Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-04 / 79. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉS­Z­E­T Georgij Holopov: Hárman találkoztak Valahányszor Budapestre jö­vök, felmegyek a Gellérthegyre. Talán a háborús napok emlé­kei vonazanak oda? Onnan, a hegycsúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, ami­kor Budán dúltak a harcok. Vagy talán, mint turista sze­retek gyönyörködni a város pa­norámájában, amely a hegyről elém tárul? Igen, szeretem körüljárni a Ci­tadellát, megkopogtatni a három méternyi vastag falakat, s ez­redszer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rövid csa­ta után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét. Szeretek itt üldögélni, s nézni fentről Pestet és Budát. De úgy érzem, mindennél job­ban vonz a Gellérthegyre­ a Fel­­szabadulási Emlékmű — Kisfa­­ludi Stróbl Zsigmond lenyűgöző alkotása. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pálmaágát tartja. Alatta pedig egy szovjet katona áll, zászlóval a kezében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágyúk torka fogadja, hanem a város fölé ma­gasodó pálmaág — a béke jel­képe. 1965. áprilisában egy háborús veterán küldöttség tagjaként ér­keztem Budapestre. Magyaror­szág felszabadulása 20. évfordu­lójának megünneplésére. A második vagy a harmadik napon kezdtem felfigyelni arra, hogy az egyik veterán — Vaszi­­lij Mihajlovics Golovcov — néha el-eltűnik. Hol maga megy el, hol gépkocsival jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halljában újságírók gyű­rűjében lehetett látni — interjút kértek tőle a lapok, a rádió és a televízió számára. Máskor meg úttörők, vagy idősebb emberek vették körül. Kíváncsi lettem, mi ez a nagy érdeklődés Golovcov körül. Gyorsan megtudtam, hogy Ma­gyarországon Golovcovot évek óta várták... Kisfaludi Stróbl róla mintázta a Felszabadulási Emlékmű szovjet katonáját! Azt mondják, Golovcov felku­tatása­ sem volt mindennapi. A szobrász emlékezett a keresztne­­­vére, de vezetéknevét elfelejtette. Valaki ehhez hozzátette, hogy Vaszilij vezetékneve katonai rang­ra emlékeztet. (Golovcov „fejest” jelent. — A fordító.). A szovjet­ rádió felhívást tett közzé: „Je­lentkezzen az a Vaszilij kereszt­nevű katona, aki Budapesten harcolt, s katonai rangra emlé­keztető neve van”. A felhívásra 30 ember jelentkezett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrásznak. A ,,bronzka­tona” Golovcov volt. Golovcovval egymás melletti szobákban laktunk. Az egyik sza­bad estén bementem hozzá. Fá­radtnak tűnt. Kiderült, éppen ak­kor mentek el tőle az egyik ifjú­sági lap munkatársai. Amikor előhúztam a jegyzet­tömbömet, szemrehányóan pil­lantott rám. De azért barátian elbeszélgettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tejko­­vóban él, a pamutfeldolgozó kombinátban dolgozik. Sose hal­lottam még Tejkovóról, de pon­tosan magam elé tudtam képzel­ni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kisváros, sok parkkal. Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál és a Donnál, a Balti­kumban és a Dunánál. Csapatteste a háború után egy ideig Budapesten állomásozott. Itt találkozott Kisfaludi Stróbl Zsig­­monddal. Jól zsemügyre vettem Golov­covot: valóban fel kellett, hogy­­ keltse a szobrász érdeklődését. Arca nyílt, egyszerű, tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a har­colni és dolgozni egyaránt jól tu­dó ember magabiztossága sugár­zik róla. Azután pillantásom az ablakon keresztül messze Budára, a Gel­lérthegyre tévedt, ahol fényűzőn­kén lebegett a pálmaágat tartó nőalak. „Jó volna tudni, vajon őt kiről mintázta a szobrász? ... Ki­ is lehet ez a nő?” — tűnőd­tem. Sajnos, másnap el kellett utaz­nunk Budapestről. Négy év múlva, 1969 márciusá­ban újra Magyarországra látogat­hattam, ez alkalommal szakszer­vezeti küldöttséggel. . Bár a március hideg és esős volt, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját szerte az országban nagy töme­gek ünnepelték. Küldöttségünk tagjai különbö­ző városokba látogattak. Én a Győrbe és­ Sopronba tartó cso­portba kerültem. Találkoztunk veterán forradal­márokkal, a volt nemzetközi bri­gádok katonáival. Közülük sokan harcoltak Oroszországban a pol­gárháború idején a szovjethata­lomért, majd hazájukban, Ma­gyarországon, Győrből Sopronba utaztunk. Itt meglátogattunk egy szanatóriu­mot. Amint az egyik folyosón mentünk, a röntgenszobából egy szép, szobortermetű nő lépett ki fehér köpenyben. Valamennyien feligyeltünk rá. A nő felénk jött, és az orosz beszédet meghallva, sorra megölelte küldöttségünk nőtagjait. A főorvos sietve megjegyezte: — ő a röntgentechnikusunk, Turánszki Erzsébet. Róla min­tázta Kisfaludi Stróbl a pálma­ágat tartó nő alakját... Most meg a mi asszonyaink kezdték ölelgetni Turánszki Er­zsébetet. Felismerték őt­ . Így ismerkedtem meg, számom­ra is váratlanul Turánszki Er­zsébettel! ... Aztán, amíg társaim megnéz­ték a kezelőhelyiségeket, leül­tünk az ablak alatti padra, s be­szélgettünk. Turánszki Erzsébet sokgyerme­kes családból való, korán meg­ismerte a szükséget és a bánatot. Sok rosszat átélt a fasiszta ura­lom és a német megszállás ide­jén. Megpróbáltatások vártak rá az 1956-os ellenforradalom nap­jaiban is. Nem bocsátották meg neki, hogy modellt állt Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak. Azzal fe­nyegették, hogy megölik. — Engem csak kővel dobáltak meg, többre nem szánták rá ma­gukat. bronz hasonmásomra azon­ban m­ár kötelet vetettek, meg­kísérelték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég ere­jük!... Én ott óriás vagyok, 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lábán! — mondta nevetve. — Akárcsak az élő Erzsébet, igaz? Igen, Turánszki Erzsébet nem hátrált meg szilárdan kitartott a népi hatalom mellett, amely lehetővé tette, hogy tanuljon és munkát adott számára. A régi Magyarországon mindezt nem kapta volna meg ilyen magától értetődően egy parasztlány!... Tudta, várta, hitte, hogy a segít­séget 1956-ban, hazájának nehéz óráiban csak a szovjet emberek hozhatják. — Olyanok, mint Vaszilij Go­lovcov, a katona — mondta. — Aki az emlékmű talapzatánál zászlóval és géppisztollyal áll. Emlékszik? — Igen, emlékszem. Sőt Golov­covot személyesen is ismerem. A sors véletlenül összehozott vele is. Turánszki Erzsébet elbeszélé­sét hallva, újra Kisfaludi Stróbl Zsigmondra gondoltam. Arra, hogy szeretnék megismerkedni magával a művésszel is. Ezt a ta­lálkozást következő magyarorszá­gi látogatásom idejére terveztem Másnap visszatértünk Buda­pestre. Egy késő estig tartó fo­gadás sűrűjében, a Parlament­ben tolmácsom bemutatott a mű­velődésügyi miniszternek. Na­gyon szívélyes volt, megkérdezte, miben lehetne a segítségemre, nem szeretnék-e még valahová utazni az országban. Beszélgetésünk közben odajött hozzánk egy középmagas, idősebb férfi, boros pohárral a kezében. Az ismeretlen pompás hangulatban, széles mosollyal köszöntötte a minisztert. Kisfaludi Stróbl Zsigmond volt. Különös érdeklődéssel figyel­tem. Nemcsak azért, mert a sors vele is véletlenül hozott össze. Tiszteletre méltó kora ellenére energikus, erős embernek tűnt. Boros poharakkal teli tálcával egy pincér lépett hozzánk. Kisfaludi Stróbl Leningrádra mondott pohárköszöntőt. Megköszöntem a szobrász szív­ből jövő szavait, kifejeztem el­ragadtatásomat a gellérthegyi emlékmű iránt, és sok sikert kí­vántam következő munkájához. Felhajtottuk borunkat. i— Az új munkám — Petőfi Sándor. A költő! Megformálása régóta izgat, s nem először pró­bálkozom vele. Kisfaludi Stróbl hirtelen meg­fogta a könyökömet, és meghatva mondta: — Ó. Leningrád!... Tudja-e, hogy egy régi, kedves szobrom, az íjász, az Ermitázsban látha­tó... Ha arra jár, köszöntse majd. Kisfaludi Stróbl Zsigmond íjá­sza az Ermitázs udvarán áll, s az íj húrját megfeszítve, a palota áttört kapuján keresztül, a szá­munkra láthatatlan célra szegezi tekintetét. Fordította: Lovas Pálné (Pólya Zoltán felvétele — KS.) PÁRTDEMOKRÁCIA ÉS A TÁRSADALOM A lenini típusú forradalmi marxista párt olyan szervezet, amely szakadatlanul tudatosítja a dolgozó osztályokban tár­sadalmi helyzetüket és történelmi feladatukat, rendszerezi tapasztalataikat és levonja a szükséges következtetéseket a társadalmi cselekvés helyes irányaira vonatkozóan. Olyan szervezet tehát, amely a tömegeket elvezeti a szocializmus­hoz, megjelöli az oda vezető utakat és eléréséhez megszer­vezi a tömegek kollektív tevékenységét. A párt a munkás­­osztály élcsapata, amely arra hivatott, hogy érvényesítse a munkásosztály vezető szerepét. • A pártra azért van szükség, mert sem a hatalomért folyta­tott harc idején, sem a hatalom kivívása utáni időkben az egész osztály nem képes a történelmi küldetés és az ezzel járó vala­mennyi­­ feladat színvonalára emelkedni. Szükséges egy, a tu­datosság magas fokán álló szer­vezett erő, amely bonyolult har­ci helyzetekben is képes kidol­gozni a stratégiát és a taktikát. A munkásosztály tehát csak a párt segítségével elemezheti társadalom többi osztályának és a rétegének helyzetét, a többi osztály és réteg számára a párt közvetíti azt a felismerést, hogy a munkásosztály távlati érdekei­ben fejeződik ki az egész társa­dalom érdeke. A pártnak, mint a munkásosz­tály legfontosabb politikai szer­vezetének, egyik fő feladata, hogy beleilleszkedjék a helyes felis­merések és a belőlük fakadó tennivalók rendszerébe. Feladata tudatosítani a tömegekben a körülmények megváltozását, el­végezni a túlhaladott kritikáját, biztosítani az elért eredmények és vívmányok védelmét, tovább­fejlesztését. A párt feladata, hogy belső életének további demokratizálá­sával, a pártdemokrácia fejlesz­tésével is nyújtson példát és ad­jon modellt az egész társadalom­nak a szocialista demokrácia fej­lesztéséhez. A demokratizálásnak azonban úgy kell végbemennie, hogy az egész társadalom meg­rázkódtatás nélküli, folyamatos fejlődését szolgálja, hogy egy pil­lanatra se ingassa meg a töme­gek biztonságérzetét, de ne tűr­je meg a stagnálás elemeit, azo­kat a visszahúzó erőket sem, amelyek a biztonság szempontjá­ra hivatkozva minden indokolt előrelépéstől visszatartanák társadalmat, és éppen ezzel ás­a­nák alá annak biztonságát. • A pártélet demokratizmusa biztosítja a tömegekhez fűződő demokratikus viszonyt, a meg­győződésen alapuló irányítást,s a párt politikája alapján fejlődő szocialista nemzeti egységet. A pártdemokrácia fejlesztése a párt vezető szerepének növelését, ak­cióképességének, befolyásának megerősödését szolgálja. Szolgál­ja nemcsak azért, mert a párt egyre vonzóbbá váló demokra­tikus belső életével arányosan nő tömegbefolyása, hanem azért is, mert ezzel együtt növekszik tömegek politikai befolyása is a a pártra. Érdemes legalább néhány gon­dolatban felvázolni, hogy milyen előnyökkel járhat a pártdemok­rácia fejlesztése a saját szerve­zeti életére, rajta keresztül közéletre. A belső pártélet de­a­mokratizmusa megakadályozza, hogy a párton belül kialakuljon a passzív, a politikai kérdések önálló eldöntésére képtelen tagok tömege. Megakadályozza, hogy bizonyos csoportok vagy egyének a pártban viselt funkciójukat egyéni érdekeik szerint használ­ják fel. A beleszólás és a dön­tés demokratikus formái lehetet­lenné teszik, hogy egyes párt­tagok és pártszervek tevékenysé­gében tartósan érvényesülhesse­nek a párt politikájától, szerve­zeti elveitől, erkölcsi normáitól eltérő magatartások. A pártde­mokrácia fejlesztésének funkciója tehát, megvédeni egyik a pártot a súlyos tévedésektől, pártot céljaitól eltérítő, a tömé­­­gekre gyakorol befolyását csök­kentő veszélyektől, magatartá­soktól. • A pártdemokrácia túl azon, hogy védi a pártot bizonyos ká­ros jelenségek eluralkodásától, szabályozó és nevelő szerepet is betölt a tagság egymáshoz való viszonyában. Lehetővé teszi, hogy a párttagok sokoldalúan tájéko­zódjanak a társadalom problé­máiról, az e problémák megol­dására hozott határozatokról. A pártélet demokratikus légköré­ben kifejlődnek azok az állami és a társadalmi élet ügyeihez ér­tő, pozitív tulajdonságokkal ren­delkező káderek, akik az élet legkülönbözőbb területein szíve­sen látott, a pártnak és társadal­mi céljainknak megbecsülést szerző vezetők­ részlefe. A párt­demokráciát következetesen ér­vényesítve, arra támaszkodva könnyebb a társadalom egész fejlődését befolyásoló helyes irányelveket kidolgozni, mert le­hetővé válik a társadalom leg­különbözőbb posztjain álló kom­munisták véleményének megis­merése, és ez megkönnyíti az egész párttagság támogatásának megszerzését is a vezetés céljai­hoz. • A pártdemokrácia fejlesztésé­nek feltételei közé tartozik, hogy a döntések meghozatalánál a pártközvéleményt megismerjék és számításba vegyék. Figyelem­be kell venni, hogy miként ál­talában, úgy a párton belül sincs egyszer s mindenkorra adott köz­vélemény, a párt tagságát egy­ségbe foglalja az alapvető po­litikai, ideológiai elvekre vonatkozó és szervezeti nézetazonos­ság, de az elvi nézetazonosság talaján a részkérdések megköze­lítésének számos útja lehetséges. A pártközvéleményt számos kül­ső tényező befolyásolja, de ez a befolyás csak akkor játszhat po­zitív szerepet, ha a párttagság a párt politikájának és világnéze­tének elvei alapján építi be te­vékenységébe a külső hatásokat, nem engedi meg, hogy azok eltérítsék a pártot alapvető cél­jaitól, ugyanis a társadalmi köz­vélemény is csak akkor támogat­ja a pártot, ha érzékeli, hogy hatással van a politika alakítá­sára, de azt is érzi, hogy a leg­sikeresebb politikai irányvonal határozza meg a cselekvést. • A párt különböző szintű szerveiben előfordulhat és nem egyszer elő is fordult, hogy po­zitív elgondolások negatív köz­véleményt teremtettek. Ilyen esetekben nem a pozitív célokról kell lemondani, hanem alapos önvizsgálattal tisztázni, hogy mi okozza a jó elgondolás, kezdemé­nyezés és a pártközvélemény kö­zötti ellentétet. Némely párt­­szerv, pártbizottság nem, vagy csak formálisan biztosítja tagjai részvételét a politika kidolgozá­sában, így a tagság nem mindig érti a legjobb elgondolások ér­telmét, sőt néha előfordul, hogy érdekeivel ellentétesnek tartja azokat, nem tekinti sajátjának. Hátráltatják a helyes törekvés­sel való egyetértést korábbi be­idegződések is, esetleg az úja homlokegyeneset ellentétesnél tartják azzal, amit eddig jónál tartottak. A pártközvélemény­ben mutatkozó eltéréseket nem szabad feltétlenül politikai hibá­nak, rossznak tekinteni. Figye­lembe kell venni, hogy a párt­tagság nem a társadalomtól el­különülten él, hanem maga is a társadalmi munkamegosztásban kialakult különböző szociális cso­portokban helyezkedik el. Az egyes párttagoktól nem azt kí­vánja a párt, hogy tagadják meg és utasítsák el a társadalmi hely­zetükből adódó érdekekkel való csoitosulást, , hanem hogy legye­­nek képesek r kitekinteni >a.,szűk helyi vagy csoportérdekek vilá­gából, segítsék elő a részérdekek és az egész társadalom érdekei­nek összehangolását, egyesítését A pártdemokrácia következetes fejlesztése hozzájárulhat tehát az egész társadalomban a közélet fejlődéséhez, kiemeli a néma, szunnyadó közvéleményt, a név­telenségből, a gazdaság és a tár­sadalom irányításának továbbfej­lesztésével aktív részvételhez jut­tatja azokat a társadalmi cso­portokat, amelyeket enélkül po­litikailag éretten vagy visszahúzó erők ébreszthetnek fel és foghat­nak be saját törekvéseik szeke­rébe. • A párton belüli demokrácia az egész társadalomra pozitív hatást gyakorló erő. Pozsgay Imre Georgij Holofeov ismert szovjet író. Elbeszéléseinek és regényeinek fő té­mája • Honvédő Háború, • szovjet katonák hősiessége. Haditudósítóként megfordult a hadszíntereken, Magyar­­országon is járt. Itteni emlékeiről, él­ményeiről Magyar regény címmel ön­álló kötete jelent meg. Az idén ép­pen hatvanéves író a leningrádi Iro­dalmi-művészeti folyóirat, a Zvezóe főszerkesztője. Varga Mihály: Óda a szabadsághoz Fehér tollú és színes tollú, könnyedén messze­ azázó, fényes­ tekintetű madár, ragadj magaddal a fájdalmak Térrögös koloncait feledtetve a felhők szédítő magasába, Tégy szárnyaid alá minket, és melengess, vigyél messze távoli tájakra és dúdolgas a feledtető dalokkal és biztass: legyintünk a kínra, csalódásra, mert kertünk alá értek már, közelednek. Jönnek a szép napok nevetve, a harmatos-arcú, gyöngy-harmatot permetező, gyógyító, melegen» ravaszok! játékos, önfeledten-szaladó, kipirult-arcú gyermek, babáját, öltöztető kislány, tetileken-pevetó óriás, bokrok, ágaa-bogas kertek, mély­ csendü,parkok, Bogaras lugasok, holdfényes utak hú őrzője, a végtelent kapáló, távolságokat, roppant tereket tenyerén hordó, mindent-akaró, vágyakból­ szőtt asszonyt testben életet őrző erő, állványokat ácsoló, magas falakat emelő erő vigyél minket messze! Szép testvérünk, Jó édesanyánk, vicces-kedvű­­ barátunk, esténként, délben, reggel enni adj nekünk! Soha-nem-pihenő, örökké-mozgó repülő-szárnyán csalogató, csillagvilágok roppant taréjn bolyongó, ulMu arcú, ne hagyj el aMit! Szárnyaiddal messzi­ egeket beborító swih — ne hagyj­al minket!

Next