Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
Idegennyelvoktatási tájkonferencia A munkahelyeken idegennyelv-oktatásról szervezettt tájkonferencián tanácskoztak pénteken délután Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában, nyolc megye nyelvtanárai, nyelvtanfolyam-szervezői. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezvényét Krajcsovszki József, az Óvónőképző Intézet igazgatója, a társulat megyei elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a résztvevőket,köztük Jenei Jenőt, a TIT főtitkár-h helyettesét, majd előadások hangzottak el. Szépe György, a TIT idegennyelv-oktatási választmányának elnöke „Korszerű műveltség az 1990-es években", Gárdos János, a Borsod megyei idegen nyelvi szakosztály elnöke „A gazdasági hatékonyság és az idegen nyelvtudás összefüggései" címmel, Hofmann László, az országos választmány vezetőségi tagja pedig a munkahelyi nyelvoktatás sajátos ,ságrairól, a felnőtt korú nyelvtanulók problémáiról tartott érdeklődéssel kísért előadást. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az idegen nyelvek oktatására nagyobb a társadalmi igény annál, mint azt a munkahelyek megkövetelik. Az ország közgazdasági kapcsolatainak fejlődése, a más országokkal kialakult termelési kooperációk szükségessé teszik, hogy mind többen rendelkezzenek megfelelő nyelvismerettel. A TIT a hagyományos nyelvtanfolyamain kívül, két évvel ezelőtt a munkahelyeken is megkezdte a nyelvoktatásokat. Az Üzemi nyelvórákon a legkorszerűbb technikai eszközöket felhasználják. A különböző munikaköri beosztású dolgozók a legtöbben az orosz, a francia, a német és az angol nyelvet tanulják. Feladatként jelölték meg, hogy a nagyobb mezőgazdasági üzemekben is meg kell szervezni az idegennyelv-oktatást. R. M. FELLENDÜLT A JUHTENYÉSZTÉS Húsvéti bárány exportja Ezen a héten indították útnak Kiskunfélegyházáról azt a kamiont, amelyik a húsvéti ünnepekre néhány száz tejesbárányt szállított Vatikánvárosba. Ilyenkor, ünnep táján itthon és külföldön szívesen vásárolják a tejes- és pecsenyebárányt, egyes országokban pedig az esztendő minden szakában az a legkedveltebb étel. A Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat félegyházi üzemének a sertés- és marhavágás, -feldolgozás a fő tevékenysége. Az évenként szokásos ünnepek, őszidőben pedig szüret előtt a kereskedelem a juhhúst is nagyobb mennyiségben tudja értékesíteni. A félegyházi vágóhíd dolgozóinak munkája ilyenkor megsokszorozódik. A Kiskunságban az utóbbi évtizedben fellendült a juhászat a nagyüzemben és a háztájiban egyaránt. Egyre többet vásárol föl a tenyészetekből az állami a szövetkezeti kereskedelem, s a feldolgozóipar. A megyei állatforgalmi vállalat félegyházi húsüzeme tavaly 45 ezer juhot vágott, 1981. első két hónapjában pedig négyezernél többet. Ha az esztendő hátralevő szakaszában ilyen ütemben nő a juhvágások száma, év végéig meghaladhatja a tavalyit. Szokatlan, hogy a kellemes nap,fényes időben, amikor tavaszi szünet is van, a diákok iskolapadban ülnek. Mégis a múlt hétfőtől a kecskeméti kertészeti főiskolán százhét negyedik osztályos középiskolás napi hat órán át figyelte a tanárok előadását. Az agrár-felsőoktatási intézmények felvételi előkészítő bizottságának hagyományos tavaszi táborában a választott szakmájukhoz szükséges kiegészítést — biológiai és kémiai ismereteket — sajátíthattak itt el. A fizikai dolgozók gyermekeinek felvételi vizsgára való előkészítését ezekben a táborokban már évek óta eredményesen végzik. A FEB minden középiskolába eljuttatja a képzési irányelveket, s ezért már másodikos korában jelentkezhet a diák megfelelő pályára. A tanév befejezése után a továbbtanulásra kiszemelt, intézményben néhány napos látogatást tesznek, majd miután a harmadik osztályt is eredményesen befejezték, kéthetes nyári táborozáson vesznek részt. Ezt követően a már negyedikes diákok egyhetes tavaszi tanulással szervezetten készülhetnek a felvételeikre, amelyet háromnapos ismétlő kurzus előz meg. Év közben pedig az úgynevezett diáktanárokkal állandó levelező kapcsolatban állnak, akik részükre feladatokat küldenek, majd a visszaérkezett válaszokat osztályozzák. Körmendtől Nyíregyházáig az ország minden pontjáról érkeztek fiatalok az idei FEB-táborra a kertészeti főiskolára. Nemcsak azok készültek itt, akik ide jelentkeznek, hanem akik a Kertészeti Egyetem tartósítóipari és termesztő karára mennek, de azok is, akik a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára juttatták el jelentkezési lapjukat. A diákok a délelőtti tanulás után ismerkedtek megyeszékhellyel és leendő szakadájuk hétköznapjaival. Cz. F. Bács megyei sikerek a fiatalok közlekedési versenyének döntőjén Pécsett rendezték meg április 6—8-án a V. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa, a XIX. Nemzetközi Iskola Kupa és a KGST II. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőit. Megyénket egy négy főből álló kerékpáros csapat — két fiú és két lány —, s egy ugyancsak négy főből álló segédmotor-kerékpáros csapat képviselte. A fiatalok közlekedésrendészeti ismeretekből, elsősegélynyújtásból, szabályossági és ügyességi motorozásból, illetve kerékpározásból, a segédmotorosoknak terepversenyből, míg a kerékpárosoknak szerelésből kellett vizsgázniuk. A húsz csapat között végig szorosak voltak az eredmények, mégis, a két megyei csapat egyéniben és csapatversenyben nagyon eredményesen szerepelt. A Nemzetközi Iskola Kupa fiú egyéni számában Schneider Ferenc, a madarasi általános iskola tanulója második, a lányok egyéni versenyében Dinya Anita, a páhi általános iskola tanulója a harmadik helyet szerezte meg. Ők ketten részt vesznek júliusban a csehszlovákiai Gottwaldovo-ban megrendezésre kerülő KGST II. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa versenyén a magyar csapat tagjaiként. A kerékpáros csapat az országos döntőn első helyet szerzett. A csapat tagjai: Schneider Ferenc, Dinya Anita, Csabai Krisztina, Szili László, az utolsó kettő a kecskeméti Béke téri általános iskola tanulói. A győztes csapat tagjai egy-egy karórát és oklevelet kaptak ajándékba. Az Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa versenyében is jól szerepeltek a megye versenyzői, hiszen holtversenyben két negyedik helyzést szerzett Diósi János jánoshalmi, illetve Pólyák Zoltán kecskeméti középiskolás. Csapatban a negyedik helyezést érték el, a csapat tagja volt még Csorba István jánoshalmi, és Barta Péter bácsalmási középiskolások. Az összetett versenyben Bács-Kiskun megye az igen előkelő második helyezést szerezte meg. G. G, I A KIOSZ Bács-Kiskun megyei Adóközössége értesíti a megye kisiparosait, hogy a Í ji MEGTEKINTHETŐK: ® 1 st B . v . i a területileg illetékes vámosi, községi tanácsoknál, KIOSZ-alapszerveknél, valamint a megyei adóközösségnél 1981. április 15. • A közszemlére bocsátott lajstromokban foglaltakról 15 napon belül észrevételt tehet a KIOSZ felszólamlási bizottságnál: KECSKEMÉT, CSOKONAI UTCA 9. ! i;Í:j iff v lÄfevw;! I ■ len -—;__E. --------—-l_í—. Trabantkarosszériaelemek a hazai gyártótól Régóta hiánycikként számontartott gépkocsi-karosszériaelemek gyártására vállalkozott a Hungária Műanyagfeldolgozó Ipari Szövetkezet. Hosszú ideig gondot okozott a Trabant gépkocsi-tulajdonosoknak a megrongálódott, tönkrement sárvédők pótlása. A sürgető igényt felismerve, a szövetkezet még az elmúlt évben hozzáfogott a szerszámok kialakításához — köztudomásúlag ezek a legmunkaigényesebb és legköltségesebb elemei a műanyagfeldolgozó iparnak —, s megkezdte a próbagyártást. A termék alapanyagául a Nitrokémia üvegvázas poliésztere szolgál. A szövetkezet ebben a félévben mintegy 8 ezer sárvédőt gyárt, ezeket elsősorban az AFIT hozza forgalomba. A tervek szerint továbbfejlesztik hiánycikkpótló tevékenységüket: a következő félévtől kezdve vállalják mindazon — nemcsak Trabant — karosszériaelem gyártását, amelyeket nem hegesztéssel, hanem úgynevezett bontható kötéssel szerelnek fel. (MTI) Pályázat Dél-alföldi Fotószalon Három megye — Bács-Kiskun, Csongrád és Békés — tanácsainak művelődésügyi osztályai közös pályázatot írtak ki Dél-alföldi Fotószalon címmel. A pályázat fölött védnökséget vállalt a Népművelési Intézet, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, Fotó című folyóirat, Bács-Kiskun megye Tanácsának Művelődésügyi Osztálya és a Megyei Művelődési Központ. A cél az, hogy rendszeres bemutatkozási lehetőséget teremtsenek a három alföldi megye fotósainak. A téma kötetlen: öt fekete-fehér fényképet, illetve ugyanennyi képből álló sorozatot lehet beküldeni a Kecskeméti Fotóklub címére (6001. Kecskemét, Pf. 30.), 1081. szeptember 20-ig. A zsűrizés után, október közepén kiállításon mutatják be a pályázati anyagot, jövőre pedig vándoroltatják azt a három megye városaiban. öt, egyenként ezer forintos pályázati díjat, továbbá tiszteletdíjakat és különdíjakat adnak majd ki. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. április 12. 19 órakor Kodály Intézetben: Andrej Domin zongoraművész hangversenye Előzetes: 13- án, 17 órakor: Szidu Szika Evdoxia festőművész kiállításának megnyitása Megnyitja: Bánszky Pál művészettörténész Megtekinthető: május 10-ig 18 órakor: Költészet napja 1981. Irodalmi est Vendégeink: a Forrás című folyóirat állandó alkotói A költőket bemutatja: Kiss Ferenc irodalomtörténész Közreműködik: Papp János színművész és a Korridorán együttes 19 órakor Pirtón a Művelődési Házban: Tanyaszínház Pathelin Péter prókátor 14- én, 19 órakor: A Városi Szimfonikus Zenekar hangversenye Vezényel: Karol Anbild (Lengyelország) Közreműködik: Vladimir Kutrzeba zongoraművész KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. április 12-én - délután fél 3 órakor: BECKET, VAGY ISTEN BECSÜLETE Gózon-bérlet este fél 8 órakor: AZ ÉSZ BAJJAL JÁR Kodály-bérlet MOZI 1981. április 12., vasárnap VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT 14 éven aluliaknak nem ajánlott III. helyárus Színes, magyarul beszéld amerikai bűnügyi film ARPAd MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori POLICE PYTHON 357. Csak 16 éven felülieknek! III. helyárás Színes francia—olasz bűnügyi film PAJTASMOZI: de. 10 órakor ! BALLAGÓ IDŐ MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor! A KIS TEVE ÉS A CSACSI Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást ! 1881. április 13., hétfő VÁROSI MOZI: fél 5 és fél 8 órakor HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK 14 éven aluliaknak nem ajánlott 1 Dupla, III. helyára 1 Kétrészes, színes amerikai tudományos-fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori LUXUSBORDÉLY PÁRIZSBAN Csak 10 éven felülieknek Ill. helyárus Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakori A KIS TEVE ÉS A CSACSI Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást ! STÚDIÓMOZI: 8 órakort A Városi mozi épületében! SZOMBAT ESTE É S VASÁRNAP REGGEL Angol filmfelújítás Halálbüntetés a telekszomszédok brutális megöléséért A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Székesfehérvári Megyei Bíróság első fokon hozott halálos ítéletét Ladi László Tibor polgárdi lakos bűnügyében. A legfőbb bírói fórum aljas indokból és részben nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés miatt szabta ki a törvényadta, legsúlyosabb büntetést. Ladi László Tibor büntetett előéletű idült alkoholista, tavaly március 24-én Polgárd községben ittasan összetalálkozott 71 éves idős telekszomszédjával, aki vissza akarta kérni tőle a korábban kölcsönkért 100 forintját. A vádlott ezen felháborodott, és elhatározta, hogy az idős férfit bosszúból, illetve további pénzszerzés érdekében megölt. Kést vett magához, majd bezörgetett a lakásába, és több késszúrással megölte. A lakásban talált néhány ezer forint készpénzt pedig magához vette. Miután az így szerzett összeg hamar elfogyott, három napi múlva, ugyancsak ittas állapotban másik telekszomszédjával keveredett vitába. Ismét kést vett magához, s a 75 éves, magányosan élő férfit is megölte. A Legfelsőbb Bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vádlott kíméletlen és brutális módon hajtotta végre a két emberölést. Az általa elkövetett bűncselekmények olyan kiemelkedően veszélyesek a társadalomra, hogy annak védelme csakis a kivételes jellegű halálbüntetés alkalmazásával biztolsítható. (MTI) ■ . il '. if EK• HÍREK MEGNÉMULT TELEVÍZIÓ I ." . , v . Napokon át többedmagammal készültem a televízió péntek esti „Jó estét ‘ űrhajósok" műsorára. Minden más programot félretéve ültünk a tv-készülék elé. S hogy sokan tették meg ezt, az este 20 óra után néhány perccel kiderült. A műsor — amelyet több külföldi televízió is átvett — annak rendje-módja szerint elkezdődött, s egyre érdekesebbé vált az ismert űrhajósok beszélgetése, egyszerre azonban süket csend támadt, a szálak mozgásából azonban még következtetni sem lehetett arra, amit mondanak. Ijedten léptem a készülékhez, azt hittem, elromlott, kiderült azonban, hogy a hiba nem nálunk történt, mert a kettes csatornán minden rendben van. Megcsörrent a telefon, hat ismerősöm érdeklődött, náluk sem volt hang. Egyik szomszédom azonban — akinek budapesti antennája van — végig tudta hallgatni a műsort. A hiba tehát a szentesi adónál következett be. Nem az első műszaki hiba volt ez a szentesi adónál, ami miatt a tv-műsort nem tudtuk végig élvezni, pedig az állomás korszerű berendezésekkel van felszerelve. Több mint egymillió tv-néző használ szentesi antennát. A nevükben is megkockáztatjuk a kérdést, vajon az adóállomásokat üzemeltető posta mit tesz a jövőben a hibák megelőzésére? N. o. NAPTÁR 1981. április 12. Vasárnap Névnap: Gyula Napkelte: 6 óra 02 perc Napnyugta: 18 óra 28 perc Holdkelte: 12 óra 21 perc Holdnyugta: 2 óra 58 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estis: általában kevés felhő, száraz idő. Lassan mérséklődő északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0, plusz 5 fok között, északkeleten helyenként gyenge talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 15. játékhéten 1 darab öttalálatos szelvény volt. Nyereménye 1 558 029 forint. 4 találatos 53 darab, 117 587 forint. 3 találata 5626 fogadónak volt, 692 forint. A 2 találatos szelvények száma 179 744 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nyeremények az illeték levonása után értendők. (MTI) A MÁV-MENETRENDVÁLTOZÁSOK. A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy 13-ától, hétfőtől előreláthatólag május 15-ig az üllő és Monor állomások közötti pályakorszerűsítési munkálatok miatt a Budapest Nyugati pályaudvar—ceglédi vasútvonalon' több'személyszállító vonat menetrendje 'megváltozik. A változásokról a pályaudvarokon adnak részletes felvilágosítást. Elhunyt Szőnyi János Életének 50. évében hosszan tartó, súlyos betegségben április 11-én, szombaton elhunyt Szőnyi János, a Magyar Televízió sportosztályának helyettes vezetője. Riporterként több mint húsz éven át fáradhatatlanul tudósított a különböző hazai és nemzetközi sporteseményekről. Személyében a Magyar Televízió egyik legrégibb, legtapasztaltabb munkatársát veszítette el. Temetéséről később intézkednek. A Magyar Televízió Elnöksége és MSZMP-bizottsága — BODRI FERENC festőművész alkotásaiból újabb kiállítást rendeztek, ezúttal Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban. Ma délelőtt tizenegy ómkor Sümegi György művészettörténész, a Katona József múzeum munkatársa nyitja meg a kiállítást. — KONCERT BAJÁN. Hétfőn este hét órakor a Tanítóképző Főiskola dísztermében Mozart, Handel, Cimarosa, Debussy egyegy híres művét hallgathatják meg a bajai zenekedvelők. Előadók: a bajai zeneiskola tanárai, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Kamarazenekarának tagjai. Vezényel: Bolberitz Tamás. — GÖRÖG FESTŐ KIÁLLÍTÁSA. Hétfőn délután öt órakor a Megyei Művelődési Központban Bánszky Pál művészettörténész nyitja meg Szidu Szika Evdoxia kiállítását. A Görögországban született és 1948 óta Magyarországon élő festőművész gyermekkorában Heine-Medin megbetegedésen esett át. Kiállítását a mozgássérültek nemzetközi éve alkalmából rendezik meg Kecskeméten. Jánoshalmi borverseny Az áfész szőlő- és gyümölcstermesztő szakcsoportjának kezdeményezésére nemrég borversenyt rendeztek már. A kistermelők Jánoshallegjobb nedűi mellett zsűri elé kerültek a Középmagyarországi Pincegazdaság jánoshalmi pincészetének, valamint a helyi tsz-közi közös vállalatnak borai is. Első díjjal jutalmazták Ádám István Irsai Olivér, valamint Pataki Sándor és Tamás Ferenc Kékfrankos fajtájú borát. A közönség a pincészet Oportóját és a közös vállalat Kékfrankosát ismerte el szavazataival. — HELYESBÍTÉS Tegnap lapunkban tévesen jelent meg a KSC—M. Hajó NB II-es női kosárlabda-mérkőzés kezdési időpontja. A mérkőzés 15 órakor kezdődik Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban. Pályázatunk legfrissebb feladványához is címet és aláírást kérünk, április 15-én estig postázva. Címünk a régi, miként a levelezőlapra, borítékra írandó jelige — „Kari(t)katúra” — is. ? ? ? (Bajusz Pál rajza) Halló! — mondanák Kiskunhalason, a Semmelweis Kórház előtti teleifonfülkéből, ha lenne mibe. De se kagyló, se készülék, se lánc. A garázdák még az innenső ablakát is bezúzták.. (Straszer András felvétele) PETŐFI népe A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dánial Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-618, 12-516 (központi) 11-708 Telexszám: 26 216 bml . Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofizet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13 728. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—BIX.