Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-18 / 245. szám

BOHÓZATA Tíz kiló arany A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN Pierre Aristide Bréal amint a jelek mutatják, nem tartozik az élvonalbeli francia színpadi szer­zők sorába, még akkor sem, hogyha Tíz kiló arany címmel játszott bohózatát világsikerű­nek kiáltja ki a kecskeméti Ka­tona József Színház műsorfüzete. Érdekes módon, még a rendkívül alapos, és a „könnyebb műfajok” irányában is érzékeny Világiro­dalmi Lexikon sem említi meg a szerzőt. Nem lett tehát belőle nálunk sem irodalomtörténeti címszó. Darabja azonban jól szó­rakoztat, kitűnően játszható sze­repeket tartalmaz. A néző, aki csak egy kicsit is rendszereseb­ben jár színházba, ebben a gör­dülékeny bohózatban számtalan olyan biztos hatású fordulatra kénytelen ráismerni, amely a leg­ősibb színpadi művektől egészen a legfrissebben született magyar zenés vígjátékokig mindenütt fel­lelhet az ember. A kikapós fele­ség, a pénzsóvár öreg, a fele­séggel könnyen szót értő szolga­legény, meg az arany hatalma és az ekörül kialakuló bonyodal­mak ősi, nagyon ősi színpadi té­mák. A párbeszédek irodalmi ér­téke sem túl magas, de azért a Tíz kiló arany nem tartozik a leggyengébb bohózatok szériájá­ba. Ámbár, hogy paraszt témát dolgoz fel az író és nézete sze­rint a francia színháznak a népi jellegét óhajtaná ilyen módon visszaadni, abban egy kicsit ké­telkedünk. A nézőnek nem kell túl merésznek lenni ahhoz, hogy elképzelhesse ezt a darabot akár frakkban, cilinderben, vagy múlt századbeli polgári viseletben, esetleg modern farmerben. Csak a fordításon kellene egy kicsit igazítani, a helyszínek, a jelme­zek kedvéért. Bréal humora egyébként imitt­­amott, ahhoz a bizonyos fekete humorhoz közelít, aminek rend­kívül jó képviselőjét üdvözölhet­tük annak idején az Arzén és le­vendula című, nálunk is bemuta­tott színműben. Csakhát ez a Tíz kiló arany egy sóhajtásnyival könnyedebb amannál. A történet egyébként mindössze akörül fo­rog, hogy van egy Leontine néni, aki egy ócska bőröndben állan­dóan magánál hordja tíz kiló aranyát, amely természetesen az erősen idős és gügye gazda örök­sége lesz valamikor. Ezért is megy hozzá — mármint Leon gazdához — Edmée asszony, a felesége. Hogy az örökség bizto­sabb legyen, az összes elképzel­hető szituációban az összes sze­replők meg akarják gyilkolni egymást, s ebből számtalan mu­latságos fordulat, helyzet követ­kezik. A rendező Orbán Tibort jól is­meri a kecskeméti közönség. Ez alkalommal mint vendég, Jánosa Lajos Jászay-díjas tervezővel együtt kitűnő játékteret terem­tett az előadáshoz, a francia pa­raszti miliőt hangsúlyozó kosz­tümök is jól illenek a hangulat­hoz. A színészvezetés azonban nem mindig a legmegfelelőbb. A rendezőnek le kellett volna csen­desíteni a túljátszásra ingerlő alkalmakat egy-egy jelenetnél, amelynek eredményeképpen majdnem mindenki a saját szö­vegéhez mérten túlzott eszközök­kel, de hatalmas igyekezettel játssza meg a harmat­gyenge dialógusok összes „mondanivaló­it”. Erőteljesebb, fegyelmezettebb játékkal jobban hatott volna a bohózat. A szereplők közül elismeréssel kell szólnunk Biluska Annamá­riáról, Leontine nénije igazi teli­találat volt, mint ahogy az orvos szerepében is tehetségesen mu­tatkozott be Neumann Gábor. Őket azért említjük először, mert sikerült megmaradniuk a szerep­kínálta keretek között. Rendkívül mulatságos volt egyébként Leon gazda alakítója, Major Pál is, de talán kellettnél együgyűbb figu­rát formált meg. Koós Olga az események tulajdonképpeni kö­zéppontjában mindvégig jelleg­zetes, határozott karaktert alakí­tott, de harsányabb volt a szük­ségesnél. Hídvégi Miklós és Si­mor Ottó mulatságos pillanato­kat szerzett a nézőknek. Nem volt azonban indokolt tel­jes mértékben a rendkívül rikító, színekben is összehangolt maszk. A maszkmester mintha jó sok árnyalattal sötétebbnek látta vol­na a darabot, mint ahogy elvár­ható lett volna. Ennek a bohózat­nak nem volt szüksége arra, hogy clown-szerűvé formálják a sze­replők többségének arcát. Cs. L. • Leon gazda kikapós felesége. (Koós Olga.) • A csendőrparancsnok nem hisz a gazdának (Simor Ottó és Ma­jor Pál). • Leontine néni az aranyakat tartalmazó bőrönddel. (Biluska Annamária.) A cél: egységes nevelői ráhatások rendszere Egy középiskolai pártcsoport munkájáról Két oktatási intézmény kom­­­­munista pedagógusait egyesíti­­ Kiskőrösön a Petőfi Sándor Gim­­názium­­ és Kertészeti Szakközép­iskola kettes számú pártcsoport­ja. A középfokú tanintézet és a szomszédos diákotthon oktató-ne­velő munkáját eltérő körülmé­nyek, de sok tekintetben azonos feladatok és célkitűzések jellem­zik. Természetes tehát, hogy tanárok és a kollégiumban dol­­­gozó pedagógusok sok közös gonddal, megoldásra váró prob­lémával találkoznak. A pedagó­gus pártcsoport legfontosabb fel­adatának azt tekinti, hogy tuda­tosan megtervezett, egységes ne­velői ráhatások gyakorlatát ala­kítsák ki a két társintézményben. Kovács Pál tanárral, a párt­csoport vezetőjével és Takács István gimnáziumi igazgatóval a párttag nevelők munkájáról be­szélgettünk. Elöljáróban elmondták, hogy az alapszervezet évek óta dina­mikusan fejlődik. A nevelőtestü­letek létszámának bővülésével — átigazolások révén, és a tagfel­vételek nyomán — a megnöve­kedett számú pártszervezet mind hatékonyabban tudja ellátni fel­adatait. — Az úgynevezett 2. számú pedagógus alapszervezet a város középfokú oktatási intézményei­ben dolgozó nevelőket egyesíti. — mondta Takács István igazga­tó. — A szakmunkásképző inté­zet, illetve a gimnáziumi és diák­otthoni két pártcsoport szétválá­sáról mostanában esik szó. Én a fejlődés természetes következ­ményének érzem azt, hogy kü­­lön-külön, önálló alapszervezetet hoznak létre. A lényeget tekint­ve hasonló ugyan sok oktatási feladat a szakmunkásképzőben és nálunk, de a képzési követelmé­nyek eltérőek. Egyben azt hiszem, létszámban és tapasztalatban mindkét kommunista közösség megérett arra, hogy az egyes in­tézmények párttagjai önállóan te­vékenykedjenek. — A vezetőségi üléseken, tag­gyűléseken igen sokszor esik szó a társintézmények közötti csalatokról — magyarázta Ka­­vács Pál. — A gimnázium Ko­és szakközépiskola tantestületének pedagógiai munkája elsősorban a diákotthon életéhez kötődik. Ben­nünket tehát elsősorban az érint közelebbről, hogyan tanulnak, miként töltik el szabad idejüket a kollégiumban élő diákok... Az oktatás és nevelés tartalmi egy­sége ugyanis e két intézmény munkájában rendkívül pontosan „tetten érhető” és igen sokat se­gíthetünk egymásnak közös cél­kitűzéseink megvalósításában. Legutóbb szeptemberben kértünk tájékoztatást a két igazgatótól a tanév megkezdésének gondjairól, majd az ezt követő kötetlen be­szélgetés során jó alkalom adó­dott a közös feladatok egyezteté­sére ... — Hasonlóképpen közös gon­dolkodást kell érvényesítenünk az ifjúsági mozgalom tá­mogatá­­sában .^T- mondta Takács István —, hiszen­ a KISZ-tagság az is­kolán belül és azon kívül egy­aránt tevékenykedik. A vezető­ség idén szeptemberben kidolgo­zott egy ajánlást a KISZ-fiatal­­ság részére, s ezt az alapszerve­zet is elfogadta. A célunk az volt, hogy a KISZ iskolai akció­programja általunk is fontosnak tartott témákat is tartalmazzon, így szorgalmazni kívántuk a po­litikai vitakörök aktivitását, erő­síteni a világnézeti nevelés ha­tékonyságát, és nem feledkez­tünk meg magáról a tanulásról sem, azaz a KISZ-alapszervezet” „bukásmentes mozgal­mának serkentéséről. Természe­tesen külön kitértünk az októbe­ri szocialista forradalom 60. év­fordulója megünneplésének tar­talmi szervezeti előkészületeire is. — Az ajánlást követően ki­dolgoztuk a pártmegbízatások feladatait is — vette át a szót Kovács Pál. — Az idén az eddi­gi gyakorlatnak megfelelően is­mét párttag/ pedagógusok vezetik az ifjúság politikai vitaköri fog­lalkozásainak legalább a felét. Ez igen jó módszer a diák—tanár kapcsolatok tanórán kívüli erő­sítésére, de nem zárja ki a ta­nulói öntevékenység érvényesülé­sét sem. A pártcsoport, illetve pártve­zetőség behatóan foglalkozott az őszi pedagógus bérrendezés elő­készítésével, végrehajtásának el­lenőrzésével, és elemezte a tan­intézet­­ és „vonzáskörzetének” kapcsolatait. A nevelőtestületben azt tapasztalták ugyanis, hogy meglepő érdeklődés mutatkozik Kiskőrösön a középfokú felnőtt­­oktatás iránt. A szakmunkások középiskolája, a fejlődő városi mu­nkásművelődés évről évre na­gyobb igényt támaszt a taninté­­­zettel szemben. Ezzel a ténnyel most már mint valós, állandóan jelenlevő társadalmi követel­ménnyel kell számolni a jelen, illetve a jövő feladatainak meg­tervezésekor.­­ A pártcsoport ugyanakkor nem feledkezik meg az oktatási, illetve nevelési intézményekben adódó belső, sajátos feladatokról sem — mondta végezetül Kovács Pál. — Igen lényegesnek ítéljük a pályakezdő pedagógusok beil­leszkedésének támogatását. Őket a vezetőség által kijelölt tapasz­talt kollegák segítik. Ez a tevé­kenység összefügg azzal, hogy fontosnak tartjuk a rendszeres önképzést. A pártcsoport vala­mennyi pedagógus tagja rendsze­resen tanul, az alapszervezet kö­zéptávú politikai oktatásának terve, illetve annak végrehajtá­sa évről évre rendszeresen sze­repel a taggyűlés napirendjén. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy munkánkat felkészülten, tudato­san végezzük. P. M. GÖCSEJI PARASZTSZOBA 9 Az első magyarországi skanzen, a Göcseji Falumúzeum, mintegy négy és fél holdnyi területen fekszik. A dimbes-dombos, erdőborí­totta terület 24 falujából 46 lakó- és melléképületet szállítottak a szabadtéri múzeumba. Az épületek az elmúlt 150—200 év jellegzetes göcseji építkezési módját idézik, ízelítőt adnak a múlt század paraszt­­embereinek életéből. 1977. október 18. • PETŐFI NÉPE • 6 „Hány esetünk van”? A cím Antal László egyik cik­kének a címe. Mielőtt felelnénk rá, tisztázzuk, hogy mi is az „eset”. Az értelmező szótár sze­rint: „(az indoeurópai nyelvek­ben) a névmás mondatrésze sze­repének megfelelő alaktani kate­gória, illetve alak.” Az indoeurópai nyelvekben, amilyenek pl. a latin, az újlatin és a szláv nyelvek, valóban ese­tek vannak. A latin 5, illetve a ritkább használatú megszólító és helyi h­atározó esetet is hozzászá­mítva, 7 esettel megelégedett. A német négyet használ, a francia is ugyanannyit, ha ugyan a fran­cia főnévragozásban lehet egyál­talán esetekről beszélni, hiszen a főnév csak az egyes és többes számot tünteti fel. Az oroszban 6 van, a lengyelben és a szerb­­horvátb­an a megszólító esettel együtt hetet találunk. A magyar, mint általában a finnugor nyelvek, ragozó nyelv. Amit az indoeurópai nyelvek esetekkel fejeznek ki, azt mi ra­gokkal. Tehát a címre így felel­hetünk, hogy eseteink, amikor lennének nyelvi nincsenek, mi ugyanis ragozunk. A nagy nyelv­tanokban és a nyelvtudomány­ban mégis latin esetelnevezések­­kel találjuk a magyar ragokat. Pl. a ba­be rag illativus, a tói/ tői ablativus (gondoljunk a la­tin nyelvre!), a nál-nél adessi­­vus. Ezeket az elnevezéseket nem kifogásolhatjuk, mint ahogy tudományos latin szavait is el­­­fogadjuk, mert tömörek és egy­értelműek. Régi nyelvtanaink, a latin nyelvtanra építve, szintén eseteket említenek. Sylvester János 6 ese­tet vesz fel a latin megszólító esetet is figyelembe véve, pedig ez a magyarban nincs meg. A birtokos eset (genuitivus) ragjaként az -é ragot használja, holott ma már mindenki tudja, hogy ez a birtok jele. Kb. 250 évig, 1795- ig kellett várni az úgynevezett Debreceni Grammatika front át­töréséhez. Ez a nyelvtan már kb. 20 esetet sorol fel, vagyis kiegé­szítette a latin eseteket a ma­gyar ragokkal. Ezután már ilyen nagy számú, 20 körüli esetet ta­lálunk a magyar nyelvtanokban. Simányi Zsigmond már tárgyal. Nyilvánvaló, hogy 30-at ra­gokról van szó. Legújabban Tompa József 26. A mai magyar nyelv rendszere 28 „esetet” sorol fel. Említsük meg, hogy amikor esetekről van szó, az alany rag­­talanságát is ragnak számítják. A magyar nyelvtanárók által összesen felsorolt 34 elemből An­tal László a strukturális nyelv­tan elemzési módjával kiválasz­totta a számításba vehető esete­ket. A 28 közös végződésből 17, ill. 16 a rag. A kiválasztáshoz a ragmorfémának azt a tulajdon­ságát használta fel, hogy a szótő és a rag között lehetnek-e jelek (ő ezeket modifikátoroknak neve­zi), amilyenek pl. a birtokos sze­mélyjel, a többes -k jele és az -é birtokrag. Ilyen ragozási soro­kat vett figyelembe: emberben, emberekben, emberében. A 16 rag közül külső helyra­gok: -ról, -on, -ra, ill. -hoz, -nál, -tól. A belső helyragok: -ból, -ban, -ba. Azonkívül: -t, -nak, -val, -ért, -vá, -ig, -ként. A fennmaradó 12-ből 4-et nem vehetünk figyelembe: a -szór­számnévi határozóragot (sokszor) az -n határozóragot (kötőhang­zóval -an, -en, míg az -n hely­határozórag kötőhangzós alakjai: -on, -en, -ön). Azonkívül az -ént ragot (imént), mely mint meg­szilárdult rag a képzővel rokon.’ Ez az imént tehát olyan megszi­lárdult rágós alak, mint a rög­­tön, örömest, alkalmasint. A -lan tévesen került a ragok közé, mi­vel a példának említett szótlan alapján a fosztóképzővel van dolgunk. A következő 8-at mindenkép­pen ragnak kell tekinteni, habár ezek, mint képzők, járulnak a szóhoz. A közvetlenül­­magyar nyelv története c. egyetemi tan­­­­könyv azt állapítja meg, hogy egyes ragok csak jeltelen (jel nélküli) tőhöz járulhatnak (pl. családonként, nem lehet csalá­­do­sonként), sőt néha csak szű­­kebb körű a használatuk. Pl. a­­ kor csak időt jelentő szóhoz járulhat (ötkor), és használata is kötöttebb, nem azt, hogy januárkor,mondhatjuk Tehát ezekről a ragokról le­het még szó: -ontként (emberen­ként), -ul (emberül), -stul (em­berestül), -nta (naponta), -lag (színleg, tettleg), a tett helyhatá­rozórag (Vátfott, Kolozsvárt), -kor (órakor) és a -szám (óra­szám). Ez utóbbi teljesebb alak­ja az óraszámra volt, de a rag elhagyása miatt annak a szere­pét vette át a végződés.­­Még a birtokos­­nak ragját is ide lehetne sorolni, ezt László nem említette meg. Antal _ A képp/képpen ragot pedig a -ként változatának tekintette. (Igaz, kétséges, hogy mi fejezi ki a bir­tokost a birtokos szerkezetben: az elhagyható­­nak rag-e, vagy birtok birtokos személyjele? Pl. Péternek a könyve, vagy Péter könyve. Az állandó elem az -e jel.) Így tehát 26 végződésről álla­pítható meg, hogy ragok. Köztük a legtöbb termékeny, ma is hasz­nálatos, de vannak elavuló, nem termékeny, csak néhány szóban használatosak. A ragok megállapít­ásakor a formális nyelvi elemzés a saját szabályait alkalmazta a nyelvi jelenség megmagyarázására. Ra­goknak csak azokat a morfémá­­ka­t fogadta el, amelyek előtt le­het valamilyen (pl. többes) jel (pl. embereknek). És ahol nem lehet, azokat nem vette figye­lembe (pl. emberül). Nem kép­zők, pedig a tő után következik a végződés. De akkor­­ mik? Erre nem kapunk feleletet. Pedig a nyelvtan van a nyelvért, pedig a nyelv a nyelvtanért. nem nyelvre nem lehet a logika sza­­­bályait alkalmazni, a nyelvnek saját logikája van. A strukturá­lis elemzés tehát nem tudja át­fogni (legalábbis mai fejlettségi fokán) a nyelv egész rendszerét. Kiss István Kossuth Lajos színházi kapcsolatai Eldöntetlen vita drámaírói munkásságáról Szeptember 19-én volt száz­­hetvenöt esztendeje, hogy Kos­suth Lajos, a XIX. század törté­nelmének legnagyobb magyar alakja megszületett. Ez a jubi­leum alkalmat nyújt arra, hogy újból elővegyünk egy mindmáig tisztázatlan témát Kossuth szín­padi szerzősége körül. Nem Macbeth egy részének lefordítá­­­sáról van szó, amelyet letartóz­tatása és börtönbüntetése után a budai várbörtönben végzett el, gondosan tanulmányozva Sha­­kespeare-t. Az a színdarab ér­demel megvilágítást, amely év­tizedeken át országszerte örven­dett népszerűségének „János, Finnland hercege” címmel. Még Budapesten is bemutatták, az egykorú színlapok szerint. 1914- ben­ Mit mond a lexikon ? A Schöpflin Aladár szerkesz­tette Színházi Lexikon az emlí­tett darab tekintetében pontat­lan adatokat tartalmaz: „A nagy államférfi neve is előfodul a ré­gi Nemzeti Színház műsorában, mint drámafordító, bár abbeli tevékenységét sok tekintetben homály fedi. Eszerint fordította volna „János, Finnland hercege, vagy András és Béla” (Korona és kard alcímmel ellátott) honi históriái játékát öt felvonásban. Eredetileg Weissenthurm Franul Janka német színésznő írta. Már 1918-ban megtalálták a darab eredeti színlapját, mely a sopro­ni múzeum tulajdona. Kossuth Lajos 1888. július 6-án a Fővá­rosi Lapok­ ban tiltakozott színmű szerzősége ellen) és cs­a­folatát így végzi: „Ha érdem, nem az én érdemem, ha bűn, nem az én bűnöm”. A Honmű­vész 1836-ban Kossuth Imrét ne­vezi meg szerzőnek. Vannak, akik, Kossuth Pálnak tulajdo­nítják a szerzőséget, legalábbis így ír Benkő Kálmán, Magyar Színvilág című munkájában. Ez­zel szemben Szinnyei József, a pontos és megbízható bibliográ­fus és irodalomtörténész, a Nem­zeti Múzeum hírlaptárának meg­alapítója határozottan kifejtette, hogy mégis Kossuth Lajos írta a János, Finnlandia hercege című drámát. Már 1835. december 15- én előadták Kolozsvárott. Ra­­kodczay Pál, Egressy Gábor és kora című munkájának Kossuth Endre fordításának tulajdonítja a drámát és megjegyzi, hogy Kossuth Shakespeare Machbeth­­jéből a dráma első boszorkány­jelenetét fordította le. „ Nem emlékszem..." Kossuth Lajos színházi tevé­kenységét a múlt században kezdték elemezni. Dr. Váll Béla 1888-b­an megjelent tanulmánya szerint beszélt Torinóban Kos­suth Lajossal. Hiába faggatta, nem tudott visszaemlékezni a darabra. Ennek a színdarabnak az első nyoma az 1829-es sopro­ni Játékszíni Zsebkönyvben lel­hető fel. „András, és Béla, vagy Korona és kard. Magyar Játék­színre alkalmaztatta T. Kossuth L. úr, Zemplényi Hazafi”. Váli a színlap megtalálása után az egy­kori színészektől próbált meg­tudni részleteket, ami részben sikerült is. Ennek alapján első­nek közölte a sajtóban Kossuth nemzeti drámájának tartalmát, és a mű megírásának célját. Kossuth Lajos azért írta ezt a drámát, hogy „a magyar nemzet hősiesen vitéz, udvariasan nyílt hízelgés, avagy megfélemlítés ál­tal helytelen útra nem téveszt­hető jellemvilágát feltárhassa a néző előtt”. Egykorú beszámoló A dráma népszerű volt — írja Váli —, s kedveltségét fokozta Kossuth növekvő népszerűsége. A dunántúli színtársaság igazga­tója az 1833-as pozsonyi ország­­gyűlés alkalmából az Országgyű­lési Tudósító szerkesztőjének, azaz Kossuthnak színművével nyitotta meg évadját. Igen lé­nyeges, hogy az András és Béla című dráma a lengyel és ma­gyar nép barátsága eszméjében íródott. Az I. András idején ját­szódó „Nemzeti História Dram­­ma” hőse az ármány által üldö­zött Béla, a magyarság allegori­kus megszemélyesítője, aki ra­gaszkodik lengyel barátaihoz. Kossuth Lajos három esztendeig sínylődött a budai vár kazama­táiban. Amikor kiszabadult és pénzügyminiszter lett belőle, Baj­za József igazgatása alatt két íz­ben is ötezer pengő forintnyi sürgős segítséggel sietett a Nem­zeti Színház támogatására. A színészeket nem kedvelte külö­nösebben, főleg Egressyvel volt vitája a drámai színészek anyagi követelései körül. De, hogy mennyire szerette a drámát és mennyire ismerte Shakespeare-t, arra jellemző példa a debreceni függetlenségi párthoz írt levelé­nek következő sorai: „Mikor a korhely Trinculo (Shakespeare Vihar­jának) Caliban mellé kupo­rodik, im így kiált fel: „a nyo­morúság az embert különös há­lótársakkal hozza ismeretségbe”. A kézirat Színházi közvéleményünk so­káig elveszettnek hitte a kézira­tot. A hírlapírói szívósság azon­ban kiderítette, hogy a János, Finnland hercege című Kossuth­nak tulajdonított dráma átdolgo­zás kézirata létezik. A lehető legjobb helyen, az Országos Széc­henyi Könyvtár kézirattárában. A kiderített helyszín nyomán Kazimir Károly, a Thália Szín­ház igazgatója nyomban felke­reste dr. Windisch Évát, a Kézi­rattár vezetőjét. A darab rendes színházi példány, amely azonban nem egy kéz írása. Javítások, át­írások vannak benne, amelyek feltűnően emlékeztetnek Kossuth Lajos kezevonására. Most már csak a modern írásszakértőkre van szükség, hogy eldöntsék — más Kossuth-kéziratokkal való összevetés nyomán —, mi köze van a nagy államférfinak ehhez a színpadi műhöz, amelyet egy­felől megtagadott, másfelől nem emlékezett rá. K. K.

Next