Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-13 / 11. szám

SPORT, SPORT •SPORT A legjobb négy közé pályázik a BSE A kosárlabda NB I-ben már csak rövid napokban, vagy talán inkább órákban számolják vissza az időt a „tavaszi” rajtig. A rend­kívül szűkre szabott felkészülési időt a Bajai SK férficsapata igye­kezett jól kihasználni.­­ A rendelkezésünkre álló rö­vid idő alatt egy cél vezetett ben­nünket, felfrissülni, regenerálódni — ezzel kezdte a beszélgetést Ko­vács József, a Bajai SK férfi­csapatának edzője. Napi két edzést tartottunk, ren­geteget dolgoztunk, de valójában most nehéz lenne megállapítani, hogy milyen formában van az együttesünk. — Hogy értékeli a BSE 1977. évi teljesítményét és eredményét? — Az elmúlt 1977. év a mi csa­patunknál a változás éve volt. El­sősorban a csapatszerkezetben történt lényeges átállás már az év elején. Ágfalvi visszatért, hosszú idő után átvette az irá­­­nyító posztot. A csapat összetéte­le aztán ősszel még tovább vál­tozott. Kiesett Horváth-Bors, Si­­kár, Valaczkay, Kiss Laci. A sé­rülések sem igen kíméltek ben­nünket. Nyitrai, Kancsár, Iko­­tity kényszerült hosszabb, rövi­­debb pihenőre. Ennek ellenére úgy érzem, hogy becsülettel helyt­álltunk, s az utolsó pillanatig megvolt az esélyünk egy egészen jó helyezésre. Aztán jött Székes­­fehérvár ... — Valójában mi is történt az Építők ellen? — Adva volt a lehetőség, de nagy volt a tét. Megbénultunk. Pedig mindenki nagyon akart, s figyelt is. Bizonyítja ez, hogy csak 50 pontot kaptunk. Ám a táma­dásban teljes volt a „rövidzár­lat”. Ilyet még nem láttam, pedig én is játszottam már életemben néhány mérkőzést. Egyszerűen képtelenek voltunk bedobni a leg­biztosabb helyzeteket. Hogy nem a csapat formájával volt baj, azt a kecskeméti rájátszáson is bizo­nyítottuk. Kisiklás volt, amit drá­gán fizettünk meg, s amilyen re­mélem többet nem fordul elő ve­lünk. — Kovács József hosszú, egye­dülálló játékos-pályafutás után, szinte egyik napról a másikra cserélte fel a játékosmezt az ed­zői paddal. Hogyan sikerült ez az átállás? — Úgy érzem, hogy sikerült kialakítani egy jó kollektívát a csa­paton belül. Egyetértünk a játé­kosokkal abban, hogy kell a sok edzés, a kemény munka, ám ne­künk ez a szórakozásunk is. Te­hát mosolyogva dolgozunk. Ez se­gíti át a csapatot olykor a nehéz helyzeteken. Nálunk a vesztes mérkőzésen senki sem a másik­ban keresi a hibát, hanem önma­gától kérdezi meg: megtettem-e mindent a sikerért? Úgy érzem, sokat fejlődtünk a védekezésben, bár ezen a téren még bőven van tanulni valónk. Annak viszont nem örülök, hogy a támadások­ban, a dobóbiztonságban még egy mérkőzésen belül is igen hul­lámzó a teljesítményünk. Ezeket a holtpontokat igyekszünk mér­sékelni. — Hogyan értékeli az egyéni teljesítményeket? — Egy csapat eredményességét, sikerét vagy balsikerét természe­tesen nagyon befolyásolják az egyéni teljesítmények. Nekünk sajnos nincsen tíz azonos képes­ségű játékosunk, s így a kulcs­embereink rossz napja, vagy oly­kor gyengébb perce is bajnoki pontokba kerülhet. Véleményem szerint Karácsonyi, Ágfalvi Kubatov nyújtotta a legjobb át­es lagteljesítményt. Nyitrait és Iko­­tityot a sérüléseik akadályozták az edzésmunkában, bár így hasznos tagjai voltak az együt­ts­tesnek. Kancsár éppen a formája tetőpontján sérült meg. Pék in­kább a támadásban, Bovánovics és Csanádi a védekezésben nyúj­tott többet. Bánhidi kevés lehe­tőséget kapott. Most 1978-ban már Varga, Szabó és Pestality já­tékára is számítok, s a felkészü­lés során újabb két fiatal került a keretbe. — Mi várható a nyitányon, s a tavaszi fordulóban? — Körmenden kezdünk, ami mindenkinek, még a legnagyobb élcsapatoknak is komoly feladat. Itt senki sem mehet biztosra. A bajnokságot most is „sűrítve” játsszuk, ami különösen a vidéki csapatok számára jelent nagy ter­het az utazás miatt. Hogy milyen eredményre szá­mítok tavasszal? — Jósolni soha nem szerettem, de nem titkolom, hogy képesnek tartom az együt­test arra, hogy a legjobb négy közé jusson. Ezt tűztük célul. Nemcsak tavaszra, hanem a baj­noki év végére is, bár ez egy ki­csit még távoli. Elsősorban az idegenben lejátszásra kerülő mér­kőzésekre kell nagyon odafigyel­nünk. A sorsolás ismeretében azt mondhatom, hogy rövid, nagyon nehéz tavaszi idény vár ránk, de bízom benne, hogy ott leszünk a négy közt. Ezért nemcsak én, ha­nem a csapat minden tagja meg­tesz mindent, amit a­ klub és a szurkolók joggal elvárhatnak tő­lük. " Szabó Zoltán • Egy érdekes kép a KSC—BSE megyei rangadóról. K­ubatov és Nyitrai még nem döntötték el, hogy kié a labda, ám köz­ben már valamennyi szereplő nem a labdára, hanem a sípoló játékvezetőre figyel. (Banczik István felvételei.) • Kovács József az edző szerepé­ben. MA: ÚSZÁS A­­ Kecskeméti SC úszó sport­iskolájának házibajnoksága az 1970—1971-es korosztály részvé­telével. Kecskemét, fedett uszo­da 14 órakor. Megyei atlétikai rangsor 1977 NDK 80 m gátfutás: Molnár Katalin (KSC Sí) 13.2. Termes Ágnes (Kun Béla SE Sí) 13.4. Mendler Erzsébet (KSC Sí) 13.5. Dujmo­­vics Mária (BSK Sí) 13.7. Lóránd Márta (KSC Sí) 13.8. Purgel Már­ta (KSC Sí), Major Erzsébet (KSC Sí) 13.9. Seres Éva (Kun Béla SE Sí) 14.1. Czanik Éva (KSC Sí) 14.1. Hajdú Piroska (Kun Béla SE SÍ) 14.2. 100 m gátfutás (76,2 cm) tízen értek el minősítést: Gyenes Klá­ra (KSC) 15.2. Bari Erika (KSC) 15.6 Kenderesi Már­ta (Bányai J. DSK) 15.8. Bari Emma (KSC) 16.8. Károlyfalvi Lenke (Bányai J. DSK) 17.4. Bednarik Erzsébet (KSC) 17.5, Kovács Erika (Bá­nyai J. DSK) 17.5, Peszmeth Zsu­zsa (Bányai J. DSK) 17.8, Kosa Zsuzsa (KSC) 18.0, Marsi Katalin (KSC) 18.2. 100 m gátfutás (84,4 cm) hatan értek el minősítést: Papp Éva (KSC) 16.6, Kenderesi Márta 16.8, Gyulai Tünde (Bányai J. DSK) 17.5, Károlyfalvi Lenke 17.7, Hor­­nyák Gizella (Bányai J. DSK) 18 2 Verasztó Ibolya (Bányai J. DSK) 18.6. és 300 m gátfutás (négyen értek minősítést): Gyenes Klára 4160, Bari Erika 47.70, Marsi­­ Katalin 51.40 Fuszenekker And­rea (BSE) 56.60.­­400 m gátfutás (egy versenyző ért el minősítést): Zsámboki An­na (KSC) 67.26. • Papp Éva 100 m-es gátfutás­ban ranglistavezető. Nagy II. Klára és Csenki II. Gábor a megye egyéni asztalitenisz-bajnokai Az eredeti versenykiírás sze­rint a Kertészeti Főiskola nagy­méretű tornacsarnokában került volna sor az 1978. évi megyei fel­nőtt egyéni asztalitenisz-bajnok­­­­ságra. A véletlen azonban közbe­szólt. — Szinte az utolsó pillanatban derült ki — mondta dr. Pataky I István, a verseny vezetőbírója — hogy a Kertészeti Főiskola, immár talán augusztus óta várt tataro­zás­i munkája végre elkezdődött. Az iskola számára ez nyilván öröm, nekünk viszont komoly gondot jelentett. Nyolc asztalon terveztük a lebonyolítását, de a Hosszú utcai Iskolában csak négy asztal felállítására van lehetőség. Így aztán kora reggeltől délután 16 óráig egyfolytában tartott a küzdelem. Mint kiderült, bizony nagy szükség lett volna a­z asztalra.­­ A férfiaknál 64-es, a nőknél 32-es táblán folyt a verseny, s a két párosban, valamint a vegyes­­párosban is sok volt az induló. Érdekes, hogy mind az indulók számát, mind pedig az eredményt tekintve van bizonyos eltolódás, s ez alól csak a női mezőny -r­­ahol változatlanul a K. Sparta­cus az uralkodó — a kivétel. A nagy létszám sajnos, nem jelen­tett­ ugyanekkor színvonal-emel­kedést is, de mégsem lehetünk elégedetlenek. Minden egyszerre nem mehet. Érdekes, hogy miköz­ben Kiskőrösön, Kiskunfélegyhá­zán és egy sor nagyközségben és községben (Mélykút, Kisszállás, Sükösd, Kunszállás) komolyan foglalkoznak az asztalitenisszel, Bajáról mindössze két versenyző jelent meg, Kiskunhalasról pedig egy sem jött. A férfiak mezőnyé­ben a Szegedről Kiskunfélegyhá­zára hazatérő Csenki NI. Gábor győzött és a kalocsaiak lettek a legveszélyesebb ellenfelei. A bajnokság eredményei: Női egyes: 1. Nagy II. Klára (K. Spartacus), 2. Pataky (K. Spartacus), 3. Laczkó (K. Sparta­cus) és Józsa (Kalocsai SE). Női páros: 1. Nagy II., Laczkó (K. Spartacus), 2. Józsa, Baksa (Kalocsai SE), 3. Pataki, Baksa­ II. (K. Spartacus, Kiskőrös) és Sző­ke, Sípos (Kunszentmiklós, Sü­kösd). Vegyespáros: 1. Szita, Józsa (Kalocsai SE), 2. Tóth, Sípos (Sü­kösd), 3. Jánosi, Pataky (K. Spar­tacus) és Dézsi, Nagy N­. (K. Spartacus). Férfi egyes: 1. Csenki N­. Gá­bor (Kósházi Szövetkezeti SE), 2. Szita (Kalocsai SE), 3. Dézsi (K. Spartacus) és Sebestyén (Kiskő­rös). Férfi páros: Szita, Jenei (Kalo­csai SE), 2. Csenki II., Csenki I. (Kidházi Szövetkezeti SE), 3. Dá­­zsi, Jánosi (il. Spartacus) és Szentendrei, Petőfi (Tiszakécske). A megyei felnőtt egyéni baj­nokság után a megyei serdülő és ifjúsági bajnokság következik, amelyet január 21—22-én Kalo­csán rendeznek meg. Sz. Z. • Csenki N­. Gábor, a megye férfi egyéni asztalitenisz-bajnoka. (Farkas Tibor felvétele.) • Egy ezüst és két bronzérmet szerzett a megyei bajnokságon Pataky a K. Spartacus asztaliteni­szezője. (Banczik István felv.) 1978. január 13. • PETŐFI NÉPE • 1 Az első fordulót dec. 15-én le­játszották. II. 15. (szerda, 14 óra): FTC— Békéscsaba, Bp. Honvéd—Kapos­vár, Videoton—Csepel, Dunaúj­város—SZEOL AK, DVTK—II. Dózsa, Haladás—PMSC, Vasas— ÚTE, Tatabánya—MTK-VM. 16.30: Rába ETO—MÁV Előre. II. 18. (szombat, 14 óra): Békés­csaba—Kaposvár, Bp. Honvéd— Videoton, MÁV Előre—Tatabá­nya, Csepel—Haladás, PMSC— Vasas, ZTE—Dunaújváros, MTK­­VM—FTC, 16.30: Ü. Dózsa—SZE­OL AK, Rába ETO—DVTK. II. 22. (szerda, 14 óra): FTC— ZTE, SZEOL AK—Csepel, Tata­bánya—PMSC, MTK-VM—MÁV Előre, Videoton—Vasas, Kapos­vár—Haladás, DVTK—Bp. Hon­véd, Békéscsaba—Dunaújváros, 16.30: V. Dózsa—Rába ETO. II. 25. (szombat, 14 óra): Hala­dás—II. Dózsa, Rába ETO—ZTE, MÁV Előre—PMSC, Kaposvár— Videoton, Dunaújváros—MTK­VM, DVTK—FTC, Csepel—Tata­bánya, Bp. Honvéd—SZEOL AK, Vasas—Békéscsaba. III. 1. (szerda, 14.30): MTK­­VM—Kaposvár, Haladás—Duna­újváros, Tatabánya—Vasas, SZE­OL AK—FTC, Csepel—Bp. Hon­véd, PMSC—Rába ETO, ZTE— II. Dózsa, Békéscsaba—MÁV Elő­re, Videoton—DVTK. III. 4. (szombat, 14.30): Tatabá­nya—Békéscsaba, DVTK—SZEOL AK, PMSC—Bp. Honvéd, Kapos­vár—Rába ETO, FTC—Haladás, MTK-VM—Vasas, Dunaújváros— Csepel, MÁV Előre—ZTE, 17 óra: II. Dózsa—Videoton. III. 8. (szerda, 14.30): ZTE— PMSC, SZEOL AK—Kaposvár, DVTK—Tatabánya, Bp. Honvéd— Békéscsaba, Rába ETO—Dunaúj­város, Haladás—MTK-VM, Va­sas—MÁV Előre, Csepel—II. Dó­zsa, Videoton—FTC. III. 11. (szombat, 14.30): Vasas— Haladás, PMSC—SZEOL AK, Ka­posvár—DVTK, Tatabánya—ZTE, Békéscsaba—Csepel, Dunaújvá­ros—Bp. Honvéd, MTK-VM—II. Dózsa, MÁV Előre—Videoton, FTC—Rába ETO. III. 15. (szerda, 14.30): Bp. Hon­véd—MTK-VM, SZEOL AK— Haladás, Kaposvár—Dunaújváros, DVTK—Vasas, Rába ETO—Tata­bánya, ZTE—Csepel, Videoton— Békéscsaba, FTC—PMSC, 17 óra: II. Dózsa—MÁV Előre. III. 18. (szombat, 15 óra): Békés­csaba—SZEOL AK, MTK-VM— ZTE, Haladás—Bp. Honvéd, Cse­pel—Kaposvár, Dunaújváros—Vi­deoton, Vasas—Rába ETO, PMSC—II. Dózsa, MÁV Előre— DVTK, Tatabánya—FTC. III. 25. (szombat, 15 óra): DVTK—ZTE, SZEOL AK—Rába ETO, Csepel—MTK-VM, Békés­csaba—Haladás, Videoton—PMSC, Bp. Honvéd—MÁV Előre, Kapos­vár—Vasas, FTC—Dunaújváros, 17.30: V. Dózsa—Tatabánya. III. 29. (szerda, 15 óra): ZTE— Kaposvár, Haladás—Videoton, MTK-VM—Békéscsaba, Tatabá­nya—Bp. Honvéd, MÁV Előre— FTC, PMSC—DVTK, Vasas— SZEOL AK, 17.30: V. Dózsa—Du­naújváros, Rába ETO—Csepel. IV. 1. (szombat, VM—PMSC, SZEOL 15.30): MTK­­AK—MÁV Előre, Videoton—Rába ETO, Ha­ladás—Tatabánya, Bp. Honvéd— ZTE, Békéscsaba—II. Dózsa, Ka­posvár—FTC, Csepel—Vasas, Du­naújváros—DVTK. IV. 8. (szombat, 15.30): DVTK— Békéscsaba, PMSC—Csepel, MÁV Előre—Dunaújváros, ZTE—Hala­dás, Tatabánya—Kaposvár, Rába ETO—MTK-VM, SZEOL AK— Videoton, VI. Dózsa—Bp. Honvéd, Népstadion, 17.50: FTC—Vasas, Népstadion 19 óra. IV. 19. (szerda, 16 óra): Dunaúj­város—PMSC, Kaposvár—MÁV Előre, Videoton—Tatabánya, Ha­ladás—Rába ETO, Csepel—DVTK, MTK-VM—SZEOL AK, ZTE— Békéscsaba, Vasas—II. Dózsa, Népstadion 17.15, Bp. Honvéd— FTC, Népstadion 19 óra. IV. 22. (szombat, 16 óra): Békés­csaba—Rába ETO, Csepel—MÁV Előre, Haladás—DVTK, Dunaúj­város—Tatabánya, Kaposvár— PMSC, SZEOL AK—ZTE, Video­­­­ton—MTK-VM, Bp. Honvéd—Va­sas Népstadion 17.15, FTC—II. Dózsa Népstadion 19 óra. Válogatott mérkőzések A-válogatott: április 15.: Ma­gyarország—Csehszlovákia barát­ságos, Népstadion. Május 24.: Ang­­­lia—Magyarország barátságos, London. Június 1—15.: XI. VB Argentínában. B-válogatott: április 15.: Cseh­szlovákia—Magyarország barát­ságos. Utánpótlás: Március 22.: Jugo­szlávia—Magyarország EB-ne­­gyeddöntő Jugoszláviában. Ápri­lis 5.: Magyarország—Jugoszlávia EB-negyeddöntő, visszavágó, Bé­késcsaba. Április 15.: Csehszlová­kia— M­­agyarország, barátságos. Ifjúsági: február 20—28.: tas­­kenti nemzetközi torna, február 22—március 4.: iráni nemzetkö­zi torna, március 29.: Magyaror­szág—Csehszlovákia UEFA-selej­­tező, itthon. Május 5—14.: XXXI. UEFA-torna döntői Len­­­gyelországban. Nemzetközi kupák: az UEFA-kupa döntői: április 26—május 9. KEK-döntő: május 3., Párizs. BEK-döntő: május 10., London. A megyei labdarúgó-szövetség hívei Megtartotta idei első ülését a megyei labdarúgó-szövetség el­nöksége, s ezen több fellebbezé­si ügyben hozott határozatot. Az 1978. május 31-ig szóló el­tiltásának mérséklését kérte fel­lebbezésében Kráczer László, a Fajszi Tsz SK játékosa. A me­gyei labdarúgó-szövetség elnöksé­ge a játékos kérelmét elutasította. A­ súlyos pályaeltiltásnak mér­séklését kérte a Fajszi Tsz SK labdarúgó-szakosztálya is. Az el­nökség határozata értelmében azonban a fegyelmi bizottság ha­tározata marad érvényben. A fegyelmi bizottság döntése ellen fellebbezett a Tiszakécskei SK labdarúgó-szakosztálya. Isme­retes, hogy a tiszakécskeiektől az ifjúsági mérkőzés elmaradása miatt vontak le (kettő) bünte­tőpontot. Az elnökség határozata ebben az­ ügyben is elutasító volt, tehát a Tiszakécske csapatától le­vont 2 pont érvényben marad. ★ A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető-bizottsága Kecskemé­ten tartja a soron* következő táj­értekezletét. A megbeszélésen 10 megyei labdarúgó-szövetség­­ elnöke, s főtitkára vesz részt, s az MLSZ JB-nt Zsolt István kép­viseli. Az értekezletre január 20-án kerül sor Kecskeméten, a Fegyveres Erők Klubjában. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna (ism.). (Színes) 1.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 5. oszt.) A tört fogalom kialakítása szem­léltetéssel. 8.00: Énekeljünk együtt! Jó éj­szakát kívánok. 8.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Az idő. (Színes) 10.05: Kamera. Film és tv eszté­tikai műsor középiskolák­nak (ism.). 11.05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.) Az átmeneti tanterv­hez. A szög származtatása és mérése. A kör. 11.15: Angol nyelv (középisk. IV. oszt.) 13.05: Osztályfőnöki óra. Honvé­delmi ismeretek (középis­koláknak). Az atom-, ve­gyi és biológiai fegyverek. 15.00: Iskolatévé. Matematika 13.25: Énekeljünk együtt! (ism.) 15.30: Környezetismeret 16.00: Matematika (ism.).(ism.) 16.28: Hírek. 16.35: Oroszországról dalolok. Szovjet portréfilm Szergej Jeszenyinről. 16.50: Mozgás és viselkedésfor­mák az állatvilágban. Francia filmsorozat. (Szí­nes) VII/2. rész: A hely­­változtatás . 2. 17.15: Játék a betűkkel. 17.40: Pannon krónika. A körzeti stúdió műsora.Pécsi 18.10: öt perc meteorológia. Idő­járás előrejelzés. 18.15: Ipari kaleidoszkóp. Maga­zinműsor. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Esti mese. 18.20: Tévétorna. (Színes) 18.30: Tv-hiradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Röpülj páva. Népművészeti vetélkedő (színes). VI. elő­döntő. Kb.: 21.55: Kezdőkör. 22.35: Tv-hiradó 3. * . 22.45: öt perc Maxi macskával. 12.35: Jugoszláv rajzfilmsorozat. 13.20: (színes). 1. A söprű, A 14.00: szivar. 2. Mi ez? A hal. 14.25: 2. műsor. 20.00: Schubert: Arpeggione szo­1511­­ nóla. A Zene, zene, zene 16.05: hangversenymelléklete. 20.30: Vezetők Klubja. Minősít a 17.10: minőség. 21.00: öt perc meteorológia. Idő­járás előrejelzés (ism.). 21.05: Tv-hiradó 2. 21.25: A Lautensack fivérek. NDK tévéfilmsorozat. III/3 rész: Siegfried fecsegett. KOSSUTH 8.27: Miről­­­ a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Két Mozart-ötös. 8.34: „Sötétes az erdő” - óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Csanádi Imre versei. 10.40: Kórusmuzsika. 11.00: Gondolat. 11.45: Chausson: Poéme. 17.40: 18.00: 18.15: 18.35: 20.25: 21.25: 21.34: 22.30: 22.54: 23.08: Tánczenei koktél. Népdalcsokor. Operahármasok. „Nyitnikék” — Kisiskolá­sok műsora. Csajkovszkij: IV. szimfónia. Gondolatjel. Lakatos Mihály népi zenekara játszik. „Új matekot” tanul a gyerek. Boccherini: C-dúr gitár­ötös. Gottlob Frick énekel. A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zene­kara Beethoven­ hangver­­senye az ifjúságnak a Zeneakadémia nagyter­mében. A Dunánál. Hanák Péter műsora. Dzsesszfelvételekből. Láttuk, hallottuk. Ismeretlen Liszt-zongora­darabok nyomában. A gondolat hatalma. Operarészletek. Cilea: Adriana Lecouvreur. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Tíz perc külpolitika. 8.33: Tijardovics operettjeiből. 9.15: Gellért Endre írása. 9.30: A Pénzügyőrzenekar játszik. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Tánczene Prágából. 12.33: Operarészletek. 13.33: Sündisznócska és egérke. Tasnádi Varga Éva meséje zenével. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Operettrészletek. Kálmán Imre: Marica grófnő. 18.33: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 18.53: Maros Rudolf népzenei feldolgozásaiból. 19.29: Slágermúzeum. 20.33: Felvilágosító iroda: Utasemberek. Bodor Ádám novellái rádiója 21.20: Halló Berlin! Halló Budapest! 22.33: Lipcse—Weimar—Harz­­hegység. 23.15: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Kettős portré. 14.50: Magyar előadóművészek Bartók-felvételeiből. 15.30: Dzsesszfelvételekből. 16.03: Zenekari muzsika. 17.30: Születésnapra. 18.05: Gundula Janowitz énekel. 18.45: Rádióhangversenyekről. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A gyarló. Szofronij élete és szenvedése. Részletek Szofronij Vracsanszki művéből. 20.03: Igor Ojsztrah hegedűestje az 1977. évi Prágai Tavaszon. 21.18: Operarészletek. Donizetti: A kegyencnő. 22.07: Az I Music! di Róma kamarazenekara játszik. SOROKBAN A Bács-Kiskun megyei Természet­­barát Szövetségtől nyert adatok sze­rint a megyénkben jelenleg 28 Ter­mészetbarát Szakosztály működik, összesen 1935 taggal. Közülük legné­pesebb a Kecskeméti Természetbarát Club, a 437 tagjával. Az országjáró Diákkörök száma 211, s ezek összesen 1398 taggal működnek. A legnagyobb létszámú a Kecskeméti Közgazdasági Szakközépiskola 236 tagú köre. A Közalkalmazottak Szakszervezeté­nek sportbizottsága január 21-én, szombaton 9 órai kezdettel rendezi meg az SZMT-székház földszinti nagy­termében (Kecskemét, Rákóczi út 1. sz.) a Magyar Hírlap Kupa megyei sakk-csapatbajnokság döntőjét. A megyei bajnokcsapat a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntő­be jut. A Kecskeméti TE elnöksége és ba­ráti köre február 4-én, szombaton az Aranyhomok-szálló összes termeiben tartja a hagyományos KTE-sportbált. Jegyek a KTE-irodán (Városi pálya, Rákócziváros 35/a) igényelhetők, vagy a 11-366 telefonon.

Next