Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-02 / 78. szám

Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap ülésezett a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága. Tokai László állítatián­os elnökhelyettes elnökletével­ megtárgyalta a vb. azt a jelentést, amelyet a tanácsi testület elé terjesztenek az V. öt­éves pénzügyi terv végrehajtásá­ról, a múlt évi­­ költségvetési és fejleszttésialap-gaz­dál­kodásról A végrehajtó bizottság a pénzügyi - és a tervosztály álltal készített ös­­­szegező és értékelő jelentést,­­me­lyet az állandó bizottság is meg­tárgyalt és elfogadott, kisebb ki­egészítésekkel al­ka­lmasnak tartot­ta a tanácsi testület elé terjesz­tésre. A végrehajtó bizottság a továb­biakban Bognár Ferenc megyei titkár előterjesztése alapján tájé­koztatást kapott a Magyar Honvé­delmi Szövetség megyei szervei­nek és vezetőségének munkájá­ról, illetve a szövetség és a ta­nácsok együttműködésének pasztalatairól". A tájékoztatót t a­vb. elfogadta, majd bejelentések­­­ről tárgyalt. Folytatta munkáját a BKP XII. kongresszusa A BKP XII. kongresszusának második napján, szerdán a dél­utáni ülésen szólalt fel Aczél György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a párt valamennyi tagja, a magyar nép nevében kö­szöntötte a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusát és átad­ta Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának szívélyes üd­vözletét és­­ jókívánságait. — Küldöttségünk nagy figye­lemmel, a testvérpárt tapasztala­tai iránti őszinte érdeklődéssel hallgatta meg a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak beszámolóját Todor Zsivkov elvtársnak, a bolgár és a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galom kiemelkedő személyiségé­nek beszédét — mondotta. — Nagyra értékeljük azokat az­­ eredményeket, és fontosnak tart­juk azokat a tanulságokat, ame­lyekről számot adhatnak kong­resszusukon. Mindez a bolgár nép szorgalmát, lelkiismeretes munkáját, 4 tehetségét dicséri. Ezekhez az eredményekhez mél­tó az az igényes program is, amely a következő évek szép és bonyolult, nehéz és nagy felada­tait fogalmazza meg. Méltó prog­ram, mert eredményeken alapu­ló jogos bizalmat és önbizalmat sugároz. — Mély benyomást keltő az a fejlődés, amelyet a bolgár nép­gazdaság a három hónappal ez­előtt befejeződött VII. ötéves terv időszakában ért el. Ez a jelenlegi világgazdasági helyzetben, továb­bá az imperialisták által feszült­té tett világpolitikai körülmények között olyan eredmény, amely tanúsítja a bolgár nép erejét, a szocializmussal alkotó való azonosulását. Meggyőződésünk, hogy bolgár barátaink ilyen sikerrel oldják meg ugyan­még több energiát igénylő új felada­taikat, valóra váltják a kongresszus határozatait is.XII. — Egy esztendővel ezelőtt tar­tottuk meg az MSZMP XII. kong­resszusát. Mi is gondosan ele­meztük társadalmi és gazdasági fejlődésünkéit, az eredményeket és a gondokat, s meghatároztuk az előttünk álló feladatokat. Kongresszusunk céljait, határo­zatait népünk saját programjává tette és azokkal cselekvően azo­nosulva, aktívan dolgozik meg­valósításukon. — Tudtuk és tudjuk, hogy következő évek kemény, fegyel­­­mezett, az eddiginél minden te­kintetben igényesebb, gyorsabb és jobb munkát követelnek. Szá­molunk azzal is, hogy azért az eredményért most ugyan­na­gyobb felkészültséggel többet kell tennünk. (Folytatás a 2. oldalon.) • A Bolgár KP XII. kongresszusán részt vevő magyar küldöttség ve­zetője, Aczél György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, mi­niszterelnök-helyettes az elnökségben. Tőle balra: Alois Indra, a cseh­szlovák küldöttség vezetője, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövet­ségi nemzetgyűlés elnöke. . A múlt héten nyolc géppel megkezdték a fűszerpaprika vetését a dusnoki Munkás- Paraszt Tsz-ben. Az idén hétszáz hektáron termelik ezt a fontos fűszernövényt. • Ahogy beköszöntött a jó idő, megyeszerte megélénkült a határ. A hartai Erdei Ferenc Tsz-ben is­ megkezdték a cukorrépa vetését. A SZOVJET-KRIM NAPJAI Látogatás a Duna mentén Fogadás a megyei pártbizottságon Tegnap folytatódott a program­ja a hétfő óta Bács-Kiskun me­gyében tartózkodó Krim területi küldöttségnek, melynek tagjai megyei rendezvényünkön a Szov­­jet-Krím napjain vesznek részt. A testvérmegye háromtagú ta­nácsi küldöttségét Kecskeméten Erdélyi Ignác, a megyei pártbi­zottság titkára fogadta és a me­gye gazdasági életéről, a VI. öt­éves tervidőszak­ legfontosabb feladatairól, a párt és a tömegek kapcsolatáról adott­­ tájékoztatást. A baráti eszmecsere további részében a tanácsi delegáció ve­zetője J. G. Bahtyin, a Krími Te­rületi Tanács vb-elnöke, az Uk­rán Legfelsőbb Tanács elnöksé­gének elnökhelyettese felolvasta, majd a megyei pártbizottság tit­kárának átadta V. Sz. Makarenko, az UiKP Krím Területi Bizottsága első titkára levelét, melyben fel­­szabadulásunk 36. évfordulója al­kalmából szeretettel üdvözli Bács-Kiskun megye valamennyi dolgozóját, gratulál eddigi ered­ményeinkhez és további sikeres munkát kíván. A program további részében a tanácsi küldöttség dr. Gajdócsi Istvánnak, a megyei tanács elnö­kének társaságában Szalkszent­­mártonba látogatott. A vendégek megnézték a Petőfi-múzeumot, majd továbbutaztak és felkeres­ték a szabadszállási Lenin Ter­melőszövetkezetet, ahol Szűcs Sándor, a közös gazdaság elnöke adott tájékoztatót a szövetkezet munkájáról, eredményeiről és feladatairól. Délután Kalocsával ismerkedett a küldöttség. Geri István tanács­elnök fogadta őket, majd város­nézés következett. A vendégek felkeresték az ifjúsági és műve­lődési házat, a Schöffer-házat és a népművészeti házat. Tegnap a Jevpatorijai Népi Együttes tagjai megnézték a Kis­kunsági Nemzeti Parkot, majd a Bugaci Népdalkör tagjaival be­szélgettek. Délután az együttes Szabadszállásra került műsort adott,utazott, s jólsi­ma a népi együttes Bajára uta­­­zik. A sevpatornjaiakat a városi pártbizottságon fogadják, majd városnézéssel és üzemlátogatással folytatódik a programjuk. Este a népi együttes Bácsalmáson a mű­velődési központban ad műsort. Tegnap délelőtt Kecskeméten, az MSZMP Oktatási Igazgatósá­gán fogadták a szovjet pártdele­gációt. Dr. Bognár Lajos, az ok­tatási igazgatóság igazgatóhelyet­tese tájékoztatta őket az ottani munkáról, majd átadta a szót a szovjet előadóknak, Vlagyimir Iljics Bu­ketovnak, az Ukrán Kommunista Párt Kym Területi Bizottsága agitációs és propagan­da osztálya helyettes vezetőjének, valamint Pável Pavlovics Paskov­­nak, a jevpatorijai pártbizottság első titkárának. A Krím terület népgazdaságának fejlődéséről, a XI. ötéves terv feladatairól, vala­mint a szovjet pártkongresszus határozatairól szóló előadást több mint hatvanan hallgatták meg, többek között az egyéves pártis­­kola hallgatói és az intézmény munkatársai, meghívott előadói. Ezt követően a szovjet pártdele­gáció tagjai válaszoltak a feltett kérdésekre. A kora délutáni órák­ban látogatásra indultak az MSZMP Kiskunfélegyházi városi Bizottságára, valamint a Lenin Tsz központjába. • A krími tanácsi delegáció a megyei pártbizottságon. • A szovjet pártelőadók az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. • A szalkszentmártoni Petőfi-múzeumban Majsai Károly igazgató ka­lauzolta a vendégeket. Építőtáborokról, negyedévvel a nyitás előtt Noha az első építőtáborozók csak június 28-án öltik maguikra a mun­karuhát, azaz: csaknem negyed­év van a nyitásig a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága már el­készítette intézkedési tervét a fel­­ada­tak végrehajtására, alapján lapunk is beszámol' Ennek tervekről', annál is inkább, mert a Bács-Kiskun megye ismét a leg­nagyobb építőtáb­oroztató lesz: a diákok egy­harmad­a az itteni ál­lami gazdaságokban, termelőszö­­vetkéne telkiben végez közhasznú munkát. A KISZ megyei bizottsága az idén a központi és helyi táborok­ban kétezer-nyol­cszáz középisko­lás és szakmunkástanuló fiatalt mozgósít (a főiskolások saját ma­guk szervezik az önkéntes nyári elfoglaltságot). Három helyszí­nen — Bicskén, Biatonbágyon és a 31-es építőknél — csak fiúikat várnak, összesen 515-öt. Út­­vasútépítés, segédmunka lesz és a feladattuk; Bicskén a 3. és a 4., Biatonbárgyon a 4., a 31-eseknél pe­dig az 1. és a 2. turnusban lesz rájuk szükség. A többi központi táb­or koedu­kált lesz. Törökbálinton, Alsóte­­keresen, Ráckevén, Cegléden, Já­noskátán és Zalaegerszegen gyü­­mölcsszedéssel, válogatással és cí­­merezéss­el­ telítik ki a­­ hat óra mun­kaidőt a középi­skol­­áso­k. A leg­több diá­kot — mind a négy tur­nust beleszámítva 680-at — Rác­kevén foglalkoztatják. A felsorolt tisteon kív­ül a szak­munkástanulók számára további öt szakmai építőtábort szervez­nek, ide fiúk jelentkezését vár­ják. A 21-es ÁÉV-hez, Budapest­re negyven, a Budapesti Lakás­építő Véll­aliaitihoz szintén 40, KOMÉP-hez 35, a 31-es AÉV-hez a 150, a BÁCSÉP és a B­ÁCSÉPSZER közös megyei táborába pedig 340 diák érkezik a tervek szerint. Bács-Kiskun megye 26 táb­or­, helyére csaknem tizenhatezer fi­atalt várnak — az ország minden részéről. Mátéházán Vas megyei, Vaskúton nyolcszáz szintén nyolcszáz Fejér megyei diák és néhány csapatra való kosaras dol­gozik. Mátételkén 320 Vas megyei fiúra van szükség. Helvécián négy turnusban összesen 800 fő­városi, Jakabbszákláison és Kunba­­racson 840 Fejéig megyei gimna­zista ölti magára a kezeslábast. Nemesi nádudvarra 800 veszpré­mi, Kosztkate­apre és Plai­terte- Isipre nyolcszáz békési és 300 pes­ti diákot várnak. Lakiteleken és Ördögön — a Szikrai Állami Gaz­daság táborhelyein — 1600 fővá­rosi gimnazista vághatja ki a­­ re­zet, Bócsár­a és Taibdiin 400 Hajdú­­bihari és 800 szabolcsi tizenéves. Batótaszállílásra 400 borsodi, Kí­gyópusztára 400 fővárosi, Kunfe­­hértóra 600 somogyi, Táj­óra és Kunbajára 1600 pesti, Kiskunfél­egyházára diákot várnak pedig 600 veszprémi Hat .termelőszövetkezet is szer­vez építőtábort. Kecskeméten a Magyar—Szovjet Barátság és a Törekvés, Tompán a Kossuth, Larkitelsken a Szikra, Tiszakécs­­kén a Tiszagyöngye, és az Új Élet Tsz összesen 2480 diák­­ mun­kájára számít. Ha­iszázötven kö­zépiskolás a Kecskeméti Konzerv­gyárban ismerkedik a munkával. Négy turnus lesz az idén. Az első június 28-tő­l július 11­ig, a második VII. 12-től 25-ig, a har­madik VII. 26-tól VIII. 8-ig, az utolsó pedig augusztus 9-től 22- ig tart. Áprilisban a­­ parancsno­kokat készítik fel a tennivalókra, május elejéig a brigádvezetőkkel is megismertetik a feladatokat, majd ezt követően az utaztatási­­ ter­vek elkészítésével befejeződnek a­z előkészítés dolgai — marad, június 28-tól,­a munka ... B. J. Idős, nyugdíjas pedagógus ismerősöm — hosszú és ered­ményes pályafutására emlé­kezvén — elmondta, hogy év­tizedekig egy Kecskemét kör­­nyéki kis faluban tanítósko­dott, s hogy ott mi mindent csinált ő annak idején. Szer­vezte a pártot, a tanácsot, a termelőszövetkezetet, a kultúr­­csoportot. Mindezt természe­tesen a pedagógiai munka mellett csinálta. Rajta kívül akkor még alig volt más ér­telmiségi ember a faluban. Mindezt azért írtam le, mert szó szerint így igaz,­­ mert így volt ez másutt is abban az időben. A szocialista ter­melés kialakulása és fejlődése, a termelőszövetkezetek meg­alakulása, az oktatási és köz­­művelődési intézményhálózat és az egészségügyi fejlődése szükségszerűen megkövetelte az értelmiségiek számának nö­velését a falvakban. S bi­zony sok esetben nehéz és fur­csa helyzetek álltak elő e té­ren. Az egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakemberek többsége nem szívesen vállal­ta a falusi életet, s a legtöb­ben még azok sem tértek vis­­­sza, akik onnan származtak el. Túlzottan sok volt a képe­sítés nélküli pedagógus, or­voslakások álltak évekig elár­vultan, üresen, mert nem akadt utóduk a nyugdíjba vonult or­vosoknak. Sok esetben a mű­velődési házak vezetői sem rendelkeztek a szükséges szak­mai végzettséggel. A falusi életközeg fokozato­san megváltozott lehetőségei­nek, s az intézkedések sorá­nak az eredményeként kezdő­dött meg az értelmiségiek na­gyobb arányú honfoglalása falvainkban. A fiatal diplomá­sok — csakúgy, mint más dol­gozó rétegek — egyre inkább megtalálták számításaikat kistelepüléseken, s ha olykor a nehezen is, beilleszkedtek azok közösségeibe. Nem is akarnak már hátat fordítani a falunak. Tudatában vannak — nap mint nap tapasztalják —, hogy megbecsülik őket. A települé­sek vezetői, lakói tisztelik fel­­készültségüket, s igénylik, hogy aktívan vegyenek részt a helyi társadalmi és politikai életben, a falusi emberek tu­datfor­málásá­ban. Ma már megvannak az anyagi feltételei — lakások, állások — annak, hogy való­ban jól érezzék magukat falun az értelmiségiek. Ennek elle­nére — köztudott — még ma is van természetesen orvos-, pedagógus- vagy közművelő­dési szakemberhiány falvaink­ban. Az viszont tény, hogy megszűntek a korábbi kiáltó ellentétek, az értelmiségiek iránti igények és a „diplomás” állások betöltetlensége között. S minden jel arra mutat, hogy e pozitív folyamat tovább tart. Persze, ma is hallani kriti­kai megjegyzéseket az értel­miségiektől a falusi élet­lehe­tőségeket illetően. A legtöb­ben a közművelődés, a szelle­mi élet szűkös lehetőségeire panaszkodnak. De hát azért vannak ma sokkal többen az értelmiségiek a falvakban, mint régen, hogy több segít­séget nyújtsanak a kulturális élet szervezéséhez, fejlesztésé­hez. Mert be­ van előírva, hogy ez a munka kizárólag a művelődési intézmény vezető­jének a dolga? R. M.

Next