Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-09 / 57. szám
i PAJTÁS POSTA ESEMÉNYDÚS ÚTTÖRŐÉLET KALOCSÁN Igazán nem panaszkodhatnak a kalocsai pajtások az elmúlt esztendőre. Hasznos, gazdag programot állított össze részükre a városi úttörőelnökség: a szervezeti élet, a kultúra és a sport területén számos lehetőség közül válogathattak. Különösen népszerű volt a 18 „miniakció” változatos programja, az úttörőparlamentek, a megyei úttörő és tánccsoportok bemutatója. Az idei feladatokról, elképzelésekről Vén Ferencné városi úttörőelnök tájékoztatott: — Elnökségünk négy úttörőcsapat munkáját irányítja, segíti a városban. Ebben az évben „A néppel tűzön vízen át” jelszó köré csoportosítjuk tennivalóinkat, s ez egyben utal a Petőfi-évvel kapcsolatos feladatainkra. Már az elmúlt két hónapban is volt néhány sikeres rendezvényünk. Közülük kiemelkedik a csapatok januárban tartott házi szaktárgyi versenye és az úttörő vezetői konferenciák. Márciusban aztán megkezdődött a Csupó Imre úttörőházban az igazi „nagyüzem”. Március 8-án olimpiai előzetesként járási városi tornaversenyt rendezünk, március 15-én kerül sor a hagyományos kisdobos és úttörő Petőfi-szavalóversenyre és részt vesznek a kalocsai pajtások a Forradalmi Ifjúsági Napok programjában is. — Készülünk a kulturális szemle bemutatójára is — folytatta Vén Ferencné. — Táncosaink, énekeseink, versmondóink, kórusaink nagy igyekezettel próbálnak a jelentős kulturális eseményre. Közreműködnek pajtásaink a Kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola jubileumi ünnepségein is. A tavaszi program főbb eseményei közé tartozik még az anyák napja megünneplése, valamint a kisdobos- és úttörőavatás. Mozgósítjuk úttörőinket a nyári vezetőképző táborokra: az idén ötven őrsvezető pajtás vesz részt a táborozáson. REJTVÉNYFEJTŐK, FIGYELEM! Pajtások! A hatfordulós rejtvény 5. részét közöljük most. Felhívjuk figyelmeteket arra, hogy jutalomkönyvet csak annak küldünk, aki mind a hat helyes megfejtést beküldte. A most közölt rejtvényen 18 ábra látható. Minden jel egy-egy jellemvonásnak felel meg. A feladat az, hogy helyesen társítsátok az ábrákhoz — a zárójelben közölt jellemvonások valamelyikét. (Bizonytalan, biztonságos, céltalan, félénk, félreérthetetlen, lemondó, gyáva, hazug, ideges, kapkodó, körülményes, meggondolatlan, megalkuvó, nem őszinte, segítőkész, szószátyár, vidám, zárkózott.) A megfejtéseket most is levelezőlapon küldjétek be szerkesztőségünk címére. (Petőfi Népe Szerkesztőség 6001 Kecskemét) a levelezőlap címoldalára írjátok rá Úttörőrejtvény. LEVELEZŐINK ÍRÁSAIBÓL Jól sikerült úttörőkarneválról adott hírt levelében Csórián Etelka, a kerekegyházi úttörőcsapat krónikása. A jelmezversenyen indulók közül Baranyi Éva irányítószám jelmeze, illetve a 7. b. osztály tanulói által megjelenített virágoskert együttese kapta az első díjat. • A kecskeméti Jókai Mór úttörőcsapat Jó pajtás raja szorgalmasan készül március 15-re, a közös csapatgyűlésre. Ebből az alkalomból ugyanis bemutatják az albumot, amelyben Jókai Mór — csapatuk és iskolájuk névadója — életútját feldolgozták, képekkel illusztrálták. A raj minden tagja feladatot vállalat ebben a munkában. Még egy komáromi iskola úttörőit is megkeresték: a nagy íróval kapcsolatos képeket kértek tőlük. * Ugyancsak jelmezbemutatóval egybekötött farsangról küldött tudósítást Megyeri Róbert a kecskeméti dr. Molnár Erik Úttörőcsapat krónikása. Náluk a jól sikerült pattogatott kukorica, illetve ősember jelmez nyerte el az első helyet. Sajnos a táncmulatsággal egy kis baj volt, mivel a pajtások közül senki nem tanult még meg táncolni. Ennek ellenére valamennyien nagyszerűen érezték magukat. SPORT SPORT SPORT Kevés induló Színvonalas küzdelmek Mindössze 26 fő lépett szőnyegre vasárnap Kiskunfélegyházán, hogy eldöntse az 1973. évi felnőtt kötöttfogású megyei bajnoki cím sorsát. Igazán jó verseny a 68 kg-ban alakult ki, ahol a hét fős mezőnyben csak a negyedik helyen tudott megkapaszkodni a tavalyi bajnok, Kovács, de kiesett Mayer, a kalocsai Szamuely SE, jó képességű versenyzője is. A vendéglátó kiskunfélegyháziak ezúttal népes versenyzőgárdát vonultattak fel és kiválóan szerepeltek. Eredmények: 48 kg: 1. Lajkó István (Kósháza) 52 kg: 1. Benák János (Bajai MEDOSZ), 57 kg: 1. Nagy Miklós (Szamuely SE), 62 kg: 1. Marsa Pál (KSC), 2. Uhor (Kiskunmajsa). 68 kg: 1. Kelemen András (Kósháza), Kiss (Kkfh.), 3. Egressi (Samuely),2. 4. Kovács (KSC). 74 kg (6 ind.): 1. Sümegi István (Szamuely), 2. Rácz (Radnóti), 3. Kovács F. (MEDOSZ). 82 kg: 1. Vörös Béla (Szamuely), 2. Tar (Kósháza). A pontversenyben: 1. Kalocsai Szamuely SE, 16 pont. (Edző: Romsics—Paletta), 2. Kiskunfélegyházi Vasas 16, (Edző: Besze László), 3. Bajai ÁG MEDOSZ 6, (Edző: Szabados Imre), 4. Kecskeméti SC 5, 5—6. Kiskunmajsa és Radnóti SE 3—3 ponttal. Sikeres volt az első terematlétikai verseny A kecskeméti sportcsarnok elsősorban labdajátékokra, küzdő sportok számára épült de az első sikeres próbálkozás azt mutatja, hogy terematlétikai versenyek rendezésére is nagyon alkalmas. Eredmények : 40 m rajtverseny, fiúk: fél évesek: Palásti 0,4. 12 évesek Tormási 6,35, 13 é. Németh 5,9. 11 é. Rácz 5, 15 é. Rádi 5,6. Lányok: 11 é. Miklós I. 6,9. 12 év. Kósa Zs. 6,3. 13 é. Papp É. 6,3. 14 é. Neudl E. 6,2. 40 m akadályfutás, fiúk: 11 é. Palásti 6,8. 12 é. Kovács 0,4. 13 é. Kertész és Horváth 6,8. Lányok: II é. Miklós I. 7,6. 12 é. Gyenes K. 7,2. 13 é. Papp É. 6,9. 40 m gátfutás, fiúk: 15 é. Bódogh Z. 7,2. Lányok: 14 é. Farkas E. 7,7. 15 é. Tóth A. 7,6. Hatos ugrás helyből (páros lábon) fiúk: 11 é. Palásti 12,60. 12 é. Kovács 13,16. 13 é. Kertész és Csorna 12,77. 14 é. Bán 13,71. 15 é. Rádi 15,12. Lányok: 11 é. Bukovszky A. 12,11. 12 é. Kosa Zs. 13,19. 13 é. Papp £. 14,02. 14 é. Neudl E. 12,44. Hatos ugrás bal lábon, fiúk: 11 é. Palásti 11,20. 12 é. Kovács 12,26. 13 é. Kertész 12,73. 14 é. Pál 14,40. 15 é.. Rádi 16,07. Lányok : 12 é. Gál 11,19. 13 é. Papp É. 13,00. 14 é. Neudl E. 11,22. Hatos ugrás jobb lábon, fiúk: H. Szabó 10,92. 12 é. Kovács 12,94. 13 é. Kertész 12,16. 14 é. Vidáts 14,05. 15 é. Rádi 16,28. Lányok: 12 é. Kósa Zs. 11,74. 13 é. Papp É. 12,99. 14 é. Neudl E. 12,25. Medicinlabda lökés fiúk (4 kg): 12 é. Kovács 7,50. 13 é. Gyenes 6,85. 14 é. Baán 8,47. 15 é. Rádi 10,30. Lányok (3 kg) : 12 é. Tóth I. 6,59. 13 é. Szuromi K. 6,40. 14 é. Adamik Cs. 3,64. 15 é. Búzás 6,91. Többkörös futás, fiúk: 11 é. (2 kör) Szabó 43,9. 12 é. (2 kör) 1. Kovács 37,8, 2. Morvai 39,8, 13 é. (3 kör) 1. Kertész 64,0, 2. Csorna 65,3. 14 é. (3 kör) 1. Baán 59,0, 2. Göbölyös 59,2. 15 é. (4 kör) 1. Rádi 1:17,5, 2. Kmetovics 1:18,3. Lányok 11 é. (1 kör) Lipták 20,4. 12 é. (2 kör) 1. Skarbán J. 42,4, 2. Tóth I. 42,5, 3. Holecz M. 42,8, 13 é. (2 kör) Patkós I. 41,3. (Egy kör 130 m.) Valamennyi résztvevő a városi sportiskola versenyzője. n • • A fiú akadályfutásban nagy volt a küzdelem. 1973. március 9. • PETŐFI NÉPE • Öt első hely Szegeden Kubai cselgáncsozók jönnek Kecskemétre Szegeden országos ifjúsági és I. o. cselgáncs versenyen indultak a kecskeméti és bajai szakosztály tagjai. A KSC versenyzői négy, a Bajai SK versenyzői pedig egy első helyet szereztek. Ifjúságiak: 58 kg: (19 ind.) 1. Nagysolymosi (KSC) 2. Gerencsér (Honvéd) 3. Csetlovszki (Szalvai) és Buda (SZEOL). Nagysolymosi 5. győzelem után került az élre. 65 kg: (19 ind.) 1. Hangyási (Bajai SK) 2. Sümegi (Honvéd) 3. Börös (BSK) és Gáspár (BSK) 75 kg: (13 ind.) 1. Csikós (KSC) 2. Deck (BSE), 3. Berkes (Tatabánya) és Sári (BSE). Felnőtt I. osztály: 70 kg: (17 ind.) 1. Pulai (KSC) 2. Kerekes (KSC) 3. Döme (Szalvai) és Ales (Honvéd). Pulai és Kerekes is csoportelsőként jutott döntőbe, ahol Pulai nyert leszorítással. 80 kg: (24 ind.) 1. Kiss E. (KSC) 2. Balogh (SZEOL) 3. Mölderel (II. Dózsa) és Füzesi (V. Dózsa). Kiss B-nek nagyon meg kellett küzdenie a győzelemért Szabics és Balogh ellen. 93 kg: (12 ind.) 1. Nagy S. (KSC) 2. Szilvási (V. Dózsa) 3. Fenyőházi (Tatabánya) és Kovács (SZEOL) Nagy S. ötször győzött és fölényesen lett első. Benkő a csoportelsőségért vívott küzdelemben kikapott Szilvásitól, majd a visszamérkőzésen egy vitatható döntéssel Fenyőházitól. — Érdekes vendégei lesznek a Kecskeméti SC cselgáncs szakosztályának — mondta Varga András a KSC edzője. — A Hungária Kupára hazánkba érkező kubai cselgáncs válogatott meghívásunkra március 13-án Kecskemétre is ellátogat. A városi sportcsarnokban kedden délután a KSC cselgáncsozóival nyilvános közös edzést tartanak. A részletekről még a találkozó előtt tájékoztatást adunk. VÍZILABDA Bp. Központi Sí—Kecskeméti SC 8:6 (1:1, 2:2, 4:1, 1:2) BVSC uszoda. KSC: Németh — Keskeny, Pleskó, Simon — Boros, Nagysolymosi, Szalai. Csere: Székely, Péczeli- Kiss. Edző: Bory István. Jól mutatkozott be a Budapest úttörő vízilabda-bajnokságban induló KSC a nagy hírű KSI ellen akadt. Legalább annyi helyzetük mint a KSI-nek. Jók: Nagysolymosi, Simon, Németh, Keskeny. Góllövők: Nagysolymosi 3, Simon 3. Előkészületi mérkőzések KECSKEMÉTI SC—KISKUNHALASI MEDOSZ 3: (3:0) Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Almási. RSC: Winter — Oláh (Kecskés), Lantos, Kreidli— Diószegi, Lutz (Botka) — Oskolás, Molnár, Szabó, Pasek, Koós. Kkhalasi MEDOSZ: Dömény —Juhász, Rádi, Tóth IV. — Lévai (Somogyi), Vaszari — Udvari (Csermák), Kocsis, Karsai, Csányi, Oláh. A 2. percben Oláh lövését Winter csak másodszorra fogta meg. Az 5. percben Pasek labdájával a lesgyanús helyzetben levő Molnár kiugrott és megszerezte vezetést. 1:0. A 25. percben a a halasi Oláh lövését Winter kiejtette, majd a kecskeméti Oláh felszabadított. A 28. percben Ráditól elpattant a labda és Szabó a hálóba lőtte. 2:0. A 30. percben Molnár elfutott, Dömény csak lerántani tudta és a 11-est Lutz értékesítette. 3:0. A szünet után Csermák beállásával felgyorsult a halasi támadósor. A 66. percben Csermák nagy lövését védte Winter, majd Oskolás kapott ajándék labdát, de Dömény megzavarta és így mellé perdített. A 88. percben Oláh lövése a kapu tetejére esett. A mérkőzés élvezetes, jó játékot hozott. Az első félidőben a KSC, s a másodikban a MEDOSZ volt a jobb. Kitűnt: Lantos, Diószegi, Oskolás, Koós, illetve Dömény, Tóth IV., Csányi, Oláh. SOLTVADKERT—K. FÉMMUNKÁS 2:2 (1:1) Soltvadkert, vezette: Bezsenyi. K. Fémmunkás: Fürj — Kovács (Dorogi), Bakos, Ölvedi, Dómján, Bakó, Kiss, Magó (Tritont), Siffter (Endre), Bende II., Kállai II. Kemény mérkőzésen a Soltvadkert egyenrangú ellenfél volt. Góllövők: Fazekas,Fábián, illetve: Bende II., Kállai II. Jók: Meskó, Bozorádi, Mészáros, Mogyorósi, illetve: Ölvedi, Dómján, Bakó, Kiss, Bende II. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola TV: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) Nemzeti Múzeum. 8.25: Francia nyelv (Középisk. Ill—IV. oszt.) Kisvárosi izgalmak. 11.05: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) Az egyenáramú elektromotor működése és gyakorlati alkalmazása. 11.55: Német nyelv (Középisk. Ill.IV. oszt.) Tudnak az oroszlánok úszni. 13.10: Orosz nyelv (Ism.) 15.50: Fizika (Ism.) 17.28: Hírek. 17.35: Tíz perc meteorológia. Reggel a Lomonoszov parkban. Szovjet rövidülni. 17.45: öt perc meteorológia. 17.50: TV-Slágerlista. 18.20: Helyünk a világmindenségben. sorozat V. Ismeretterjesztő rész: Amit a csillagokról és a rendszerről tudunk.csillag18.55: Emberek az átlagok mögött. V. rész: Mennyit ülünk az iskolapadban? 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: Pirx kalandjai. TV-film Stanislav Lem műveiből. (SZÍNES : II. rész: A Galilei-állomás rejtélye. 21.00: „Én használni, s nem ragyogni akarok ...” A 25. Színház Petőfi-estje. 21.50: Wigner Jenő, rumfilm II. rész:Dokumen22.20: TV-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI H. MŰSOR 20.00: Kalendárium (Ism.) 20.20: Wilson Pickett műsora. 21.00: TV-híradó — 1. kiadás (Ism.) 21.30: Kolumbuszok. Lengyel TV-filmsorozat 3. rész: Ha ‘tavasz lesz. KOSSUTH-RADIÓ 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Tizenkét óra múlva: hétfő. László Anna elbeszélése. 9.20: Barokk nevő. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Édes anyanyelvünk. Lőrince lajos műsora. (Ism.) 10.30: Schumann-művek. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Mivel foglalkozik a levegő-kémia? Előadás. 11.10: Don Juan. Részletek Mozart operájából. 12.20: Ki nyer ma — Hódmezővásárhelyen 7 Játékmuzsika tíz percben.és 12.35: Tánczenei koktél. 13.70: Népi zene. 13.45: Olvasnivaló. 14.00: Csicseri Bori. (Ism.) 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Kamarazene. 15.37: Kóruspódium. 15.48: Fúvósesztrád. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Lemezek közt válogatva. A Bartók-vonósnégyes. 18.00: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: „Talán nem szeretik Victor Hugót?” Hegedűs Tibor rádiójátéka. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus hangversenye zenekarának az ifjúságnak. Közben: Kb. 20.25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb. 21.30: Napló a gazdaságról. Kb. 21.40: Verbunkos muzsika. 22.25: Meditáció. A vállalatvezetők lelkületéről. 22.30: Hoffmann meséi. Részletek Offenbach operájából. 23.10: Esti hangulatban .— könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETŐFI-RÁDIÓ 8.05: Britten: Mennyegzői kantáta. 8.30: Bach: h-moll partita (Yehudi Menuhin — hegedű). 9.03: Ezeregy délelőtt: A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb.: 10.30: Néhány szó zene közben. 10.59: Lottóeredmények. 11.45: Szép magyar vers. Balassi Bálint (Ism.) 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.25: Zenekari muzsika. 13.03: Egy pálya vonzásában... Az Iskolarádió műsora. 13.17: Népszerű Verdi-kettősök. 14.00: Kettőtől—hatig ... A Petőfi Rádió zenedélutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: A ref. népdalelőadás mester Gordella-együttes. 18.45: Leningrádtól az Amazonasig. Dokumentumok a munkás-folklórpályázat gyűjtései közül. Riport. 19.00: A csárdáskirálynő. Részletek Kálmán Imre—Gábor Andor operettjéből. 19.54: Jó estét, gyerekek! . 20.25: Új könyvek (Ism.) 20.28: A Rádiószínház bemutatója: Egy fehér macska sírköve. René rádiómonológja.Puissesseau 21.34: Latin-amerikai históriák — Bernard O'Higgins zászlaja 21.54: Hangversenynaptár. 22.09: Nótacsokor. 23.15: Zenekari muzsika. URH 18.05: Angol társalgás középhaladóknak. 23. lecke. 18.25: Bizet: Carmen. Négyfelvonásos opera. 21.15: Iskolarádió, Magyar Népzene. 21.56: A dzsessz kedvelőinek: Louis Armstrong énekel. 22.05: A Weiner-vonósnégyes játszik. 7 Tavaszi sorsolás A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ÉSZAKI CSOPORT Március 18: Heényegyháza—Kecskeméti MÁV, Kecel—Kerekegyháza, Dunavecse—Kecskeméti TE, Kunszentmiklós—Apostag, Helvécia—Lakitelek, Csengőd—Kiskunfélegyházi Vörös Csillag, Szánk—Solt. Március 25: Kkfh Vörös Csillag— Szánk, Lakitelek—Csengőd, Apostag —Helvécia, KTE II.—Kunszentmiklós, Kerekegyháza—Dunavecse, Kkfh. Reménység—Hetényegyháza. Április 1: Kecel—Kkfh. Reménység, Dunavecse—K. MÁV, Kunszentmiklós—Kerekegyháza, Helvécia—KTE II., Csengőd—Apostag, Szánk—Lakitelek, Solt—Kkfh. Vörös Csillag. Április 8: Apostag—Szánk, KTE II.—Csergőd, Kerekegyháza—Helvécia, K. MÁV—Kunszentmiklós, Kkfh. Reménység—Dunavecse, Hetényegyháza—Kecel, Lakitelek—Solt. Április 15: Dunavecse—Hetényegyháza, Kunszentmiklós—Kkfh. Reménység, Helvécia—K. MÁV. Csengőd—Kerekegyháza, Szánk—KTE IT., Solt—Apostag, Kkfh. Vörös Csillag— Lakitelek. Április 22: Kerekegyháza—Szánk, K. MÁv— Csengőd, Kkfh. Reménység—Helvécia, Hetényegyháza—Kunszentmiklós, Kecel—Dunavecse, Apostag—Kkfh. Vörös Csillag, KTE II.— Solt. Április 29: Kunszentmiklós—Kecel, Helvécia—Hetényegyháza. Kkfh. Reménység-Csengőd, Szánk—K. MÁV, Solt—Kerekegyháza. Kkfh. Vörös Csillag—KTE II., Lakiteleki Apostag. Május 6: Kkfh. Reménység—Szánk, Hetényegyháza—Csengőd, Kecel—Helvécia, Dunavecse—Kunszentmiklós, KTE II.—Lakitelek, Kerekegyháza— Kkfh. Május Vörös Csillag, K. MÁV-Solt. 13: Csengőd—Kecel, Helvécia—Dunavecse, Szánk—Hetényegyháza, Vörös Solt—Kkfh. Reménység, Kkfh. Csillag—K. MÁV, Lakitelek— Kerekegyháza, Apostag—KTE II. Május 20: Kecel—Szánk, Dunavecse—Csengőd, Kunszentmiklós—Helvécia, Kerekegyháza—Apostag. K. MÁV—Lakitelek, Kkfh. Reménység— Kkfh. Vörös Csillag, Hetényegyháza —Solt. Május 27: Csengőd—Kunszentmiklós, Szánk—Dunavecse, Solt—Kecel, Kkfh. Vörös Csillag—Hetényegyháza, Lakitelek—Kkfh. Reménység, Apostag—K. MÁV, KTE II.—Kerekegyháza. Június 3: Kunszentmiklós—Szánk, Helvécia—Csengőd, K. MÁV—KTE II., Kkfh. Reménység—Apostag, Hetényegyháza—Lakitelek, Kecel—Kkfh. Vörös Csillag, Dunavecse—Solt. Június 10: Szánk—Helvécia, Solt— Kunszentmiklós, Kkfh. Vörös Csillag—Dunavecse, Lakitelek—Kecel, Apostag—Hetényegyháza, KTE II — Kkfh. Reménység. Hetényegyháza— Kecskeméti MÁV, Június 17: Csengőd—Szánk, Kkfh. Reménység—Kerekegyháza, Hetényegyháza—KTE II., Dunavecse—Lakitelek, Kecel—Apostag, Kunszentmiklós—Kkfh. Vörös Csillag, Helvécia— Solt. Június 24: Solt—Csengőd, KM. Vörös Csillag—Helvécia, Lakitelek— Kunszentmiklós, Apostag—Dunavecse, KTE IL—Kecel, Kerekegyháza— Hetényegyháza, K. MÁV—Kkfh. Reménység. DÉLI CSOPORT Március 18: Bácsbokod—Kunbaja. Szakmár—Sükösd, Gara—Bátya, Császártöltés—Kiskunhalasi MÁV. Mélykút—Érsekcsanád. Kelebia—Kinizsi SE, Katymár—Kisszállás. voly—Kiskunhalasi MEDOSZ II.Csá- Március 25: Kinizsi SE—Szakmár, Érsekcsanád—Kelebia. Kkh. MÁV— Mélykút. Bátya—Császártöltés. Kunbaja—Gara, Sükösd—Bácsbokod, Kisszállás— Csévoly, Kkh. MEDOSZ II. —Szakmár. Április 1: Szakmár—Bácsbokod, Gara—Sükösd, Császártöltés—Kunbaja, Mélykút—Bátya, Kelebia—Kkh. MÁV, Katymár—Bátya, Kelebia—Kkh. —Kinizsi SE, Kkh. MEDOSZ II.— Kisszállás. Április 8: Kkh. MÁV—Katymár, Bátya—Kelebia, Kunbaja—Ménot. Sükösd—Császártöltés, Bácsbokod— Gara, Kinizsi SE—Kkh. MEDOSZ IL, Érsekcsanád—Csávói’, Kisszállás— Szakmár. Április 15: Szakmár—Gara, Császártöltés—Bácsbokod, Mélykút—Sükösd, Kelebia—Kunbaja, Katymár— Bátya. Csávoly—Kkh. MÁV. Kkh. MEDOSZ II—Érsekcsanád. Kisszállás-Kinizsi SE. Április 22: Kunbaja-Katymár, Sükösd—Kelebia. Bácsbokod—Mélykút, Gara—Császártöltés. Érsekcsanád— Kisszállás. Kkh. MÁV—Kkh. MEDOSZ II.. Bátya—Csávoly. Kinizsi SE—Szakmár. Április 29: Mélykút—Gara, Szakmár—Császártöltés. Katymár—Sükösd, Kelebia—Bácsbokod, Csávoly—Kunbaja, Kkh MEDOSZ II.—Bátya, Kisszállás—Kkh. MAV, Kinizsi SE—Érsekcsanád. Május 6: Bácsbokod—Katymár Gara—Kelebia, Császártöltés—Mélykút. Kkh. MAV—Kinizsi SE. Bátya—Kisszállás, Kunbaja—Kkh. MEDOSZ XI., Sükösd—Csávoly, Érsekcsanád—Szakmár. Május 13: Szakmár—Mélykút, Kelebia—Császártöltés, Katymár—Gara, Csávoly—Bácsbokod, Kkh. MEDOSZ II. nizsi Sükösd, Kisszállás—Kunbaja, KiSE—Bátya, Érsekcsanád—Kkh. MÁV. Május 20: Császártöltés—Katymár, Mélykút—Kelebia, Bátya—Érsekcsanád, Kunbaja—Kinizsi SE Sükösd— Kisszállás, Bácsbokod—Kkh. MEDOSZ I. Gara—Csávoly, Kkh. MÁV —Szakmár. Ma mis 27: Szakmár—Kelebia, Katymár—Mélykút. Csávoly—Császártöltés, Kkh. MEDOSZ II.—Gara, Kisszállás—Bácsbokod, Kinizsi SE—Sükösd, Érsekcsanád—Kunbaja, Kkh. MÁV—Bátya. Június 3: Kelebia—Katymár, Kunbaja—Kkh. MÁV, Sükösd—Érsekcsanád, Bácsbokod—Kinizsi SE, Gara— Kisszálás, Császártöltés—Kkh. MEDOSZ II. Mélykút—Csávoly, Bátya— Szakmár. Június 10: Szakmár—Katymár, Csávoly—Kelebia, Kkh. MEDOSZ II.— Mélykút, Kisszállás—Császártöltés, Kinizsi SE—Gara, Érsekcsanád—Bácsbovad, Kkh. MÁV—Sükösd, Bátya- Kunbaja. Június 17: Sükösd—Bátya, Bácsbokod—Kkh MÁV, Gara—Érsekcsanád, Császártöltés—Kinizsi SE, Mélykút— Kisszállás, Kelebia—Kkh. MEDOSZ II. Katymár—Csávoly, Kunbaja— Szakmár. Június 24: Kkh. MEDOSZ IL— Katymár, Kisszállás—Kelebia, Kinizsi SE—Mélykút, Érsekcsanád—Császártöltés, Kkh. MÁV—Gara, Bátya —Bácsbokod, voly—Szakmár,Kunbaja—Sükösd, Csá