Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-21 / 170. szám
SPORT- SPORT TÖMEGSPORT Rekordnevezésre számítanak A Kecskeméti Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége és a KISZ városi bizottsága közös rendezésében kerül sor a hét végén a munkahelyi dolgozók spartakiádjának kecskeméti városi döntőjére. A versenyen részt vehetnek mindazok a dolgozók, akik 1977. április 1-ig betöltötték 15. életévüket, munkaviszonyban vannak, s az alapfokú versenyektől szerepelnek a spartakiádon (nem rendelkeznek I. osztályú, vagy ifjúsági aranyjelvényes szintű minősítéssel, NB-s szakszövetségi csapatbajnokságban nem vettek részt az 1976/77-es évben). Igazolt sportolók saját sportágukon kívül más sportágakban indulhatnak. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is atlétikában (hét női és kilenc férfi versenyszámban), kispályás kézilabdában és labdarúgásban, költéshúzásban rendeznek városi döntőket. A városi döntő 1—3. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. Az összetett pontversenyben legjobb eredményt elérő üzem, vállalat, intézmény elnyeri a Spartakiád Kupát. Amint a városi sportfelügyelőségen megtudtuk, szerdán délig több mint háromszáz nevezés érkezett. A legnagyobb létszámú versenyzőgárdát a BOV, a SZIM, a városföldi Petőfi Tsz, a Postás KISZ-szervezet, az Alföld Áruház, a ZIM és a Vízmű Vállalat indítja. A rendezők a helyszínen is fogadnak el nevezést. Az ünnepélyes megnyitóra július 24-én, vasárnap reggel 8 órakor kerül sor a Széktói Stadionban, a versenyek 8.30-kor kezdődnek. Farkas (H. Kun Béla SE) a megyei bajnokság legeredményesebb csatára 32 gólos: Farkas (H. Kun Béla SE) 27 g.: Herner (Fájsz) 26 g.: Bálint dr. (H. Kun Béla SE), 24 g.: Kállai (Lajosmizse), 21 g.: Vén (Kalocsa), 20: Bohács (Baja), Forró (Kunszentmiklós), 19: Kisznyér (H. Kun Béla SE), 18: Pásztor (Tompa), 17: Csurka (H. Kun Béla), Evanics (Sükösd), Koszorús (H. Gábor Á. SE), 15: Kráczer (Fájsz), Szabó I. (Kecel), Vajda II. (Lajosmizse), Péter I. (Vaskút), 14: Prikidánovics (H. Gábor Á. SE), Márkli (Lajosmizse), 12: Lakatos (Kalocsai SE), Radics (H. Mezőfi SE), Szakál (H. Szamuely SE), 11: Hegyes (Bácsalmás), Paplanos (Kiskőrös), Bende (Lajosmizse), Bedzsula (Vaskút), 10: Knetig (Bácsalmás), Kovács (Hajós), Mezei I. (Izsák), Patyi (H. Kun Béla) Bérezés (Kunszentm.), Erdős, Sörös (Soltvadkert), Maruzsa (Sükösd), Gács (H. Szamuely SE), 9: Bagi (Hajós), Varga (Izsák), Sárközi (Kiskőrös), Szeregnyi (H. Mezőfi SE), Tóh (Soltvadkert), Molnárfi (H. Szamuely), Eiler (H. Gébor Á. SE), 8: Patocskai (Bácsalmás), Tomaskov, Takács (Gara), Schön (Hajós), Gyiffkó dr. (Izsák), Nagy, Kiss L., Farkas (H. Mezőfi), Dézsi (H. Szamuely), Germán I. (Vaskút), Gombkötő (Fájsz), 7: Ónodi I., Cseke (Baja), Kovács (Bácsalmás), Ikotity (Érsekcsanád), Tóth, Pataki (Izsák), Fábián (Kecel), Szlovák II. (Kiskőrös), Németh, Kollár (Sükösd), Dömény (Vaskút), 6; Futó (Bácsalmás), Tényi (Gara), Szabó II. (Kecel), Szabó (Kunszentmiklós), Seres (H. Mezőfi), Mészáros, Benkő (Soltvadkert), Tóth (H. Szamuely), Béreczki, Czeglédi (Tompa), 5. Havasi (Bajai SK), Marinko (Érsekcsanád), Frittman (Soltvadkert), Csont, Túri (H. Gábor Á.), 4 g.: Ónodi NI., Márity, Bódi (Baja), Aradi, Rudics (Bácsalmás), Kákonyi, Bárdos (Érsekcsanád), Zsákai (Fájsz), Forrai (Gara), Dobler NI. (Hajós), Lipokatich, Németh (Izsák), Illés, L. Posztobányi, Szegezdi, Dinnyés, Kapitány (Kalocsa), Mezei II., Majorosi, Szvetnyik (Kecel), Kókai, Borbély, Horváh (H. Kun Béla SE), Patai (Kunszentmiklós), Sólyom, Komáromi (Lajosmizse), Horváth, Szabovik (H. Mezőfi SE), Bálint (Tompa), Benkovics (Vaskút), 3 g.: Kabal, Radics (Bajai SK), Narancsik (Bácsalmás), Boros, Tüske, Ádám (Érsekcsanád), Szabó (Fájsz), Tóth, Török (Gara), Zsáki, Szabó, Jenei (Kalocsa), Vajda (Kecel), Antal (Kiskőrös), Csovcsics (Kunszentmiklós), Lógó I., Radics Gémes (H. Szamuely),Sükösd, Baráth (Tompa), Csóti, Matus (Vaskút), Sztvorecz, Kozma, Udvardi, Demeter, Seres (H. Gábor Á. SE), 2 g.: Kocsis (Bajai SK), Kemény (Baja), Hutterer, Lengyel, Kispál (Bácsalmás), Felső, Vörös (Érsekcsanád), Débics (Fájsz), Molnár (Gara), Szauter, Szabó (Hajós), Bothi (Izsák), Farkas, Illés A., Erdős (Kalocsa), Polgár, Rácz, (Kecel), Bor (Kiskőrös), Váczi (Kiskőrös), Sahin, Dongó (H. Kun Béla SE), Bakos (Kunszentmiklós), Szívós, Zsíros, Vajda I., Tömöri, Kovács T. (Lajosmizse), Lénárt, Jenei, Papp (H. Mezőfi SE), Szarka (Soltvadkert), Czobor, Szabó (Sükösd), Barabás, Németh (H. Szamuely SE), Füredi, Horváth (Tompa, Germán 11., Scheffer (Vaskút), 1 g.: Győrfi, Bada, Holczer, Dikán, Tumo, Petresevics (Baja), Varga, Juhász, Triebl, Vetró, Gyuricza, Szabó (Érsekcsanád), Kovács, Galambos, Horváth (Fájsz), Aranyos, Kubatov, Szabó, Czoboly, Miskó (Gara), Bendeczki, Geiger, Sípos (Hajós), Iván Birkás (Izsák), Pécsi, Tamás, Varjú, Matos II., Matos I. (Kalocsa), Köves, Zsember (Kecel), Polareczki, Bajusznács, Hajnali Ba (Kiskőrös), Rigó, Varga, Dobra, Iványi I, Hevesi (H. Kun Béla SE), Faragó, Lovász (Kunszenmiklós), Kislőrincz, Krasnyánszki, Kisjuhász (Lajosmizse), Bodács, Puskás, Szendrődi (H. Kanalas, Mezőfi SE), Fazekas, Dukai, Wolf (Soltvadkert), Bogárdi, Benda, Lógó 11., Páncsics, Lakner, Kovács (Sükösd), Mózsik, Csörgő, Dravucz, Bese, Krasznai, Gulyás (H. Szamuely SE), Friebert, Langó, Czvnanov, Czombos, Virágh (Tompa), Körmendi, Palatinszki (Vaskút), Kovács, Perei, Maczkó (H. Gábor Á. SE), öngólosok: Bende, Lógó I. (Sükösd), Osztrogonácz, Bergman (Gara), Polgár, Glavati, Fábián (Kecel), Csóti (Vaskút), Szívós (Lajosmizse), Szél, Horváth (H. Kun Béla SE), Neszvecskó (Tompa), Szász (Izsák), Janovics I. (Kunszentmiklós), Pécsi (Kalocsa), Antal (Kiskőrös). Nagy mezőnyök a járási döntőn A Falusi Dolgozók XXIV. sporta kiadja Kiskunhalasi járási döntőjét a nagy számú nevezések miatt két napon, július 10-én és 17-én, Szánkon rendezte a Kiskunhalasi Járási és Városi Sportfelügyelőség. A megnyitó ünnepségen 17 község képviseletében mintegy 1200 sportoló, versenyző vonult fel, s Milassin István, a Járási Hivatal elnökhelyettese köszöntötte őket. A spartakiád történetében először fordult elő, hogy Kiskunhalas járási döntőt a nagy érdeklődés miatt egy nap alatt a rendezők nem tudták lebonyolítani. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy tovább nőtt a sportolási igény, s ezt a községek ezzel foglalkozó aktívái jól ki is használták. Szembetűnő, hogy az összesített pontversenyt óriási fölénnyel nyerte a Jánoshalma. Az előző években ennél lényegesen szorosabb volt a küzdelem a községek között. Eredmények: KÉZILABDA, Nők: 1. Kiskunmajsa, 2. Kisszállás, 3. Harkakötöny. Férfiak: 1. Balotaszállás, 2. Jánoshalma, 3. Szánk. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS: 1. Jánoshalma, 2. Kunbaja, 3. Tompa. RÖPLABDA, Nők: 1. Mélykút, 2. Kisszállás, 3. Jánoshalma. Férfiak: 1. Jánoshalma, 2. Kisszállás, 3. Mélykút. LÁBTENISZ: 1. Jánoshalma, 2. Kiskunmajsa, 3. Csólyospálos. KÖTÉLHÚZÁS, Nők: 1. Kunfehértó, 2. Szánk, 3. Kisszállás. Férfiak: 1. Szánk, 2. Kisszállás, 3. Kunfehértó. KERÉKPÁR, Egyéni, nők: 1. Túri Anna (Kisszállás), 2. Dékány Istvánná (Kissszállás), 3. Dávid Andrea (Szánk). Férfiak: 1. Nagy László (Jánoshalma), 2. Cs. Kovács Ferenc (Kisszállás), 3. Gera József (Kisszállás). Csapatban, Nők: 1. Kisszállás, Szánk, 3. Jánoshalma. Férfiak: 2. Kisszállás, 2. Jánoshalma, 3. Szánk. ATLÉTIKA: Nők, 100 m: 1. Gál F. (Jánoshalma) 13.9, 2. Herczeg É. (Jászszentlászló) 14.2, 3. Ihász I. (Kiskunmajsa) 14.6. 200 m: 1,2. Bunduláné (Kisszállás) 29,1 és Balázs Zs. (Balotaszállás) 29,1, 3. Tarjányi Gy. (Kiskunmajsa) 32.2. 400 m: 1. Bunduláné (Kisszállás) 68.6, 2. Ádám Zsuzsanna (Jánoshalma) 72.9, 3. Debella K. (Jánoshalma) 73.0. 800 m: 1. Bunduláné 2:48, 2. Debella K. 2:50, 3. Juhász M. (Jánoshalma) 73.0. Súlylökés: 1. Fenyvesi J. (Jánoshalma) 8,65, 2. Daskó T. (Kiskunmajsa) 8,60, 3. Maczkóné (Kisszállás) 8,09. Magasugrás: 1. Ihász J. (Kkmajsa) 140, 2. Sági P. (Jánosh.) 140, 3. Máté M. (Kiskunmajsa) 130. Távolugrás: 1. Bognár E. (Jánoshalma) 444, 2. Gál F. (Jánosh.) 426, 3. Tarjányi Gy. (Kiskunmajsa) 392. Gránátdobás: 1. Fenyvesi J. (Jánoshalma) 47 0, 2. Gál F. (Jánosh.) 46,98, 3. Daskó T. (Kiskunm.) 44,4. Spartakiád váltó: 1. Jánoshalma, 2. Kiskunmajsa, 3. Kisszállás Férfiak: 100 m: 1. Halász (Jhalma) 11.5, 2. Medgyes (Szánk) 12.0, 3. Urbán (Jhalma) 12.2. 200 m: 1. Bátyai (Jhalma) 25.0, 2. Karsai (Kiskunmajsa) 25.8, 3. Horváth (Jánoshalma) 25.9. 400 m: 1. Bátyai (Jhalma) 56.3, 2. Szvetnyik (Mélykút) 59.1, 3. Osbáth (Szánk) 60.1. 800 m: 1. Karsai (Kkmajsa) 2:19, 2. Kiss (Mélykút) 2:24, 3. Osbáth (Szánk) 2:25. 1500 m: Rapavi (Mélykút) 4:43.3, 2. Bakos (Kkmajsa) 4:43.5, 3. Mészáros (Jánoshalma) 4:50.6. Súlylökés: 1. Halász (Jánoshalma) 11,65, 2. Botka (Kisszállás) 10,78, 3. Hambalkó (Jhalma) 10,66. Gránátdobás: 1. Halász (Jhalma) 63,50, 2. Halász Gyula (Rém) 63,0, 3. Szőke (Kunbaja) 61,30. Magasugrás: 1. Halász (Jánoshalma) 180, 2. Bátyai (Jánoshalma) 175, 2. Weisz (Mélykút) 170. Távolugrás: 1. Halász (Jhalma) 620, 2. Medgyes (Szánk) 565, 3. Weisz (Mélykút) 560. Spartakiád váltó: 1. Jánoshalma, 2. Mélykút, 3. Kiskunmajsa. Az összesített pontversenyben: 1. Jánoshalma 283, 2. Kisszállás 169, 3. Kiskunmajsa 132, 4. Szánk 100, 5. Mélykút 83, 6. Kunfehértó 39, 7. Harkakötöny 30, 8. Tompa 21 ponttal. A nőiknél a legeredményesebb sportoló címet Bunduláné, Balázs Mária, a férfiaknál Halász László (Jánoshalma) nyerte. Mindketten 3—3 első helyezést értek el. Arval Mihály Kishajók, garabonala ,Ji9VigaTD&19 versenye Baján 1 TIOV7I TOMAJJtHUid 11 MHSZ Bácsmegyei Vezetőség és a Baja városi MHSZ modellező klub július 16—17-én rendezte meg hatású rádióirányúsebességi hajómodell „Sugovica Kupa” országos meghívásos versenyét, amely egyben Bács-Kiskun megye bajnoksága is. A kétnapos versenyre közel 100 rés futott nevébe az ország minden részéről. Szombaton reggel Sugovica hídjánál Szemők György alezredes, megyei MHSZ megyei titkárhelyettes megnyitója után nagyszámú érdeklődő előtt a 2,5-es, 5-ös és 10 köbcentiméteres hajómodellek futamait bonyolították le,amelyen a következő helyezés történt: 2,5 köbcentiméteres kategória: 27,2, 2. Szili Rudolf (Baja) 28,8, 3. Sólyom István (Debrecen) 29,2. Megyei bajnokság: 1. Szili Rudolf (Baja) 28,8, 2. Sebők Sándor (Baja) 36,2, 3. Schwarcz Vilmos (Baja) 38,2. 5 köbcentiméteres kategória: 1. Molnár János (Pécs MF) 22,8, 2. Szilágyi Imre (Bp. MK) 36,2, 3. Lennert János (Bp. FMV) 42,2. 10 köbcentimétres kategória: 1. Kudlik Vilmos (Bp. Műegyetem), 2. Sólyom István (Debrecen) 19,9, 3. Zsoldos Sándor (Bp. Műegyetem) 21. Megyei bajnokság: 1. János (Baja) 22, 2. Kiss Halász Tibor (Kecskemét) 28,8, 3. Poór Ferenc (Kecskemét) 31,6. Vasárnap került sor a nagy érdeklődéssel várt FSR túrahajók futamára. A verenyzők 6-os csoportokban indították hajómodelljeiket és a félórás futamidőben ügyesen kerülgették a versenypálya belyáit, nem egy alkalommal vívták ki a nézők tetszését. Baja városi tanács által alapított Sugovica Kupát az összesített eredmények alapján Sólyom István debreceni versenyző nyerte el 153 körrel. 2. Kudlik Vilmos (Bp. Műegyetem) 129 kör, 3. Berta Sándor (Bp. Műegyetem) 111 körrel. Megyei bajnok: 1. Halász János (Baja, 2. Szili Rudolf (Baja), 3. Kiss Ernő (Kecskemét). • Kiss Tibor a kecskeméti MHSZ modellezője, aki a Sugovica Kupa múlt évi védője volt, Poór Ferenc technikussal a hajóját indítja. 1977. július 21. • PETŐFI NÉPE • 1 Gyerekruhák - gyerekdivat A Könnyűipari Minisztérium megbízásából a 2—10 éves gyermekek öltöztetésének helyzetét vizsgálta a Magyar Divat Intézet, s ez alkalomból kiállítást rendeztek az ipar kínálatából. Ruhákat, kötöttárukat, cipőket mutattak be. A vásárlók és a kereskedelmi szakemberek véleményét, tapasztalatait összegyűjtötték, s megállapították, hogy a csaknem másfél millió kisgyermek — a kétévestől a tízévesig — jól öltözködik. A kereskedelemnek mennyiségi gondjai nincsenek, inkább a méretbeli összetétel és a megfelelő választék hiánya okoz gondot. Eltérés mutatkozik olykor a vásárlók igénye és a kínálat között amiatt is, hogy az ipar a gyermekruházatban lassúbb ütemben követi a divatváltozást, mint a felnőttruha-gyártásban. Éppen ezen kívántak segíteni a felméréssel. A bemutatón körülbelül 100 vállalat és szövetkezet termékeit vonultatták fel. A vásárlók igényeit összegezve megállapítható, hogy igen nagy az igény a természetes alapanyagú alsóneműk iránt. Szinte egyáltalán nem készül vékony kötöttáru ennek a korosztálynak, kevés a kiegészítő kötöttáru is. Cipőből a két-hat éves korúak ellátása megfelelő. Az iskoláskorúaknak gyártott cipők minősége miatt azonban sok a kifogás. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy bátrabban alkalmazzanak a gyermekruházatban nélkülözhetetlen díszítő elemeket. A Duna Intercontinentálban tartott gyermekdivat bemutatókon a különleges anyagok és formák mellett nagyon nagy sikert arattak a kedves, bohókás gyermeköltözékek. Gyulai Irén tervező szerint az őszi—téli gyermekdivat minden szigorúságtól mentes, könnyed, játékos lesz. Lehetővé teszi, hogy a kicsinyek melegen, kényelmesen és egészségesen öltözködjenek. A hatást a ruhadarabokhoz használt lágy tapintású anyagokkal sikerült elérniüka tervezőknek. Ezt csak fokozzák a telt, meleg és élénk színek. Például a lányoknak a gyöngysárgát, a tűzpirosat és az étkéket, fiúknak a gesztenyevöröset, az iszapbarnát és a sötétkéket ajánlják. ősszel kétféle stílus közül választhatunk, ezek: a racionális és klasszikus, valamint a népies és vidékies. A modern öltözködés lényege, hogy többrészes összeállításokat adunk a kicsikre, s így a két stílus keveredhet is Egyébként mindkét irányzatban a sportos jelleg uralkodik. Cz. V. f* • A divatintézet gyermekruha modelljei. (MTI-fotó: Bara István fel* vétele. — KS.) MAI MŰSOR 2000: Álarcban. NDK tévéfilm 11.25: Üdülőszövetkezet. Riportsorozat (színes) IX/9. rész: A hét pávaszem. 21.25: Zene, zene, zene .. Körkép 77/7. 22.25: TV-Híradó 3. 16.23: Hírek 2. MŰSOR: 16.30: Hat húron pendülünk. Gl- 2000: ZENÉS NYÁRI ESTÉK Seregi—Hidas: A cédrus. 11.60: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érzőlelkű hentesmester kalandjai. XV. rész. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.15: Házunk tája. 13.30: A melódiakoktél folytatása. 19.50: Magyar operaénekesek. 20.45: A Lengyel Kultúra Hete. Félóra népszerű lengyel együttesek, énekesek felvételeiből. 21.15: Brahms: e-moll szonáta. 21.40: Adottságok, lehetőségek a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. tájiskola kezdőknek. 16. rész (ism.) 14.00: Röffencs, az Irigy persely 22.20: A Lengyel Kultúra Hete. malac. Rádiójáték 16.45: Ez az én dalom . Jav Neckar műsora 17.25: Látogatás a Csillagvárosban. Beszélgetés Pjotr Klimuk űrhajóssal. 17.45: Tévébörze. 17.55: Telesport. 18.20: Megújulás Iparművek Hajdúsági 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.20: Tévétorna (színes). 19.30: TV-Híradó. Balettfilm (ism.) (színes). Sólymos Péter zongora-Viac 21.10: TV-Hiradó 2. 21.30: Horváthné meghal. Tévéjelenetek Móricz Zsigzik. 15.21: A Lengyel Kultúra Hete. Mai lengyel próza, mond. Gárdonyi Géza és 16.10: Népdalcsokor. Németh László írásaiból. KOSSUTH PETŐFI 0.05: Psota Irén énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 1.33: Slágermúzeum. (ism.) TELEVÍZIÓ 8.25: Zenekari muzsika. 10.05: Sirius kapitány színre lép Fantasztikus rádiójáték II. rész. (ism.) 10.45: Világhírű előadóművészek Schumann-felvételeiből. 17.07: Volt nekem egy nagyapám. Riport. 17.27: Bemutatjuk új Mozartlemezünket. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. A szentimentalizmus a magyar és a világirodalomban. A Lengyel Rádió szimfonikus zenekarának és a Krakkói Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 23.13: Nóták. Balogh Albert népi zenekara játszik, Nyíri Erzsébet és Varga Imre énekel. 0.10: Donna Curry énekel 9.33: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. Ányos Pál és Dayka Gábor költészete. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Verbunkosok, csárdások. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Csajkovszkij operáiból. 13.25: Édes anyanyelvünk. (Ism.) 13.33: Magyar zeneszerzők kórusműveiből. 14.00: Július: Rendhagyó keresztmetszet a hónapról — tok zenével. 15.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Ötödik sebesség — különkiadás: Szólabda. 18.00: Majd a nyáron... 10.33: Hét végi panoráma. 10.30: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 10.50: Közvetítés az országos úszóbajnokságról. 20.00: Slágerlista. 20.38: Négyezer éves dallamok a termékeny félhold völgyében (Ism.) 21.08: Holnaptól nem szeretlek. Zenés novella. 22.07: Nóták. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Dzsesszfelvételeinkből. 23.20: Operarészletek. Herold: Az Írnokok mezeje. 3. MŰSOR 14.05: Otto Klemperer vezényel 16.03: Karl Ridderbusch énekel. 16.43: Versek világa (Ism.) 17.00: Ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Lengyel Kultúra Hete. Hangverseny lengyel zeneszerző kortársak műveiből. 10.41: Bach-művek. 21.21: Operarészletek. 22.10: Schubert: Három szonatina. Saláták minden mennyiségben PARADICSOMSALÁTA Hozzávalók: fél kg paradicsom, 2 szelet ananász, majonéz, mustár, ketchup, citromlé, fűszerek. A paradicsomot megmossuk és 8 részre vágjuk. A két szelet ananászt kockákra vágjuk és a paradicsomhoz keverjük. 10 dkg majonézt egy kávéskanál mustárral és egy evőkanál ketchuppel, kevés citromlével és tetszés szerint fűszerekkel (bors, só, cukor) ízesítjük. Az egészet a paradicsomhoz, ananászhoz öntjük. Rövid ideig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeolvadjanak. CIPRUSI SALÁTA Hozzávalók: 1 fej saláta, 1 kis db piros és 1 kis db zöldpaprika, 3 db paradicsom, fél savanyú uborka, 15 dkg juhsajt. Salátaöntet: 1 pohár joghurt, 2 evőkanálnyi apróra vágott kapor, petrezselyem és snidling, 1 gerezd fokhagyma, fél evőkanál ecet, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál só, negyed kávéskanálnyi bors, fél kávéskanálnyi majoránna, 1 késhegynyi kakukkfű, negyed kávéskanál pirospaprika. A fejes salátát megmossuk, leveleire szedjük és jól lecsöpögtetjük. A paprikát is megmossuk, kiszedjük a magházát és karikákra vágjuk. A paradicsomokat 8 részre vágjuk. Az összeset egy tálba tesszük, s hozzákeverjük a juhsajtot. Az öntet hozzávalóit is összekeverjük és villával habosra verjük, majd a salátára öntjük. BABSALÁTA Hozzávalók: fél kg disznóbab, 1 csomag retek, 1 csomag petrezselyem, kevés hagyma (1 gr), 4 evőkanál olaj, 3 db citrom, só, fokhagyma. A babot megfőzzük. Az olajból, citromból és a habiéiból szószt készítünk. Kb. 8 dl-nyi legyen a szósz. A retket, petrezselymet, uborkát és a hagymát apróra vágjuk és hozzákeverjük a szószhoz. Majd beletesszük a babot is, fűszerezzük. Melegen tálaljuk. Kenyeret fogyaszthatunk hozzá. JOGHURT ÜDÍTŐ Hozzávalók: 2 pohár joghurt, fél uborka, 7 dl víz, só. A joghurtot vízzel simára keverjük. Az uborkát meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd a joghurtos vízhez keverjük és kevés sóval ízesítjük. Különösetb frissítő hatással van a szervezetre. RETEKSALÁTA Hozzávalók: 2 csomag retek, 2—3 evőkanál olaj, 1 db citrom, só, fokhagyma. A retket megmossuk és felkarikázzuk. A citromból, olajból és fűszerekből kevés víz hozzáadásával egy öntetet készítünk és a retekre öntjük. Állni hagyjuk. Salátaként fogyasszuk húsételek mellé. VEGYES SALÁTA Hozzávalók: (4 személy részére), 1 fej saláta, fél zöld uborka, 2 db sárgarépa, 3 db paradicsom, 25 dkg gomba (dobozos), 3 db főtt tojás, 20 dkg ömlesztett sajt, 20 dkg kolbász, vagy mortadella. öntet: 8 dkg túró, 2 evőkanál ecet esszencia, 2 evőkanál olaj, 1 tojás sárgája, 2 dl víz, só, bors, cukor, porított fokhagyma, édesnemes paprika, 1 kis pohár konyak. A salátát hideg vízzel megmossuk és feldaraboljuk. Az uborkát felszeleteljük, a sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. A paradicsomot hirtelen leforrázzuk és a bőrét lehúzzuk, 4 felé vágjuk. A gombát felszeleteljük, a keménytojásokat meghámozzuk és 8 részre vágjuk. A sajtot és a kolbászt (v. mortadellát) kockákra vágjuk. Az összes hozzávalót jól elkeverjük. . Az öntethez a túrót villával összenyomjuk és az ecetesszenciával, olajjal és tojássárgájával és vízzel jól elkeverjük. Sóval, cukorral, borssal, porított fokhagymával és paprikával, valamint konyakkal ízesítjük. Majd az egészet a salátára öntjük. Rövid ideig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeolvadjanak. ,