Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Új vetélkedő a televízióban Művészeti vetélkedő kezdődik az új esztendőben a képernyőn: kedd esténként jelentkezik a Já­ték 3 percben című sorozat. A Tv-híradó első kiadását követő műsorban költészet, képzőművé­szet, zene váltja egymást: a vers­részleteket neves előadóművészek tolmácsolják, a festészet, a szob­rászat remekeit színesben vetítik, és felcsendül a zene is. A rádió népszerű, Ki nyer ma? adássorozatának televíziós válto­­­­zatában a versenyzők három kér­désre válaszolnak: ki az idézett vers költője, ki a festő, vagy a szobrász, s ki a zeneszerző, aki­nek műve látható, hallható. A játékra levelezőlapon vagy levélben lehet jelentkezni a Ma­gyar Televízió címen. Zenei fő­osztály,­­ Budapest, 1810, „Játék 3 percben”. A versenyzőket a je­lentkezők közül a műsorainkat ajánljuk adásaiban sorsolják ki, s levélben értesítik az adás idő­pontjáról, helyszínéről. A sikere­sen szereplők pénz-, könyv- vagy lemezjutalmat kapnak. Az új műsor első alkalommal január 6-án este 20 órakor je­­lentkezik b­e Berkes, Zsuzsa ve­zetésével. A további adásokban műsorvezetőként mutatkozik be többek között Kudlik Júlia és Takács Mária is. A műsort Apró Attila szerkeszti. (MTI) MÉG HATVANBÓL IS ELJÖNNEK Évente kétszáz vásár a megyében Az ország 19 megyéje közül évente Bács-Kiskunban tartják a legtöbb vásárt. Hatvanszor sze­mélyautót, 135 alkalommal pedig háziállatot és egyéb, kirakodó­vásári portékát Lehet ilyenkor — az esztendő 12 hónapjában — adni-venni. A bajai járás kivéte­lével­ — ahol a mezőgazdasági üzemek társvállalataikkal közö­sen, nagyüzemi módon megold­­­ják a termékfelvásárlást és -fel­dolgozást, s így már öt éve nem tartottak vásárt —, a legnagyobb a kínálat [UNK] a megye középső és északi részén. A kecskeméti járás országos állat- és kirakodó­ vásáraira a megyeieken kívül Budapestről, Aszódról, Gyuláról és Hatvanból is eljönnek sertést, borjút, szarvasmarhát, juhot, kecskét és lovat venni. A háztáji gazdaságok állattartása jó és biztos fedezetet nyújt ehhez. Lajosmizséről egy­­egy csütörtöki hetivásárból több százan 15—20 malacfüldővel tér­nek haza. A lajosmizsei vásáro­zás és a keddi, csütörtöki, szom­bati piacolás különben is kiemel­kedő. A nagyközségi tanácstól nyert értesülésünk szerint mosta­nában igen sok zöldséget, gyü­mölcsöt (almát, körtét), baromfit és tejterméket vásárolt a lakos­ság. A napi helypénz összege sem csekély: egy piacnapon és egy állatvásáron mintegy 25 ezer fo­rint. A tanács éves bevétele ezek­ből együttvéve 600 ezer forint. Szívesen látogatják a vásárokat a megye kisiparosai és kiskeres­kedői. Az ilyen alkalmakkor egy­­egy helység lakóinak legalább az egyharmada vevő és eladó. Ezál­tal válik áruvá a nagy- és a kis­községekben keresett sokféle ház­tartási faáru, a mosóteknőtől fakanálig, a háztájiban nélkülöz­a hetetlen gereblye, s más hasznos kerti eszköz szintén így lesz „vá­sárfiává”. A rövidáru- és a cu­korkaárusok, meg a pecsenyesü­tők népszerűek minden vásárban. Az 1981. évi vásárnaptár, ame­lyet havonta ismertetünk olva­sóinkkal, már elkészült. A megyei tanács kereskedelmi osztályán dr. Jobbágy Lajos erről érdeklődtünk.főmunkatársnál Elmondta,­­ hogy az 1981. évi csaknem kétszáz megyebeli vásár helyéről és idejéről már tájékoz­tatták a Belkereskedelmi Minisz­tériumot. Ennek alapján állították össze az országos vásárnaptárt, amelyet a Kereskedelmi Értesítő, illetve az érdekelt kisiparosok és kiskereskedők számára a KISOSZ és a KIOSZ érdekképviseleti lap­ja szintén közöl. A búcsúvásáro­kat külön nem­ részletezik; ezek szorosan az egyes egyházi ünne­pekhez kapcsolódnak. Változás, hogy a vásárok rend­je és ideje (28 nappal megelőzően lehet módosítást, halasztást kérni) nemcsak, hogy jobban igazodik a helyi sajátosságokhoz, de követi az élet minden változását. Erre hívta fel a figyelmet a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága is, amikor egyik határozatával irány­elvet fogadott el néhán­y időszerű módosításról (volt olyan község, ahol még 1957-es határozat volt érvényben a helyi vásárokról), így például az árjelzésre, a mé­résügyre és az egyes szabálysér­tési rendelkezésekre vonatkozó­lag. Minden változásról — ame­lyek közül egy, hogy 1980. decem­ber 18-től a kiskunhalasi vásár­ban nem szabad szeszes italt áru­sítani — a tanácsházán és a vá­sár-, illetve a piactéren hirdet­ményt tesznek közzé. K—I 0 Adok—veszek! Pillanatkép egy kecskeméti ke­rámiavásárról. • Szilveszterkor az ilyesminek is nagy keletje van. (Straszer András felvételei) Wm 1 Idl Többnyire Már oda figyelünk az se unalomig ■ is­mert lomra: fogada­„Új életet kezdek.. maga az érintett sem gondol­­­­ja komolyan a dolgot. Vagy, ha mégis, s elhatározását utóbb tettek is bizonyítják, ez a sza­bályt erősítő kivétel. Vannak viszont, akik egyál­talában nem fogadkoznak, el­lenben fogják magukat, s hipp­­hopp, egyik napról a másikra valóban új életet kezdenek. S még csak nem is bizonyos, hogy pont január elsejétől. Ugyan­akkor akadnak szép számmal olyanok is (n­égymilliárdból ki­telik mindenféle), akik maka­csul­ ragaszkodnak régi és megszokott életükhöz, és sem­miképpen sem kívánják a járt utat járatlannal fölcserélni. Példát persze szép számmal sorolhatnánk egyikre is, má­sikra is az ismert és népszerű (vagy népszerűtlen)­­ személyi­ségek soraiból. Itt van mind­járt Jimmy Carter, akinek fog­pasztareklám mosolya mintha gondterheltebb lenne az utób­bi időben. Bizony, január 20- tól új életet kezd ő is, ha nem is éppen jószántából. Na és a felülkerekedett vetélytárs, Ro­nald Reagan? A szeptimentá­­lis kalandfilmek egykori hőse 1966-ban kezdett utoljára új életet, amikor is Kalifornia kormányzójává választották. Néhány hét múlva újabb, minden, eddiginél nagyobb vál­lalkozásba fog. Persze, nemcsak a politiku­sok, a művészek és a sporto­lók is kezdenek kezdenek­ új életet, (vagy nem Emerson Fittipaldi például, aki második Forma 1-es világbajnoki győ­zelme után Brazíliában a leg­népszerűbb sportember lett (még a labdarúgókat is meg­előzte), már 1980. végén kije­lentette: visszavonul. Niki Lauda és James Hunt után is] viszonylag rövid időn belül ő a harmadik autós világbajnok, aki úgy döntött, nem koc­káztatja tovább az életét. Columbo hadnagy, azaz hogy­ Peter Falk viszont továbbra is kockáztat. Legalább­is filmen. A ballonkabátos­­ hadnagy ugyanis némi szünet után is­mét a kamerák elé állt: 1980- ban a Columbó-sorozat újabb­­ hat epizódját forgatták. Sőt, megjelent a képernyőn Mrs. Columbo, a hadnagy csinos, fiatal felesége is (Kate Mul­­grew játssza). Hogy mindeb­ből mi kerül a Magyar Tele­vízió műsorára, azt persze még nem lehet tudni. Azt azonban nem­ árt ha tudjuk, hogy a te­levíziós filmek sugárzási jo­gáért percenként 6—25 dollár közötti összeget fizet a televí­zió. S­ ez aligha lesz olcsóbb 1981-ben. Nem lesznek olcsóbbak sajtótermékek sem az új évben,­­ Mint köztudott, átlagosan 20 fillérrel nő a napilapok, 1 fo­rinttal a hetilapok ára. „Új életet" kezd viszont a Népsza­badság és a Népszava. Szeb­bek, mutatósabbak lesznek, mint korábban, a szöveg kön­­­nyebben olvasható, a képek tetszetősebbek. Most már csak az kell, hogy ne csak a hazánk és barátaink életéről szóló hír­adásokat olvashassuk — meg­lévő gondjainkat is ismerve — derűs bizakodással, de hason­ló érzések töltsenek el mind­annyiunkat a külföld híreit, a nagyvilág eseményeiről be­számoló tudósításokat böngész­ve is. Jó lenne úgy új életet kez­deni, hogy megtartani a régi­ből mindent, ami jó, s hozzá­tenni ehhez minden újat, ami jobb. B. Ú. É. K.!8. Igfl naptár i 1981. január 1., csütörtök Újév Napkelte: 7 óra 32 perc. Napnyugta: 1e óra 03 perc. Holdkelte: 2 óra 26 perc. Holdnyugta: 13 óra 09 perc. — TEGNAP dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára a Munka Érdemrend bronzfoko­zatát nyújtotta át Barna József­nek, a kecskeméti járási pártbi­zottság­ politikai munkatársának,­­ aki az elismerést több évtizedes, pártapparátusban eltöltött munkájával érdemelte ki. FOKOZATOSAN MELEGSZIK AZ IDŐ Változékonyság :___________ jellemezte az el­múlt hét időjárá­sát. A hét köze­pén meleg volt az idő, a napi középhőm­érsék­­letek 4—9 fokkal meghaladták a sok évi Csapadék átlagot, csak néhány helyen­­ hullott, de men­­­nyisége nem volt számottevő. A hét második felében egy frontálzóna érte el hazánkat. A hét végén or­szágszerte hullott csapadék. Hó, ha­vaseső, eső egy­aránt­ előfordult, összefüggő, vas­tagabb hóréteg csak magasabb he­gyeinkben képződött. Ezután Közép- Európa térségében egy magas nyomá­sú légköri képződmény alakult­ ki. Csökkent a felhőzet, szárazabbra for­dult­ az idő. Ugyanakkor az éjszakai lehűlés erősödött, és több helyen mér­­tek —10 fokhoz közeli értékeket. A hét vége felé párás, sokfelé ködös idő várható. Csapadék nem valószínű. Olvasóink figyelmébe Tájékoztatjuk kedves olvasóin­­­kat, hogy a Petőfi Népe legkö­zelebbi száma 1981. január 4-én, vasárnap jelenik meg. A heti rá­dió- és televízióműsort január 5-i, hétfői lapszámunkban közöl­jük.­­ A HANTOLT rizsfajták fo­gyasztói ára január 3-tól mintegy 8 százalékkal emelkedik, így pél­dául az egy kilogrammos fénye­zetlen hántolt rizs fogyasztói ára 24 forint helyett 26 forint lesz. (MTI) A hét végétől időnként megnövekszik a felhőzet, havazás, majd havaseső, eső fordulhat elő. A következő hét elején a minimumok általában —4, plusz 1 fo­k között, a maximumok 6 fok körül alakulnak. A talajnedvesség Bács-Kiskun me­gyében 0—60 méter között 80—90 szá­zalék, egy méteren 45—50 százalék. □ m $81HAMZAS SF ESŐS m FŐHŐS m SZELES □IDERŰS SZÁRAZ m ZIVATAR HIKOOOS «WAS N 1 l&ili fií ÉI­M­H­­§3 t&LISfyUsHO Három na­gyon is külön­­böző művész. (Vlas,­más,­ tu­tajok, vonalak, • énekhang, be­széd. Csak ön­maguk­ igényes­ségének a szint­­­­jénez mérhető nyük, teljesítmé­Mégis együtt? A vé­letlen hozta őket így össze. Ugyanaz a ház adott bemutat­kozási alkal­mat: a Megyei Művelődési Központ. Illetve Ker­tész Lilla ese­­­­tében csak adott volna. A „Párizsi szerel­­mesek”-ről szó­ló sanzonest ugyanis elma­radt. Szégyen kimondani, vagy nem: a látszólagos ér­dektelenség miatt. Azért látszólagos, mert az lát­szott, hogy a kecskeméti kö­zönség nem kí­váncsi Villon, Apollinaire, Aragon,­­ Cocteau, Prevert megzenésített verseire, Piaf, Aznavour, Becaud­itt és most felhangzó dallamaira. És azért mert a havi műsorfüzet a Műkert Kertvárosi Ifjúsági Klub­ba hirdette a­­ programot. A szer­vezés ugyan tudatosítani­, igye­kezett a helyszínváltozást, de az­ eredmény lehangoló. Persze, az sem nevezhető a legszerencsésebb­­ húzásnak, hogy egy óra eltérés­sel a Bob herceg kezdődött ugyanannak az épületnek a szín­háztermében.­­Szegényebbek lettünk Kertész­­ Lilla elmaradt fazonestjével. Másnap, Sándor György humo­­ralista szerzői bemutatkozásával viszont gazdagabbak. Mindössze egy emelvényre volt szüksége, hogy két­ órán át fogva tartsa a zö­mében fiatalabb korosztályból ál­ló közönség figyelmét. Az előadó­­művész és­­ a nézők-hallgatók egymásra hangolódása töltötte meg a­ színházzá varázsolt eme­leti előcsarnokot. Az előzetes bi­zalomból sem volt hi­ány. Ezt is megszolgálta Sándor György, aki vág, metsz, gyógyít a humorá­val. A műsora: kifigurázott köz­helyek, elpukkasztott blöff-lég­­gömbök. Az egyéniség, önálló gondolkodás jogainak megerősí­téséért nevettet. Lejáratott kép­zettársításokat hív elő, hogy le­rángassák időnkénti méltatlan he­lyéről a butaságot, erőszakot. Mindez abban a kiállítóterem­ben volt, ahol Balla. Margit gra­fikái sorakoznak. S íme, ismét a közönség kegyeinek forgandósá­­ga! A bemutatkozás őszinte és szép feltárulkozása, a míves mes­teri tudás egy-egy ritka alkal­ma máskor sokkal többeket vonz­­ ide. Pedig, ha valamire elmond­ható, hogy egyszerre korokat át­ívelően látomásos, ugyanakkor végtelenül pontos, akkor Balla Margit első legteljesebb hazai ki­állításának a művei ilyenek." A fejlődési folyamatot az iparmű­vészeti főiskolás években készült grafikák nyitják. Majd az illuszt­rációk is azt mondatják , velem, hogy ezeken a lapokon költői metaforaalkotás távoli jelensége­ket és tárgyakat összekapcsoló gondolati ereje társul a finom megjelenítéssel. mi Egyszerre képes kifejezni vala­m­iesen lágy nosztalgikus hangulatot, és az elvágyódás szo­­morú-ironikus­ hiábavalóságát. Ugyanaz lehet színes és fekete­­fehér. Attól függően, ahogy át­éljük. * És érdemes átélni a gra­fikáknak ezt a világát, amelyből Köln, Hamburg, Bécs, München, Varsó, Reims, Kairó, London, Koppenhága, Firenze, Sao Paulo és Chicago tárlatlátogatói is kaptak már ízelítőt.­­ A kiállítás január 11 -ig tart nyitva. Az új évben egyébként új rendezvények jönnek.­ Én azért — és még — bízom. — halász — m WSj • Balta Margit: Búcsú a tengernél. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. január 2-án, 10 órakor: Játszóház Mesefilmvetítés 18 órakor: Discó­­ 3- án, 9 órakor: Gyermek és felnőtt sakkverseny 10 órakor: Játszóház Rongybabakészítés Népdaltanítás 18 órakor: Délszláv táncház 4- én, 16 órakor: Diák­ vasárnap Mi lehet ,a szavak mögött? Játék Varga Katival Irodalmi műsor Filmertílés, Disco KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. január 3. szombat este*7 óra: FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE Petőfi-bérlet Kelemen László Színpad este 7 óra: FEHÉR HÁZASSÁG Madách-bérlet MOZI 1981. január 1., csütörtök KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FORGALMI DUGÓ Csak 18 éven felülieknek! II. helyára! Színes, magyarul beszélő olasz film­vígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és a órakor TECyMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor TÖBB mese egy sorban Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! ’ 1981. január 2., péntek KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FORGALMI DUGÓ Csak 16 éven felülieknek!­­II. helyára! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor TECUMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm STÚDIÓMOZI: 8 órakor A Városi mozi épületébent new York Árnyai Színes amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor * TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! 1981. január 3., szombat KECSKEMÉT VÁROSI:­­ fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FORGALMI DUGÓ Csak 16 éven felülieknek! . II. helyára! Színes, magyarul beszélő olasz film­vígjáték „ KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A VILÁG RENDJE ÉS BIZTONSÁGA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyára! Színes, magyarul :beszélő francia bűnügyi film 1 STÚDIÓMOZI:­­ 8 órakor A‘Városi mozi épületében! new York Árnyai­­ Színes amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épülatéban a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! /aSsaHiHI IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekszik időn­ként a felhőzet­ ,a Dunántúlon szórványosan eső, zápor valószí­nű. A megélénkülő délnyugati szél fokozatosan északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: mínusz 1, plusz 4, a legmagsabb nappali hőmér­séklet 5, 10 fok között alakul. Távolabbi kilátások péntektől — keddig, időnként, borultságig megnövekszik a felhőzet, és ilyen­kor eső, záporeső várható. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között. Jelen­tős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) M­a A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 30-án a középhőmérséklet 0,5 (az 50 éves át­lag mínusz 0,2), a legmagasabb hő­mérséklet 4,2 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor 0,3, 13 órakor 4,9 Cel­­sius-fokot mértek. A reggeli legala­csonyabb hőmérséklet 0,3 Celsius-fok volt. GÉPKOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK: 1980. DECEMBER 29-ÉN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 10183 Trabant Lim. Bp.) 2263 Trabant Lim. (Debrecen) 792 Trabant Lim. Special (Bp.) 3631 Trabant Lim. Special (Debrecen) 2248 Trabant Combi (Bp.) 1121 (Wartburg Lim. (Bp.) 2677 Wartburg De Luxe (Bp.) 1939 Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 524 Wartburg Hm. tolótetős (Bp.) 281 Wartburg Tourist (Bp.) 884 .Skoda 105 (Bp.) 2882 Skoda 105 (Debrecen) 2066 Skoda 120 (Bp.) 2170 Skoda 120 (Debrecen) 1001 Lada 1200 (Bp,) 8889 Lada 1200 (Debrecen) 8462 Lada 1300 (Bp.) 55i; Lada 1300 (Debrecen) 4312 Lada 1500 (Bp.) 4789 Lada 1500 (Debrecen) 4376 Lada Combi (Bp,) 1637 Lada Combi (Debrecen) 573 Lada 1600 (Bp.) 1940 Lada 1600 (Debrecen) 1015 Moszkvics (Bp.) 10340 Polski Fiat 126 (Bp.) 4336 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1296 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debrecen) «*?" 1228 Zaporozsec (Bp.) 30719 PE1ÖF1 NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal:­­ Kecskemét, Szabadság tér 1/a., 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi), 11-709 Telexszám: 26 216 bml­ . Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13­ 729.­­­­ igazgató: Ablaka­lakvan Index: 25 065 HU ISSN 0131—235 X.

Next