Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-24 / 46. szám
I -í■*:'•.V,- . • : v *'■■' ' * £ SlPOIRÍ[• SPOR1r • spoRir PORTRÉ A LŐTÉRRŐL A gyémántjelvényes Varsandán Noémi Képzeljék el, hogy nyár van! Árnyékban majd harminc fokot mutat a hőmérő. Kecskeméten a Czollner téri lőtér magas téglafallal kerített udvarán mozdulni is lusta a levegő. Vállban, könyéknél és a térdeken bőrözött vastag posztóöltönyben, keménytalpú, magasszárú bakancsban fiúk és lányok bújnak elő a jelzőállásból. Kezükben lőlapok. Az eredménytől függően földerülnek, vagy elkomorulnak az arcok. Tövis Ferenc vezetőedző szakállas alakja a fegyverraktár ajtaja előtt magasodik. Szakértő szeme már a lőlap hátuljáról is látja az eredményt, s amire odaérnek elé, kész az edzői utasítás: „Légzéshiba, még két sorozatot kérek.” „Nem kapkodsz, ügyelni a sütésre!” stb. Míg visszaérnek a lőállásba cukkolják egymást — fiatalok — nevetnek, lökdösődnek, s a következő percben már minden idegszáluk, izmuk, a tizedmilliméter pontosságú célzásra koncentrál. Ezek a legtisztább magány pillanatai, amikor minden emberi képesség egybesűrűsödik, s dörren a fegyver. „Szög tízes, bal felső tízes, érintő tízes, jobb alsó kilences” — ezek a belső monológok szövegei. A nyolcas már rossz, s ha beugrik, elemzi a versenyző, hogy miben hibázott. Közösen tűnődnek az edzővel, javítanak a testhelyzeten, s még sok máson, mert az eredményt minden befolyásolhatja. Varsandán Noémi is a Kiskunsági Erdész Lövész Klub versenyzője, aki a pedagógus gyermekotthonban nőtt fel, s némi gimnáziumi kitérő után műszerész szakmában szerzett szakmunkás-bizonyítványt A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója, a vállalat Bős munkásszállóján lakik, s amennyivel kevesebb jutott neki a családi szeretetből, az otthon melegéből, annyival több abból, amit ez a méltatlanul érdektelennek tartott, s népszerűvé egyáltalán nem propagált fegyelmezett és teljes embert igénylő sport adhatott; meg az a közösség, persze, amit ez a sport teremtett, tehát maga a klub. . . Mióta versenyzel? — Az ötödik éve. Fő számom a sportpuska, amivel ötven méter távolságra, álló célra lövünk fekvő, térdelő és álló testhelyzetből, de indulni szoktam a versenyeken sportpisztoly és légfegyver kategóriában is. — Eredményeid? — Legjobb teljesítményem fekvő testhelyzetből leadott hatvan lövésből ötszázkilencvenhárom kör, a háromszor húszlövéses összetettben pedig ötszázhatvankilenc. Legutóbb az országos bajnokságon junior korosztályban mindkét számban a második helyen végeztem. Második lettem az országos vidékbajnokságon is, de nem szeretnék örök második lenni. Légfegyverrel is versenyeztem az országos bajnokságon és puskával is, pisztollyal is a hatodik lettem. — A gyémántjelvényes szint tartásához mennyit kell edzeni? — Átlagban? Heti négy alkalommal három-négy órát, hogy formában maradjak, de van olyan • Varsandán Noémi versenyzés közben időszak, amikor mindennap kint vagyok a lőtéren. Ez nem csak idegmunka, hanem fizikailag is erősen igénybe veszi az embert. Ha azt vesszük, hogy a sportpuska ötkilós és egy edzésen minimum háromszázszor célzok. — Csak a lövészetet műveled? — Szerencsére minden sportot nagyon szeretek. Vállalatomnál a BÁCSÉP-nél tagja vagyok a női focicsapatnak, de szeretek pingpongozni és úszni is. — Van valamilyen saját recepted a jó szereplésre? ” — Ebben a sportban ideges ember nem ér el eredményt, az biztos. A másik a fáradtság. Szerintem túlságosan kipihenten sem szabad kiállni. Én például egy nemzetközi verseny előtt elrontottam a gyomrom, ráadásul az utolsó pillanatban érkeztem meg, amikor már indult a sorozat, s a másfélórás számot negyvenkét perc alatt lelőttem. Elsőnek fejeztem be a számot, olyan körülmények között, hogy egy esőcsatorna a puskám csövére köpködte a vizet, s mégis egyéni csúcsot lőttem. Volt olyan is, hogy ugyanez négyórás alvás után is sikerült. — A munkahelyeden? — Szakmunkástanulóként kerültem a BÁCSÉP-hez. Tavaly végeztem, s most a gépgazdálkodási osztály energetikai csoportjánál dolgozom. Járom az építkezéseket, különböző méréseket végzek. A munkatársaimmal jól kijövök, biztosítják a sportolási lehetőséget, de a főnököm mindenáron az olimpiára szeretne küldeni, s ez azért magas követelmény. Sokat kell még fejlődnöm, mert a korosztályomban most úgy a hatodik vagyok, a magyar női mezőnyben pedig a tizenötödik. Eddig utánpótlásválogatott-kerettag voltam, de most csak felnőtt válogatott van. A tavaszi versenyek után eldől, hogy bekerülök-e közéjük. Noémit — vagy ahogy a többiek becézik — Naját, Nonót fényesnek nem nevezhető gyermekéveiért, ha nem is kárpótolhatja utólag semmi, ma már tudja, hogy aki messziről jött, annak már csak az a felelőssége maradt, hogy messzire is jusson. Olyan kevesen tudják róla, hogy mit tud, mint ahányan szoknyában láthatták, a fiús megjelenésű, mindig nadrágban és pulóverben járó Varsandán Noémit. — csató — TANÁCSKOZTAK A TUDÓSÍTÓK • Pénteken egész napos tanácskozást tartott lapunk sportrovata a megye különböző városaiban, községeiben működő sporttudósítók résztvételével. A tanácskozáson sok érdekes javaslat is elhangzott, amit a most induló tavaszi bajnoki fordulók során igyekszünk majd hasznosítani. A képen: a tanácskozás résztvevői. (Tóth Sándor felvétele.) Február VÍZSZINTES: 1. Idézet Radnóti Mikid. egyik rendből (Zárt betűk: M, L, N, u, O.) 13. Magyar származású Ázsia-kutató, hátul személyneve kezdőbetűjével. 14. Hónaprövidítés. 15. a bibliai Ádám és Éva egyik gyermeke. 16. Az adott körülmények között reakcióba nem lépő anyagok jelzője. 17. Tengeri rák. 18. Ezen a módon. 20. Vallási tárgyú zenemű. 21. Csomó. 22. Ketrec eleme. 24. EKT. 25. Kerget. 27. A germánium vegyjele. 28. Szigetlakó nép. 28. Nagy növény. 30. Szűk kis utca. 32. Takarja. 34. Pepsi... 33. Északi férfinév. 37. Paripa. 38. XV. századi egyházellenes és antifeudális mozgalom jelzője. 41. Az* Idézet befejező része. 43. A görög ábécé egyik betűje. 44. Orosz női név. 46. Ady Lédájának valódi neve. 48. Helyező. 50. Tiszai átkelőhely, Bocskai itt verte meg 1804-ben a császári csapatokat. 52. Időjelző. 53. A hidrogén és a kén vegyjele. 54. Vés. 56. Szelíd. 57. Jut neki. 58. Zenei kifejezés, függeléket jelent. 60. SIS. 61. Büntetést kiszab. 62. NÁA. 64. Gabonanövény, névelővel. 66. Férfinév. 67. ... — More — tektonikus völgy Skóciában. 68. Északi férfinév. 70. Szeszre költötte a fizetését. FÜGGŐLEGES: 2. Néprajz idegen eredetű szóval. 3. Homokos, lápos partvidék az Északi-tenger német partja mentén. 4. Francia városka Normanndiában (VIRE). 5. Jelez. 6. A lantén vegyjele. 7. Teniszben a játékot kezdő versenyző. 8. Tagadószó. 8. Régi orosz uralkodó, névelővel. 10. aaaaa! 11. Kossuth-díjas nyelvész (Dezső, 1886—1873). 12. Folyékony. 13. Az idézet második része (Zárt betűk: E, A, J, A, E). 17. Mely helyre? 18. Használja a fogát. 21. Magyar szőlőfajta. 23. Az alaphangsor. l. 3. és 4. hangja. 25. Mályvaféle növény. 26. Redőny. 28. Ebben az évben. 30. Ételt ízesít. 31. Férfi szerep az Aidában. 33. Férfinév. 34. Csupán. 36. Húsétel jelzője lehet. 38. Vonaton ül. 40. A száj része. 42. Az egyik végtag része. 45. Szálkás húsú pontyféle hal, névelővel. 47. Strandkellék.48. Ca d’... — híres palota Velencében. 51. Ez is... 52. Savval kezelé. 55. Magasztos hangú költemény. 57. Kati angol nyelvű megfelelője. 58. Franciaországi kikötőváros a Szajna-öbölben. 58. Közel-keleti nép. 61. Város Jugoszláviában a Dinárihegység lábánál. 63. Annál mélyebbre. 65. Rendben, ahogy az amerikai mondja. 66. Alabamai gépkocsik jelzése. 68. Szám Idegen rövidítése. 70. Klasszikus kötőszó. N. B. A február 17-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Akácfák viharban; Asszony tehénnel; A háború emléke; Lelőtt varjú; Kapálók. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Geiger Ottilia, Jánoshalma; Rédei Károly, Nagykörös; Guttyán Jánosné, Ladánybene; Szeles Mária, Kecskemét. A hét legnagyobb sportsikere A XIII. téli olimpián Lake Placidben, a Regőczi Krisztina—Sallai András jégtáncospár ezüstérmet szerzett. (Telefotó — AP — MTI — KS) 1980. február 24. • PETŐFI NÉPE • 1 Mit tudunk az ellenfelekről A vasárnapi megyei rangadón a két csapatunk megosztozott a pontokon. Ezzel a KSC megtartotta a 4. helyét, s maradt némi reménye is a Jánoshalma csapatának, hiszen ígéretes formában játszottak. A KSC számára most adott a lehetőség, hogy megerőnHsítsék a 4. helyüket, mert itthon játszanak. Elbizakodottságra persze semmi ok, még akkor sem, ha a Dunaújváros vasárnap otthonában kapott ki 5—3-ra az Izzótól. A tudósítás szerint ugyanis a dunaújvárosiak a mérkőzés nagyobb részében jól játszottak, s csak a védelmük néhány perces „rövidzárlata" okozta a vereségüket. Talán éppen ezért nem szabad a mérkőzést a kecskemétieknek sem előre lefutott 2 pontnak elkönyvelni, mert a Dunaújváros minden bizonnyal itt akar majd javítani, s jelenleg mindössze egy ponttal van gyengébb eredményük. A Dunaújváros zömében fiatal gárda, bár a középpályán a Veteránnak számító Mártha a karmesterük. Nagyon gólveszélyes a két előretolt — s a szélekre gyakran kihúzódó — gyors csatáruk, Béres és Klement. A Jánoshalma a jelenleg 21 pontos KKFSE otthonába utazik. A honvédcsapat Esztergomból hozott pontot. Csapatukban sok az új, alig ismert név, s úgy hallottuk, hogy több sérültjük is van. Mindez ad némi esélyt a Jánoshalma csapatának. Nekik nincs vesztenivalójuk, s bátor játékkal meg is lephetik a hazaiakat. Ha Szentendrén is olyan lelkesedéssel játszanak, mint vasárnap a KSC ellen, akkor az egyik pontot meg is szerez |ÉÉ hetik. Kosárlabdában szimpla forduló lesz vasárnap. A Kecskeméti SC férfi csapata délután 17 órakor, tehát a labdarúgó-mérkőzés után az Oroszlányi Bányász ellen játszik. Sajnos Farkas betegsége miatt még harcképtelen, s így a fiatalokra hárul a nagyobb feladat. A KSC eddig sorozatban élcsapatokkal játszott, s most kell elkezdeni a pontgyűjtést. A Bajai SK Csepelen kíséreli meg a pontszerzést a rendkívül megerősödött, s magas játékosokból álló hazaiak ellen. Ez pedig nem lesz könnyű dolog, s csak ötletes, gyors és fegyelmezett csapatjátékkal lehet reményük a sikerre. Bajai birkózók sikerei Szegeden, Pécsett és Miskolcon A BSE úttörő birkózói „B” korcsoportú (12—14 évesek) szabadfogású területi versenyen indultak Szegeden. 35 kg-ban 2. Tüske Szabolcs. 41 kg-ban az úttörőolimpia 3. helyezettje, Léner Zsolt itt is nagyszerűen helytállt és 2. helyen végzett. 45 kg-ban Komoróczky, 49 kg-ban Füleki bronzérmet szerzett Az ifjúsági versenyzők Pécsett országos szabadfogású rangsorversenyen indultak. 48 kg-ban Szász Endre nagyon biztatóan kezdett, de sajnos hamar elfáradt. Amennyiben sikerül felerősíteni, rövid időn belül képes felzárkózni az élvonalhoz. A felnőttek Miskolcon az „Imrik Károly” I. o. emlékversenyen indultak. 74 kg-ban a sérüléseiből felépült Kovács még nagyon visszafogottan birkózott és kiesett Sikernek könyvelhető el a fiatal Albert Elemér jó szereplése, aki estik a 4-es döntőben maradt alul. Haller János megsérült és így a döntőben csak a 4. hely megtartásáért állt ki. Ez sikerült, és így Alberttal együtt értékes minősítő pontokhoz jutottak. K. S. MAI MŰSOR Vasárnap televízió 8.05: 8.10: 8.45: 9.15: 9.35: 10.10: 10.20: 10.25: 10.30: 13.30: 14.50: 15.30: 15.55: 10.00: 17.30: 10.05: 10.35: Tévétorna (ism.) (színes) Mindenki iskolája: Fizika.. Elektromos áram (ism.) Matematika. Százalékszámítás (ism.) óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Kvakkvak. Olasz animációs filmsorozat 10. rész: A majom (színes) 2. Erdőőrök. Szovjet bábfilm (ism.) A templomos lovagok kincse. Lengyel filmsorozat gyerekeknek. 4. rész: A föld alatti labirintus (ism.) Szvjatoszlav Richter zongorázik (színes) Hírek Reklám Vasárnap délelőtt (színes) Tengerre. NDK tévéfilmsorozat IX/0. rész: A tárgyalás (színes) A Zeneakadémiától a Karavánszerájig. Zenés beszélgetés Kerslcs Ankával. Műsorainkat ajánljuk (színes) Reklám Farsang a palánk alatt. Sport-Összeállítás A főnixmadár városa. Dokumentumfilm (színes) Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor Reklám 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.45: Tévétorna (színes) ,18.50: Esti mese 19.00: A Hét (színes) 20.00: Hírek 20.05: A túzüldözők. Angol tévéfilm (színes) 21.40: Sporthírek (színes) 21.50: Reflektorfény. (Színes). Az Osztrák Televízió könnyűzenei sorozatműsora 22.25: Hírek. KOSSUTH 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról — mindenkinek 8.10: Öt kontinens hét napja • 8.26: Régi magyar dalok és táncok 9.00: Minden versek titkai 9.30: Népszerű fúvósátiratok 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.08: Állatok farsangja 11.14: Vasárnapi koktél közben: 12.10: Édes anyanyelvünk 13.00: Semmi sincs úgy. Faragó Vilmos írása 13.10: A hegedű virtuózai 13.40: Rádiólexikon 14.10: Operettfelvételek. László Margit és Korondy György énekel 14.40: Pillantás a nagyvilágban 15.12: Évszázadok mesterművei közben: 15.38: Déri Tibor versei: „mi a különbség isten és egy kő között" 15.43: Az Évszázadok mesterművei című műsor folytatása 16.07: Talpalatnyi föld. Szabó Pál regénye rádióra alkalmazva. IV. (befejező) rész , 17.10: Metronom 17.30: Művészlemezek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: A szomszédság nevében. Nagy István regénye rádióra alkalmazva II. (befejező) rész , 19.41: Régi filmdalok 19.55: Színes népi muzsika 20.43: Bellini-ciklus. Norma. Kétfelvonásos opera 23.08: Zenekari muzsika 0.10: Gregorián dallamok. A Bécsi Hofburgkapelle kórus énekel. PETŐFI 7.30: Albert de Klerk barokk szerzők műveiből 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Sanzonok 9.30: Világvasárnap 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.30: Gálvölgyi János műsora 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Dukas: A bűvészinas — szimfonikus scherzo 13.08: Gyerekeknek. Hat kis pingvin. Borisz Aprilov mesejátéka 14.03: Újdonságainkból 14.33: Táskarádió • » 15.30: Párizsi vendégségben a magyar film. Riport 16.00: Nóták, Dévai Nagy Kamilla és Martin János énekel, Radanovits Géza klarinétozik 16.38: Slágerek mindenkinek 17.40: A vasárnap sportja. Totó 18.00: Ars vitae. Verseit elmondja Fodor András 18.10: Stolz operettjeiből. Melitta Muszely és Rudolf Schock énekel 18.33: Mit üzen a Rádió? 19.08: Nótakedvelőknek 19.55: Híres zenekarok albuma 20.33: Sporthírek: Totó 20.38: Társalgó 22.3»: Country-muzsika 23.10: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.09: Bach-művek 9.15: Operakettősök, Placido énekel Domingo és Sherill Milnes 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Beethoven-művek. Otto Klemperer vezényel 12.53: Kis magyar néprajz 13.03: Filmsztárok sztereóban 13.52: Schubert: Téli utazás — dalciklus 15.05: Így láttam Kodályt 15.32: A trubadúr. Részletek Verdi operájából 16.36: Elmélet és gazdaság. Beruházási ciklusok a tervgazdaságban 16.51: Magyar zeneszerzők 17.24: Rádiószínház. Kötélen a Niagara felett. Alonso Alegria színművének rádióváltozata 18.10: Hangverseny. Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimnázium dísztermét Kb.: 18.53: A magyar széppróza századai 19.48: Hangfelvételek felsőfokon 21.05: Töltsön egy órát kedvenceivel 22.05: Zenetörténeti érdekességek 23.10: Zenei panoráma. Hétfő KOSSUTH 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: „Újul még ez a föld is .. Balassi Bálint versei 9.10: A hét zeneműve 9.40: Ki kopog? Óvodások műsora 10.05: Nyitnikék — kisiskolások műsora 10.35: Schubert: Katonainduló No. 3. 10.42: Capua: A cigánylány. Intermezzo két képben 11.23: Ragtime. E. L. Doctorow regénye rádióba alkalmazva VII. rész 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.40: A motyogó, Tersánszky Józsi Jenő elbeszélése 14.54: Édes anyanyelvünk 15.10: Kovács Dénes és Rásonyi Leila hegedül, Banda Ede gordonkázik, Sebestyén János csembalón játszik 15.28: A Gyermekrádió zenei magazinja 16.05: Zenés beszélgetés egy ormánsági parasztzenekar tagjaival 16.27: Szocialista brigádok akadémiája 17.09: Kettősök, Házy Erzsébet és Réti József énekel Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő című operettjéből 17.25: Bolond Istók. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata 18.00: Nóták. Vörös Sári énekel 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Tudósítás bajnoki jégkorongmérkőzésekről 19.20: Miért? Szilágyi János műsora 20.20: Mario del Monaco Sámson szerepében 20.56: A Rádió Dalszínházának bemutatója. Pajzán históriák — I. rész: A király kegyese. Balzac elbeszélése rádióra alkalmazva 21.30: Vonalvég 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Sosztakovics: VII. „Leningrádi" szimfónia 23.47 A Morva Tanítók énekkara Janacek-kórusműveket énekel 0.10: Dzsesszfelvételekből PETŐFI 8.33: Operettrészletek. Kálmán Imre: A csárdáskirálynő 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 11.55: Pillanatkép 12.00: Népdalok. Szántai Ildikó és Ötvös Csaba énekel. Bige József furulyán és dudán játszik 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Közönség és közösség. Beszélgetés az amatőr színjátszók országos tanácskozása után. Riport 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Fűtől — fáig. A Sajó völgye I. rész 17.30: ötödik sebesség 18.33: Zeneközelben 19.35: Nóták. Magyari Imre népi zenekara játszik, Gergely Anna énekel 20.00: És ha azt mondom ... . közép? Szabad játék szavakkal 20.33: Tudósítás bajnoki jégkorongmérkőzésekről 20.38: Tessék választani! Tánczenei bemutató hangverseny a székesfehérvári Vörösmarty Színházból 23.15: Nóták 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Berlini operáiból 10.30: Rádiólexikon 11.05: Barokk mesterek műveiből 12.43: Fiúról apára. Bihari Klára írásának rádióváltozata 13.07: Századunk kórusműveiből. A Brandeis Egyetem kamarakórusa énekel 13.47: Romantikus kamarazene 15.10: Dzsesszfelvételekből 15.30: A hét zeneműve 16.00: Közösség, társadalom, történelem 16.30: Huszonöt perc beat . 16.55: Operarészletek. Donizetti: Don Pasquale 18.02: Bécsi klasszikus muzsika 19.05: Mindenki iskolája 19.35: A Bécsi klasszikus muzsika folytatása 20.08: Híres előadók albuma 20.38: Láttuk, hallottuk 21.03: Dietrich Fischer-Dieskau Schubert dalestje az évi Salzburgi ünnepi rá1979. tékokon közben: 21.43: Könnyes dal. Csukás István és Hunyadi István versei 21.50: A dalest közvetítésének folytatása