Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
Elismerés a békemozgalmi tevékenységért A békehónap megyei megnyitójára, mint arról röviden már hírt adtunk, pénteken, az esti órákban Lajosmizsén került sor. A művelődési házban megrendezett ünnepségen dr. Sütő Gyula, az Országos Béketanács titkára mondott beszédet. Ezt követően Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára, az OBT elnökségi tagja adta át az országos elnökség által adományozott kitüntetéseket a békemozgalomban kiemelkedő munkát végző aktivistáknak. A „Békéért” kitüntető jelvényt kapta Bagi János, a Hazafias Népfront jánoshalmi titkára, és Kutasi Jánosné lajosmizsei népfronttitkár. Emléklapot vettek át: dr. Mecséri Ilona orvos, Gyarmati Lászlóné pedagógus, Szörényi Mária IBUSZ-dolgozó, Jávor Zoltán főiskolai tanár, és Loboda Jánosné, a népfront megyei nő- és rétegpolitikai bizottságának alelnöke. A megyében megrendezett békehónapi események kapcsán még tízen vesznek át elismerő okleveleket. Talán nem mindenki tudja: Diószegi Balázs Munkácsy-díjas festőművész, aki már hosszú ideje Halason él, Kunszentimiklós szülötte. A kecskeméti járási pártbizottságról kiindult, szép kezdeményezés révén a nagyközség lakói, KISZ-fiatalok, a költségvetési üzem, a termelőszövetkezet és az ipari üzemek dolgozói társadalmi munkával felújították a művész Bacsó Béla utca 2. szám alatti nádfedeles szülőházát, s alkalmassá tették képzőművészeti alkotások kiállítására. Az emlékházat tegnap bensőséges ünnepséggel avatták föl, amelyen megjelentek a járás, a nagyközség vezetői, Selyem Zsigmond országgyűlési képviselő, a művész tisztelői, a pályafutását figyelemmel követő kunszentmiklósiak. Avató -megnyitó beszédet Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára mondott. Beszélt többek között a művész és a szülőhely kapcsolatáról, annak az alkotói világkép kialakulásában játszott, meghatározó szerepéről, s azt kívánta, hogy ez a kapocs továbbra is acélozza Diószegi Balázs alkotó eredét. A megyei pártbizottság titkára átadta a festőművésznek dr. Galjdócsi István, megyei tanács elnökének köszöntő levelét és jóa kívánságait is. Ezt követően a Munkácsy-díjas alkotó meghatottan mutatta be a vendégeknek a szülőháza falai közt képeiből rendezett kiállítást. A. T. S. sggiw&efw Baja bemutatkozik Budapesten Május 18-án a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában Budapesten mutatkozik be Baja és környéke. A bajai BACSHÚS 35-féle termékét állítja ki és kóstoltatja meg a közönséggel, köztük a lángolt karajt, a füstölt és a füstöltfőtt húskészítményeket, bácskai csípőskolbászt. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság borokat és pezsgőket kínál majd. A főváros közönsége ezenkívül megismerkedhet a város történetével és a Baja környéki szőttesekkel is. A két nagy vállalat nem minden cél nélkül mutatja be termékeit, ugyanis szeretnék, ha ezek az árucikkek Budapesten is értékesítésre kerülnének. TERELŐÚT A SÓDERSZÁLLÍTMÁNYOKNAK Javul az E5-ÖS út átbocsátó képessége az Budapest és Kecskemét között E5-ÖS számú főútvonalon utazók naponta érzékelik a forgalom növekedését. Csúcsidőkben az út átbocsátóképessége lecsökken, a többrétű forgalom és annak sűrűsége növeli a balesetek valószínűségét és az utazási időt. A forgalom növelése és a forgalombiztonság javítása érdekében a Kecskeméti Közúti Igazgatóság ebben az évben 30 millió forint értékű munkával, házilagos kivitelezésben a ladánybenei út és a BP Benzinkút között a megyeszékhelyhez bevezető szakaszon négy forgalmi sávra szélesíti az utat. Régi és nagy gond, hogy az 9-es számú főútvonalat sóderszállító járművek használják, amely egyrészt rongálja a burkolatot, másrészt szennyezi az utat. Ezért a sóderszállító gépkocsik forgalmát a Taksony—Kecskemét közötti összekötő útra kívánják terelni. Ez az út párhuzamosan halad az E 5-69I főútvonallal, így a sóderszállító gépjárművek elterelése nem jelent lényeges távolságnövekedést. Ezzel szemben az 5-ös számú út átbocsátóképességében és forgalombiztonságának növelésében nagy jelentőséggel bír. A terelőutat a jelenlegi pályaszerkezet szélesítésével alkalmassá teszik a nagyobb súlyú és mennyiségű forgalom lebonyolítására. Április 27-én elkezdték a 4 méterről 6 méterre való kiszélesítését. Az elmúlt év biztató kísérleteinek alapján vizsgázik az igazgatóság saját újításában kidolgozott cementes stabilizációs szélesítési rendszer géplánca. A cement szállítása a kecskeméti állomástól a stabilizálandó talajig teljesen zárt rendszerben történik. Kiválóan működik az igazgatóság dolgozói által készített Hidrocet cementterítő berendezés, amely a nehéz fizikai munkát szünteti meg, nem is beszélve a cementpor egészségkárosító hatásának kiküszöböléséről. A stabilizáció készítésekor az útpadkában található homoktalajt bányahomokkal keverik össze, ehhez adagolják az optimális cement- és vízmennyiséget. A szélesítés aszfaltkiegyenlítést kap, így várhatóan a közúti forgalom — elsősorban a sóderszállítás — már ez év második felében átterelésre kerülhet. Az E5-ös út bevezető szakaszának korszerűsítése, a ladánybenei út szélesítése nem old meg minden forgalmi nehézséget, ezért továbbra is szükséges a gondos, a figyelmes vezetés. G. G. A világon sokfelé szereznek örömet a gyermekeknek a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének rajzfilmjei. Itt készült például — NSZK-megrendelésre — az Egér a Marson című sorozat is, amelynek a darabjai hétről hétre feltűnnek a televízió esti meséjében a keddi napokon. Az immár tizedik éve dolgozó alkotóműhely most első ízben jelentkezik a mozikban másfél órás önálló rajzfilm-együttessel. A címe: Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? A magyar népmeséket idéző és más művekből válogatott összeállítást ezekben a napokban a kecskeméti mesemozi is vetíti. Hogyan lehet legyőzni egy oroszlánt? Képünkön: Jelenet a címadó rajzfilmből, a rendező: Tóth Pál. Kirakodóvásár — énekkel, tánccal Műsoros kirakodóvásárra készül a kecskeméti Alföld Szövetkezeti Áruház. A jövő vasárnap sorra kerülő szabadtéri — tánccal, énekkel kísért — vásárt az áruház melletti autóparkolóban tartják, ahol a játékoktól, a kemping- és fotócikkektől a farmernadrágokig és a különféle kerámiatárgyakig sok minden kapható lesz. Újságíró—olvasó találkozó Izsákon Újságíró*—olvasó találkozónak ad otthont az Izsáki Állami Gazdaság központi klubhelyisége kedden 16 órai kezdettel. Az érdeklődők bepillanthatnak a lapkészítés folyamatába, s a kérdésekre dr. Tarnai László belpolitikai, Varga Mihály művelődéspolitikai rovatvezető, Halász Ferenc főmunkatárs, Kutasi Ferenc, dr. Rapt Miklós és Szabó Pál Miklós munkatárs válaszol a Petőfi Népe szerkesztőségének képviseletében. TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS Tudományos tanácskozás kezdődik hétfőn délelőtt Baján, a Bokányi Dezső nevét viselő úttörőházban a városi tanács művelődésügyi osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet szervezésében, a Művelődési Minisztérium megbízásából. A három napra tervezett előadások és konzultációk a technika helyét és szerepét vizsgálják a tantárgyak rendszerében. A rendezők a megyékből és a pedagógusképző intézetekből két-két szakember megjelenésére számítanak. Halálos baleset Tragikus szerencsétlenség történt Baja határában az 51. számú úton. Frey Nándorné 39 éves budapesti lakos személygépkocsijával a késő esti órákban nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, s ezért elütötte a vele azonos irányban kerékpárját toló Suszter Hona, 47 éves, Baja, Babinyecz Gyula ,u. 19. szám alatti lakost, aki a helyszínen meghalt. Ugyancsak Baján, az Engels u. 42. számú ház előtt figyelmetlenül haladt át az úttesten Blum József 86 éves, Baja, Engels fasor 42. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda egy személygépkocsi már féktávolságon belül, és az idős férfit elütötte. Blum József megsérült. Kecskeméten a Ceglédi út és a Bethlen körút kereszteződésében a középső forgalmi sávba sorolt be tehergépkocsival Guba Sándor, nagyréti lakos. Megállt és hátra tolatott, emiatt elütötte a mögötte segéd-motorkerékpárral álló Szabó László 46 éves, Kecskemét, Szérüskert utca 5 szám alatti lakost, aki megsérült. Kecskeméten az AGROKER Vállalat telepén megállította emelődarus gépkocsiját Faragó Mihály 52 éves gépkocsivezető, Kecskemét, Alsószéktó 269. szám alatti lakos, azért, hogy a keréknyomást ellenőrizze. A vezetőfülkéből úgy szállt ki, hogy a motor tovább működött. Eddig ismeretlen okok miatt a jármű elindult, és átment Balla József 19 éves, Kecskemét, Alsószéktó 237. szám alatti lakoson, aki súlyosan megsérült. G. G. Óvodai Öltöztető, réttel fél nyolc.Anyukék, apukék hozzák csemetéiket. Mindenki siet, rohen, megint késésben vannak. Szóval a szokésos óvodai kép. 5 ' __ Egyszer csak kivégódik a sajtó, és berobban rajta apuka, meg pufók kisfia. Mindketten lehajtott fővel, szótlanul, köszönés nélkül. Minden szempár rájuk szegeződik. Vérünk a köszönésre, valamiféle üdvözlésre, legalább egy fejbóllntéera. De nem, ők hajthatatlanok, végül is egy ovii oldja meg a helyzetet, ráköszön az újonnan érkezettekre. Szia Csaba: Mire az apuka Ingerülten fiának: Na mi van, nem tudsz köszönni? Mért vagy ilyen neveletlen? Csak tudnám kire ütöttél? H. Gy. NAPTÁR ISII. május 10., vasárnap Névnap: Armin Napkelte: 1 óra 14 perc. Napnyugta: 20 óra 08 perc. Holdkelte: 11 óra 14 perc. 1 Holdnyugta: 1 óra 31 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás óa estig: időnként megnövekvő felhőzet. Szórványosan zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben helyenként megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között.( LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 19. heti szelvények között öttalálatos nem akadt. Négy találatot 136 fogadó ért el, nyereményük egyenként 57 378 forint. A hármasokra 353, a 2 találatos szelvényekre 17 forintot fizetnek. — A LAKOSSÁGÉRT. Az Országos Takarékpénztár fiókjainál, amelyekben jelenleg közel 600 szocialista brigád dolgozik hétezer fővel, évről évre 10—15 százalékkal emelkedik a forgalom. A munkát négyötöd részben a magánlakásépítők ügyeinek intézése adja. Nagy segítség a lakosságnak, hogy a pénzintézetnél naprakész információt tudnak nyújtani minden érdeklődőnek. — Fakérgező gép. A kiskunhalasi Állami Gazdaságban jelentős erdőterület van, melynek kitermelését igyekeznek gépesíteni. Nemrég vásároltak egy amerikai gyártmányú kérgezőgépet, amely rendkívül megkönnyíti a munkát, mindenfajta fáról gyorsan eltávolítja a kérget Az új géppel 80 százalékkal nagyobb teljesítményt lehet elérni, mint a régebbi típusúakkal. Ráadásul üzemeltetéséhez kevesebb emberre van szükség. — AZ ERÓZIÓ ELLEN. A Magyar Hidrológiai Társaság Csongrád megyei szegedi területi szervezete kedden délután fél 3-kor előadói ülést rendez, amelyen dr. Salamin Pál nyugalmazott műegyetemi tanár, a téma szakértője tart vetítettképes előadást. A rendezvény színhelye a MTESZ szegedi székháza. — Folytatódik a kiskunfélegyházi kórház rekonstrukciója, belgyógyászati pavilon és a hős központ elkészülte után 600 adagos konyhát építenek, ebédlővel. A régi épületben műtőblokk kialakítására kerül sor ebben a tervidőszakban. A VOYAGER űrszonda Szaturnuszról készített filmjét kedden este 6 órakor vetítik Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Az érdeklődők a filmvetítés után találkozhatnak Kulin György csillagásszal, és Németh Ferenccel, az Élet és Tudomány főszerkesztő-helyettesével. Bajusz Pál legújabb rajzához újfent címet és aláírást várunk (a jövő hét szerdán estig postára adva, cím: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001., jelige: „Karl(t)katúra”). A legötletesebb megoldást május 16-án közöljük, beküldőjét száz forint jutalomban részesítjük. Megkezdték a sághegyi turistaszálló felújítását. A kemenesaljai táj legszebb területén, a Balaton menti vulkánkúpok utolsó tagján álló egykori kastélyépületben teljes felújítást végeznek. A tervek szerint július 30- tól fogadják ismét a hazai és külföldi vendégeket. 2 MŰSOR: MEGYEI művelődési központ 10 órakor az Akadémia krt. 53—55. számú ház udvarán, rossz idő esetén a Művelődési Központban. Játszóház Nemezkészítés, daltanítás Előzetes V-én 17 órakor: Népdalklub Budai Ilona és Birinyi József műsora 14-én 18.30 órakor: „Tűzkör" Banner Zoltán esszéíró estje (Ajándékműsor az irodalmi bérlet, tulajdonosoknak, az érdeklődők szólójegyet válthatnak.) 22-én, 19 órakor V* Moto Rock Együttes hangversenye. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. május 10-én délután 3 óra Az ész bajjal jár Gózon-bérlet este 7 óra Az ész bajjal jár Tóth László-bérlet Kelemen László Színház délután 3 óra Ruttkai-műsor Krúdy-bérlet este 7 óra Ruttkai-műsor Móricz-bérlet MOZI 1981. május 10., vasárnap VÁROSI MOZI fél 4 órakor! HUSZÁRKISASSZONY Színes szovjet filmoperett ÁRPÁD MOZI: fél 4 órakor, háromnegyed 6 és 8 órakor! FÉRFIAK PÓRÁZ NÉLKÜL Csak 16 éven felülieknek! II. helyára! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor! HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PAJTASMOZI délelőtt 10 órakor! A FEKETE RAK OLLÓJÁBAN 1981. május 11. hétfő VÁROSI MOZI fél 4 óraikor! HUSZÁRKISASSZONY Színes szovjet filmoperett ÁRPÁD MOZI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! férfiak póráz nélkül Csak 16 éven felülieknek II. helyáru! Színes, magyarul beszélő olasz fiibmvígjáték MESEMOZI háromnegyed 6 órakor! HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi Mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÚDIÓMOZI: 8 órakor a Városi Mozi épületében! OK KETTEN Magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt •In Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: ’ Sül Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség:I Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-610 (központi) 11-709 Telexszám: 28 210 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 0001. Telefon: 13-719. Igazgató: Ablaka István Index: 28 063 HU ISSN Ml—aUL