Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-03 / 2. szám

SPORT• SPORT Évzáró a Kecskeméti SC-nél Kecskeméten, a KSC székházá­ban, az 1977. év utolsó napjai­ban az edzők és szakosztályve­zetők értekezletével és jutalma­zásával egybekötött évzárót tar­tott a megyénk kiemelt sport­egyesületének elnöksége. Az ér­tekezleten részt vett az OTSH képviseletében Paraczki Sándor. A KSC­ 1977. évi eredményeit Király József, az egyesület ügy­vezető elnöke ismertette. El­mondta, hogy a körülményeket figyelembe véve sikeres évet zárt a Kecskeméti SC. Az 1978. évi visszaesési folyamatot sikerült megállítani, s 1977-ben a KSC elérte, sőt bizonyos tekintetben túl is szárnyalta az 1974—75-ös szintet. Az olimpiai pontok érté­kelése jelenleg folyik, s az már bizonyos, hogy az 1976. évi 197 olimpiai pontot 1977-ben sikerül lényegesen túlszárnyalni, s eb­ben az évben a KSC közel 300 pontot gyűjtött. A szakosztályok egyéni érté­kelési sorrendjét tekintve, az úszók voltak a legeredményeseb­bek. Magó Gábor vezetőedző irá­nyításával, jól dolgozó edzőgár­dájuk munkája nyomán összesen 93 olimpiai pontot értek el, erősen megközelítették a számuk­­­ra igen magasra tett 100 pontos mércét. A szakosztálynak 2 osztályi, két II. o. és 11 arany­I­ jelvényes sportolója van. A 20 éves jubileumát ünneplő cselgáncs szakosztály volt a má­sodik a sorrendben, s 77 ponttal az eddigi legeredményesebb évüket zárták. A szakosztály A- kategóriás, öt I. o. sportolója és 8 ifj. aranyjelvényese van. Kiss B. országos bajnokságot nyert, Nagysolymosi junior bajnok és felnőtt 3. helyezett. A felnőtt CSB-n 3., az ifj. CSB-n máso­dik és a junior CSB-n első lett a KSC. A birkózók másfél éves stag­nálás után újból felfelé tartanak, s 24 olimpiai ponttal fejezték be az évet, pedig az elmúlt másfél év alatt a teljes felnőtt gárda lemorzsolódott. Az atléti­kai szakosztály 19 olimpiai pont­ja egyenlőre elmaradt a várako­zástól, de itt is biztató a fejlő­dés, s hamarosan az eredmé­nyek is mutatkoznak majd. Munkájukat egyenlőre a mosto­ha körülmények gátolják, ám a futófolyosó elkészülte után a té­li edzés is biztosítottnak látszik. Az ökölvívóknál csak a serdülők hozták az eredményeket. A CSB- től vissza kellett léptetni a meg­fogyatkozott felnőtt gárdát, ahol különböző okok miatt Vígh J., Kertli és Csala sem tudta hoz­ni az eredményeket. A labdajátékok közül a férfi kosárlabda, a labdarúgó és röplabda szakosztályok végezték a jó munkát, s érdemelték ki sportkör elnökségének elismeré­­­sét. A női kosárlabda csapat 12 év után esett ki az NB I-ből, s nem bírta a magasabb osztály iramát a vízilabda és a tenisz szakosztály sem. Ezekben szakosztályokban a munka javí­a­tására megtörtént minden intéz­kedés, s a sportkör elnöksége is megadja ehhez a támogatást. Befejezésül az eredményes szakosztályok edzőinek és veze­tőinek adta át a jutalmat a sportkör elnöke. ÚTTÖRŐ OLIMPIA Három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a birkózóink Az év utolsó versenyeként de­cember 30-án fejeződött be XIII. téli úttörőolimpia szabad­a­fogású birkózó országos bajnok­sága. Több mint ezer gyermek­birkózó vett részt ebben a nagy „népmozgalomban”, s csak me­gyénkben 240 fiú indult­ a to­vábbjutás megszerzéséért. A Mis­kolci Nehézipari Egyetem Vegyi Automatizálási Főiskola karának díszes tornacsarnokában már csak a 10 súlycsoportban 66 területi győztes és a főváros legjobbjai léphettek szőnyegre. Bács-Kiskun megyéből hét versenyző jutott idáig Sajnos a kalocsai Bagó, ed­dig ismeretlen okok miatt nem érkezett meg a mérlegelésre, így hat fős csapatunk küzdötte végig a kétnapos, körmérkőzéses mában lebonyolított versenyt.for­A verseny igen magas színvo­nalú volt, szinte minden pontért meg kellett küzdeni még a leg­kiválóbbaknak is. Szántó Ottó, a Magyar Birkózó Szövetség főtit­kára ezt külön kiemelte záróbe­szédében. A verseny előkészítése, megrendezése, a bíráskodás min­den dicséretet megérdemelt. Mél­tó volt az olimpiához. Voltak győztesek és legyőzöttek, mint minden küzdelemben, de igazán győztes maga a sport volt. Öröm volt nézni az erőtől duzzadó, ra­gyogó technikával rendelkező gyermekbirkózókat, s joggal mondhatjuk, hogy a mi verseny­zőinknek sem kellett szégyenkez­niük. 38 kg-ban Kovács Zoltán (KSC, edzője: Garaczi és Ben­del hét induló között verekedte fel magát a dobogó fokára. Sajnos éppen a harmadik döntő előtt betegedett meg és több, mint egy hétig nem vehetett részt az edzéseken. Ez kondícióján na­gyon meglátszott, de lelkesedése és kitűnő technikai felkészítése így is a legjobbak közé emelte. Két vállal verte a Somogy me­gyei Novákot, pontozással a ta­tabányai Simont és a túrkevei Kállait. A ferencvárosi Schmidt­­től mindössze 7—4 arányban szenvedett pontozásos vereséget. Bronzérme így is nagy örömet szerzett. 38 kg-ban ugyancsak hét induló között 2. helyen végzett Varga István (KSC, edzője: Ga­raczi Sándor), Tusolta Kunta (Eger), majd a második mérkőzé­sen tussal alulmaradt a verseny későbbi győztesével, a ceglédi Gombárral szemben. Tussal vesz­tett a nagy erejű Dvorák (Szom­bathely) ellen is, de végére Var­ga feljött. Kétvállra dobta a pé­csi Varga Tibort, nagy csatában (az első akcióval!) nyert Törzsök (FTC) ellen, majd 11—0 arány­ban valósággal lelépte Petrezsely­met (FTC). 49 kg-ban (7 induló) a soltvadkerti Katzenbach Imre ezüstérmet nyert Nagy János (FTC) mögött, de ez az ezüst az aranynál is több örömet okozott edzőjének. Katzenbach győzelmei a következők: pontozással nyert Sóvágó (Eger) ellen. Tussal verte Müllert (Dombóvár), Unkelichet (Bp. Honvéd), Schekket (Székes­­fehérvár) és az abonyi Ballát. Nagytól 4—2 arányban, gigászi küzdelemben maradt alul. Szak­embereink egyöntetű véleménye alapján a legtehetségesebb ver­senyzők egyike, akire szép jövő vár. 53 kg-ban Kislőrincz Béla lajosmizsei versenyzőnk (edzője: Kiss László) erejét, szívósságát harcba tudta vetni, de a lábra­­menésekben rendre alulmaradt és az 5. helyen végzett. 58 kg-ban (6 ind.) a félegyházi Szűcs Imre (edzője: ifj. Besze László) erejé­vel, szilajságával tűnt ki. Lecsa­­varásai, csípődobásai, ha nem is aranyat, de ezüstöt értek. Csak a püspökladányi Feur Sándortól kapott ki egyetlen ponttal (5—4), de ez Feurnak a súlycsoport baj­noki címét jelentette. Szűcs győ­zelmei : Hosszú (Dorog) ellen tus­sal, Simoncsik (Vasas), Fleckis­­tán (Székesfehérvár), Simon (Gyöngyös) ellen ugyancsak két­vállal győzött. 63 kg-ban a kis­kunhalasi Szalai Károly (edző­je: Dósa István) csak a küzdeni­­tudásból vizsgázhatott jelesre. Minden mérkőzést nagy csatában vesztette el a rutintalansága mi­att. Több versenyeztetéssel és egy kicsit jobb szabadfogású felkészí­téssel jövőre feltétlenül előbb fog végezni súlycsoportjában. K. S. Évzáró a labdarúgó játékvezetőknél Évzáró értekezletet tartottak a megyei labdarúgó játékvezetők, amelyen részt vett Pálfi Sándor, a megyei labdarúgó szövetség el­nöke, valamint Fehér László, a szövetség főtitkára is. A beszámolót Nyári Ferenc, a megyei labdarúgó szövetség já­tékvezető bizottságának elnöke tartotta, majd Pálfi Sándor me­leg szavakkal búcsúztatta az ak­tív játékvezetéstől visszavonuló Bruder Imrét, s átadta a labda­rúgó szövetség ajándékát. Ezt követően Fehér László főtitkár adta át a jutalmakat az év so­rán legeredményesebben működő játékvezetőknek. Az értekezlet után a játékvezetők családtag­jaikkal együtt vettek részt az 1977. sportévet búcsúztató közös vacsorán. SOROKBAN A megyei labdarúgó szövetség elnöksége január 7-én, szomba­ton 9 órai kezdettel ligaártekez­­letet tart Kecskeméten, a Fegy­veres Erők Klubjában, amelyre meghívták a megyei csapatok képviselőit, és az első csapatok edzőit. Az értekezleten jelen lesz­nek a Megyei Sporthivatal, megyei labdarúgó szövetség, va­a­lamint az edző- és játékvezető­bizottságok képviselői. • Bordán Dezső, a magyar tor­nászválogatott vezető edzője a legutóbbi hazai országos verse­nyen felfigyelt Paprika Jenőre, a Kiskunhalasi AC ifjúsági korú tornászára. Elismeréssel nyilatko­zott a halasi tornász szakmai fel­­készültségéről, és meghívta magyar felnőtt tornászválogatott a keretbe.. A hagyományos röplabda Hí­rös Kupa férfi tornát 1978. feb­ruár 1—2—3—4-én rendezi meg Kecskeméten a megyei röplabda szövetség és a KSC szakosztálya. A tervek röplabda szerint két külföldi együttes — ebből egyenlőre a csehszlovák Banska Bystrica biztos — mellett 8 ma­gyar NB I-es csapat vesz részt a tornán, amely minden bizon­­nyal kitűnő felkészülési alkalmat jelent majd a február 17-én kez­dődő NB I-es bajnokságra. 1978. január 3. • PETŐFI NÉPE • 7 Tart a kecskeméti röplabdázók előnye... Nem volt hiány sportesemé­nyekben az óév utolsó napjaiban sem. A teremfoci és az úttörő olimpiák mellett nagyüzem volt a röplabdában is. Előbb az Or­szágos Ifjúsági Kupa döntői feje­ződtek be a tatai edzőtáborban, majd a két ünnep közt a junior országos bajnoki címért nagy csatát a Kecskeméti vívott SC gárdája, a rivális Vasas együtte­sével. A két verseny számszerű eredménye már ismert. A KSC — a hagyományokhoz híven —, megnyerte az OSK-t, s a junior döntőben nagy küzdelem után vesztett, s második lett a Vasas mögött. A két verseny részleteit eddig nem ismertük, s ezért kér­tünk Beregszászi Szabolcstól, a KSC vezetőedzőjétől — aki mind­két versenyen jelen volt — rész­letes tájékoztatást. — Az Országos Ifjúsági Kupa tatai döntője az idén sokkal na­gyobb csatát hozott, mint azt elő­zőleg várták. Az erőviszonyok ma sokkal kiegyenlítettebbek, mint ezelőtt bármikor. Sajnos még nem azért, mert országszerte na­gyon sok helyen foglalkoznak a szakszerű utánpótlásképzéssel, de az is igaz, hogy most már nem­csak Kecskeméten és a Vasasnál, hanem Kazincbarcikán, Zalaeger­szegen, és a Vasas Izzó csapatá­nál is gondolnak a nevelésre és tesznek is érte. Így aztán nem volt véletlen, hogy az ÓSK dön­tőben is ez az öt egyesület csa­pata vívott kemény küzdelmet, s bár mi nyertünk, őszintén meg kell mondanunk, hogy valójában nem volt sok különbség az öt csapat között. A Kecskeméti SC sikere az Országos Ifjúsági Kupában, s a szép kupa elnyerése ezért is szá­mít nagy eredménynek. A KSC az utóbbi 10 év alatt hét alka­lommal lett első, egyszer máso­dik és kétszer harmadik. Az utób­bi öt évben „zsinórban” vagyis egymás után jött a győzelem, sőt ezalatt az öt év alatt játszmát is ritkán, legfeljebb a Vasas ellen vesztettek. — A csapat most is jól kez­dett, s úgy látszott, hogy simán fog menni a dolog. A negyedik mérkőzésen kerültünk szembe az addig nyeretlen ZTE-vel. Lehet, hogy a csapat egy kicsit könnyen is vette, pedig erre igazán nem volt ok, hiszen ezt megelőzően a ZTE a Vasast is megszorongatta. Már 2—0-ra vezettek, majd harmadikban 8—2-re, és a végén a két mérkőzéslabdájuk is volt, amit szerintem mindkétszer be is ütöttek, csupán tévedésből vették el tőlük. Végül a Vasas nyert el­lenük, mi viszont vesztettünk. Igaz, 2—1-re még vezettünk, az­tán szétesett a csapatunk. A Vasas elleni utolsó mérkő­zésre sikerült összerázni a gár­dát. 3—1 arányban nyertünk, de összesen csak 10 ponttal csinál­tunk többet mint a Vasas. — Tehát az ellenfelek felzár­kóztak? — Ez így igaz. Legfeljebb az a biztató, hogy a pii csapatunk volt mégis viszonylag a legfia­talabb. A többiek csupa 1960-as születésű játékosokkal jöttek, ná­lunk viszont mindössze három „végzős” akadt. A többiek 61— 62-esek, sőt 63-as is volt a csa­patunkban. A jelek szerint azért még tart a lépéselőnyünk. — A junior gárdától többet vártunk? — Talán én is, de ott, a mér­kőzésen másként alakult a do­log. Azzal kezdem, hogy Nagy Péter, a csapat legjobbja nem játszott. Jelenleg katona, s a Honvéd válogatottal Hollandiá­ban járt. Persze nagyon hiány­zott. Vele talán nyerni tudtunk volna, így is — mint a Népsport is írta — jól kezdtünk, s az első játszma csak a fiúk rutintalansá­gán ment el. Nagyjából itt is a fiatal OSK-csapat játszott, akik a hosszú, idegfárasztó torna után már nem tudtak koncentrálni. Az is igaz, hogy a Vasasnak nagyon jó a csapata. Fizikailag messze felettünk voltak. Csupa 190 ezr­es, és ennél is magasabb játéko­suk van. — összegezve a két utánpótlás tornát, hol tart most a kecske­méti röplabdasport? — Először is az általános ta­pasztalatot mondom. Bebizonyo­sodott, hogy csak azokon a helye­ken tudják a sportágat eredmé­nyesen fejleszteni, ahol egészen korán, még az általános iskolák­ban elkezdik a szakszerű, cél­tudatos oktatást. így vagyunk ezzel mi, s most már az OSK- döntőbe jutott valamennyi együt­tes. A rólunk, a két torna után adott sajtóbírálatból és szakvéle­ményből csak annyit emelhetek ki: elismerték, hogy modern já­tékot játszunk, s mi valóban ezen az úton szeretnénk tovább ha­ladni, mind a felnőtt, mind pedig az utánpótlás csapatainkkal. — Új esztendőt kezdünk, új­rendszerű bajnoksággal. Hol tart a KSC a felkészülésben? — Az alapozást január 9-én kezdjük Kecskeméten, majd hónap második felében kemény a edzőtáborozással folytatjuk. Ja­nuár 13-án tartják az NB I. sor­solását. Az bizonyos, hogy mi a B-csoportban vagyunk, az Ü. Dó­zsa, Honvéd, Vasas, MALÉV,­a Szolnoki Vízügy és a Kőbányai Lombik társaságában. Február 17-től április 2-ig így játszunk kétfordulós körmérkőzést. Ezután a csoportok 1—3. helyezettjei azonnal folytatják négyfordulós tornarendszer keretében. Ide jó lenne bekerülni, de ez sajnos ne­héz lesz. A 4—7. helyezettek áp­rilis 26-tól, majd ősszel ismét játszanak. Ez a jelenlegi bajnoki rendszerünk. — Sokan távoztak a csapattól? — Sajnos gyengült ismét az együttes. Karagics, Szeghalmi és Rapcsányi a TF-re ment, Gönczi a Honvédhez, Huszta a HENA- hoz, Nagy T. a Mezőfi SE-hez, • Breszkó Kistarcsára igazolt. Nagy Péter — bár itt van —, de ka­tona, s nem számíthatunk min­dig rá. Júniusban Demeter is vé­gez a főiskolán. Ki tudja ma­radhat-e? Igaz, Járosi visszajött a TF- ről, s ez a mezőnyben óriási nye­reség lehet. Reméljük, hogy nagy vérveszteség után, a fiata­­­lok fokozatos beépítésével sike­rül olyan csapatot kialakítanunk, amely a hagyományokhoz híven képes helytállni a röplabdabaj­nokság legmagasabb osztályában. Szabó Zoltán • Egy kép az elmúlt évi bajnok­ságból. Demeter leütése pattan vissza a ZTE-sáncról. (Banczik István felvétele.) Korosztályuk tudását meghaladó fejlődésről tettek tanúságot Hat csoportban rendezték meg Kiskunhalason a hagyomá­nyos Túlii Péter nemzetközi kis­dobos és úttörő fiú meghívásos tornász emlékversenyt. Az ezút­tal harmadik alkalommal meg­tartott nagyszabású versenyen a hat korcsoportból háromban áll­hatott a dobogó legfelső fokára kiskunhalasi versenyző. Az ös­­­szetett vetélkedő 1966-os korcso­portjában Horváth Kálmán, az egy évvel fiatalabbakéban Kiss Csaba, az 1968-asok mezőnyében pedig Evetovics Tamás érde­melte ki a legjobbnak járó elis­merést. — Meg vagyok elégedve fiúk teljesítményével — mondta a Paczolay Gyula, a tornászok ve­zetőedzője. — Nemcsak az el­­ért helyezések tesznek elégedet­té, hanem az a mennyiségi és minőségi fejlődés is, ami sze­replésüket jellemezte. Rendkívül nehéz elemeket mutattak látványosan, fegyelmezetten, de, s ugyanakkor szakmai­ból színvonalasan. Úgy szempont­gondo­lom, hogy ezzel a versennyel bi­zonyítottuk: nagyot léptünk elő­re az országos élvonalban. — Kik okozták a vezetőedző számára a verseny legkelleme­sebb meglepetését? — Elsősorban az összetett ver­seny első helyezettjei: Horváth Kálmán, Kiss Csaba és Evetovics Tamás. De Hegyes Csaba, a többiek is becsületesen helytáll­ó tak, csalódást senki sem keltett. Ilyen a verseny: vannak első és további helyezettek. Akiknek ez­úttal nem sikerült a dobogó leg­magasabb foka, majd máskor még jobban igyekeznek. A kiskunhalasiaknak okuk van az örömre, de vajon elégedettek lehetnek-e az országos szövetség képviselői? Erről kérdeztük Ur­­vári Sándort, a MOTESZ szak­­felügyelőjét. — Tulajdonképpen az ország­ban ezekben a korosztályokban ez a legmagasabb nemzetközi és hazai versenyünk — mondta Ur­­vári Sándor. — A verseny rang­ja,­­ évről évre növekvő színvo­nala mellett szól, hogy immár nemzetközi viszonylatban is szá­mon tartják. Ezúttal például románok és az NDK-beliek hoz­a­ták el legjobbjaikat. A szocia­lista országok versenynaptáruk­ba iktatták a Túlii Péter emlék­­versenyt. Nos, a jelenlegi tor­nászversenyt a folyamatos fejlő­dés jellemezte. Erre példa, hogy a tornászok korosztályuk tudá­sát meghaladó fejlődésről tettek tanúságot. Láthattunk néhány olyan elemet, amilyent felnőtt versenyzők alkalmaznak. Az utánpótlás ez irányú törekvése biztató. A vidéki tornabázisok közül is elsők közé tartozik a kiskunhalasi. Meggyőződésem, hogy olyan tornateremben, ahol folyamatos lehetne a felkészülé­sük, még magasabb szintre lép­hetnének. • Mi a véleménye a szerve­zésről, a rendezésről? — Elismeréssel és örömmel mondhatom, hogy a vetélkedő szervezése, a rendezés is sokkal jobb volt, mint korábban. A verseny növekvő színvonalával egyetemben méltó volt Talii Pé­ter hagyományaihoz. B. I. • André Böttcher (NDK) az 1964-es korcsoport ös­­­szetett versenyének győztese. Gyűrűn és nyújtón verhetetlen volt. (Banczik István felvételei.) • Ba­­jWa­i képünk: Szabó Sándor megyei megbí­zott úttörőelnök gratulál az 1963-as korcsoport leg­jobbjainak. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.23: Hírek. 16.30: Hajnal a dzsungel mélyén. Japán rövidfilm. (Színes) 17.05: Miértek és hogyanok... Óvodások műsora. (Színes) 17.30: Mindenki iskolája: 6. Ma­tematika. Ami nem mér­hető, azt tedd mérhetővé. Geometria. II. 18.00: Egészségünkért! 18.05: 8. Fizika. Fizikus szemmel. 18.40: Égési sebek. Dokumentum­film. 10.05: Reklámműsor. 10.10: Esti mese. 10.20: Tévétorna. (Színes) 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Kurtizánok tündöklése nyomorúsága. Francia réfilmsorozat. IX/4. n (Színes) 20.55: Színházi Album. 21.55: Zene a B-stúdióból. F zenés film. 22.30: Tv-híradó 3.(Színes) 2. MŰSOR. 20.00: Arcélek a közéletből,­komentumfilm-sorozat. rész. A bíróság elnö dr. Stefanics József. 20.30: Reklámműsor. 20.35: Tv-híradó 7. 20.55: Fehér fal. Svéd film. nes) KOSSUTH 8.27: Debussy: Három sanzon. 8.34: Természeti ritkaságok: A császármadár. 8.44: Paisiello: A sevillai bor­bély. Kétfelvonásos víg­­opera. 10.05: A szakmák nyomában. 10.30: Az operaközvetítés foly­tatása. 11.18: Fauré: e-moll szonáta. 11.40: Különös házasság. Mik­száth Kálmán regénye folytatásokban. VI. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folyta­tása. 13.53: Százszorszép Színház. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Bartók-mű­vek. 15.44: Magyarán szólva. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Régi híres énekesek mű­sorából. 17.07: Fiatalok Stúdiója. 17.33: Schumann: Davidsbündler táncok. 18.00: A Szabó család. 19.15: Irina Arhipova és Rafael Arié énekel. 19.50: A magyar korona regénye. 20.20: Nótaest. 21.05: Húszas stúdió. 22.20: Zenekari muzsika. Közben: 22.50: Meditáció. 23.00: A Zenekari muzsika foly­tatása. 0.10: Táncdalok. PETŐFI 8.05: Indulók, táncok fúvós­­zenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népdalcsokor. 9.30: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népszerű operettrészletek. 12.33: Arcképek a bolgár iroda­lomból. 12.50: Barokk muzsika. 13.33: Újévi dalok. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Népzenekedvelőknek. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.14: Erdők városa. Keresztényi Nándor Jegyzete. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára. 21.03: Sanzonszemle. 22.00: Nóták. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: A Nóták folytatása. 23.05: Zenés Játékokból. 3. MŰSOR 14.05: A Postás Szimfonikus Zenekar Játszik 15.07: Irodalomtudósaink fóruma. 15.37: Marija Biesu énekel. 16.03: Brahms-mű­vek. 17.00: Zenekritikusok hangleme­zekről. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: DJ magyar zene a Rádió­ban a közönség és a kri­tikusok 1977. évi díjáért. 18.46: Beethoven: VI. „Pastora­le” szimfónia. 19.33: Monteverdi: Bájos madár­ka. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tu­dományos Akadémia kongresszusi termét.­­ Közben: Kb. 20.35: Szemelvények a ré­gi bolgár irodalomból. Kb. 20.55: A hang­verseny közve­títés folytatása. Kb. 21.45: Operakettősök. 22.25: A dzsessz történetéből. TOTÓ Az 1977. évi 53. heti totó fogadási héten 13 találatos szelvény egy da­rab volt, nyereménye 1 102 681 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 54 fogadó ért el 12 találatot, nyere­ményük egyenként 13 613 forint. A 11 találatos szelvények száma 809 darab, nyereményük 909 forint. A 10 talála­tos szelvények száma 7029 darab, nye­reményük­ egyenként 157 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. 1. Atalanta—Milan l—i jc 2. Florentlna—Napoli l—0 l 3. Foggia—Perugia o—1 2 4. Genoa—Lanerossi i_2 z 5. Juventus—Bologna l—o l 6. Lazio—Torino i—i x 7. Verona—Roma o—o x 8. Avellino—Rimini o—0 x 9. Cagliari—Brescia 2—4 2 10. Cesena—Sampdoria 2—1 1 11. Como—Cremonese 2—1 1 12. Taranto—Ascoli 1—3 2 13. Ternana—Palermo 2—1 1 +1 mérkőzés: 14. Lecce—Monza 0—0 X

Next