntője. A vetélkedőn, több mint kétszázan álltak a rajthoz. A legtöbb in­duló jó felkészültségről tett ta­núságot. A legtöbb versenyszám­ban a kecskeméti és a bajai at­léták szerezték meg az elsőséget. A verseny kellemes színfoltja volt a kalocsai fiatalok bemu­tatkozása, akik a rajthoz állt 12 szakosztály között is jó benyo­mást keltettek. Eredmények, férfiak, 1961-es kcs. (kb. 800 m): 1. Kovács Lász­ló (Kecskemét), 2. Morvai (Kecs­kemét), 3. Dancsa (Baja). Csa­patban:­­ Kecskemét „A” 7, 2. Kecskemét „B” 17 ponttal. 1960- as kcs. (kb. 1500 m): 1. Kertész Zoltán, 2. Nagy, 3. Biri (mind­három Kecskeméti). Csapatban: 1. Kecskemét 6, 2. Baja 20 pont­tal. 1959-es kcs. (kb. 2000 m): 1. Princz Mihály (Kecskemét, 2. Kiss (Kiskunfélegyháza), 3. Vi­­dács (Kecskemét). Csapatban: 1. Kecskemét 8, 2. Baja 20 ponttal. 1958-as kcs. (kb. 2500 m): 1. Rádi Ferenc (Kecskemét), 2. Burszky (Baja), 3. Kr­etovics (Kecskemét). Csapatban: 1. Kecs­kemét 9, 2. Bajai Kert. Szak. 12 ponttal. 1957-es kcs. (kb. 3000 m): 1. Perlaky János (Baja), 2. Bálint (Kecskemét), 3. Csonka (Kecskemét). Csapatban: 1 Kecs­kemét 10, 2. Baja 25 ponttal. Ifjúságiak (kb. 4000 m): 1. Bé­lák Ottó (Kecskemét), 2. Körön­di (Kalocsa), 3. Simsi (Kecske­mét). Csapatban: 1. Kecskemét „A” 9, 2. Kecskemét „B” 23 ponttal. Felnőttek (kb. 5000 m): 1. Zsoldos Imre (Kecskemét), 2. Tabajdi (Gábor Á. SE), 3. Le­­konszky (Gábor Á. SE). Csapat­ban: 1. Gábor Á. SE ,yA" 9, 2. Gábor A. SE „B” 18 ponttal. Nők, 1961-es kcs. (kb. 400 m): 1. Gyenes Klára, 2. Palkó, 3. Ko­sa (mindhárom Kecskemét). Csapatban: 1. Kecskemét 6, 2. Baja 19 ponttal. 1960-as kcs. (kb. 600 m): 1. Papp Éva, 2. Németh (mindkettő Kecskemét), 3. Romvári (Baja). Csapatban: 1. Kecskemét 10, 2. Baja 12 ponttal. 1959-es kcs. (kb. 800 m): 1. Schultz Erzsébet (Baja), 2. Far­kas (Kecskemét), 3. Lányi (Baja). Csapatban: 1. Baja 9, 2. Kecs­kemét 12 ponttal. 1958-as kcs. (kb. 1000 m): 1. Nagy Mária, 2. Jasznik (mindketten Kecskemét), 3­. Búzás (Baja).. Csapatban: 1. Kecskemét 8, 2. Baja 13 ponttal. 1957-es kcs. (kb. 1200 m): 1. Pápai Emőke, 2. Szalma, 3. Ba­lázs (mindhárom Baja). Csapat­ban: 1. Baja 6, 2. Kalocsa 27 ponttal. Ifjúságiak: (kb. 1500 m): 1. Romsics Katalin, 2. Kákony (mindkettő Kalocsa), 3. Veraj (Baja). Csapatban: 1. Kalocsa 8, 2. Bajai Kert. Techn. 16 pont­tal. Felnőttek: (kb. 2000 m): 1. S. Tóth Margit (Kecskemét), 2. Kalocsai (Baja), 3. Hegyes (Ba­ja). Csapatban: 1. Bajai SK 9 ponttal. • Bélák Ottó. • S. Tóth Margit­­ • Zsoldos Imre. Tömegverseny hét országos csúccsal . A várakozásnak megfelelően rendkívül nagy volt az érdeklő­dés a vasárnap Kecskeméten ren­dezett Hírös Kupa országos kön­­­nyűbúvár-úszóverseny iránt. Az első ízben kiírt versenyre 17 klub összesen 198 úszót nevezett, s állított rajtkőre. A kecskeméti ta­lálkozó így a sportág első nagy­ tömegversenye lett. Érdekes, hogy a Hírös Kupa iránt nemcsak a klubok, hanem a kecskeméti közönség­­ is élénk érdeklődést­ mutatott. A délelőtti megnyitóra megtelt a fedett uszoda lelátója. Pontosan 10 órakor Varga Sán­dornak, az MHSZ megyei könnyű­búvár főelőadónak jelentése után Szemők György alezredes, az MHSZ megyei titkárhelyettese üdvözölte a megjelenteket, majd Hantos József, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatója, a Hírös Kupa fővédnöke mondott meg­nyitó beszédet. A rövid ünnep­ség után a versenyzők vették át a főszerepet és megkezdődött az érdekes találkozó, amely végén ugyan a könnyűbúvársportban eddig szinte­­ egyeduralkodónak számító szegedi ALÉP-Muréna klub nyerte meg a pontversenyt, és ezzel a Hírös Kupa első védő­je lett, de a szegediek nagy fö­lénye már a múlté. Női számok­ban a Kecskeméti Kinizsi Klub úszói élre törtek és a többiek is ott vannak a legjobbak mögött felzárkózva. A versenyen egyébként hét or­szágos csúcs (ebből 5 felnőtt és 2 ifjúsági) született. Öröm, hogy négy csúcsnak a kecskemétiek voltak a „szerzői”. Holló Éva pél­dául két egyéni és egy váltó­­számban javította meg a saját csúcsát, illetőleg volt részese az új rekordnak. Nyilas Ildikó is csúcstartó lett. Eredmények: NŐK. Ifjúsági: 25 m búvárúszás: 1. Rengei M. (Muréna) 11,13 országos csúcs, 2. Ambrus É. (Kinizsi) 11,2, 3. Hir E. (Szolnok) 12,2. 100 m uszonyos úszás: 1. Rengei M. (Muréna) 59,5, 2. Ambrus É. (Kinizsi) (Izzó) 1:00,2.59,5, 3. Buzinkai É. Felnőtt: 100 m uszonyos úszás 1. Holló É. (Kinizsi) 56,0 orszá­gos csúcs, 2. Hir M. (Muréna) 58,5, 3. Ritter E. (Muréna) 58,8. 25 m búvárúszás 1. Holló É. (Ki­nizsi) 10,77 országos csúcs, 2. Ritter E. (Muréna) 11,07, 3. Nyi­las I. (Kinizsi) 11,4. 100 m bú­várúszás 1. Ritter E. (Muréna) 59,4, 2. Hir­ M. (Muréna) 1:02,4, 3. Mácsai A. (Kinizsi) 1:07. 200 m uszonyos úszás 1. Hir M. (Mu­réna) 2:11 országos csúcs, 2. Nyír­­as I. (Kinizsi) 2:11 országos csúcs, 3. Mácsai A. (Kinizsi) 2:16,2. 4x100 m női uszonyos váltó 1. Kinizsi Klub Kecskemét (Nyilas, Ambrus, Mácsai, Holló) 3:53,85 országos csúcs, 2. ALÉP­Muréna Szeged 3:59,5, 3. Dobó Klub Egér 4:26. FÉRFIAK, Ifjúsági: 20 m uszonyos úszás 1. Bangó (Delfin) 10,33 országos csúcs, 2. Neder (Dunaújváros) 10,66, 3. Tálos (Rába) 10,87 100 m uszonyos úszás 1. Tálos (Rába),54,5, 2. Tóth Á. (Kinizsi) 55,0 3. Szögi (Gyula) 55,2­ . Felnőtt: 100 m uszonyos úszás 1. Kovács (Debrecen) 49,1, 2. Dr. Kertai (Muréna) 49,85, 3. Kertai P. (Muréna) 49,95. 50­ m búvár­úszás 1. Péterbencze (Delfin) 20,3, 2. Kovács (Debrecen) 20,3, 3. Kertai P. (Muréna) 20,75. 100 m búvárúszás 1. Balázs (Szolnok) 51,0, 2. Dr. Kertai (Muréna) 51,25, 3. Kemecsei (GANZ) 52,7. 200 m uszonyos úszás 1. Kovács (Deb­recen) 1:54,15, 2. Kertai P. (Mu­réna) 1:55,25, 3. Erdélyi (­GANZ) 1:57,65. 4x100 m uszonyos váltó 1. ALÉP-Muréna Szeged 3:26,8, 2. GANZ 3:34,3, 3. Debrecen 3:38,58. 1. A Hírös Kupa pontversenyben MHSZ ALÉP-Muréna, 2. MHSZ Szolnok, 3. MHSZ Ganz- MÁVAG, 4. MHSZ Kinizsi Kecs­kemét, 5. MHSZ Izzó, 6. MHSZ Dobó I. Eger. ****** • Holló Éva, két egyéni és egy váltószámban csúcstartó. • Nyilas Ildikó a 200 m uszo­nyos úszásban ért el csúcsot. * Mácsai Andrea két bronzér­met nyert. NB III. Délkeleti csoport 1.HODGÉP SK 17 114 2 26-8 26 2.Kecskemét TE 17 114 2 42-25 26 3.Orosháza 17IX­ 3 4 26-16 23 4.B. Agyagipar 17­7 8 2 28-13 22 5.Szarvas 178 0 4 31-24 21 6.Sarkad 176 4 5 27-23 2­0 7.Szegedi AK 176 a 3 21-10 20 8.Kósháza 177 3 7 32-30 17 9.Gyoma 174 9 4 21-21 17 10.Tiszaföldvár 17­4 6 7 14-17 14 11.METRIFOND 17 37 7 15-32 13 12.Szentes 175 2 10 16-21 12 13.Csongrád 17 4 3 10 17-24 11 14.B. MÁV 173 5 9 14-23 11 15.K. Fémmunkás 171 8 8 15-26 10 16.Makó 172 5 10 12-35 9 NB III. Középcsoport 2.ÉGSZÖV 111 112 4 26-15 24 3.Ikarus 1­7 103 4 30-12 23 4.D­ újváros Bp. 17.11— 6 31-14 22 5.Bem SE 179 4-4 15-6 22 6.Jánoshalma 1710 2 5 31-23 22 7.Postás SE 177 3 7 20-16 17 .MOM 177 2 6 26-21 16 9.Mezőfi SE 176 3 8 24-21 15 10.Csőszerelő 177 1 9 10-24 15 11.Magnezit 175 5 7 22-33 15 12.G. Villany 174 6­ 7 24-27 14 13.Kiskőrös 175 2 10 13-25 1­2 14.Apr. 4. Vasas 173 5 9 15-29 11 15.Ercsi 172 6 9 15-33 2i0 16.Vecsés 174 2 11 16-41 10 1. Baja 17 10 4 3 28-15 24 . \ 1 1973. március 28 • KOSÁRLABDA Kecskeméti MFSC—Szarvas 65:64 (35:28) NB III-as férfi mérkőzés, Kecs­kemét, V. : Bacsfay, Szabó. MFSC: Sulák, Vasvári (18)­­— Szabó (25) — Mikó (14), Bosz­­nyák (6). Csere: Lehoczky (2), Tar (4), Krizsán, Vados, Vörös. Rendkívül kemény mérkőzésen győzött az MFSC. Kksházi Lenin­­ Tsz SK— Szegedi Vasútforgalmi 84:79 (47:42) Kiskunfélegyháza. V.: Patai, Tarjányi. Kisházi Lenin Tsz: Báder (4), Bódi (16) —­­ Mészáros (14) — Nemcsok (10), Kerék (26). Cse­re: Németh (6), Csáki (8), So­mogy­vári, Czikó, Polner. Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság állása ÉSZAKI CSOPORT DÉLI CSOPORT 1­.Lakitelek 15 10 2 3 40-16 22 2.Kunszentmiklós 148 0 1 31-10 21 3.Kerekegyháza 139 2 4 43-24 20 4.Helvécia 158 4 3 29-18 20 5.Kkfh. V. Cs. . 157 5 3 27-14 19 6.Kecel 158 2 5 28-18 18 7.Hetényegyháza 157 3 5 31-22 17 8.K. MÁV 156 2 7 23-31 14 9.Kkfh. R. 14 36 0 21-24 12 10.Szánk 15 43 8 16-28 11 11.Dunavecse 14 4 1 9 26-43 9 12.Solt 14 33 8 15-32 9 13. Csengőd 13 2 4 9 13-38 8 14.Apostag 152 2 11 13-38 6 KTE> n.2­1 —­6-0 4 1.Gara 16 131 2 37-7 27 2.Császártöltés 16 122 2 38-19 26 3.Érsekcsanád 16 103 3 49-16 23 4.Katymár 16 102 4 48-19 22 5.Kinizsi SE 189 3 4 47-25 21 6.Sükösd 169 3 4 28-15 21 7.Szakmár 156 4 5 27-23 16 8.Kkh. MÁV 16e 3 7 33-35 15 9.Kisszállás 164 6 6 17-30 1A 10.Bácsbokod 165 3 8 29-31 13 11.Kelebia 164 2 10 26-52 10 12.Kunbaja 183 3 10 18-30 9 13.Mélykút 163 3 10 18-46 9 14.Csávoly 163 1 11 27-44 7 15.Bátya 162 1, 13 9-56 5 Kkh. MED. n. 177 3 7 31-37 17 ! MVir-" ■ ~--.ä­m * ■_ ■ i ■ MAI MŰSOR I • .--í =.. i TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-TV: Földrajz (Alt. isk. 8. oszt.) Növényterme­lésünk. 9.00: Orosz nyelv. (Középisk. Ill..—IV. oszt.) A szovjet tudomány. 9.30: Delta. (Ism.) 10.00: Hosszú, forró nyár. I. rész. A hazatérés. (Ism.) 10.50: Mindenki közlekedik... (Ism.) 13.10: Földrajz. (Ism.) 16.20: Orosz nyelv. (Ism.) 17.18: Hírek. 17.25: Pillantás a sportvilágba. 17.50: Az emberek a tévét nézik. A tévémese és közönsége. 18.20: Aranyeső. (SZÍNES!) Háti­dévá a hanglemezklubban. 18.50: Játék a betűkkel. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.55: Mesteriskola. Kadosa Pál­­ tanít. 20.30: Párbeszéd. A Magyar Te­levízió és a Francia Tele­vízió közös vitaműsora. 22.20: TV-híradó 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: Rövidfilmek a képernyőn: 1. Hogyan született a tér­kép? Román rövidfilm. 2. üdvözlünk Szovjet rövidfilm.holdkőzet. 20.30: A Budapesti Filmharmó­nia Társaság hangverse­nye. KOSSUTH-RÁDIÓ 8.45 9.00 10.05: 10.40 11.30 12.20 12.35 13.20 13.40: 14.13: 14.34 14.41 15.10 15.45 Kozmosz. Tudományos Ma­gazin. (Ism.) Szlovák népdalok. Harmatos rózsa. Móricz Zsigmond regénye folyta­tásokban. Vili. rész. Grace Bumbry és Boris Christoff énekel. ..Nyitnikék”. Kisikolások műsora. Szimfonikus zene. A Szabó-család. (Ism.) Ki nyer ráa? Tánczenei koktél. Vita a korszerű mezőgaz­daságról. Színes népi muzsika. Válaszolunk hallgatóink­nak! Kóruspódium. Századunk zenéjéből. Harsan a kürtszó! (Ism.) Wagner: Parsifal — előjá­ték. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05 :­ Diáktarisznya. 16.35: Népdalfeldolgozások. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Kórusfelvételek. 17.35: Munkás-stúdió. 17.50: Schumann zongoramű­­ve­k.­­ 18.13: Gondolat. A Rádió irodal­mi lapja. 19.25: Hilde Gödén énekel. 19.35: Szimfonikus zene. Közben: Kb.: 20.15: Masrvar költők versei. 21.30: Nóták. 22.20: Dzsesszklub. 23.20: Barokk operákból. 0.10: Musicalekből. PETŐFI-RÁDIÓ 8.05: Ábrahám Pál operettjei­ből. 8.40: Morley felvételek. 9.03: Könnyűzene. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb.: 10.30: Néhány szó zene közben. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Csárdások. 12.15: Zenekari­ muzsika. 13.03: Chopin-dalok és zongora­­művek. 14.00: Kettőtől—hatig . . . 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Muzsika itt — muzsika ott.. . Budapesten és Bu­karestben. 19.54: Jóestét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Új könyvek. (Ism.) 20.33: Nóták. 20.50: Látogatóban a Kossuth Könyvkiadónál. 21.10: Könnyűzenei újdonságok. 21.30: Nőkről—nőknek. Férfi­erkölcs — női erkölcs. (Ism.) 22.00: Esti hangverseny Schubert műveiből. 23.15: Tánczene éjfélig. URH 18.05: Angol társalgás középha­ladóknak. 29. lecke (Ism.) 18.25: Richard Strauss: Salome. Egyfelvonásos opera. 20.11: Az „Exporter** újdonság rovatából. 20.24: Gonda János dalaiból. 20.39: Bolondóra. Epizódok Goda Gábor regényéből. I. rész. 21.24: Bartók: VI. vonósnégyes. 21.55: Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. PETŐFI NÉPE • 1 Győztek az éllovasok ÉSZAKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Vörös Csillag— Szánk 2:0 (1:0) Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezet­te: Nyúl. Gyenge iramú és alacsony szín­vonalú mérkőzésen a Vörös Csillag jobban kihasználta helyzeteit ellen­felénél és megérdemelten győzött. Góllövők: Bense, Rédei. Jók: Gab­al, Rédei, Pesic, illetve Kun. Ifjúsági eredmény 3:2 Szánk ja­vára. Helvécia—Apostag 2:1 (1:0) Apostag, H00 néző, vezette: Bélák. A helvéciai csapat lépett fel tá­madólag és Tornyik góljával veze­tést szerzett csapatának. 1:0. A má­sodik félidőben Király öngólt vé­tett, 2:0. Az utolsó percben Komár­­omi szépített, 2:1. Jók: Tornyik, Kovács, illetve Szabó. Ifjúsági eredmény: 0:0. Kiskunfélegyházi Reménység— Hetényegyháza 1:1 (1:0) . Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezet­te : Horváth J. Élénk iramú, színvonalas mérkő­zést vívott a két csapat. Góllövők: Kratofill illetve Ágoston. Jók: Din­­­nyés, Kratofill i­letve Sipka, Kul­­man. Ifjúsági eredmény: 1:0 a Kksh. Re­ménység javára. Lakitelek—Csengőd 11:0 (6:0) Lakitelek, 300 néző, vezette: Kür­tösi. A. minden csapatrészében jobb la­kiteleki egy fittes szinte tetszés szer­­rint érte el góljait, a gyenge napot kifogó csengődiek ellen. Góllövők: Parádi I. 7, Takács, Bartha, Martos, Fekete. Jók: Parádi I. (a mezőny legjobbja), Fekete, Bartha, Kiss. Ifjúsági eredmény: 9:0 Lakitelek javára. Kerekegyháza—Dunavecse 8:1 (4:1) Kerekegyháza, 200 néző vezette: Mikus. Nagy lelkesedéssel játszott a ke­rekegyházi csapat és akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Gól­lövők: Szélesi 4, Gogolák 3, Szap­panos I., illetve Tóth. Jók: Gogolák, Szélesi, Pólyák, Kuhlman, illetve Tóth. Ifjúsági eredmény: 2,­1 Dunavecse javára. . Kecskeméti MÁV—Kecel 1:0 (0:0) Kecskemét, 50 néző, vezette: öze. Kiegyenlített első félidő után, 8­. percben ö. Kovács beívelt szög- a 1 tét Gallyas fejelte a hálóba. t­.O. Jik, Pongrácz, ö. Kovács. Tanító, i­letve Kovács, Kiss. Ifjúsági eredmény: 0:0. Kecskeméti TE II.—Kunszentmik­lósi VÁV Vasas 1:0 (1:0) Kecskemét, 50 néző, vezette: Timár. Ifjúsági eredmény 1:1. DÉLI CSOPORT Sü­kösd—Bácsbokod 1:0 (0:0) Sükösd 300 néző, vezette: Rónai. A mindvégig nagy fölényben ját­szó sükösdi csapat támadásait nem kísérte szerencse. A győztes gólra a 80. percig kellett várni. Ekkor Páncsics talált a kapuba. 1:0. Jók: Bajai, Nagy illetve Bátyk­y, Sala­mon. Ifjú Az eredmény: 7:0 Sükösd ja­vára. Kisszállás—Csávoly 2:1 (2:0) Kisszállás, 100 néző, vezette: Hor­váth. A 17. percben Szimcsák szerzett vezetést a kisszállásiaknak, majd a 30. percben Nagy 2:0-ra növelte az előnyt. Az 52. percben Szekulity révén szépítettek a csávolyiak. 2:1. Jók: Borsai, Sebő, illetve Szeku­lity, Putnik. Ifjúsági eredmény: 0:0. Mélykút—Kiskunhalasi MÁV 2:1 (0:1) Kiskunhalas, 1­70 néző, vezette: Ferró. A MÁV a 30. percben Biros ré­vén jutott vezetéshez, 0:1. Az 55. percben a mélykútiak kihagytak egy 11-est. Az 56. percben Rostás egyen­lített, majd nem sokkal később a győzelmet jelentő gólt is megsze­rezte csapatának. 2:1. Jók: Nagy­váradi, Rostás, illetve Biros, Pocsai. Ifjúsági eredmény- 2:1 Mélykút javára. Császártöltés—Bátya 2:0 (1:0) Bátya, 100 néző, vezette: Szűcs.­­ A bátyai mezőnyfölény ellenére is csász­ártöltésiek szerezték meg győzelmet. Lei góljaival. Jók: Lak­­a­ner, Lei illetve Hangya. Ifjúsági eredmény: 6:0 Császártöl­tés javára. Gara—Kunbaja 1:0 (1:0) , Kunbaja, vezette: Weisz. Jó iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Góllövő: Tén­yi. Jók: Fulcz, Miklós, illetve: Pásztor. Latinyák.Osztrogonacz Ifjúsági eredmény: 4:0 Gara ja­vára. Érsekcsanád—Kelebia 7:1 (3:0) Érsekcsanád, 250 néző, vezette: Molnár K. Az érsekcsanádiak nagy fölényben játszottak és biztosan nyerték a mérkőzést. Ifjúsági eredmény: 3:0 Érsekcsa­nád javára. Kinizsi SE—Katymár 1:1 (1:1) Baja, 50 néző, vezette: Szalai. Alacsony színvonalú mérkőzésen Horváth illetve Ispánovics góljaival már az első félidőben eldőlt a pon­tok sorsa. Ifjúsági eredmény: 7:0 a BVMTE javára. Kiskunhalasi MEDOSZ II.—Szakmár 3:0 (2:0) Ifjúsági eredmény: 3:2 a Kiskun­­halasi MEDOSZ javára. MA: A SZEOL NB I-ES CSAPATA KISKuNHALASON Kiskunhalasi MEDOSZ—SZEOL 15.30. KTE—Ceglédi VSE, Városi pálya, 15.30. K. Fémmunkás—Mezőfi SE, Széktói pálya, 15.30. Jánoshalma—Kiskunmaj­sa, 15.30.

Next