Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

IMPORT- SPORT • SPORT Idényzárás a labdarúgóknál A Kecskeméti SC­ labdarúgó­együttese december 15-én tartot­ta idei utolsó edzését. A csapat valamennyi játékosa — beleértve a sérüléssel bajlódó Bodát, Heré­­dit­ és Horváthot is — részt vett az idényzáró foglalkozáson a Vá­rosi Sportcsarnokban. Rákosi Gyula vezetőedző két csapatra osztotta a társaságot, és izgalmas mérkőzés kezdődött — ezúttal kézilabdakapura. A nem kis vitákkal tarkított találkozó után ebéd következett, melyre az egyesületet támogató üzemek, vállalatok hívták meg a játékosokat. Donáth Tibor, a szakosztály elnöke ismertette vezetőség véleményét az őszi sze­­­replést illetően. Beszédében hangsúlyozta, hogy csak az ered­ményekkel elégedettek, a muta­tott játékkal már korántsem. Fi­gyelmeztette a játékosokat, hogy téved, aki azt hiszi, hogy ta­vasszal is elég lesz az idei tel­jesítmény. Majd hozzátette: „sok­kal több egyénileg is kiemelkedő játékra van szükség ahhoz, hogy a csapat az első öt együttes kö­zött végezzen. Bizony ősszel csak két-három játékos nyújtott elfo­gadható teljesítményt...” A baráti ebéd elfogyasztása után 1982. január 4-ig búcsút vet­tek egymástól a játékosok. Ek­kor kezdődik a felkészülés a ta­vaszi erőpróbákra, melyen az el­várásoknak megfelelően szeretné­nek szerepelni. Öröm és gond a Kecskeméti Spartacus súlyemelőinél Néhány éve, amikor még Ve­res Győző, Tóth Géza, Földi Imre neve fémjelezte e rohamosan fej­lődő sportágat, • Kecskeméten is megalakult­­ az első súlyemelő szakosztály. A kisipari szövetke­zetek és az OKISZ támogatásá­val a­ Kecskeméti Spartacus SC adott otthont a lelkes kis társa­ságnak, akik a kezdeti nehézsé­gek ellenére is tudtak eredmé­nyeket elérni. Mészáros,­ Sebők és Bakos I. osztályú szintet ért el.Az 1965—67-ig terjedő időszak, amely tulajdonképpen meghatá­rozta a sportág helyzetét, ma már a múlté. Többen abbahagy­ták. Nem tudták vállalni a mos­toha körülményeket. Az 1969-es átszervezés után Kasza György edző irányításával — dacolva az­­ előítéletekkel — újrakezdték munkát. Kasza György, aki az­a­óta mint versenyző és vezető edző dolgozik az egyesületnél, így em­lékezik vissza az elmúlt időszak­ra. Edzések a fáskamrában — Már akkor is meghatározta a lehetőségeinket, hogy terem­hiánnyal küszködtünk. Amikor 1969-ben a Zrínyi általános isko­lából el kellet jönnünk, először bontásra ítélt családi házban, majd ,egy festőműhelyben és vé­gül — jobb híján — fáskamrák­ban dolgoztunk. Volt olyan idő­szak, amikor szabadban tartottuk az edzéseket. Nagyban segítette munkánkat, amikor 1977-ben a vá­rosi sportfelügyelőség segítségével önálló helyiséghez jutottunk. A víztorony melletti házat kaptuk meg, ami előzőleg a kosarasok, majd a BÁCSÉP-kézilabdázók öltözője volt. Az elhanyagolt épü­letet saját erőnkből helyreállítot­tuk. A TC-től kaptunk szőnyege­ket, a Baromfiipari Vállalat mű­anyagpadlót adott, a házgyár is segített, így hamarosan elkészült az edzőterem­. Edződobogó a pincében — Egyesületünknél a Kecske­méti Spartacus SC-nél jelen­leg négy szakosztály műkö­dik, a sakk, természetjá­rás, az asztalitenisz és a súlyemelő szakosztály. Sport­körünk elnöke, Bodor István, az Ezermester Ipari Szövetkezet fő­könyvelője, igazán segítőkész em­ber, de ő sem lépheti túl azt a keretet, amelyet kapunk. Szab­ó Messzi István, a Kecskeméti Spartacus SC tehetséges verseny­­zője, osztályunk évi költségvetése 60 000,— Ft. Ebből úgy kell gaz­­dálkoduuk, hogy mindenre jus­son valami. Igyekeztünk mi is. A Bp. Spartacusnál megszűnt a súlyemelő szakosztály, felutaz­tunk Budapestre, és kiselejtezett, udvaron hagyott­ súlyzókészletek­ből hoztunk el, hogy ezzel is se­gítsük gondjainkat. Kaptunk négy edződobogót is,­­de nem tudjuk használni, most is a pincében van. Hiába, kicsi a termünk! A kulcs már zsebben van... A szakosztályunkban jelenleg két aranyjelvényes ifjúsági spor­toló, egy I., három II. osztályú és több III. osztályú versenyző van. Messzi István, aki még ifjúsági korú versenyző, 10 kg-mal többet tud, mint a felnőtt I. osztályú szint. Nagy jövő előtt áll. Említ­hetnénk még Lippai Lászlót, Öl­­vödi Ferencet, Herczeg Gábort és Járomi Róbertet is, mind tehet­séges versenyző. Remény van ar­ra, hogy visszajön az Olefin SC- től két régebbi versenyző. Ez azt jelentené, hogy — ismerve az erőviszonyokat — magasabb osz­tályba is léphetne a szakosztály. — Nagy segítséget kaptunk a városi, megyei vezetőktől — mondta Kasza György —, ami­kor úgy határoztak, hogy meg­kapjuk a széchenyivárosi BÁCS­­ÉP felvonulási épületét. A kulcs már a zsebünkben van, csak véglegesítés van hátra. Remény­­­kedünk, hiszen nem mindennapi ajándékot kapnánk, de e sportág fejlődése is csak így lenne biz­tosítva. Hegedűs Géza Mundial­előzetes A hírügynökségek és a lapok egyre többet foglalkoznak az 1982-es spanyolországi világbaj­noki döntővel. Nap mint nap ér­dekesebb híreket közölnek. Ezek egyike, hogy a résztvevő orszá­gok mezének színe eléggé azonos, úgy, hogy bizonyos mérkőzéseken majd, ha netán változtatniuk kell,összekerülnek. Fehér: NSZK, Ausztria, Bel­gium, Anglia, Lengyelország, Pe­ru (piros csíkkal), Új-Zéland (?). Zöld: Algéria, Észak-Írország, Kamerun. Sárga: Brazília. Kék: Salvador, Olaszország, Honduras, Skócia, Jugoszlávia, Franciaország, Kuvait, Argentina (fehér csíkkal). Piros: Spanyolország, Magyar­­ország, Chile, Szovjetunió, Cseh­szlovákia, Kína (?). * Jól értesül körökből tudni vé­lik, hogy az egyes csoportok élén az alábbi lesz a kiemelés: Olasz­ország (I. csoport — Vigo), NSZK (II. csoport — Gijon), Argentina (III. csoport — Alicante), Anglia (IV. csoport — Bilbao), Spanyol­­ország (V. csoport — Valencia), Brazília (VI. csoport — Sevilla). * A világbajnokság alatt a részt­vevő újságírók számára terem­­futball-tornát rendeznek, ezen or­szágonként egy csapat vehet részt. Mintegy 50 együttesre szá­mítanak.* A Mundialon 48 játékvezető működik majd közre, 24 a részt­vevő országokból kerül ki, 24-et pedig „semleges” országok ad­­­nak. * A brazil Eduardo de Padua Li­ma rövid névért „Tim”, a perui válogatott szakvezetője kijelen­tette, hogy az NSZK a legjobb európai csapat és biztosan jut majd a VB-döntőbe. Ugyanezt nem mondja el Spanyolországról, mert véleménye szerint Santama­­ria csapata ebben az évben nem tett nagy előrehaladást. Kame­runtól meglepetést vár. SOROKBAN VÍVÁS A KTE vívószakosztálya 25 in­dulóval országos minősítő férfi­­tőrversenyt rendezett. A hatos döntő végeredménye: 1. Szőke (Szentes), 2. Szécsi G. (KTE), 3. Kiss Z. (KTE), 4. Szécsi Zs. (KTE), 5. Rácz (Szanki Olajbá­nyász), 6. Medgyesi (Szentes). A döntő 1—3. helyezettje ezüstjel­vényes ifjúsági minősítést ért el. KORCSOLYAPÁLYA Kecskeméten a Széchenyiváros­­ban, a sportlétesítmény gond­nokságának kezelésében levő tö­megsportpályán megnyílt a kor­csolyapálya. Naponta 9—19 óráig tartanak nyitva. A jégfelület 43x26 m-es. Gyemekeknek 6 Ft, felnőtteknek 8 Ft a belépő. RÖPLABDA Egerben a hagyományos Bor­­nerhissza Kupa női ifjúsági röp­labda-emlékversenyen a BÁCS­­ÉP SC tartalékos, serdülőkkel ki­egészített csapata az erős me­zőnyben csak a 12. helyet tudta megszerezni. A felnőttcsapat az óbudai téli teremkupán kettős sikerrel zárta a második fordulót. A Bp. Spartacus és a Lehel SC ellen is 3:0 arányban győztek. 1981. december 29. • PETŐFI NÉPE • Zelk Zoltán 75 éve — 1906. december 18-án — született Zelk Zoltán. Az évforduló alkalmából a költő Utazás című ver­séből idézünk: „Keménytojást, fasírtot ettünk. / a lábunknál egy demizson bor, / néhány korty és azután • 7 •" A versszakasz befejező két sora a rejtvény vízsz. l. és számú sorában szerepel.függőleges 13. VÍZSZINTES: 1. A versidézet foly­tatása (Zárt betűk: O, E, U.) 6. A lí­biai forradalom vezetője. 13. Leonardo da Vinci világhírű festménye. 15. Utak burkolására használt kőzet. 16. Kerti munkát végez. 17. Jelenleg. 18. Öntö­zőcső. 20. Körzet, övezet. 21. A köz­mondás szerint minden út ide vezet. 23. Község Tatabánya szomszédságá­ban. 25. A legnagyobb francia szak­­szervezeti szövetség névbetűi. 26. Macskaféle ragadozó. 27. Talál. 29. Ételízesítő. 30. Fél satu! 31. Derűre szokott jönni. 32. Disznópásztor. 36. Rádió- és televízióállomások nemzet­közi szervezete. 37. Operarészlet. 38. Malac népiesen. 40. A liba eleje! 41. Olimpiai bajnok szovjet kalapácsvető. 43. A tuskó egynemű betűi. 44. Vör­­henyes színű. 46. Alsó-ausztriai város a Duna mellett. 47. A japánok apró­pénze. 49. K. A. 50. Országos Tervhi­vatal. 51. Rövid nyári nadrág. 52. Harc­eszköz. 54. Mérleget használ. 56. Fo­lyó. Bánrévénél torkollik a Sajóba. 58. Becézett Mihály. 59. Ritka férfinév. 60. Milliók szórakozása. 62. Kortárs író (Sándor). 64. Nemzetközi labdarú­gó-trófea. 65. Terület Észak-Olaszor­­szágban, székhelye Genova. 67. Ellen­értéke. 68. Japán nagyváros. FÜGGŐLEGES: 1. Konyhai dolgozó a vendéglőben. 2. Egyen! 3. Margarin­márka. 4. Lat betűt keverve. 5. Ma­gyar és olasz autók jelzése. 7. Nagyon öreg. 8. Doktor rév. 9. Lakóépület. 10. Pozitív elektród. 11. Francia filmek végén olvasható felirat. 12. Vályú. 13. A versidézet befejező sora (Zárt be­tűk: A. N. T.) 14. Megszégyenít. 19. Az argon vegyjele. 22. Major Tamás. 23. Folyt a könnye. 24. Étrend. 26. Egykori vármegye. 27. Szovjet autó­márka. 28. A szolgaság jelképe. 29. Ugrándozó rovar. 31. Dél-olasz kikö­tőváros. 32. Félsziget az Azovi- és a Fekete-tenger közötti területen. 33. Fösvény tréfásan (—’). 34. Meg nem enged. 35. Kifejlődéséhez közeledik. 39. A Szovjetunió külügyminisztere. 41. Drótsövénnyel körülveszi. 42. Hoz­zásegíti ahhoz,­ hogy valamit igyék. 45. Még nem iskolaköteles korban van (két szó). 46. Dunántúli borvidék központja. 47. Szintén nem. 48. Len­gyel teherautómárka. 53. ... felül áll, kétségbe nem vonható. 55. Ravaszdi állat. 57. Kimegy a divatból. 61. Vé­gez.... befejeződő. 63. Angyalrang. 65. A lantán vegyjele. 66. Félig itat! H. J. Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 13. számú sorok megfejté­se, december 24-ig a szerkesztőség cí­­mére: Kecskemét, Szabadság tér 1 a. 6001. A december 13-án közölt rejtvény helyes megfejtése: Magány ellen leg­jobb az egyedüllét. — Több szem töb­bet téved. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv­­utalványt nyertek: Kozma Kálmánná, Lakitelek: Takáts Géza, Kiskőrös: Szabó Irma, Kecskemét: Pavelkó Ist­vánná, Dunapataj. KÉZILABDA Dunaújváros nyerte a Hunyadi Kupát Jánoshalmán, a sportcsarnok­ban megtartott Hunyadi Kupa leány kézilabda-teremtorna ered­ményei : Csepel—Kiskunmajsa II—17, Csepel—Jánoshalma 18—8, Cse­pel—Dunaújváros 10—16, Solt­vadkert—Szentes 19—10, Soltvad­­kert—Kiskunhalas Alsóváros 27 —10, Fazekas Soltvadkert—Kiskunhalas 24—6, Kiskunmajsa— Jánoshalma 21—4, Dunaújváros— Kiskunmajsa 21—7, Szentes—Al­sóváros 15—7, Fazekas—Alsóvá­ros 14—10, Szentes—Fazekas 15 —7, 27—5.Dunaújváros—Jánoshalma Helyosztók: 7—8. helyért: Al­sóváros—Jánoshalma 12—5, 5—6.: Kiskunmajsa—Fazekas 8—3, 3— 4.: Szentes—Csepel 9—8, Dunaújváros—Soltvadkert 1—2.: 13— 12. A kupát a Dunaújváros csapa­tának Herédi Kálmán, a JSE el­nöke adta át. A legjobb kapus díját Vékony Gabriella (Dunaúj­város) kapta. A legtechnikásabb játékos Rab Ilona (Csepel) lett. A legeredményeseb­ játékos Hirsch Mária (Soltvadkert) 43 góllal. A mintegy 400 főnyi közönség élvezetes, jó mérkőzéseket lát­hatott, s a Dunaújváros—Soltvad­kert mérkőzés igazi kézilabda­csemege volt. . BIRKÓZÁS Úttörőolimpiai „baki” Még el sem kezdődtek a XVII. téli úttörőolimpia országos dön­tői­ a birkózóknál, máris megvan az első sztori.­­ Szokás mondani, hogy „a hír igaz, de nem pontos". Nos ez történt e sorok írójával is, akit kissé félretájékoztattak Szegeden az úttörőbirkózók területi dö­­­tőjének kötöttfogású eredményei­ről. Szives elnézését kérjük annak a foktői nagyapának, aki unoká­ja, Zsadon Gábor védelmére kelt — teljes joggal —, és megfenye­gette a kalocsai edzőket, hogy minden atyai (sőt nagyapai!) tá­mogatást megvon a szépreményű csemetétől, akinek nevét nem ír­ták ki a Petőfi Népében, amikor „Tizenhárom kis bajnok” címmel erről az eseményről tudósítottunk. Az is igaz, hogy alakra, birkózás­ra, sőt eredményekben is úgy hasonlít Zsadóti Gábor a cikkben helytelenül szerepeltetett Békási Nándorra, mint egyik tojás a má­sikra. Tévedtünk. Ezúton kérünk szíves elnézést a felháborodott nagyapától és a kalocsai birkózó­edzőktől. Azt azért hadd mondjuk el megnyugtatásként, hogy sokan nagyon örülnének, ha két ilyen tehetséges birkózócsemetéjük len­ne, mint a területi bajnok Zsa­­don Gábor, és a többszörös idei országos versenygyőztes Békási Nándor. Talán azért sem Hara­gudnának, ha néha összetévesz­tik őket. Kovács Sándor ^ LABDARÚGÁS A megyei serdülőbajnokság őszi végeredménye pályaválasztó jogot elvesztették. KECSKEMÉTI CSOPORT 1.Hetényegyháza9 8— 121—5 16 2.KTE II.9 7 1 154—8 15 3.KSC9 6 2 135—7 11 4.Kerekegyháza9 5 1 335—2311 9.Helvéciai Petőfi9 4 2 337—1710 6.Helvéciai MED.9 2 2 521—346 7.KTE Hl.­­9 3— 621—366 8.Lajosmizse I.9 3— 627—456 9.Kecskeméti MÁV 9 3— 613—316 10.Lajosmizse 11. 9—— 9 5—61— KISKUNFÉLEGYHÁZI CSOPORT 1.Kkfh. Szöv. SE7 6 1—61—8 13 2.KTE I.7 5 1 138—1011 3.H. Kun B. SE7 4 2 141—8 10 ^4.Tiszaalpár 7 4 1 230—179 5.Kkfh. Húsosz 1 3 314—285 6.Tiszakécske I.7 2 1­4­8—295 7.Tiszakécske II.7 1— 611—602 8.Lakitelek 7— 1­6­4—491 KISKORÖS­ CSOPORT 1.Akasztó8 7— 157—1014 2.Soltvadkert8 7— 147—1314 3.Kiskőrös8 5 1 239—9­11 4.Tass8 4— 419—128 5.Csengőd8 4— 416—488 6.Kecel8 3 1 427—197 7.Izsák8 2— 620—284 8.Kunszentmiklós8 2— 610—464 9.Harta8 1— 7 8—522 KISKUNHALASI CSOPORT 1.Jánoshalma II.9 8— 150—1116 2.Kiskunhalasi AC9 7— 256—1614 3.Jánoshalma I.9 6— 341—8 12 4.Bácsalmás9 5 1 3­26—9 11 5.Tompa v9 4 1 424—189 6.Tataháza9 3 2­ 431—398 7.Kiskunmajsa9 2 3 425—357 8.Kisszállás9 3 1 520—357 9.Kkh. Spartacus9 2 2 522—326 10.Harkakötöny 9—— 9 2—9 6— KALOCSAI CSOPORT 1.Kalocsa I.7 7——55—6 14 2.Kalocsa II.7 6— 127—9 12 3.Sükösd 7 5— 232—1218 4.Fájsz 7 4 1 326—178 5.Miske 7 2 1 414—305 6.Érsekcsanád 7 2— 517—31­­6 7.Hajósz 1 1 513—262 8.Császártöltés 7—— 7 3—5 6— BAJAI CSOPORT 1.Bajai Tsz SK 1010— — 10—7 20 2.Bajai SK I. 109— 152—7­18 3.Vaskút 9 6 X 236—1213 4.Gara 106— 446—1712 5.Bács­borsód 105 1 429—2411 6.Katymár 104 2 432—2710 7.Nagybaracska 9 4— 527—388 9.Bajai SK II. 103— 727—398 9.Hercegszántó 102— 815—584 10.Madaras 102— 812—774 11.Felsőszentiván 10­1— 910—592 A Vaskút—Nagybaracska mérkőzés tavasszal kerül lejátszásra. Azok a csapatok, amelyeknek a hibájából az őszi forduló mérkőzése elmaradt. -a Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna (SZ — Ism.) 8.05: Óvodások filmműsora — Kisfilm-összeállítás 1. A leg­fontosabb személy Amerikai rajzfilmsorozat 15. rész SZ 2. Karácsonyi szél Szovjet bábfilm SZ 8.25: A kis mozdonyvezető nagy utazása Magyarul beszélő NDK játékfilm 9.30: Pályán maradni! Kispá­lyás focivetélkedő II. elődöntő 10.10: Az Országos Egészségne­velési Intézet műsora ■ Makk Marciról 10.15: Majd, ha • fagy­­orsbéli krónikák SZ 10.50: Hírek 10.55: Bp. Vasas Izzó—Buda Hvezda Praha. Bajnokcsapatok­­ Európa Kupája női röplabda­mérkőzés Közvetítés a Megye­ri úti sportcsarnokból 14.05: Nótaszó Bor, bor, bor SZ 14.25: Reklám 14 30:­ Kalendárium Ismeretter­jesztő magazin 15.30: Humphrey Bogart-sorozat Szahara 1943 : Magyarul be­szélő amerikai film 17.05: Reklám 17.15: Műsorainkat ajánljuk! SZ 17.45: Lehet egy kérdéssel több? vetélkedőműsor 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 18-40: Idősebbek 18.45: Esti mese SZ is elkezdhetik 19.00: A HÉT SZ 20.00: Hírek — Sporthírek SZ 20.15: Cromwell (1976) Magyarul beszélő angol film SZ 22.30: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Az ember felemelkedése Angol filmsorozat XIII/8. rész: Az energia hatalma SZ > % 20.55: Zene, zene, zene Körkép három tételben SZ 21.45: Munka. A Rehabilitációs Intézet és az MTV KISZ film­stúdió filmje KOSSUTH: 1­­­ 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23 : Az étkezési szokásokról 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Régi magyar dalok és táncok 8.50: Zenés reklámturmix 8.55: Kulturális Magazin 10.03: Útközben 10.08: Karácsony Betlehemben 10.38: Kórusok 10.55: OIRT vasárnapi hangverseny 12.10: Édes anyanyelvünk 12.15: Művészlemezek 12.57: Volán—FTC bajnoki mérkőzés 13.00: Egy korty tenger 13.10: Lehár: A mosoly országa 13.40: És ha azt hallja ... nevetés? 14.00: Emanuel Feuer­mann gordonká­­zik 14.33: Gyerekharag, Veres Péter elbe­szélése 15.14: Színes népi muzsika 16.00: Üdvözlet az olvasónak, ui. rész 17.10: Fenyőfák és ajándékok 17.30: Arturo Toscanini vezényel 18.15: Hol volt, hol nem volt.. • 18.45: Sporthírek. Totó 18.50: Rádiószínház. Úri muri. Móricz Zsigmond drámájának rádióválto­zata 20.19: Örökzöld dallamok 21.17: Count Basie együttes játszik 22.20: Tosca. Részletek Puccini operá­jából 23.14: Szimfonikus zene 0.10: Rézfúvósok­ PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika a koránke­lőknek 7.00: A református egyház félórája 7.30: Angol orgonamuzsika 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél . 10.33: Téli szünidő. Arthur Ransome regénye rádióra alkalmazva 11.26: Operettfelvételek 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Gyermekeknek 14.05: Magyar táncdalok 14.33: Táskarádió 15.30: Jelenidőben. A negatív beru­házásról 16.00: A vasárnap sportja. Totó 16.35: Népi zene 17.00: Slágerek mindenkinek 18.00: Dokumentumműsor 18.33: Könnyűzene téli hangulatban 19.00: Énekszóval, muzsikával közben. 19.37: Jegyzet 19.47: A népzenei hangverseny foly­tatása 20.20: Oravecz Imre versei 20.33: Sporthírek. Totó 20.38: Sokféle ... a lovagokról! Szóra­koztató irodalmi magazin 21.38: Huszka Jenő operettjeiből 22.30: Gyulai Gaál János szerzemé­nyeiből 23.20: A tegnap slágereiből 3. MŰSOR: 7.00: Szerb-horvát nyelvű műsor 7.30: Német nyelvű műsor 8.11: Operaáriák 8.36: Kamaramuzsika 9.55: Új Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06: Slágerlista 11.42: Világszínház. Az elrabolt bol­dogság. Ivan Franko drámájának rádióváltozata 13.05: Händel: Belshazzar — oratórium 16.03: Romantikus zongoraművek 17.27: A Magyar széppróza századai. Lövik Károly 17.42: Balladáink világa 18.08: Kis magyar néprajz 18.13: Népszerű francia operákból 19.03: Mendelssohn: C-moll trió 19.35: Hangverseny kb. 20.55: Madrigálok 21.16: Az Állami Népi Együttes mű­sorából 22.11: Rolling Stones-nagylemezek — VIII. rész 23.11: Fábián Márta cimbalmozik Hétfő KOSSUTH: 8.25: A Bécsi Oktett felvételeiből 9.00: A hét zeneműve — 1. 8. Bach: Orgona-toccaták 9.30: Agnes asszony. Arany János balladája 9.39 :­ Ki kopog? 10.05: Nyilaikék 10.35: Új operalein­csőinkből 11.43: Glemba. Csák Gyula regénye folytatásokban,­XV/4. rész 12.20: Ki nyer Ima? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek 14.44: Kötelesség: Sásdi Sándor novel­lája 14.54: Édes anyanyelvünk (lám.) 15.10: Holborne: Erzsébet korabeli táncok — szvit 15.20: Vendégünk: Szíriusz kapitány 16.08: Kóruspódium 16.29: Látogatóban 17.10: Bartók Béla zongorázik 17.44: Részletek Brown filmzenéjéből 17.55: Gyógyvizeink 18.15: Hol volt, hol nem volt 19.15: Hősök, gőzben. Kopányi György hangjátéka 20.01: Aranylemezek 21.00: Fehéren-feketén. Rádiófolyó­irat 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kanadában jártam, 2/1. rész 23.24: Vokális muzsika 0.10: Táncdalok­­ PETŐFI­ 8.05: Fúvószene 8.20: Figyelmébe ajánlom 8.33: Népdalok 9.05: Slágermúzeum •Jl: Pénz és demokrácia. Jegyzet. 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi zene 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.30: Kalandozás évszázadok bálter­meiben 14.00: Kívánságműsor 17.00: „Ami ismert, az még nem meg­ismert"*. Lukácsi Béla műsora 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Nóták 19.25: Népszerű operett jelenetek 19.55: „Távolról a Mostba”. n. rész 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Nemzetiségeink zenéjéből 22.30: Victor Máté szerzeményeiből 23.S9: Operettrészletek 3. MŰSOR: 9.00: Kamaramuzsika 10.35: Népzene sztereóban 1L05: Kamarazene 12.16: Operarészletek 13.07: Untat a hivatal. Georges Co­ur­teline jelenete 13.20: Bigband­ felvétele 13.58: Mozart kamaraműveiből 15.00: Zenekari muzsika 16.30: J. S. Bach: Orgona-toccaták 17.00: Harminc perc beat 17.30: Operaáriák 18.00: Új kamarazene felvételeinkből 19.05: Vladimír Horowitz zongorázik 19.30: Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora 19.35: Barokk muzsika. Sztereó. Kb.­­20.18: A kun Miatyánktól a diaz­­i polgárságig. Riport Kb. 20.28: A hangversenyközvetítés folytatása Kb. 21.25: Operaáriák 21.47: Új lemezeinkből

Next