Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-21 / 17. szám
Elhunyt Fekete Sándor kecskeméti veterán Életének 81. évében elhunyt Fekete Sándor, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetettje. A mezőgazdasági munkáscsalád századfordulón született gyermeke cselédként, majd ínségmunkásként ismerkedett meg a szocialista eszmékkel. 1941-től a Szociáldemokrata Párt, 1941-től Magyar Kommunista Párt tagjaként a mezőgazdasági munkások szervezője volt. A város felszabadulása után tagja volt a Nemzeti Bizottságnak. 1945-ben a Dél-Pest megyei Földrendező Bizottság tagjaként, később az újonnan földhöz juttatottak megyei titkáraként, majd városi DÉFOSZ-titkárként dolgozott a közösségért. 1949-től 1960-ig — nyugdíjazásáig — volt a BACSÉP jogelődje, a Magasépítő Vállalat dolgozója. Az MSZMP Kecskemét városi Bizottsága és a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat pártbizottsága saját halottjának tekinti. Temetése január 23-án, pénteken, 11.15 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Mélykúti vásárok A nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága határozott a településen ez évben sorra kerülő állat- és kirakodóvásárok megtartásáról. Az első vásárt március első, a másodikat május utolsó, a harmadikat augusztus második és a negyediket november első csütörtökére hirdették meg. Az árusítás reggel 6 órától délig tart. TÉL AZ ÁLLATTELEPEKEN Jó takarmányozás, egyenletes termelés Jól tűri a telet az állatállomány, a színvonalas takarmányozással, a téli hónapokra biztosított eleséggel a gazdaságokban jól tartják az állatokat. Az évek óta egyenletesen javuló takarmányozás hozzásegít a nyárias teljesítmények, hozamok eléréséhez — ezt tanúsítják az év eleji felmérések. A tapasztalatok szerint eredménnyel jártak a takarmányozás javítására hozott központi és az azokat követő helyi, üzemi intézkedések. Az egy kilogramm hús előállítására — úgynevezett húsegyenértékben számolva a felhasznált abrak egy év alatt 4-ről 3,8 kilóra csökkent. Hatékonyabban használják fel a fehérjetakarmányokat is az állattelepeken, a drága import takarmányokból, a növekvő állatállomány nevelésére, tartására százezer tonnával kevesebb is elegendő volt. (Ez csak részben az üzemek érdeme, hozzájárult a növényolajipar is, amely minden értékes olajpogácsát ad korábbinál nagyobb mennyiségben az állattartóknak.) Az eredmény javulását jelzi az is, hogy a legújabb adatok szerint hatról 4,7 kilóra mérséklődött az egy kilónyi vágómarha.gyártásához szükséges abrakmennyiség. A téli takarmányozáshoz elegendő az abrak. Az évek óta egyenletes, jó ellátásban időszakonként belső szerkezeti változásokat lehet tapasztalni, esetenként a kukorica, más évjáratban pedig a búza kínálja magát jobban. Az idei télen mintha a kalászos gabonát használnák szívesebben az üzemek — ebből ugyanis jó volt az elmúlt évi termés —, s ezzel valamelyest javítani is lehett az állomány fehérjeellátását. Viszont miután nagy szükség van a kukoricára, hiszen a tömegtakarmányok energiatartalma az elmúlt évi kedvezőtlen időjárás és a kései érés miatt az átlagosnál valamivel alacsonyabb, és a hiányzó tápanyagot sok helyen abrakkal kell pótolni. Mindent egybevetve az üzemek — a felmérések szerint — megtalálták a helyes arányokat a különböző takarmányfélék között és az istállókban egyenletes a hús- és tejtermelés. A MÉM nem is tervez nagyobb téli vizsgálatot; az Országos Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség szakemberei adnak segítséget a takarmányozás korszerűsítésére ott, ahol a kedvezőtlen tapasztalatok nyomán arra mindenképpen szükség van. (MTI) MÁR A PILLÉREKHEZ ALAPOZNAK • A kecskeméti Centrum Áruház építőire senki sem mondhatja: megkezdték, majd abbahagyták. Január 4-től — napi 8 órán át — negyvenöten dolgoznak a nagy kiterjedésű terepen, hogy a résalapozással, s az összesen mintegy 70 nagyobb és kisebb beton fejtömbbel alapot készítsenek a pillérek felállításához. Ezután következik majd a főépület szerkezetének a megépítése, amelyben 1981—1982 telén már belső munkát is végezhetnek. (Tóth Sándor felvétele.) " Példamutatás A mozgássérültek megsegítésével kapcsolatos cikk hatására a Ganz-MÁVAC kiskunhalasi gyáregységének Tyereskova brigádja úgy határozott, személyenként 150 forintot befizet a megadott bankszámlára. Javasoltuk gyáregységünk többi brigádjának, hogy kövessék példánkat. Tallér Lajosné, a Tyereskova brigád vezetője. Mi újság? A kérdést nem kell egészen komolyan venni. Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy mi újság. Ám ha valaki netán mégsem tudná, úgy tisztelettel felhívom a figyelmét Árkus Józsefnek, a Népszabadság január 1-i számában megjelent T.Ü.É.K. című írására. (T.Ü.É.K. : Tűrhető, Takarékos, Termékeny, Tevékeny, stb. Új Évet Kívánok.) Az ügy nem tűr halasztást, célszerű mihamarabb elterjeszteni a túékolást — javasolja a szerző. Három-négy év múlva aztán majd megint a B.Ü.É.K.-hoz visszatérhetünk Ez tehát a helyzet. Amit mindannyian jól ismerünk. S mivel nem ma tudtuk meg, hogy így van, számunkra ez már nem is újság. Egy távoli, s alig ismert afrikai királyságban, Leshotóban viszont van újság. Szó szerint. Megjelent ugyanis az 1966-ban függetlenné vált királyság első újságja, az angol és hazai nyelven kiadott Leshotó Hetilap. Még ezer példányt sem nyomtatnak belőle, terjesztése is kezdetleges. Szombatonként mintegy 500 példányt beraknak a tájékoztatásügyi minisztérium személyi gépkocsijába. A gépkocsivezető mellett egy újságosfiú ül. Tíz helységet keresnek fel a főváros közelében. Csak ezekben kapható az újság. Az országnak egyébként 1 millió lakosa van. Magyarországon ezzel szemben 2 millió 800 ezer a televízió-előfizetők száma (több, mint 200 ezer család színes készülékkel rendelkezik). Nem véletlen tehát, hogy a Rádió- és Televízióújság a legnagyobb példányszámú magyar lap: egymillió 300 ezer darab kerül az előfizetőkhöz és a sárlókhoz hetenként belőle. A Népszabadsággal, Népszavával és más lapokkal együtt ez a sajtótermék is az új Szikra nyomdában készül. Kiváló minőségben, és a korábbi egyhetes nyomtatási idő helyett mindössze két és fél nap alatt. Márpedig a rövid szerkesztőségi-nyomdai átfutási idő a hírlapoknál igen fontos tényező. Mert az újság csak akkor újság, ha friss. Egy dán képeslap olvasói például megrótták kedvenc újságjukat a cikkek és más közölt anyagok elavultsága miatt. A vizsgálat kiderítette, hogy Frederikshavenből Koppenhágába egy csomag fotó teljes álló hétig utazott. A lap vezetői ekkor „eredeti” módszerhez folyamodtak: a postagalambokhoz. A vidéki anyagok így két-három óra alatt jutnak el a szerkesztőségbe. Hazánkban azonban még ennél is korszerűbb módszerrel kísérleteznek. Olvasom a Népszavában, hogy megkezdték a speciális tv-újság kísérleteit. Eszerint normál készüléken „vehetők" lennének oktatási programok, közlekedési információk, gazdasági hírek. A fejlődésben tehát nincs megállás, a lehetőségek határtalanok. Nekem azonban mégis engedjék meg, hogy most befejezzem e téma taglalását, mert hallom, nyílik az előszobaajtó, hazaérkezett a feleségem. Néhány másodperc múlva bekukkant hozzám, s megkérdi: — Szervusz. Már itthon vagy? Mi újság? A kérdésekre azonban nincs módom válaszolni, mert rögtön ezután ő kezd engem részletesen tájékoztatni arról, hogy a munkahelyén, a sógoréknál, a nagyvásártelepen és a Fehér Házban — mi újság. Sitkei Béla • A kecskeméti Lugossy István utcában bontanak. Ez a bontás azonban felér egy építéssel is. Mert a régi, düledező, korábban jobbról-balról megtámogatott ház maradványai mögül előtűnik az addig szerényen megbúvó, hófehér falú Kerámia. Stúdió. Most, kicsit messzebbről nézve mutatja meg a ház az igazi, az egyszerűségében rejlő szépségét. Az épület előtt púposodó cserép- és téglahalmok rövidesen elkerülnek innen, s a felszabaduló térség — melyet az Y-alakban elágazó, s megmaradó két utca fog közre — parkká, a Kerámia Stúdió szabadtéri kiállítóhelyévé formálódik. (Tóth Sándor felvétele.) KÉSZÜLNEK AZ ÚTTÖRŐ-OLIMPIÁRA 8 Sátoraljaújhely mellett, a Magashegyen a sípályákat télen-nyáron a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanulói tartják karban. Ezért az iskola sízői ingyen használhatják a felvonókat. Itt készülnek fel a tanulók a téli olimpiára. A megyei döntőket is itt rendezik, ha a hóviszonyok megengedik. A képen kezdődik az edzés. (MTI-fotó) ■ HÍREK • HÍREK HA MEGNÖVÖK. .. A minap a következő párbeszédet hallottam egy étteremben. Az anyuka evésre próbálja rábírni nyolc év körüli kisfiát! — Egyél szépen kisfiam, úgy nyisz nagyra! — Nem kérek. — Egyél, mert különben kicsi maradsz, nem lehetsz katona. — Nem kérek. — De miért nem eszel? — Mert ha nem eszek, akkor kicsi maradok, és nem visznek el a háborúba. Íme, a mi leszek, ha nagy leszek kérdésre adható lehetséges válaszok bővülése ISSt-ben. H. Z. NAPTÁR 1981. január 91., szerda Névnap: Agnes Napkelte: 7 óra 23 perc. Napnyugta: 16 óra 29 perc. Holdkelte: 17 óra 52 perc. Holdnyugta: 6 óra 02 perc. Pártnap Kalocsán és Kecskeméten A népgazdaság VI. ötéves terve, s a gazdaságpolitika időszerű kérdései iránti fokozott érdeklődésről tanúskodnak a megyében szervezett pártnapok. Tegnap Kalocsán, a Műanyagfeldolgozó Vállalatnál dr. Gajdácsi István megyei tanácselnök, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja. Kecskeméten, a Rádiótechnikai Gyárban pedig dr. Molnár Frigyes országgyűlési képviselő tartott pártnapot népes részvétel mellett. A HALASI KÖTÖTTÁRUGYÁRBAN tavaly 279 millió 800 ezer forint értékű terméket állítottak elő, 45,5 százalékkal többet, mint az előző évben, de 9,4 százalékkal ,kevesebbet a tervezettnél. Exportra 116,6 millió forint értékű kötöttárut szállítottak. — ÚJ MIENTŐALLOMAS. Kisebb átalakítással, illetve felújítással, valamint garázsok és műhely átépítésével új mentőállomást hoz létre a városi tanács Kalocsán, a Kossuth utcában. A tervek szerint 1982-ben költözhet az új helyére a mentőállomás. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 11-én a középhőmérséklet mínusz M (az SO éves átlag mínusz 1,29, a legmagasabb hőmérséklet plusz 1,2 Celsius-fok volt, a nap S órát sütött, a hóréteg vastagsága 7 centiméter. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1, 13 órakor mínusz 2 Celsius-fokot mértek, s a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 7,4 Celsius-fok volt. A MAGYAR JOGÁSZ SZÖVETSÉG május 9-e és 11-e között a vállalati jogászok részére Siófokon továbbképzéssel összekötött munkaértekezletet rendez. Az értekezlet plenáris és szekcióüléseken tárgyalja meg a napirendi kérdéseket. — HÁROMFÉLE GYÜMÖLCSPEZSGŐ. A meglevőnél kétszeres teljesítményű NDK palackozó gépsort vásárol a Kiskunhalasi Állami Gazdaság, amely az idén már 12 millió palackozott italt hoz forgalomba. Az újabb , óránként 10 ezer üveg töltésére alkalmas — automatával többféle gyümölcspezsgőt készíthetnek: meggy, kajszibarack- és almaízűt. — BALATONI NÁDARATÓK. A kemény hideg kedvez a nádaratóknak. A Balatoni Nádgazdasági Vállalat keszthelyi üzemének dolgozói egymillió kévét gyűjtenek be ezen a téren. Most száraz lábbal megközelíthetik azokat a helyeket, ahol máskor csak mocsárjáró géppel lehet közlekedni. — Szülők az iskolában. Nyílt napot tartottak a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában az alsó és felső tagozatos osztályokban. Számos érdeklődő szülő vett részt a tanítási órákon és szerzett hasznos tapasztalatokat az iskolában folyó munkáról. — PÓDIUMMŰSOR FÉLEGYHÁZÁN. A Móra Ferenc Művelődési Központban folytatják a népszerű Pódium-sorozatot. A következő fél évben vendégük lesz Hegedűs D. Géza, Cseh Tamás, Bródy János, Kézdy György és Szemes Mari. • — Rusztikus tapéta — pamutból. Falburkoló tapéta gyártását kezdték meg a Szegedi Textilművekben. A vastagra szőtt, rusztikus hatású pamutanyag könnyen tisztítható, tartós és némi hangszigetelést is nyújt a lakásnak. Az egyszínűek mellett mintás tapétákat is készítenek. Ezeknek a színezése fényállóbb, mint a hasonló pamuttextileké. — HONISMERET: Dr. Füvessy Anikó néprajzkutatót, a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum igazgatóját látják vendégül ma a kiskunfélegyházi honismereti klub tagjai. A néprajzkutató este hat órakor a Kiskun Múzeumban előadást tart a híres tiszafüredi fazekasmesterségről. A hartai Erdei Ferenc Tsz szakszervezeti bizottsága csütörtökön, a szövetkezet Kossuth Lajos utcai központi irodájában megbeszéli tagjaival az idei fontosabb tennivalókat. Szó lesz szakszervezeti tagságnak a termelést segítő szerepéről és a szocialista brigádmozgalom idei feladatairól. — A SZAKSZERVEZETI BIZALMIAK és testületek szerepe, feladata a szövetkezeti szocialista munkaverseny és újítómozgalom fejlesztésében. >Erről tanácskoznak január 23-án, pénteken Városföldön, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz központjában annak a szakszervezeti megbeszélésnek a résztvevői, amelyek a MEDOSZ megyei bizottságával közösen rendez a tsz szakszervezeti bizottsága. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. január 21. 16 órakor Borsod megye népművészete Előadó: Dr. Fügedi Márta 17 órakor Garabonciás klub Népballadáink főszereplői Előadó: Beregszászi János 18 órakor A Szíriai Arab együttes vendégszereplése Előzetes 28-án 18 órakor a Széchenyivárosi pártházban Ambarus és Trézsi Róka Rozália és a Kalamajka együttes műsora KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Január 21. szerda , du. 3 óra Feketeszárú cseresznye Ifjúsági B-bérlet este 7 óra Feketeszárú cseresznye Jókai-bérlet MOZI 1981. január 81., szerda KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL Csak 18 éven felülieknek! III. hely ára! Színes, angol tudományos-fantasztikus film KECSKEMÉT ÁRPÁD: 3 óraikor WALT DISNEY ÁLLATBIRODALMA Színes, hangbemondásos amerikai természetfilm negyed 6 és fél 8 órakor A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL Csak 18 éven felülieknek! III. helyára! Színes, angol tudományos-fantasztikus film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY Színes magyar mesefilm A SZIVÁRVÁNY Színes, magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel 4 Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. g 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bml . Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13 729. Igazgató: Ablaka István Index: 85 065 HU ISSN 0133—235 X. J