Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-12 / 213. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig, főként nappali felhőképződés, valószínűleg csapadék nélkül. Mérsékelt északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik, a nappali felmele­gedés az évszaknak megfelelő marad. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 6—11, északkeleten 5—10, legmagasabb nappali hő­mérséklet szerdán 19—24 fok között. PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJ­A XXVIII. évf., 213. szám Ara: 90 fillér 1973. szept. 12., szerda Külföldi erdészek Bács-Kiskun megyében A kiskunsági és a Duna-ártéri erdőművelést tanulmányozzák a szakemberek Külföldi erdészek érkeznek ma Bács-Kiskun megyébe. Mint ismeretes, hétfő óta hazánkban ülésezik az erdészeti kutató­­intézetek nemzetközi szövetségének (IUFRO) erdőművelési és környezetvédelmi tagozata. Huszonkét ország hetven küldötte és a magyar szakemberek e két témakörben” vitatják m­­eg ta­pasztalataikat. A vendégek a kétnapos budapesti tanácskozás után, két csoportban dunántúli és Duna—Tisza közi tanul­mányutat tesznek. Bács-Kiskun megyében két napot töltenek. A szűkebb hazánkba látogató csoporttal érkezik van Miegroet professzor, a nemzetközi szövet­ség (IUFRO) egyik vezetője, A. Kowalkowski, a lengyel talajta­ni társaság titkára, K. F. Wen­­ger, az erdők sokoldalú haszno­sításával foglalkozó munkabizott­ság vezetője az Egyesült Álla­mokból és G. Schuerholz, a FAO képviselője is. A vendégek útjuk során megtekintik a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Kecskemét környéki erdészeteit. Nyárjason a mélyfúrással tizen­négy éve telepített, tághálózatú olasznyár- és óriásnyárültet­­vényt, valamint a nyárfatermesz­­tés technológiáját, Lakiteleken a feketefenyők kísérleti tisztítá­sát, Bugacon az ősborókást, to­vábbá az erdei és a feketefenyő árkos ültetését tanulmányozzák. Csütörtökön délután Szeged környékére látogatnak. A Dél­alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Maros-parti csemete­­kertjében a nyárfacsemete ter­mesztését tanulmányozzák a szak­emberek. A külföldi erdészek pénteken a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság vendégei lesznek. Baja környékén Csertán és má­sutt a nyártelepítés módjával, az ártéri erdők vadállományának védelmével ismerkednek a Bács- Kiskun megyei látogatás máso­dik napján. A rendezvény előkészítésében nagy szerepet játszott az Erdé­szeti Tudományos Intézet Duna— Tisza közi kísérleti állomása, amely a gyorsan növő fafajok, valamint a termőhelyi kutatással elismerést vívott ki magának. A bemutató egyik érdekessége az erdészeti fénycsapdahálózat ta­nulmányozása. A világon először az Erdészeti Tudományos Inté­zet vezette be szervezett formá­ban ezt a módszert, és sikeresen alkalmazza már tizenkét eszten­deje az erdők védelmében. Ha­zánkban már huszonnégy erdé­szeti fénycsapdaállomás műkö­dik az erdők rovarkártevői ellen. K, A. Elutazott Kecskemétről Szimferopol küldöttsége üzletelt. Délután a pártbizottság székházában Horváth István, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára, va­lamint Katanics Sándor, a me­gyei pártbizottság titkára fogad­ta a szovjet vendégeket, s tá­jékoztatták őket a megye gaz­dasági életéről, eredményeiről. A baráti hangulatú beszélgetésen részt vett Szabó Lajos, a kecs­keméti városi pártbizottság első titkára és dr. Kőrös Gáspár, Kecskemét Város Tanácsának elnöke. (Képünk a fogadáson ké­szült.) A fogadás után Antonyina Aki­­movna Vatleceva, K. N. Szoln­­cev, L. I. Kuzmin és N. D. Bukovszkaja, a kecskeméti Ma­gyar—Szovjet Barátság Termelő­­szövetkezetbe látogatott Szim­feropol küldöttsége a tegnap es­ti órákban utazott el Kecskemét­ről. K. Gy. A krími Szimferopol testvér­­város négytagú küldöttsége teg­nap Kecskemét egyik ipari üze­mében, a BRG gyáregységében tett látogatást, majd megtekin­tette a megyeszékhely áruházait, Az AGROMASEXPO ’73 szövetkezeti kiállítója A megye szövetkezeti iparát a Kecskeméti Fémipari Szövet­kezet képviseli az AGROMAS­EXPO ’73 kiállításon. A mező­­gazdaság részére a szövetkezet­ben több hasznos termék készül, amelyből hármat mutattak be. A gyümölcsszedő állványok egy- és kétszemélyes, alacsony és ma­gas változatban láthatók. Na­gyobb azonban az érdeklődés a kis konténerek és a fóliaház­­vázszerkezetek iránt. A gyümölcs, zöldség szállításá­ra, tárolására, ömlesztett, dobo­zolt, vagy kötegelt termékek, mozgatására jól használhatók a Rolly és a Kecskemét nevet vi­selő konténerek. A 250, illetve 350 kiló teherbírású konténerek alumíniumból készültek, szét­szedhetők, elemei cserélhetők. A kertészeti kultúrák műanyag fólia alatti termesztése rohamo­san terjed megyénkben is. A fó­lia vázszerkezeteit míniumcsőből három húzott alu­méretben készíti a kecskeméti szövetkezet. A kiállításon a 4,5 és a 7 és fél méteres fesztávolságú fólia váza­kat mutatták be. A kisebb iránt még azok is érdeklődtek, akik — az 1600 forintos kereskedelmi árát figyelembe véve — garázs­nak, vagy víkendháznak szeret­nék felhasználni. • Részlet a kiállított termékekből. Puccs Chilében Kedden reggel Chilében reak­ciós katonai zendülés tört ki a köztársaság törvényes kormánya ellen. A zendülők­ követelték Sal­vador Allende elnök lemondását. Dr. Salvador Allende chilei köztársasági elnök — közép-euró­pai idő szerint ■»— röviddel dél után erős rendőri kísérettel a santiagói elnöki palotába érke­zett. Néhány perccel később ki­jelentette: Nem mondok le tiszt­ségemről, s életem árán is meg­védem azt a hatáskört, amelyet­ népem rám ruházott”. A Haza Hangja rádióállomáson sugárzott beszédében intézte e szavakat Allende a chilei néphez. A Pren­sa Latina hírügynökség jobbol­dali rádióállomásokra hivatkoz­va közli: a szárazföldi csapatok, a légierő és a haditengerészet ve­zetői, valamint a csendőrség pa­rancsnoka katonai juntát alakí­tott. Allende beszédének idején az elnöki palota felett — ahol tar­tózkodott — a­ lázadók repülőgé­pet húztak el. Ugyancsak a Prensa Latina je­lentése szerint Allende felszólí­totta a munkásokat, hogy védjék meg a kormányt a reakciós puc­­­csal szemben. A Népi Egység tömbjének valamennyi pártja a kormány határozott támogatása mellett szállt síkra. A fővárostól 120 kilométerre levő Valparaiso kikötővárossal megszakadt a telefonösszeköttetés. A Corporacion rádióállomást a légierő egyik gépe fedélzeti fegy­vereivel támadta, miután az adó közvetítette a munkásságot ria­­dóztató elnöki felhívást. Néhány órával később a három fegyvernem főparancsnoka beje­lentette, hogy katonai juntát ala­kított. A juntához csatlakozott a csendőrség főparancsnoka is. A junta tagjai: Augusto Pinochet tábornok, a szárazföldi hadsereg, Toribio Medina tengernagy, haditengerészet és Gustavo Leigh a Guzman légitábornok, a légierő főparancsnoka,­ továbbá Cézár Mendoza tábornok, a csendőrség nevében. A junta az ellenzéki rá­dióadókból kialakított hálózaton keresztül közleményt adott ki, s ebben ultimátumszerűen 24 órán belül lemondásra szólította fel Allende elnököt. Allende elnök a kormányhoz hű rádióadók hullámhosszán el­hangzott keddi második beszédé­ben nyugati hírügynökségek is­mertetése szerint­­ kijelentette, hogy nem mond le. A munkáso­kat felszólította, hogy foglalják el munkahelyeiket és tanúsítsa­nak nyugalmat. A chilei fővárossal megszakadt a vezetékes távközlési kapcsolat New York, Buenos Aires és Li­ma felé. A Prensa Latina hírügy­nökség azt jelentette, hogy a san­tiagói­ főpostát megszállta a ka­tonaság. Ebből a jelentésből azon­ban nem derül ki, hogy kor­mányhű, vagy lázadó egységek fellépéséről van-e szó. A junta rádióhálózatának Bue­nos Airesben lehallgatott, de Santiagóból meg nem erősített közlései szerint a chilei fegyve­res erők ,,el­mozdították” Allende elnököt. Ugyanezen lehallgatott bejelentések szerint a junta ost­romállapotot és kijárási tilalmat rendelt el az ország egész terü­letére. (Reuter, UPI, AFP, DPA, AP) A TASZSZ jelentése szerint a lázadók valamennyi állami és magán rádióállomást utasították az összes adások beszüntetésére és mindenféle rádiókapcsolat felszámolására. Betiltottak min­dennemű távíró- és telefonkap­csolatot is a külvilággal. Az or­szág repülőtereit lezárták. (Folytatás a 2. oldalon) Minden eddiginél szorosabb együttműködés az őszi csúcsforgalom sikerének feltétele . Tegnap délelőtt Kecskeméten, megyei tanács vb-termében ülést tartott a megyei szállítási bizottság, melyen részt vett dr. Csoltó László, a Központi Szállítási Tanács titkára is. Első­ként az 1973. évi első félévi szál­lítási teljesítményekről szóló, előre kiadott beszámoló jelentést vitatták meg, majd Vajda Sándor, a MÁV Szegedi Igazgatósága osz­tályvezetője és Sohajda József, a Volán 9. sz. Vállalat igazgatója ismertette az őszi csúcsforgalom­ra való felkészülés vasúti és köz­úti tennivalóit. Ami az áruszállításokat illeti, a megye szállítási igényét a vas­út az I. félévben lényegében meg­oldotta, ha voltak is olyan esetek, amikor a megrendelésben megje­lölt napra nem tudták a szüksé­ges vagonmennyiséget kiállítani. Az áruk későbbi elszállításáról azonban gondoskodtak. A vago­nok kihasználásának fokozásával 46 181 tonnával több árut szállí­tottak, mint tavaly első félévben. A Volán pedig 7 millió 248 ezer tonnát kitevő tervét teljesítette túl 107 ezer tonnával, annak el­lenére, hogy árufuvarozást végző tehergépkocsijaik száma 580-ról 556-ra csökkent, a szállított súly pedig 8 százalékkal növekedett, úgyszintén az átlagtávolság is na­gyobb lett 5,8 százalékkal. Természetes, hogy a nem várt szállítási igények kielégítéséhez is igen derekas helytállás, céltu­datos szervezés kellett, nemkü­lönben a fuvaroztatók megértése, okos együttműködése az említett szervekkel. De ha a második fél­év, az őszi csúcsforgalom felada­tait tekintjük, azok teljesítéséhez az első félévit jóval meghaladó erőfeszítésekre, igen sürgős intéz­kedésekre, még nagyobb együtt­működésre van szükség. Kitűnik ez néhány számadatból is. A vasútra például egymillió 300 ezer tonna áru szállítása vár a II. félévben, azaz — hogy csak néhánynál mutassunk rá — 33 ezer tonnával több kavicsot, 30 ezer tonnával több kenyérgabo­nát, 20 ezer tonnával több cukor­répát, 9 ezer tonnával több zöld­séget, gyümölcsöt kell elfuvaroz­ni. A Volán pedig 9 és félmillió tonna árut továbbít az első félévi 7 millió 248 ezer tonnával szem­ben. Mint a tanácskozás résztvevői­ megállapították, igen sok múlik azon, hogy a szállításvezetők min­den eddiginél nagyobb körülte­kintéssel végezzék munkájukat, ösztönzésül a Központi Szállítási Tanács Titkársága a MÁV Vezér­­igazgatósággal együtt 300 000 fo­rint jutalommal honorálja a most is meghirdetett vasúti rakodási verseny legeredményesebb szállí­tásvezetőit. A versenyfeltételek­ben szerepel, hogy vasár-és mun­kaszüneti napokon mennyi vasúti kocsi megrakását kell biztosítani. Az őszi feladatok sikeres el­végzése érdekében hozott határo­zatot a szállítási bizottság, mely szerint fokozni kell a rakodó munkát szabad szombaton, vasár- és ünnepnapon; szükséges a napi foglalkoztatási idő növelése; az állásidők csökkentése; az éjsza­kai rakodások fokozása; le kell szorítani a késetten kezelt vago­nok részarányát; a vagonok tar­tózkodási idejét; s ha valaha is n­élkülözhetetlen volt, úgy most elmaradhatatlan az élőmunka ha­tékonyabbá tétele. Mint látjuk, a határozat jól ér­zékelteti, hogy a siker­ feltétele a MÁV, a Volán, s a fuvaroztató vállalatok szoros együttműködé­se. A fuvaroztató felek jelenlevő képviselői örömmel és szemmel­­látható büszkeséggel beszéltek ilyenekről, hogy például „ilyen szőlőtermés ebben az évszázad­ban még nem volt”, „ilyen volu­menű exportszállításra” ebből és abból a terményből, mint az idén, „még nem került sor”, „az építő­ipar tervfeladatai nagyobbak, mint az elmúlt években”. Ilyen és hasonló kijelentések, a segítő szándékú észrevételek, javaslatok azt az eltökéltséget tükrözték, hogy összehangolt munkával, a szocialista brigádokra támaszkod­va úrrá lesznek a feladatokon a szállítások irányítói. Megértik, s ennek belátásáról meggyőzik a szállítók, rakodók megyénkben is sokezres kipróbált seregét, hogy becsületbeli, lelkiismereti ügyünk bőségben megtermelt javainkat gyorsan, épségben célhoz juttat­ni. T. I. A CSARNOK VÉGÉN MÁR A KÉSZ ÁRU... Négyezer tonna készárut gyártott az év első felében a Papíripari Vállalat kiskunhalasi üzeme. Termelési előirányzatukat 8 százalék­kal teljesítették túl, ugyanakkor jó üzem- és munkaszervezéssel azt is elérték, hogy a munka hatékonysága több mint 30 százalékkal ja­vult. Az új dobozüzemben például megvalósították a zárt ciklusú ter­melést. Az üzemcsarnok elején beszállítják a nyersanyagot, a csarnok végén pedig már, mint készárut viszik a raktárba, a különböző ren­deltetésű dobozokat.­ ­ A gyár külföldön is keresett terméke a színes mintákkal nyomott doboz. Lichtember Tibor és Sánta Piroska a szovjet megrendelésre készülő díszdobozok nyomását ellenőrzi. • Képünkön Szűcs Ilona a beérkező anyagokat, méretre szabja. • A fűzőgép mellett Zuslag Ilona tanuló, aki első munkanapját tölti a gyárban. Mögötte Hunyadi Márta dolgozik, aki ebben az üzemben lett szak­munkás. (Pásztor Zoltán felvételei.) A khmer hazafiak sikere A kambodzsai népi felszabadí­tó erők nehéztüzérsége kedden hajnalban aknákkal és rakéták­kal lőtte a Phnom Penhtől mint­egy nyolcvan kilométerrel északkeletre levő Kompong Cham tartományi székhely re­pülőterét. Phnom Penh-i katonai körök beismerték, hogy a repü­lőtér helyőrségének helyzete vál­ságos. A szorongatott helyzetben levő alakulatok támogatására tüzérségi és légi segítséget kér­tek. A napok óta ostromlott Kom­pong Cham és a város repülő­tere közötti útvonalat szilárdan ellenőrzik a khmer hazafiak. A Reuter tudósítása szerint magában a városban keddre vir­radó éjszaka utcai harcok foly­tak. A hazafiak — mint ismere­tes — augusztus 31-én szabadí­tották fel Kompong Cham déli szektorait. A Phnom Penh-i hadvezetés keddi tájékoztatása szerint a né­pi erők változatlanul ellenőrzé­sük alatt tartják az ország egyet­len mélytengeri kikötőjébe veze­tő 4.­­számú országutat, valamint a Phnom Penht a battambangi rizstermelő vidékkel összekötő 5. számú közút jelentős szakaszait.

Next