Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-26 / 96. szám
PETŐFI NÉPE Szakközépiskolások országos versenye Ipari szakközépiskolások országos tanulmányi versenye kezdődött meg hétfőn az 50 éves fennállását ünneplő szolnoki Szamuely Tibor Közlekedésgépgyártó Ipari Szakközépiskolában. Az ország több mint száz intézetének selejtező versenyéből 52 iskola 64 tanulója, jutott be a szolnoki döntőbe. A háromnapos vetélkedőn az iskolai szakoknak megfelelően több szekcióban vetélkednek elméleti és gyakorlati ismeretekből a tanulók. A tíz legjobb versenyző felvételi vizsga nélkül kerül egyetemre, illetve főiskolára, s a legjobbakat a vállalatok is megjutalmazzák. SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐK VÁLLALATI TANÁCSKOZÁSA Nyolc kitüntetett brigád a ZIM gyárában Az import Zománcipari Művek április 23-án Tolna megye legifjabb városában, Bonyhádon tartotta meg a szocialista brigádok vezetőinek vállalati tanácskozását. A rendezvény jelentőségét fokozza, hogy közvetlenül az 5. országos tanácskozást követően bonyolították le. Pécsert Frre vezérigazgató beszámolójában a munkaversenymi izgalom fejlődését elemezte, beszámolt a vállalat 171. évi feladatainak teljesítéséről, s ismertette az idei esztendő legfontosabb célkitűzéseit. A Lámpást.<>mancipari Művek dolgozói is pár határozat teljesítéséért tevékenykednek, s az 177-es év mindenkitől fokozott helytállást kivim A végrehajtásért a szocialista kollektívák vállalták a legtöbbet. A még eredményesebb munka érdekében keresik a brigádmi izgalom továbbfejlesztésének lehetőségeit: brigádok közötti, a vállalat egyes gyáraiban tevékenykedő kollektívák közötti szocialista együttműködést alakítottak ki. A fiatalok sajátos termelési mozgalmait, a jövőben eredményesebben kívánják hasznosítani. A kecskeméti gyár dolgozóinak több mint a fele, 617 ember tagja a szocialista brigádoknak. A 41 szocialista brigádban munkálkodó dolgozókat 11 brigádvezető képviselte a tanácskozáson. Virágh József, a Felszabadulás szocialista brigád vezetője küldöttként jelen volt a vasas ágazati tanácskozáson. Brigádjának elmúlt évi munkájáról szólva elmondotta, hogy a gyár a gépi öntödében az utolsó negyedévben lemizelte a három műszakot, ami a kollektíva számára is komoly feladatot jelent. Részletesen beszámolt a gazdasági munkában elért eredményeikről, az életmódbeli és művelődési vállalásaik sikeres teljesítéséről. Hajdú Kornél, a kecskeméti g ii pártszervezetének titkára vasas ágazati, majd a szocialista a brigádok vezetőinek 5. országos tanácskozásán is jelen volt, az utóbbin kapta meg a magas szakszervezeti elismerést, a Szakszervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát. A két tanácskozás tapasztalatairól részletesen tájékoztatta a vállalat szocialista brigádjainak vezetőit. Rámutatott, hogy a felszólalások során különös jelentőséget és hangsúlyt kapott az üzemi demokratizmus fejlesztése, a munka- és technológiai fegyelem erősítése, a minőségi munka és a hatékonyság növelése. A Simpart Zománcipari Művek szocialista brigád vezetőinek vállalatai tanácskozásán elfogadott állásfoglalásában kimondták, hogy egyetértenek a szocialista brigádvezetők 5. országos tanácskozásának állásfoglalásával, s az abban rögzítetteket a gyakorlatban is érvényre juttatják. Többek közt meghatározták a legfontosabb tennivalókat, amelyek teljesítésével biztosíthatják a vállalati komplex intézkedési tervben szereplő feladatok teljesítését, kiemelten a 22 millió forint értékű megtakarítást. A jövőben nagyobb súlyt fektetnek a szocialista brigádon belüli egyéni vállalásokra, az öntevékenység, a kezdeményezőkészség lehetőségeinek megteremtésére és gyakorlására. " A Lampert Zománcipari Művek () szocialista, kollektívája kapta meg 1976-ban végzett kiemelkedő munkájáért a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntető címet. A kecskeméti gyár t szocialista közössége, a Ságvári Endre. Május 1.: a Délül, a Kossuth Laajos, a Szalvay Mihály, a Petőfi Sándor, a Felszabadulás és Heiszmann szocialista brigád érdemelte ki a kitüntetést. Bánhidi László A Skála kecskeméti bemutatkozása Rendhagyó árubemutató és vásár nyílt hétfőn Kecskeméten az Alföld Szövetkezeti Áruház emeleti részén .Skála áruskála az Alföld Áruházban'' címmel. A kiállítás a budapesti nagyáruházban ■ kapható árukból ad ízelítőt, köztük a Skála által gyártott olyan — úgynevezett monopol — cikkekből, amelyek más nagykereskedelmi vállalattól nem szerezhetők be. Most itt a helyszínen egytől egyig megvásárolhatók, ugyanakkor — az emeleti bemutatótól függetlenül — az Alföld mindegyik osztályán is helyet kaptak a Skála-áruk. A gazdag választékból elsőnek az autóscikkeket említjük, így az akkumulátorról működő kompresszort. Az illatszer osztály egyebek közt Skála-szappant kínál, szemben pedig tetszetős dísz- és ajándéktárgyakból lehet válogatni. Emilt különböző méretű, színű és fazonú gyermekcipők, másik osztályon nagy mennyiségűben ballonkabátok, pólóingek, garbók. A Skála-áruhél szombaton, április 20-án ér véget. A moszkvai rádió pályázata A moszkvai rádió a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett, amelyen mindenki részt vehet. A pályázóknak a következő öt kérdésre kell válaszolni: — Ki volt a Szovjetunió kormányának első vezetője? — Miről szóltak a Szovjetunió első dekrétumai? — Melyik magyar internacionalista találkozott Leninnel? — Milyen szovjet filmet láttak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról? — Nevezze meg a KGST azon objektumait, ahol együtt dolgoznak a magyar és szovjet fiatalok. A válaszokat május 31-ig a következő címre kell elküldeni: Moszkvai rádió magyar osztálya, Moszkva. A helyes megfejtők között három fődíjat — szovjetunióbeli utazás — sorsolnak ki. Versmondó szakmunkástanulók Elsősorban a jó versválasztással tűntek ki a KPVDSZ hagyományos, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkástanulók részére kiírt szavalóversenyének résztvevői. Érdekeset, eredetit kerestek és többen találtak is. Szép Ratkó József, Bóka László, Spiró György, Görgei Gábor költemény is szerepelt a versengők választékán, s természetesen Weöres Sándor, Juhász Ferenc, Garai Gábor, Pilinszky János alkotásai. Az országos döntőn a bajai Kenyeres János képviseli Bács-Kiskun megyét. A kecskeméti kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola két hallgatója — Balázs Mária és Kovács Mária — szerezte meg a második és harmadik helyezést. A díjakat Urbán Pálné, az SMT kulturális osztályának vezetője adta át, a versenyzőket Egyed Ferenc, a KPVDSZ megyei titkára köszöntötte. Május 6-ig: Interker-börze Több mint 1 milliárd forint értékű anyagot, gépet, műszert, alkatrészt, szerszámot, kötőelemet, festéket és vegyianyagot kínál megvételre 85 ipari nagyvállalat és szövetkezet az Interker hatodik börzéjén, amely hétfőn kezdődött az Építők Szakszervezetének székházában. A május 1-ig tartó börzén minden eddiginél nagyobb a kínálat. Azz elmúlt két év alatt megrendezett öt hasonló akcióban több mint fél milliárd forint értékű anyagot sikerült hasznosítani. Szélesítik az utat Tiszakécskén . • A nagy forgalom miatt szükségessé vált Tiszakécske központjában az útkorszerűsítés. A munkálatok során tizenegy méternyire szélesítik az utat, s gépkocsiparkolót is kialakítanak. A tervek szerint augusztus 20-ra adják át a forgalomnak az új utat. Új termesztési módszer A Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet feladatai közé tartozik a gomba termesztésével és feldolgozásával kapcsolatos tudományos munka irányítása, az étkezésre alkalmas fajták nemesítése, a termesztéstechnológia korszerűsítése, új eljárások kidolgozása. Foglalkoznak — többek között — a vadon termő, ehető gombák termesztésbe vonásával. Többek között új technológiát dolgoztak ki, dr. Balázs Sándornak, az intézet igazgatójának irányításával a harmatgomba termesztésével kapcsolatban. A hagyományos telepítési időpontoktól eltérően, az úgynevezett átteleltetéses módszert" vezették be. Főként a nyugati államokban foglalkoznak ezzel a gombafajtával. A termelés igen bizonytalan, a hozam ingadozó. Az intézet az őszi telepítés bevezetésével elérte, hogy a termelés megfelelő eredményekkel jár, egy kilogramm légszáraz szalmára vetítve, egy kilogramm értékes élelmiszert nyernek. Az új eljárásnak nagy előnye még a külföldön alkalmazottakkal szemben, hogy az érés olyan időszakra — áprilisra, májusra — esik, amikor a piacon nincs elegendő friss gomba. Az intézet által kidolgozott új módszert az egyre bővülő szaktanácsadói tevékenység eredményeként mind több helyen alkalmazzák. A bemutatókon évről évre több szakember vesz részt. A kutatóktól kapott információk szerint jelenleg is szívesen fogadnak érdeklődőket. Azok részére, akik ősszel harmatgombátkívánnak telepíteni, szaporítóanyagot is adnak. Az étrendi változások növelik a fehérjében gazdag élelmiszerek iránti érdeklődést. Ebből következően hazánkban is egyre emelkedik a gombafélék iránti kereslet. Az intézet új módszere — amelynek lényege, hogy tavasz helyett már ősszel szalmából készített táptalajra helyezik a gombaszövedéket — lehetővé teszi az egyszerű, biztonságos termesztést. • A szaporítóanyagot steril fülkében állítják elő. Képünkön: Tarjányi Mária harmatgombaspórát juttat a táptalajra. (Méhes Éva felvétele.) HÍREK • HÍREK CSAK DÍSZ ÉS SEMMI TÖBB Földszintes utca, néhány lépésnyire a város központjától. Napfényben fürdő házak, zsalugáteres ablakok, verandák, sok éves deszkakerítések. Hosszú láncon házőrzők kémlelnek mindenfelé, tyúkok kotkodácsolása hallatszik, az orgonabokrok előtt kéjesen nyújtóznak a macskák. Eper- és körív-, cseresznye- és almafák a néhány tőke illatos lugas szőlő között. Szívesen sétál ilyen mellékutcában az ember. Téglajárdákon visz az út, belátni az udvarokba, ahol nagymosást rendeztek, ott tarka lepedőket szárít a kifeszített köteleken, drótokon a szél. Nyílnak a tulipánok, s amott a szamóca virágjai fehérlenek. A téglák között fakó-zöldek a fűcsomók. Egy helyt fekete a talaj, átható a petróleumszag. Igen, a korral haladni illik; a rómaiak sóval vetették be a földet, hogy semmi se teremjen, itt a petróleummal locsoltak. Az udvarban, mintha centire mérték volna, parancsszavakkal egredoztatták volna, katonás rendben sorakoznak a virágok. Mindenütt kigyomlálva — kipusztítva! — a gazda véleménye szerint nem odaillő zöld. Ettől furcsán kietlen a kert; sehol a buja növényzet életvidámsága. Embertelen ez a mértani kert, körülölelve olyanokkal, ahol a tulipán mellett a petrezselyem és a sárgarépa is megfér, ahol a zöld az életet jelenti, a mozgalmasságot, a derűt. Petróleummal sterillé tett kert: csak dísz vagy, semmi többé. Élettelen, ezért embertelen dísz. B. J. NAPTÁR 197“. április 26., kedd Névnap: Ervin • Napkelte: 4 óra 36 perc. Napnyugta: 18 óra 49 perc. Holdkelte: 10 óra 41 perc. Holdnyugta: ú óra 35 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet ismétlődő esővel. Az erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél csak lassan eik. A legalacsonyabb mérséklőéjszakai hőmérséklet 2—7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig, időnként megerősödő nyugati széllel változékony időjárás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 3, plusz 11 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább mm), csapadék az ország területének 30 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 24-én a középhőmérséklet 11,6 (az 50 éves átlag 12,7), a legmagasabb hőmérséklet 16,2 Celsius-fok volt, a nap nem sütött ki, s 6,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7,2, 13 órakor 13,9 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 6,4 Celsius-fok volt. — Kutatófilmes napokat rendeznek a jövő hét közepén Budapesten. Az eseményen a 230 magyar résztvevőn kívül 15 ország csaknem száz kutatófilmes szakembere vesz majd részt a technika házában. — A mezőgazdasági szövetkezeteknek az első negyedévben’13 millió forint kártérítést fizetett ki Bács-Kiskunban a biztosító. A múlt évihez képest az összeg ötmillió forinttal emelkedett. Óvodabővítés társadalmi összefogással Jászszentlászlón elhatározták, hogy a helybeli termelőszövetkezet és a lakosság közös összefogásával bővítik a jelenlegi szűkös, a mai igényeknek már csak részben megfelelő óvodát. A jelenlegi négy gyermekcsoport helyett hatot tudnak majd elhelyezni és megfelelő keretek között foglalkoztatni. Az óvoda bővítése csaknem egymillió forintba kerül. Elkészülte után nagyban enyhíteni fogja a község és a szülők gondjait. — Ma este, fél 1-kor Kecskeméten a Tudomány és Technika Háza Dózsa-termében bemutatkoznak a Forrás szerkesztői, munkatársai. Az SZMT Művelődési Központ által rendezett találkozóra meghívták azt a tizenhárom szocialista brigádot is, amelynek tagjai részt vesznek a május 14-i szellemi vetélkedőn. — A KISOSZ jubileumi közgyűlése. A Kiskereskedők Országos Szervezete hétfőn a Béke Szállóban tartott 10. közgyűlését, amelyen egyben megemlékeztek a KISOSZ megalakulásának 30. évfordulójáról. A jubileumi közgyűlésen dr. Gyürki Rudolf, a KISOSZ elnöke tartott beszámolót. — Villamos energia és a balesetvédelem. Közhasznú előadásra kerül sor holnap délután három órakor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportjának rendezésében. A résztvevők hatnak a villamosáram tájékozódésettani hatásáról, a balesetet szenvedett személyeken végezhető életmentő eljárásokról, a balesetmegelőző módszerekről. Minderről nemcsak szóban, hanem dia-, és színes mozgófilmről is ismereteket gyűjthetnek a jelenlevők. — Hároméves, esti színészképző tanfolyamot indít a Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1977—78-as tanévben. Azoknak a jelentkezését várják május 15- ig, akik jó beszéd-, ének-, és tánckészséggel rendelkeznek, akik munkájuk mellett vállalják a tanulást. A 25 évesnél fiatalabb lányok és harmincadik évüket még be nem töltött fiúk a főiskola tanulmányi osztályától kérhetik a jelentkezési lapot. A Kecskeméti Katona József Színház műsora. Április 26., kedd este 7 óra: DE KI LESZ A GYILKOS? CSÉB és Főiskolás 2. bérlet.’ &S&S& SSSSSSSSSSSS1ft BSSSSSSSMBS! HÉT BALESET A HÉT VÉGÉN Ittasság, figyelmetlenség az ok Meglehetősen sok, hét baleset történt megyénk útjain péntektől vasárnapig. Pénteken délelőtt Kecskeméten, a Rákóczi úton kerékpározott Erdei Lajos, 57 éves hivatalsegéd, helyi lakos. Amikor a Hajdú utca felé akart kanyarodni, nem sorolt be kellő időben a megfelelő forgalmi sávba,s félktávolságon belül a Pozsár Attila (34 éves anyagbeszerző, nagykőrösi lakos) által vezetett Nysa gépkocsi elé került. Pozsár, bár fékezett, s megpróbálta elkerülni az ütközést, a gépkocsival elütötte a kerékpárost. Erdei Lajos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Pénteken este fél tizenegy órakor Akasztón ittas állapotban vezetve motorkerékpárját egy enyhén jobbra ívelő kanyarban kicsúszott, áttért a másik oldalra és egy deszkakerítésnek ütközött Tóth Imre, 20 éves dunatetétleni segédmunkás. A súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett motorost a mentők a kiskunhalasi kórházba szállították. Az anyagi kár mintegy ötezer forint. •Szombaton délben Nysa busszal kilenc utast szállított Barna Imre 34 éves gépkocsivezető, tompai lakos Jakabszállás felől Kecskemétre. Ekkor, állítása szerint, rosszul lett, s csak arra emlékszik, hogy a kocsi áttért a másik oldalra, s két fának ütközött. Andróczki József (kertész, Tompa) nyolc napon túl gyógyuló súlyos. Barna Imre, Andróczki Józsefné (háztartásbeli), Andróczki János (gépkocsivezető), Andrótzki Jánosné (beldogozó), Andróczki Zoltán (tanuló), Kövesdi Józsefné (élelmezésvezető) és Boros Antalné szakácsnő tompas lakosok nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek, anyagi kár nyolcvanezer forint.Az Szombaton este Ladánybene felől Kecskemét irányába haladt Farkas János (39 éves lakatos, lajosmizsei lakos), a rendőri jelentés szerint ittas állapotban. Járműve sebességét nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért előbb az útpadkára tért le, majd egy fának ütközött. Utasát, Német Tibort (39 éves segédmunkás, lajosmizsei lakos) súlyos, nem életveszélyes sérüléssel szállították ,a kecskeméti megyei kórházba. Az anyagi kár mintegy 35 ezer forint. Vasárnap, fél 9 órakor az 52-es úton, a 31. kilométerkőnél Jéri Bálint (26 éves programozó, foktői lakos) hátulról beleszaladt járművével az előtte éppen fékező Wartburgba. Lőrincz Sándor (42 éves műszaki előadó, sárbogárdi lakos), a Wartburg vezetője autójával az ütközés következtében az előtte már majdnem álló Fiatnak ütközött, amelyet Soós Györgyné (39 éves formatervező, pécsi lakos) vezetett. Közben Jéri Bálint kocsijába beleszaladt Pandur László (36 éves maros, hajósi lakos). Személyi sérülés ugyan nem történt, de a járművekben összesen mintegy 39 ezer forintos kár keletkezett. A rendőrség Jéri Bálint és Pandur László ellen szabálysértési eljárást indít, mert alapos a gyanú, hogy nem megfelelő féktávolságot választottak. Vasárnap délben, szintén, a solti utón történt baleset. Halász László (45 éves zománcozó, alsószéktói lakos) ittasan vezette kerékpárját, s a forgalom elől elzárt területen balra kanyarodott, egy földútra. Ekkor már előzte őt az a motorkerékpár, amelyet Horváth Antal (22 éves váltókezelő, fülöpszállási lakos) vezetett, összeütköztek, mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Vasárnap este a solti benzinkút előtt történt az a baleset, amelynek következtében Gáspár Bódogné (65 éves háztartásbeli, Solt) súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőri szerint Radnóti Ákos (43 jelentés éves agronómus, budapesti lakos) nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját, s későn vette észre az út jobb oldalán álló asszonyt, s elütötte. MOZIMŰSOR 1977. április 26.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A MAGAS SZŐKE FÉRFI VISSZATÉR 50 százalékkal fölemelt helyérú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: Csak fél 4 órakor! BANKRABLÁS Színes, amerikai bűnügyi filmvígjáték háromnegyed 1; órakor JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL Csak 1« éven felülieknek! Dupla hely ára! Kétrészes, színes svéd film mesemozi: lét 4 órakor háromnegyed 6 órakor ROBINSON ÉS A KANNIBÁLOK Színes, magyarul beszélő olasz rajzfilm STÚDIÓMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Humor a filmen NAGYVÁROSI FINYEK Amerikai filmvígjáték PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-51» (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út «. Telefon: 15 729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 095 I HU ISSN 0132—2S5 X J