Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-07 / 184. szám
SPORT* SPORT «SPORT BARÁTI HADSEREGEK V. NYÁRI SPARTAKIÁDJA A legjobb úszók Kecskeméten vetélkednek Augusztus valószínűleg az év egyik legmozgalmasabb hónapja lesz. Szinte egymást követik majd a rangos hazai és nemzetközi versenyek. Közülük is az egyik legszínvonalasabbnak a Baráti Hadseregek V. Nyári Spartakiádja ígérkezik, amelyet idén zánkban rendeznek. Kilenc haország több mint ezer sportolója, tíz sportágban, shét színhelyen méri össze tudását, ügyességét. Az atléták, a kosárlabdázók Budapesten, az ejtőernyősök, a cselgáncsozók Szolnokon, a birkózók Debrecenben, az ökölvívók Pécsett, a kézilabdázók Miskolcon, az úszók Kecskeméten, az öttusázók és a sportlövők részben Budapesten, részben Szentendrén vetélkednek. Az augusztus 14-én tartandó központi, látványos nyitóprogram után 15-e és 20-a között már a sportolóké lesz a főszerep. — Nem mindennapi eseményre készülünk — mondta Galamb István őrnagy, a kecskeméti szervezőbizottság titkára —, hiszen úszásban teljes olimpiai program lesz Kecskeméten. Az eddig beérkezett nevezések szerint a szovjetek négy olimpiai bajnokkal érkeznek. Itt lesz például Feszenko, Szidorenko, Zulpa és Szalnyikov. Természetesen magyar színek képviseletében is a rajthoz állnak a legjobbak: Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Sós Csaba, Rudolf Róbert, de számítunk Wladár Sándor olimpiai aranyérmesünk és Vermes Albán indulására is. Az előzetes hírek szerint valamennyi részt vevő ország a legjobb úszóival érkezik majd a baráti hadseregek nagy seregszemléjére. — A csoportok augusztus 12-én jönnek Kecskemétre — tájékoztatott bennünket Héjja Ferenc főhadnagy, a kecskeméti versenyiroda vezetője. — Másnaptól már edzéslehetőséget biztosítunk számukra a fedett uszodában. Ezenkívül számos különprogramról gondoskodunk. Elvisszük őket üzemlátogatásra is. Kecskemét tehát hagyományos vendégszeretettel várja a legjobb úszókat. A szervezők, rendezők remélik, hogy rajtuk nem múlik, végül is ki, hogyan érzi majd magát a híres városban. B- I. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Bács-Kiskun megye bajnoka nélkül? Nem hittünk a fülünknek a hír hallatán; Szabó Erika, Bács-Kiskun megye ez évi összetett fogathajtó bajnoka nem indulhat a Hercegszántón tartandó országos bajnokságon. Rossz viccnek véltük mindaddig, amíg az Országos Lovas Szövetség meg nem erősítette. Az indok a következő: tizenöt éves, gyenge fizikumú, eleve így rendelkezett a versenykiírás... Két évvel ezelőtt — ugye logikusan következik a magyarázat — csupán tizenhárom volt éveinek száma. Máris képes volt — felnőtt férfiak között — a középmezőnyben végezni. Tavaly a maga tizennégy esztendejével már ott volt a közvetlen élmezőnyben- Szakvélemények szerint nagy ígéret, kiváltságos tehetségként. Világbajnokunk, Abonyi Imre egyik alkalommal így nyilatkozott róla lapunkban: „Ez a kislány csodálatos, méltó utóda lesz a nemzetközi versenyeken nagy sikereket aratott Tóth Baranyi Sándornénak. Amit ő tud a fogatsportban, azt nem lehet megtanulni, ahhoz érzék, tehetség kell. Ez a legfőbb erénye.” Idén — immár tizenöt évesen — ezt maximálisan igazolta is a megyei bajnokságon. Hibátlanul hajtott például olyan maratonipályán, amelyen számos felnőtt a verseny feladására kényszerült. Közel tízezer néző szeme láttára nyerte meg, a sok nagynevű hajtó számára megoldhatatlan akadályversenyt. Igaz, nem tört el a lovak hátán egyetlen ostort sem. Szavakkal irányított, amelyek hatásosabbak voltak az üt. legnél. Ezért nem volt szüksége nagy fizikai erőre. Érdemes arról is ,szót ejteni, ahogy a „versenykiírás eleve rendelkezett” ..Furcsa rendelkezés, avagy a furcsaságok különös egybeesése ex, hiszen tavaly vagy annak, előtte, amikor még Szabó Erika nem sok vizet zavart a kettesfogathajtás vizében, senkinek sem jutott eszébe korhatárhoz kötni a részvételt. Most, amikor esélyesként jöhetne számításba az országos bajnokságon, fontos lett egészségének a megóvása, a balesetveszély elkerülése. Érthetetlen ez a döntés azért is, mert a megyei lovas szövetség ez évi versenykiírásában egyértelműen az áll, hogy a bajnokság résztvevője lehet az a hajtó, aki 14. életévét betöltötte. Az országos bajnokság folytatása a megyeinek. Tehát az alapvető feltételekben egyeznie kellene. Vagy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? De érdemes ezt a kérdést a sport, a sportszerűség oldaláról is górcső alá venni. Egyáltalán minek rendeznek megyei bajnokságokat, ha onnan a győztes nem juthat tovább? Bács- Kiskun megyében a továbbjutás, s egyáltalán az országos bajnokságon való részvétel fontosabb, mint bárhol. Tényként állapíthatjuk meg — az eddigi kimagasló eredmények alapján — megyénkben a legmagasabb színvonalú, a legtömegesebb a kettesfogathajtás. Aki Bács-Kiskunban, két forduló alapján, képes összetett bajnok lenni (húsz fogathajtó között), annak ott a helye az országos döntőben! A bürokrácia, a különféle mesterkedések nem kerekedhetnek a sportszerűség fölé. A magyar sport sajnos nem bővelkedik el fecsérelhető tehetségekben. Mind kevesebb azoknak a száma, akik vállalják a lemondásokat, s sportért élnek. Az ilyen embereket meg kell becsülni, s azt a minimális lehetőséget, amit a versenyen való indulás jelent, meg kell adni. Annál is inkább, mert a lovasszövetség nem rendez külön bajnokságot az ifjúságiak részére, tehát a tizenöt éves is kénytelen a felnőttek között indulni. Amint ez eddig is történt. Az életkorral kapcsolatos korlátozást előbb, évekkel korábban kellett volna elhatározni. Vagy a lovasszövetség vállalja, hogy egy késve született, a sportszerűségnek ellentmondó intézkedéssel kettétöri egy pályája csúcsán lévő versenyző sportpályafutását? Banczik István LABDARÚGÁS Nemzetközi mérkőzés: AIK Bácska Topolya— Kecskeméti SC, Bácska Topolya, 17 óra. TEKE Hírös Kupa csapatverseny Kecskeméten, a K. MÁV tekecsarnokában: 16 óra. Szanki Olajbányász— Kecskeméti TE, 18 óra, BÁCSÉP SC—Kecskeméti Zománc SE. I iVW#V»VtV»V.V*V/.V»W.ViV.V.V»V«V«%VJ ►v*v.v*v>*vXv>>.vav.v.vXv*#<<w>>>; MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.20: Hírek 16.25: Szigetek az óceánban. Kanadai rövidfilm. Költözés Szuvátoa. SZ 16.45: Az ítélet. Magyarul beszélő Csehszlovák tévéfilmsorozat, VI/3. rész: A bíró (ism.) 17.30: A céltábla bűvöletében. A KISZ Filmstúdió filmje 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19 10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. SZ 19.15: Esti mese.SZ 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Delta. Tudományos híradó 20.25: Hazalátogatók. Dokumentumfilm. SZ 21.15: Rang és Mód. Tévéjáték Szigeti József színművéből. SZ 22.35: Tv-híradó 3. SZ 2. MŰSOR: 20.01: Az ítélet. Magyarul beszéli) csehszlovák tévéfilmsorozat, yÍ/4. rész: A nyomozás 20.45: Bumm ... Csehszlovák rajzfilm. SZ 20.55: Tv-híradó 2. SZ 21.15: Tavasz Bécsben. A Bécsi Szimfonikusok hangversenye a Musikvereinssaalban. SZ KOSSUTH: 8.25: „Bányászat** mikroszkóppal. 8.35: Schubert és Wolf műveiből 9.33: óvodásoknak 10.05: A kincses sziget — IX 5. R. L. Stevenson regénye rádióra alkalmazva. Az ostrom 10.32: A századelő irodalmának hetei 10.37: Francia operettekből 11.00: Gondolat 11.45: Kórusok 12.35: Operafelvételek 13.30: Fúvószene 13.49: Az Ifjúsági Rádió műsora Vas Istvánról 14.44: Magyarán szólva 15.10: Két zenekari szvit 16.05: Gondolatjel. 17.13: Népdalok 17.35: Alapellátás. Riport 18.00: Francia madrigálok 19.15: Sport. 19.25: Puccini: Tosca. II. és III. felvonás 20.48: Nóták 21.30: Ami a számok mögött van 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Esti hangverseny 23.30: Bach: C-dúr szvit 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI 8.05: Kórusok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Slágermúzeum 9.36: „Négy lábán fehér ló”". Beszélgetés Rásonyi László turkológussal 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Nótamuzsika 13.15: Gyermekeknek 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Fiatal dalosok találkozója *81 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Nosztalgiahullám 19.26: É letutak — mindig munkával 20.00: Félóra népzene 20.33: 30 éves a Rádiószínház. 21.51: A tegnap slágereiből 22.40: Operettrészletek 23.15: Rodgers zenés játékaiból 3. MŰSOR: 9.00: Rádiószínház. Harus mester, Ivan Lalic hangjátéka 9.37: Operaáriák 10.15: Kamarazene 11.05: Századunk zenéjéből 12.33: A Beatles együttes összes felvételei — XXV/21. rész 13.12: Nagy mesterek kamarazenéjéből 14.40: Vokális zene 15.10: Babits Mihály: A magyar jellemről. Fenyő István könyvszemléje • 15.20: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából 16.30: Tip-top parádé 17.00: Yehudi Menuhin vezényel 18.00: É s kilépünk az életbe ... Riport 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Két zongoraszonáta 20.01: Vietnami versek 20.21: Dzsessz felvételekből 20.50: Mahler: III. szimfónia 22.30: Rádiószínház. Istenek viadala. Weöres Sándor drámai költeménye. 1981. augusztus 7. • PETŐFI NÉPE • 7 A sikereket nem értékelik túl Utoljára még februárban jártunk a tavaly kiesett BÁCSÉP SC férfi kézilabda-szakosztály vezetőinél. Akkor őszintén elmondták, hogy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a teljesen visszaesett csapatból újra magabiztos, ütőképes gárda alakuljon ki. Most a bajnokság félidejében Kadák József szakosztályvezetővel az elmúlt időszak munkájáról a csapat jelenlegi hangulatáról, és a további célkitűzésekről beszélgettünk. Első és legfontosabb feladatunknak tekintettük, hogy talpraálljon ez a régen nagyon jó játékerőt képviselő kézilabda-szakosztály. Ehhez a lehetőséget vállalat vezetősége és a sportkör a elnöksége biztosította. Így az „építkezést” a vártnál hamarabb sikerült megindítani. A játékosok jó hozzáállása biztosította azt, hogy gyorsan kialakuljon a csapaton belüli jó közösségi szellem, amire további munkákat is tervezünk. Tisztában vagyunk az• A BÁCSÉP SC férfi kézilabdacsapatával, hogy jelenlegi lehetőségeink és játékosállományunk képessége magasabb célok elérésére is alkalmas — mondta a szakosztály vezetője, Horváth Ervin edző véleménye: — Az első perctől kezdve a játékosokkal és önmagammal szemben is maximalista voltam az adott körülményeket figyelembe véve. Kezdettől fogva nem a hagyományos módszerekkel, hanem sportág speciális gyakorlataival készültünk. Ebben a fizikai erősítés nagy teret kapott és a taktikai képzés is kiemelt feladat volt. Hangsúlyozni kívánom, hogy még minden területen sok tanulnivalónk van. Ezzel a játékosok tisztában vannak. Eddigi eredménnyeinket reálisan tudomásul vesszük, de értékeljük túl. Ez az út vezet felfelé. Kristóf Tibor Megkezdődött a visszaszámlálás A visszaszámlálás már megkezdődött. Mindössze kilenc nap múlva kezdődik meg Kecskeméten és ugyanakkor Egerben a IX. női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság. A résztvevők közül persze egyelőre még csak a rendező Magyarország együttese tartózkodik a helyszínen, de a jelzések szerint néhány napon belül már várható a többiek érkezése is s a verseny szervezői — legalábbis, ami a kecskemétieket illeti — felkészülten várják a vendégeket. Mint azt a szabályok előírják, a csapatok megküldték a játékosok nevezési listáját, s ezek közül 10 névsor máris a rendelkezésünkre áll. Pillanatnyilag ugyan Kecskeméten játszó A csoportból Spanyolország, az egri B csoportból pedig Bulgária nevezési listája hiányzik, de a részvételük biztos. Úgy tűnik, semmi akadálya nem lehet annak, hogy mind Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban a Finnország — Franciaország, mind Egerben a Szovjetunió — Hollandia nyitómérkőzések játékvezetői augusztus 16-án, vasárnap délután 16 órakor a középkörben feldobják a labdát, s ezzel kezdetét veszi a IX. női ifjúsági Európa-bajnokság. A kecskeméti szervező bizottságtól megtudtuk, hogy a versenyzők elszállásolását is sikerült véglegesen és megnyugtatóan elintézni. Valamennyi résztvevő csapat és a csapatok versenyzői az Óvónőképző Intézet kollégiumában lakik majd a csoportmérkőzések és a döntők során. A versenybírókat, újságírókat, valamint a csapatokhoz közvetlenül nem tartozó kísérőket az Aranyhomok Szállóban helyezik el. Megtörtént a női ifjúsági kosárlabda EB-n működő játékvezetők végleges kijelölése is. Kecskeméten Wilhelm Gregor (Ausztria), Ion Antonescu (Románia), Christos Avramidis (Görögország), Armado Pinto (Olaszország), Frans Ruessink (Hollandia), Sava Radovic (Jugoszlávia), Ivan Savov (Bulgária), János Fügedi (Svédország), Vladimir Vasilevskij (Szovjetunió). A magyar játékvezetők közül Horváth Géza az egri csoportmérkőzéseken bíráskodik. Az Európa-bajnokság FIBA képviselője Eugenio Korwin (Olaszország) lesz. Szabó Zoltán Kalocsai átigazolások Kapitányt és Szabót elbúcsúztatják Megyeszerte zajlanak a csapaterősítések. Amint Kőszegi Ferenc, a Kalocsai SE ügyvezető elnöke tájékoztatott bennünket, Kalocsán is emelték a teljesítménymércét, s ez részben azzal járt, hogy meg kellett erősíteni a labdarúgó-szakosztályt. A nagy játékosmozgásra jellemző, hogy öt labdarúgót igazoltak a KSE-be. Gojtán Sándort,Nagy Ottót a Szegedi Dózsából, Szőke Istvánt a DÉLÉP- ből. A közeljövőben leszerel Pavelkó a H. Kun Béla SE-ből, Mezei a H. Szamuely SE-ből. A KSE-ből eltávozott Szabó István, a Debreceni Volánba, Kerek Sándor az Ajkai Bányászba, Bergmann János Császártöltésre, és Szabadi Ottó Homokmégyre. Tervezik, mondta az ügyvezető elnök, hogy a jó együttműködés keretében néhány játékos kölcsönadásával segítik majd a fajsziakat is. Két labdarúgó, Kapitány Lajos és Szabó József bejelentette, hogy visszavonul az aktív sportolástól. Őket az ősz folyamán búcsúztatja az egyesület vezetősége, a játékostársakkal együtt. Az edző személyében nem történt változás, továbbra is Farkas András irányítja a csapat szakmai munkáját. A megyei II. o. Déli csoport őszi fordulójának sorsolása. Az új rendszerű megyei II. osztály Déli csoportjának sorsolását elkészítette a bajnokságot irányító bajai járási labdarúgó-szövetség. A küzdelem augusztus 20-án indul. 1. forduló, augusztus 20. (kezdés: 17 óra): Császártöltés—Tompa, Madaras—Vaskút, Bácsalmás —Kisszállás, Felsőszentiván— Hercegszántó, Érsekcsanád—Bajai Tsz SK, Katymár—Tataháza, Hajós—Bácsborsód. 2. forduló, augusztus 22. (kezdés: 17 óra): Bácsborsód—Katymár, Tataháza—Érsekcsanád, Bajai Tsz SK—Felsőszentiván, Hercegszántó—Bácsalmás, Vaskút— Császártöltés, Kisszállás—Madaras, Tompa—Hajós. 3. forduló, augusztus 30. (kezdés: 17 óra): Császártöltés—Kisszállás, Madaras—Hercegszántó, Bácsalmás—Bajai Tsz SK, Felsőszentiván—Tataháza, Érsekcsanád—Bácsborsód, Katymár—Hajós, Tompa—Vaskút. 4. forduló, szeptember 6. (kezdés: 16 óra): Katymár—Tompa, Hajós—Érsekcsanád, Bácsborsód —Felsőszentiván, Tataháza— Bácsalmás, Bajai Tsz SK—Madaras,Hercegszántó—Császártöltés, Kisszállás—Vaskút. 5. forduló, szeptember 13. (kezdés 16 óra): Császártöltés—Bajai Tsz SK, Madaras—Tataháza, Bácsalmás—Bácsborsód, Felsőszentiván—Hajós, Érsekcsanád— Katymár, Vaskút—Hercegszántó, Tompa—Kisszállás. 6. forduló, szeptember 20. (kezdés: 16 óra): Érsekcsanád—Tompa, Katymár—Felsőszentiván, Hajós—Bácsalmás, Bácsborsód—Madaras, Tataháza—Császártöltés, Bajai Tsz SK—Vaskút, Hercegszántó—Kisszállás. 7. forduló, szeptember 27. (kezdés: 15 óra): Császártöltés—Bácsborsód, Madaras—Hajós, Bácsalmás—Katymár, Felsőszentiván— Érsekcsanád, Kisszállás—Bajai Tsz SK, Vaskút—Tataháza, Tompa—Hercegszántó. 8. forduló, október 4. (kezdés: 14 óra): Felsőszentiván—Tompa, Érsekcsanád—Bácsalmás, Katymár—Madaras, Hajós—Császártöltés, Bácsborsód—Vaskút, Tataháza—Kisszállás, Bajai Tsz SK —Hercegszántó. 9. forduló, október 11. (kezdés: 14 óra): Császártöltés—Katymár, Madaras—Érsekcsanád, Bácsalmás—Felsőszentiván, Hercegszántó-Tataháza, Kisszállás— Bácsborsód, Vaskút—Hajós, Tompa—Bajai Tsz SK. 10. forduló, október 18. (kezdés: 13.30): Bácsalmás—Tompa, Felsőszentiván—Madaras, Érsekcsanád—Császártöltés, Katymár— Vaskút, Hajós—Kisszállás, Bácsborsód—Hercegszántó, Tataháza —Bajai Tsz SK. 11. forduló, október 25. (kezdés: 13.30): Császártöltés—Felsőszentiván, Madaras—Bácsalmás, Bajai Tsz SK—Bácsborsód, Hercegszántó—Hajós, Kisszállás— Katymár, Vaskút—Érsekcsanád, Tompa—Tataháza. 12. forduló, november 1. (kezdés: 13 óra): Madaras—Tompa, Bácsalmás—Császártöltés, Felsőszentiván—Vaskút, Érsekcsanád —Kisszállás, Katymár—Hercegszántó, Hajós—Bajai Tsz SK, Bácsborsód—Tataháza. 13. forduló, november 8. (kezdés: 13 óra): Császártöltés—Madaras, Tataháza—Hajós, Bajai Tsz SK—Katymár, Hercegszántó —Érsekcsanád, Kisszállás—Felsőszentiván, Vaskút—Bácsalmás, Tompa—Bácsborsód. Szövetkezetek... kisiparosok figyelmét felhívjuk a villamossági szakbolt (Kecskemét, Korona u. 2. sz. a Művelődési Központ mögött. Tel.: 12-926) ajánlatéra — 2x20 W, 2x40 W, 3x40 W robbanásbiztos armatúrák, — Iskolahelyiség- és táblamegvilágító lámpatestek, — Földkábelek, jelzőkábelek, DK-karmantyúk, — Motorok, hegesztők, villanyszerelési csövek és alkatrészek nagy v választékban kaphatók. 1558 «