Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVI. évf. 192. szám Árai 1,40 Ft 1981. augusztus 16., vasárnap Szovjet javaslat a világűr békés felhasználására A Szovjetunió javasolta, hogy tűzzék az ENSZ-közgyűlés szeptember 15-én kezdődő 35. ülésszakának napirendjére a fegyverek világűrben történő felhasználását tiltó nemzetközi szerződés kidolgozásának kérdését. A napokban előterjesztett új szovjet javaslat célja — mint ismeretes — az, hogy nemzetközi szerződés révén tiltsák be mindenfajta fegyver eljuttatását világűrbe, és ezáltal útját állják a a kozmikus térség militarizálásának. E javaslat — írja a szovjet kezdeményezést kommentálva TASZSZ hírügynökség — logikus a folytatása azoknak a szovjet erőfeszítéseknek, amelyeknek célja, hogy a világűr a békés működés, és ne a katonai együttcselekmények színtere legyen.célú Az amerikai kongresszus adatai szerint az Egyesült Államok összes űrkísérleteinek mintegy 60 százalékára a hadügyminisztérium megrendelésére került sor, és az űrkutatást szolgáló összes kiadások 40 százalékát katonai célokra fordították. A Pentagon komplex programot dolgozott ki a műholdelhárító fegyver kifejlesztésére. A nemzetközi feszültséget fokozó lépéssel szemben a Szovjetunió úgy véli — hangsúlyozza a TASZSZ —, hogy a világűrnek mindig mentesnek kell maradnia mindenféle fegyvertől. Nem szabad megengedni, hogy a Kozmosz a fegyverkezési hajsza újabb színterévé váljék. E célok elérését szolgálhatná a nemzetközi szerződés megkötése erről a kérdésről. (MTI) A GAZDASÁGOK ÉLNEK A LEHETŐSÉGGEL Nőtt a tejtermelés Méltán tartják a mezőgazdaság egyik legjobban szervezett ágazatának a tejelő szarvasmarhatartást. Szinte másodpercnyi pontossággal kell a munkafolyamatoknak egymást követni. Lelkiismeret, hozzáértés szükséges az érzékeny, nagyértékű állatokhoz, hogy a kívánt és az elképzelt hozamot biztosítsák. Ahogy hazánkban, Bács-Kiskun megyében is fellendülőben van a tejelő szarvasmarhatartás. Mindez nagy részben a jóidőben megváltoztatott támogatási rendszernek is köszönhető. Az, hogy az egyes gazdaságokban — az előző évhez viszonyítva — elért tejmennyiség-növekedés függvényében literenként maximálisan 3 forint tejprémiumot kaphatnak, ösztönzően hatott. A Bács-Kiskun megyei Takarmánygazdálkodási és Állattenyésztési Felügyelőség termelésfejlesztési osztályvezetőjének, Bense Ferencnek a tájékoztatása szerint az első féléves felméréseik alapján a megyében a nagyüzemekben fejt tejmennyiség az előző év hasonló időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal nőtt. Javult a fajlagos abrakfelhasználás is. Ehhez a termeléshez 20 ezer 386 tonnára volt szükség, ami csak 12,3 százalékkal több, mint 1986-ban volt. Ha a megnövekedett termelés körülményeit vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy az első félévben az állami gazdaságokban 8,7 százalékkal, 2440 literre, a szövetkezeti gazdaságokban pedig 7,7 százalékkal, 1970 literre nőtt az egy tehénre eső átlagos tejtermelés. Ugyancsak bizonyítja ezt az is, hogy az állami gazdaságokban 7 százalékkal, a szövetkezetekben 4,5 százalékkal több tehenet fejtek ebben az időszakban. Leginkább a Kiskunfélegyháza környéki gazdaságok jeleskedtek. Itt gyarapodott legnagyobb mértékben az állomány. A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezetben az elmúlt esztendő második felében kezdődött a tbc- és brucellamentes állomány ellése, és idén már közel 450 Holstein- Fríz F-es tehenet fejnek. Ugyanígy megemlíthető Kiskunhalas környéke is, ahol 1851 literről 2065-re emelkedett egy év alatt a féléves egy tehénre eső átlagos termelés. Nemesnádudvaron a Kossuth Termelőszövetkezetben, ahol régebben nem dicsekedhettek a tehenészet eredményével, egycsapásra megváltozott minden. Kaposvári Szarvasmarhatenyésztő Közös Vállalat partnereként, az intezív gyepterületre alapozva, csaknem ötödével több tejet fejtek tehenenként, mint tavaly: 1960 literről 2323 literre nőtt az átlagos tejhozam. Dunaszentbenedeken az Új Hajnal Tsz-ben egy év alatt megduplázták az állományt. Tasson a Dózsa Tsz-ben tavaly 500 tehenet tartottak, idén már 833 állat gondját viselik. A megyét járva, egyértelműen tapasztalható, hogy a támogatás hatására nőtt a tartási kedv. Az állami gazdaságokban majdnem teljes egészében egyoldalú tejelő állományt találhatunk. A szövetkezeti tehenészetekben még 25 százalékban magyartarkát tartanak. Ezek azonban olyan állatok, amelyek megközelítik az intenzív tejelők hozamát. Természetes, hogy örülünk ezeknek az eredményeknek, elégedettek azonban nem lehetünk, hiszen kevesen — igaz egyre többen — használják ki a szabadtartás nyújtotta előnyöket. Azonos járulékos költségek mellett közel 20 százalékkal több állatot lehet így elhelyezni. Ennek természetesen alapfeltétele, hogy át kell térni a fejőházi térnyerési módszerre. Tovább kell lépni a takarmánygazdálkodásban. Ehhez is gépek, gépsorok kellenek. A jövőben célszerű lenne áttérni az üzemeknek a saját takarmánykeverésre, amikor helyben keverik a premixeket és a koncentrátumokat a gazdasági abrakkal. Szólni kell a 20 ezret meghaladó háztáji tehénlétszámról is. Legnagyobbrészt magyartarkát tartanak, ami egyezik a központi fajtapolitikai célkitűzéssel. háztáji intervenciós — a nagy üzemek részére, irányított fajtájú tenyészanyag-előállítási — akció eredményeképpen visszatartott Holstein-Fríz Ft-es képezi az állomány mintegy tizedét. Sajnos, a kézi fejéssel és a hagyományos háztáji takarmányozással nem mindenütt tudják a nagy hozamú fajta igényét kielégíteni. Ott azonban, ahol már használják az AGROKER által forgalmazott, jól bevált háztáji fejőgépeket, nem maradnak el a nagyüzemi 4000 literes eredmények mögött. Cz. P. SZEPTEMBER 1-TŐL Szolidaritási akciósorozat A Magyar Szolidaritási Bizottság — a tagszervezetekkel együttműködve — az idén is megtartja az őszi szolidaritási akciósorozatot- Az immár hagyományos találkozók fórumot adnak a különböző társadalmi mind agresszívebb rétegeknek a imperialista erők, a gyarmati elnyomás, a neo- kolonialista törekvések, a fajüldözés elleni fellépésre, a felszabadító mozgalmak, s a más haladó társadalmi erők melletti szolidaritásra. Az utóbbi esztendők tapasztalatai megerősítették: az akciósorozat szélesíti a magyar társadalom részvételét a népek közötti barátság és együttműködés ápolásában, a béke megvédéséért folyó harcban. A Magyar Szolidaritási Bizottságnál az MTI tudósítójának elmondották: a megyei, a városi, a községi népfrontbizottságok, valamint a béke, barátsági és szolidaritási munkabizottságok — a helyi lehetőségek, adottságok figyelembevételével — már hozzákezdtek az események előkészítéséhez. Az MSZP javaslatára új megoldásokkal is kezdeményezően kapcsolódnak az akcióhoz. Olyan témákat tűznek napirendre, amelyek bemutatásával, megvitatásával világosan kirajzolható a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a leszerelés és az antiimperialista függetlenségi harc, továbbá a társadalmi haladás összefüggése. A találkozókra — amelyeken egyebek között Nicaragua, Vietnam, Kambodzsa, Laosz, valamint Közel-Kelet és Afrika népei igazságos harcának támogatása is napirendre kerül — igyekeznek az érintett országokból is meghívni vendégeket, így ők személyes élményeik alapján tájékoztathatják a fórumok résztvevőit. Különösen nagy súlyt fektetnek a fegyverkezési verseny erősítését, a katonai erőfölény megszerzését célzó imperialista törekvések okainak, következményeinek bemutatására, amelyeket a neutronbomba gyártásáról éppen a napokban hozott döntés is példáz. Éppen a növekvő veszély miatt még nagyobb a jelentőségük azoknak a kezdeményezéseknek, amelyeket a Szovjetunió és a szocialista országok a nemzetközi helyzet feszültségeinek csökkentésére tettek. A rendezvényeken igyekeznek a résztvevők érdeklődésének megfelelő programot összeállítani. Ennek megfelelően kötetlenül tartják meg a nyitó eseményeket. Lesz ahol nagygyűlésen, szolidaritási ifjúsági felvonuláson, rétegtalálkozón, üzemi fórumon, lakóterületi összejövetelen tűzik napirendre az aktuális kérdéseket. Több helyütt a megyei tanács művelődési osztályával karöltve a könyvtárakban a népek antiimperialista függetlenségi harcát bemutató kötetekből, folyóiratokból, valamint dokumentumokból állítanak össze kisebb kiállításokat. Az akciósorozat idején a filmszínházakban az antiimperialista küzdelemhez kapcsolódó, az elnyomott népek igazságos harcát bemutató alkotásokat is műsorra tűznek Már sok meghívó érkezett a szocialista országok budapesti kulturális központjaiba is: a testvéri népek áldozatvállalását, cselekvő együttérzését bemutató rendezvényekhez, műsorokhoz kérnek segítséget (MTI) Emelik az exportfejlesztő hiteleket 2. oldal Vegyesbolt szerződéssel 2. oldal Sport 7. oldal Annyi bizonyos, hogy Kecskeméten a Leninváros lakói nem nagyon örülnek annak a felfordulásnak, sok apró kényelmetlenségnek, amellyel a Halasi úti vasúti felüljáró építése jár. Nem kell azonban már egy évet sem várniuk arra, hogy ez a korszerű, kecses, szép létesítmény elkészüljön. Formájának jellemzőit azért érdemes kiemelni,mert nem sok ilyen könnyed ívű, légies szerkezetű közúti híd épült eddig az országban. A tizennégy nyílású, 287 méteres, a hozzávezető hídfőkkel együtt 622 méter hosszúságú felüljáró — amelyen 14 méter széles, négy forgalmi sávos autópálya vezet át, s 2 és fél méter széles járda nyújt zavartalan közlekedési lehetőséget a gyalogosoknak — gyors ütemben épül. Ez azért is figyelemreméltó, mert a generálkivitelező Kecskeméti Közúti Építő Vállalat felüljárót még nem épített. A jól szervezett munkára jellemző — s jó érzés tapasztalni —, hogy tétlenül ácsorgó munkást sehol sem látni. A beruházó cég — a KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóságának — igazgatója, Pogány Károly, ottlétünk alkalmával például örömmel állapította meg, hogy az előkészítő munkálatok a híd pályalemezének beépítéséhez előrehaladott állapotban vannak. Egyébként az építők az ütemtervhez viszonyítva, mintegy kéthónapos előnyre tettek szert. Tervezik, hogy a tél beállta előtt elkészülnek a híd útpályájának betonozásával, szigetelésével, a főút, a szervizutak és a gyalogjárdák egyrétegű aszfalttal való borításával. A Kecskeméti Közúti Építő Vállalat eredményeinek forrása az is, hogy nemcsak saját berkein belül szervezi jól a munkát, össze tudja hangolni azt az alvállalkozóival is. Ilyen vonatkozásban jó együttműködés alakult ki MÁV, a Dél-magyarországi Áram aszolgáltató Vállalat, a posta, BÁCSÉP, a tiszaalpári tsz melléka üzemága és a KÉV között. Egyeztetni tudta a kivitelezés ütemét a szennyvíz- és csapadékcsatornát, a felüljáró körzetében építő Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalattal is. Nem utolsósorban pedig felhőtlen a kapcsolat a városi tanács vezetőivel, a KPM illetékeseivel, hiszen jó néhány problémát kellett menet közben is rendezni a hatóságokkal. A felüljáró Bács-Kiskun egyik jelentős szerepet betöltő főútvonalának, az 54-es számúnak fontos műtárgya lesz. Megépítésére azért van szükség, mert a Kecskemétet Bács-Kiskun déli területeivel összekötő főútvonal forgalmát az azt keresztező ugyancsak fontos vasútvonal akadályozza. Az útvonal jelentősége pedig a jövőben azáltal is fokozódik, hogy a majdan épülő M5-öS autópálya egyik bevezető szakasza lesz Kecskemétre. Ezek után nem kétséges, hogy milyen nagy szükség van a felüljáróra. Felmerül azonban a kérdés: hogyan használja majd a lakosság gyalogjáró része, s származik-e egyéb haszon belőle? Mint ismeretes, 2,5 méter széles járda lesz a felüljárón a gyalogosok részére. Megközelítésére két lépcsőfeljáró épül. Sokan kérdezték, az utóbbi időben, hogyan jutnak fel a gyermekkocsit toló anyukák és az idősebb emberek. A KPM Közúti Igazgatóságának igazgatója erre így válaszolt: — Valóban, erről nem tájékoztattuk még a lakosságot, de gondoltunk erre is. Mindkét hídfőnél felfestett gyalogátkelőhely teszi lehetővé a felüljáróra való biztonságos feljutást Egyébként a híd alatt a vasúti pályatesten való átjárás lehetőségét — balesetveszélyessége miatt — zárókerítés építésével teljesen megszüntetjük. Szeretném még elmondani azt is, hogy a híd alatt igen nagy fedett terület alakul ki, amely kiválóan alkalmas gépkocsi-parkoló létesítésére. Ehhez természetesen a városi tanács illetékes osztályának intézkedéseire is szükség van, hogy a munka során a felüljáró alatti területet a célnak megfelelően képezzük ki. Jelenleg a Közúti Építő Vállalat mintegy 80 munkása dolgozik a felüljáró építésénél. A BÁCSÉP-től bérelt berendezésekkel, 400 légkör nyomással tömörítik a betont a vasszerkezetek közé. Megkezdték már a hídfeljáró építését is. A BÁCSÉP házgyárában készült speciális méretű, kitűnő minőségű, hatalmas vasbeton pilléreket gyors egymásutánban emelik a helyükre. A felüljárónak külön csapadékvíz-elvezető csatornarendszere lesz, amelynek kiépítésével rövidesen végeznek a KÉV dolgozói. A munka jelenlegi üteméből ítélve az 1980. augusztus 6-án elkezdett felüljáró építése 1982. június 30-ra, a tervezett határidőre elkészül. N. O. • A fenti képen: a korszerű közlekedés igényeit elégíti majd ki a Halasi úti felüljáró 287 méter hosszan ívelő hídszerkezete. (Tóth Sándor felvételei.) • Jobbra: a Közúti Vállalat Építő dolgozói rövidesen befejezik a felüljáró csatapadékvízgyárcsatornájának építését. Biztos helyen van már a jövő évi kenyérnek való. Valamennyivel kevesebb termett ugyan, mint amennyit szerettünk volna, éppen ezért nagyobb becsülete volt a szemnek az idén. Úgy tartja a népi bölcsesség, hogy páros esztendőben a búza, páratlan esztendőben a kukorica fizet jobban. A gabonára vonatkozó jóslat bevált. Minden jel arra mutat, hogy a homokos területek egy részének kivételével jó terméssel számolhatnak a gazdaságok kukoricából, különösen ott, ahol az aszályos időszakban lehetőség nyílott az öntözésre. Néhány hete csupán, hogy leálltak a kombájnok. Megindultak a nagy teljesítményű traktorok, maguk mögött húzva a sok tonnás tárcsákat, egyengetve, „fésülve” a talajt hogy minél jobb minőségű magágy várja az őszi kalászost. Szerelők dolgoznak a szemestermény-szárítókon is, üzemanyaggal töltik meg az olajtartályokat, javítják, átállítják a Claasokat, John Deereket, E—516-ost, az SZK-t a kukoricára. Röviden: készül a mezőgazdaságban dolgozók serege az utolsó idei nagy erőpróbára, az őszi kampányra. Az aratás utáni kevés csapadék miatt kevesebb volt a másodvetésű növények vetésterülete is. Ez most valamelyest megkönnyíti a traktorok munkáját, hisz majd mindenütt elvégezték már a nyári szántást. Az időjárás a naptárhoz viszonyítva két-három héttel előbbre tart. Ezt az előnyét úgy tűnik, megtartja. Két héttel korábban kezdjük a szőlőés téli almaszüretet megyénkben. Nemcsak a pincegazdaság tárolóiban, hanem a szövetkezetek, nagykereskedelmi vállalatok raktáraiban is felkészültek a nagy mennyiségű gyümölcs fogadására. Közhelyszámba menő megállapítás, hogy amink van, amink megtermett, azt meg kell becsülnünk az utolsó szemig, s az utolsó dekagrammig be kell takarítanunk. A kukorica és a szőlő-gyümölcs mellett 7 ezer hektáron vetettek cukorrépát megyénkben. A termés itt is jónak ígérkezik. S ha továbbra sem csökken a napsütéses órák száma, akkor cukorfokban is többet kapnak a gazdaságok, mint tavaly. A huszonvalahány ezer vagon termés felszedése, tárolása, szállítása nem kis feladat. Hisz a cél az, hogy még a fagyok előtt depókba, a cukorgyárak tárolóhelyeire kerüljön a répa. Kalocsa piros aranyából, a fűszerpaprikából valamivel kevesebbet vetettek, mint tavaly. Nemcsak a kedvezőtlen külkereskedelmi helyzet indokolta ezt, hanem a törekvés, hogy a kisebb vetésterületről jobb minőségben magasabb festéktartalommal gyűjthessék be a csöveket. A napfény kapszorubin-növelő hatása jelentkezik az idén. A hónap végén valószínű, megkezdik a fűszerpaprika szedését. Most már csak arra kell ügyelni, hogy a béltartalomban gazdag, jó minőségű termést ne tegyék tönkre magas hőfokon történő szárítással. Látszólagos tehát a pillanatnyi pauza megyénk mezőgazdaságában, hisz mindenki azon serénykedik most, hogy a következő hetek feszített munkatempójában ne legyen fennakadás, mert egyik záloga lehet annak, hogy megtermelt javaink biztos, védett helyre kerüljenek... Sz. P. M.